Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

Szolnok megye múltjából 1982. OKTÓBER 23. Karcagi kommunisták Emberek az embertelenségben Szolnok megye felszabadulása 1944. október 6. — november 17. között a 11. Ukrán Front hadműveletei­nek két szakaszában ment végbe. Az első szakaszban, a Tiszántúl felszabadításáért vívott harcok idején, Szolnok megyének a Tiszától keletre eső része, másik része pedig — beleértve Szolnok várost is — a Buda­pest «birtokbavételéért indított hadművelet kezdeti szakaszában szabadult fel. Tisztelettel emlékezünk azokra a bátor Szolnok megyei személyiségekre, akik 1944 őszén igaz barát­sággal, testvéri együttérzéssel siettek a szovjet ka­tonák segítségére a Szolnok megyei felszabadító har­cok időszakában. Számolva — elfogatásuk esetén — a biztos halállal is, a németek fogságából szovjet kato­nákat szabadítottak ki, sebesült szovjet harcosokat vettek gondozásba és rejtegették őket a felszabadító Vörös Hadsereg megérkezéséig. 1944-ben a kunmadarast katonai repülőtér építésénél nagyszámú szovjet hadifo­goly dolgozott, akiket időn­ként egészségügyi fürdés cél­jából a Karcag-bereki fürdő­be kisértek. Egy ilyen alkal­mat felhasználva, megfelelő előkészületek után, megszök­tették Borosz Mihajlovics Malcev hadnagyot és A. V. Drobigyin alhadnagyot. A. V. Drobigyint id. Balogh Elek és családja, mint Buda­pestről kibombázott süketné­ma rokonát vette magához. Malcevet, Csanádi István a Halász-féle lakatosműhely padlásán rejtette el. Később további három hadifogoly szovjet katonát szöktettek meg, akik ugyancsak e mű­hely padlásán találtak mene­déket. Balogh Elek (1893—1959) Erdélyből került Magyaror­szágra. 1919-ben Karánsebe- sen részt vett a helyi kom­munista pártszervezet meg­alakulásában, majd annak titkára lett. A román inter­venciós csapatok elfogták, de valami úton-módon sikerült az aradi börtönből Magyar- országra szöknie. 1922-ig a vasútnál szolgált, de forradalmi múltja és bal­oldali magatartása miatt el­bocsátották. 1929-ig Aszódon élt családjával, majd Kar­cagra költözött. 1932-ben pe­dig Kisújszálláson nyitott fényképész műtermet. Hamarosan Balogh Elek lakása és kisújszállási fény­képész műterme lett a kar­cagi és Karcag-környéki kommunisták szervezkedésé­nek központja. Kapcsolatot tartottak a KMP összekötői­vel. Balogh Elek és csoportja tevékenységének felkutatásá­ban nagy szerepet játszott Kocsis László, akinek édes­apja szintén tagja volt a kommunista csoportnak. Ko­csis kutatásai alapján tudjuk, hogy a Baiogh-csoport tevé­kenységét nagyban segítette, hogy kapcsolatba kerültek Hagymási János (Iván Mi­hajlovics Gagymás) akkor magyar honvéd szakaszveze­tővel, aki a polgári-demok­ratikus 'csehszlovák állam­ban nevelkedett, apja és környezete pedig aktív részt­vevője volt a kárpátaljai partizánmozgalomnak. Hagy­mási János és ifjabb Balogh Elek 1944-ben Kárpátaljára utazott, és fel is vette a kap­csolatot a partizánokkal. Ez­után került sor a rendszeres hadifogolyszöktetésekre. A. V. Drobinyin 1965. no­vember 25-én kelt, Kocsis Lászlónak írott levelében, nagy örömmel és szemlélete­sen írta meg karcagi élmé­nyeit, amelyek közül a leg­fontosabbakat a levél segít­ségével a következőkben fog­lalhatjuk össze: „Valóban éltem Karcagon Balogh Elek családjánál 1944-ben, kb. július elejétől október 9-ig Német fogság­ban voltam, megszöktem, vé­letlenül találkoztam a Ba­logh családdal. Ök mentették meg az életem a jelzett idő­ben, kockáztatva a sajátju­kat. De én nem az egyedüli szovjet hadifogoly voltam, akinek ilyen segítség adódott. Velem volt egy Elvtársam, Borosz Malcev és még egy sor más személy, akiket én nem ismertem, mivel — ha szabad így kifejeznem ma­gam — a Balogh családnál én kiváltságos helyzetben voltam. Külön éltem a kert­ben, süketnéma magyar ro­konnak adtak ki. Ezt megen­gedte a külsőm is ... Amennyire emlékszem, ők hét hadifoglyot mentettek meg. A mi csoportunk egy padláson élt, ahol abban a veszélyes időben könnyen le­lepleződhettek volna, éz pe­dig akkor vérengzéshez veze­tett volna. A németek akkor először is azokon álltak bosz- szút, akik bennünket segítet­tek, azaz Karcag város kom­munistáin. Ebben az esetben Balogh Eleken és az ön ap­ján is. Mivel á front már nagyon közel volt, a néme­tek igen gyanakvóak voltak. Igen, és a magyarok között is volt sok olyan ember, aki könnyen elárulhatott volna bennünket... Karcag kommunistáinak valamilyen kapcsolata volt a kárpát-ukrajnai partizánok­kal. Ezt annak alapján mondhatom, hogy még 1944 júliusában át akartak ben­nünket irányítani Mukacse- vóba, a partizánokhoz. A terv a következő Volt: Hagymási János kárpát-uk­rán, aki ebben az időben Karcagon