Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-30 / 255. szám
Irodalom* művészet 1982. OKTÓBER 30. Sass Ervin: Vonatablakból itt a legnagyobb most ez az ország ezen a hallgató kukoricaföldön a sárgára fonnyadt levelek I között a csupaszodó fák karjaiban itt a legnagyobb most ez az ország a fagyott kökénybokrok alatt töredezett napraforgó-szárak jeleinél a kimért idő határoszlopainál itt a legnagyobb most ez az ország a novemberbe ágyazott májusi lánggal és az ember kezében aki idáig érkezik Száz él) magijai HőmiLúibéf Puszta Sándor: őszi napban öregek őszi napban öregek egymásba kulcsolt kezek hóhajú szent ünnepek megy megy a nap lefele meggyfasátor levele megdicsőülten lebeg mbit piros angyalsereg kipirultat! incseleg mind magános és öreg őszi fényben sírkereszt ráfitk vésett ó-nevek, arany hajszál bóbita a nap arany bíbora pillájukra fényt erez s ahogy rájuk dől kegyes megszépítő őszi szesz minden oly varázsos lesz szinte velük enyeleg r. másvilág közeleg s szemük a meggylombon át a várt új hazába lát Károlyi Amy: Kérdés Amit bonlsz, egyszer kölni kellett csomót csomóra vakolásig lámpagyújtástól napvilágig napvilágtól lámpagyújtásig minek csomóztad, hogyha fejted fejteni még nehezebb beleszalad az olló éle a szövetnek, elevenébe csorbul az olló és te véle amit bontsz, egyszer kötni kellett minek öltötted, hogyha rontod befűzve számlálallan perced a tű fokába, nem sírsz, ha fejted a belé öltött drága percet minek csomóztad, hogyha bontod Kerényi Grácia: Holdfogyatkozás Mit várod a teliholdat t Fogyatkozik, letör holnap. Csak támolyogsz fejbevcrlen, míg hálót sző, át a kerten. Ne irigyeld fáid lombját, bár befonják, bár kibontják ezt a penge-fényt ma éjjel, töllekezve macska-kéjjel. Fogyatkozik a hold holnap, lépi hálóját a zord nap; lombjaid sejtelmessége tűnik, mint a fák. meséje. Napjában kétszer ment el a bolt előtt, hiszen a hivatala a Podmaniczky utcában, a lakása a Nefelejcs utcában volt, és így a Teréz körúti üzlet kirakata az utcába esett. Mindennap, még ha eső esett is, megállóit a kirakat előtt, és barátkozott az ő menyasszonyával. A menyasszony buja pizsamák, enyhe batisztzsebkendők, rátarti gallérok, kacér nyilas harisnyák között és felett trónolt. A menyasszony színe lila volt, sárga selyemmel volt hímezve, és a polgári és nem látó ember szemében nem volt több, mint egy nyakkendő. Kovács azonban menyasszonyának tekintette, érezte. Élete tetején, álmai között ott úszott, ott tündökölt, ott csábította a lila se- selyemnyakkendő, és ha gyenge pillanataiban az özvegy Nemecsekné- től negyven pengőért bérelt hónapos szobájában a tükörbe nézett, és valami kopott, foszlott, öreg nyakkendőt rángatott gallérja köré sovány tíz ujja, akkor is a lila selyem puhaságát álmodta magára. A sok másolástól homályos szeme a tükörbe a sárga hímzés megoldhatatlan ábráit képzelte. Kovács, girhes írnok, csak álmaiban gondolhatta így magáénak a nyakkendőt, hiszen a gőgös csoda olyan árat hordott feje fölött diadémnak, amit ő soha ki nem fizethetett. És ezért volt Kovács szerelme az elér- hetelen ábrándképhez igazán plá- tói. És egy napon történt, harmin- cadika volt, hogy a zsákszállítás kimutatását Kovács bevitte Fonyó úrnak. Fonyó úr nem volt a szobájában, de ugyanekkor nyitott be oda Wukowitz cégvezető úr. Kovács elsápadt, térdei remegni kezdtek, tjiélyen meghajolt. Istenem, Wukowitz cégvezetői úr! Wukowitz alisten ránézett Kovácsra, megkérdezte: — Mi az, mit hozott Fonyónak? — A sózsákok ehavi egyenlegének ellenőrző kimutatását, cégvezető úr kérem. — Na adja ide! Kovács odaadta, Wukowitz belenézett az írásba, jó hangulatban is volt, csodálkozó szemet vágott; — Ej, ilyen szépen ír maga? Különben is nemcsak szép kimutatás, hanem nagyszerű eredmény is. Hiszen ez kiváló teljesítmény! Ebben a hónapban sikerül minden. Nagyon rendben van. Jöjjön be csak az igazgató úrhoz. Az igazgató úr is nagyon elégedett volt, és a sózsákosztály — élén Wukowitz cégvezető úrral — rendkívüli jutalmat kapott, amelyből valamelyes kis rész Kovács asztalára is csöppent. A pénz ugyan nem volt annyi, mint amennyibe a nyakkendő került, de Kovács elhatározta, hogy ebben a hónapban nem tesz cukrot a kávéba, és egyébként is spórol. és ezzel együtt lesz az összeg. És felszerelve, zsebében bankókat szorongatva, egy este futott, rohant hazafelé a menyasszonyához, csak még meglegyen, csak el nem vitték talán. Nem, még ott volt a menyasszonya, és Kovács még utol jára intett neki a kirakat üvegén keresztül „jövök már, jövök érted”. Kovács bement a boltba, s egész szenvtelen hangon, mint ahogyan azt a nyakkendőt a kirakatból ez az ilyen világfihoz illik, kérte ..nem azt a barnát, inkább, mondjuk. azt a lilát. na. igen. így jó lesz”. A segéd kérésére, kínálgalá- sára, hogy zsebkendőt, új divatú gallért, inggombot, önműködő, elsőrangú férfiparfümöt, kissé zavartan és idegesen mondta, majd legközelebb, s azzal már kint is volt az üzletből. És hazafelé újból szaladt Kovács. az emberek utánanéztek, a keze állandóan a zsebében, a csomagot ujjaival kibontotta, hogy érezze a zsebében, ott, állandóan, mindig, biztos birtokában. És aztán hazaért, és órákig próbálgatta a tükör előtt. Nászéjszakáját ülte. Másnap a hivatalban néhányan észrevették az új nyakkendőt, és megjegyzéseket tettek, különösen a fiatalok, akik alaposan kinevették Kovács urat, hogy miként lehet ilyen lehetetlen vénasz- szony-lila rongyot a nyakába kötni. Kovács, aki eddig a hivatal leg- meghúzódottabb embere volt, és akivel zavartalanul űzhette minNádass József: denki tréfáit, a szerény, alázatos és szürke Kovács, most élénken és ingerülten válaszolgatott. Éles hangon utasította rendre azokat a fiatalembereket, akiknek tréfái sértőbbek voltak. A kollégák, akik mindeddig megszokták, hogy dühüket vagy csúfolódó jókedvüket Kovácson próbálják ki, eleinte nem vették komolyan a sovány, félszeg hadonászó írnokot, de hoev az nem hagyta abba, tudomásul vették, hogy na, még a Kovács is ember akar lenni. És Kovács tényleg ember akart lenni. És mindig furcsább módon. Eleinte csak Gubacs kisasszonynak udvarolt, hogy az az első nap félig tréfásan, félig komolyan odaszólt neki: „De szép nyakkendője van, Kovács”. Aztán azonban válogatás nélkül minden kolleginá- nak tette a szépet. Virágot és cukrot hozott, színházjegyeket ajándékozott, és ő is abba az állapotba került, mint a többi kollégája, hogy ötödikén tizedikén már nem volt pénze. Bizony, a pontos rendes, beosztott életű Kovács rugói kicserélődtek. A hivatalban eleinte csak önérzetesen kezdett felelgetni a feljebbvalóinak, aztán mindinNádass József (1897—1975) a Tanácsköztársaság nemzedékéhez tartozó költő és író. A budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult, majd tisztviselő lelt. Az első világháborúban súlyosan megsebesült, fél lábát elvesztette. A frontról hazatérve bekapcsolódott a baloldali mozgalmakba: tagja lett a Galilei körnek, a Tanácsköztársaság idején munkástanácstag, s a budapesti Vörös őrség propagandaosztályának a vezetője volt. A forradalmak veresége után emigrációba kényszerült, s 1926-ig úgyszólván egész Európát bejárta. Kezdetben a Nyugat, később a Kassák szerkesztésében megjelenő Ma és Munka című folyóiratok munkatársa volt: az avantgárd vonzásában alakult ki költészete is. Hazatérve a kolozsvári Korunk magyarországi szerkesztője, majd a Szép Szó kább kihívóbb és kihívóbb lett a viselkedése. Néhány hónap múlva hivatalnoktársai nem bírták már krakélerségét. Reggel későbben járt be a hivatalba, este korábban ment el (valaki a fitos Glasnerrel látta moziba menni), dolgait elhanyagolta, mind kevesebb munkát bíztak rá, míg végre egy napon behívatta Wukowitz cégvezető úr, és figyelmeztette, hogy ez így nem mehet tovább. ön pontos és engedelmes hivatalnok volt, Kovács úr, én önnel nagyon meg voltam elégedve. Azonban azóta amióta ön ezt a kü- lönpénzt kapta, önnel nem lehet bírni. Kérem önt, a saját érdekében, hogy változzék még, mert különben szolgálataira nem reflektálhatunk tovább. Wukowitz cégvezető úr komolyan mondta ezt, megfelelő hanghordozással, egy nagy karosszékben ült, íróasztalán papirosok, íratok, súlyos papírnehezéket tartott a kezében, jobb oldalán kis asztalkán telefonok, csengettyűk, teljes felszerelés, a felsőbb istenségek ágyúi. Kovács megrendültén jött ki a szobából, egész délelőtt szorgalmasan dolgozott, két gúnyos megjegyzést válaszolatlanul hagyott. Az iroda már jósolgatta, hogy Kovács szelídebb lesz, mint valaha. Az utolsó lökés, az utolsó zuhanás előtt perces megtorpanás, reflexvisszatérés volt, de a kéz elernyedt megint, az ujjak eleresztették a karfát. Délután Fonyó, a gyáva görnyedt fráter, aki azelőtt is csak Kovácscsal mert gorombáskodni, most újból felbukkanni érezte uralkodásának szigetét, valami volt az aktán, nekitámadt Kovácsnak: — Kérem. Kovács, ezt nem tűrhetem, százszor megmondtam magának. .. különben is! Kovács felkapta a fejét (a fitos Glasner a gép mögé bújt, úgy nevetett). Kovács felkapta a fejét (a munkatársa lett. A fokozódó jobbratolódás és üldözés elöl ismét emigrálnia kellett. Egy ideig Skandináviában élt. és különböző antifasiszta lapok illegális magyarországi tudósítója volt. 1944-ben a fasiszták politikai fogolyként Maut- hausenbe hurcolták. A felszabadulás után újságíró, a Népszava főmunkatársa, majd 1957-ben az Élet és Irodalom egyik alapítója volt. Több verseskötete jelent meg. 1959-ben József Attila-díjat kapott. Prózaírói munkássága elsősorban _a felszabadulás u tán bontakozott ki. Regényei, elbeszéléskötetei, kétrészes regényes önéletrajza (Láng és korom. Kormos évek. 1961). mesekönyvei jelentek meg. 1972-ban A hullám címmel emlékezéseit adta közre. Válogatott elbeszéléseit 1965-ben Hol alszanak a sirályok? című kötetében gyűjtötte össze. hosszú, szemtelen Horovitz intett a Gerőnek) — nos, Kovács harmadszor is felkapta a fejét, felugrott, ordított: — Kikérem magamnak ezt a hangot... nem fogom tűrni... nem vagyok a kutyája... fogja be a száját! Fonyó előírás szerint nyolcszor levegő után kapkodott, a kollégák körben álltak, színház — Kovács estére bélyegzett és lastromozott elbocsátási bizonyítvánnyal ballagott haza. A nyakkendőről beszéljek? Utálattal ült a zsíros, kopott kabátgallér alatt, kínnal ölelte át az ostoba, ügyetlen keménygallért. Igen, ötnapos gallérok és tíznapos ingek szomszédságában élt ő, ő, aki vakító selyemingek és hófehér vásznak barátságára született. És azután ez a szünet nélküli robot! Nem ilyen kályhameleg férjre várt ő (Kovács János, lakik Nefejelcs utca 60. IV. emelet 27 szám özvegy Nemecsek Józsefné leveleivel). A fékezhetetlen hódító jött volna el, pillanatnyi szeszélye kiváltja őt, és háremébe ragadja, hol száz testvére között lustálkodva várná a pillanatot, mikor ura kitünteti. Ó, nem a hódító, de a girhes írnok; Kovács János jelentkezett, várni nem kellett, egyetlen nap sem tette le őt Kovács, vitte, nyűtte, szegény, barbár kezébe került hercegnőt! Kovács munkanélküli lett. Kovács állást keresett. Hónapokig írta ajánlatait, és járta a hirdetések nyomán a címeket. Olykor meghívták: mutatkozzék be! A poros szagú irodákban valamilyen pápaszemes ijedten kapta fel a fejét, amint a nyakkendő ráöltötte a nyelvét. Kovácsot mindig elküldték. Lassanként lerongyolódott, megtört, alig volt mit ennie, de még most sem tudta, hogy miért, nem értette meg, hogyan jutott ilyen hirtelen a lejtőre. Szótlan lett, mellékutcákban kóborolt, aztán hirtelen kitört az előkelő negyedbe, és a nagy boltok előtt kétségbeesetten ordítozott „Halál a gazdagokra”, végteljesen összeesett. És még mindig, mint egyetlen öröm és szerencse, egyetlen vigasztalása a nyakkendő volt. A nyakkendő, amely egyre inkább kivirult és ragyogott, ahogy Kovács zuhant lefelé. Már az utolsó ingen ült a nyakkendő — kabát, mellény, minden a zálogházba vándorolt. Szerda volt, különben is kellemetlen nap, künn esett, november 19-én, Nemecsek József özvegye így szólt fiához, Lajoshoz: — Lajos, most bemegyek hozzá, a Kovácshoz, és ha ma sem fizet, akkor... Már októbert sem fizette. A Márkusné ugyanis ajánlott már valakit. Villamosellenőr. Rendes ember. Bement, nagyot sikoltott. Lajos beszaladt. Kovács az ablakkilincsen lógott, valami lila nyakkendőre kötötte fel magát. — Éppen itt. az én lakásomban, ilyen kellemetlenség, nem elég, hogy nem fizetett... nahát... nahát. .. Lajos közelebb lépett: — De ez legalább szép nyakkendő. Jó lesz nekem. Vigyázva leoldotta. A nyakkendő újra felütötte szemét: — Újra egy. Egy nyakkendő életéből tv. *3 Wi 'S« o £ rt e 'S« V) hH '© UD 'S« fi •Ö fi <