szolgált, a magyar hadseregben, hozott volna nekünk magyar katonai egyenruhát és igazolványo­kat. Az igazolványokban az lett volna, hogy mi kárpát­ukránok vagyunk, a magyar hadseregben szolgálunk, né­hány nap szabadságot ka­punk és utazunk haza. De mivel mi nem tudunk ma­gyarul, el kellett volna, hogy bennünket kísérjen Elek (Balogh fia), ugyanolyan egyenruhában és igazolvá­nyokkal, mint amilyenek ne­künk voltak. Felmerült az is, hogy vonattal utazunk. Bár mindent elkészítettek, a terv nem valósult meg. Azon ok­nál fogva, mivel a front olyan gyorsan haladt előre, hogy amíg mi készültünk, olyan helyzet alakult ki, mely mellett a végrehajtás szinte lehetetlenné vált. így el kellett fogadnunk azt a határozatot, hogy megvárjuk a szovjet katonák Karcagra érkezését...” Balogh Elek és csoportja a Karcag környéki harcokban kapcsolatot teremtett a szov­jet egységekkel és segítette a felszabadító csapatok mielőb­bi előnyomulását. Karcag felszabadulása után a kom­munista pártszervezet jelen­tős szerepet kapott a város közéletének irányításában. Balogh Elek ezután sem sza­kadt el a pártmunkától. Elő­ször Kisújszálláson az MKP városi bizottságán, majd a karcagi pártbizottságon dol­gozott. 1950-ben családjával Törökszentmiklósra költö­zött, és 1959-ben bekövetke­zett haláláig a helyi gép­gyárban dolgozott. dr. Selmeczi László A- ' K3L H ------T n f zt­Sgjß f ,r*j tVÄ tv/:,. >•!** 'JS.. £ A*?*' 7mH. , 77 d" ■ **f ' ,«4, M Megélt 115 esztendőt Kisújszállás legöregebb asszonya A történészek, a nyelvé­szek, a néprajzkutatók meg­győződéssel vallják, hogy az anyakönyvek a tudomány becses forrásai. Sok olyan adatot tartalmaznak, ame­lyek ismerete nélkül nagyon szegényes lenne tudásunk az egykori lakosságról. Például, elsősorban az anyakönyvek segítségével lehetett felderí­teni a tiszafüredi népi faze­kasság jeles famíliáit és ne­vezetes mestereit. Valószínűleg nem csupán Kisújszállás, hanem egész Szolnok megye mindmáig legtöbbet megélt lakója lehe­tett az az asszony, akinek halálakor, 1773. június 15-én a következő bejegyzést tet­ték a református gyülekezet anyakönyvébe: „Kis Mihály özvegye öreg Asszony természeti ha­lállal. Nb. A ki a legközelebb esett Pestissel, melly volt 1739dik esztendőben, ért há­rom Pestist, mellyek közzül az első volt 1648 dikba, már akkoris három gyermek Annya volt, és lehetett leg­alább is 20. esztendős. Volt azért halálakor 115 eszten­dős. Tatár rabja is volt, a mint maga sokszor emleget­te, a kinél sok ló húst ett.” Közli dr. Kormos László Összeállította: dr. Selmeczi László A tiszaugi bronzkori lakóház romjai, előtérben a lakószobával Régészeti ásatás a Tiszaug — Keríiénytetön Geometrikus mintával díszített falrészlet a tiszaugi bronzkori házból (Fotók; Kozma Károly) Tiszaug—Kéménytető egyi­ke azoknak a többrétegű, a bronzkorban keletkezett te­lepüléseknek, melyek Alföld- szerte megtalálhatók (leghí­resebb közülük a tószegi La­poshalom). Abban az időben az ember már ismerte a vál­tógazdálkodás előnyeit. A termőföld ilyen ésszerű hasz­nosítása tette lehetővé, hogy vízparti falvainak helye év­századokra állandósult. Az ártérből eredetileg is kiemel­kedő dombokon megtelepe­dett közösségek házaik pusz­tulása (összeomlása, leégése.) után már nem változtattak lakóhelyet, hanem otthonu­kat a régi romjain építették újjá. Az egymásra rétegző­dött települési szintekből így emelkedtek mind magasabb mesterséges halmokká ezek az ősi lakóhelyek, melyek ma is enyhítik a sík vidék egyhangúságát. Ezeket a települési szinte­ket kell a feltárások során ..lehámozni”, a felszíntől le­felé rétegről-rétegre halad­va, egyre mélyebben a domb belsejébe, egyre távolabb a múltba. A bronzkori falvak képe csak igen kevéssé emlékezte­tett a mai településekre. A házak döngölt agyag padló- júak, falszerkezetük fontos elemei a vastag cölöpök, me­lyek közét náddal fonták be, majd agyaggal betapasztot­ták. A nyeregtetőt is náddal fedték le. Az épületekből rendszerint csak az alapraj­zukra utaló döngölt agyag­padló, illetve a faltartó osz­lopok helyei, a cölöplyukak maradtak fenn az utókor számára. És természetesen a rengeteg állatcsont, edénytö­redék, az a korabeli anyagi kultúra, mely ebben az írás­beliség előtti időszakban egyedül tájékoztat egy-egy település népesség-változá­sairól. Ennek alapján tudjuk, hogy Kéménytető első tele­pesei a nagyrévi kultúra képviselői voltak, majd ké­sőbb lakóhelyüket az Alföld északi feléből érkező hatvani kultúra népe foglalta el. Idén minden korábbinál nagyobb várakozással néz­tünk helyszíni kutatásaink elé. Különös okunk volt er­re. Tavaly ugyanis eddig egyedülálló jelenségre buk­kantunk: olyan épület kis részletét tártuk fel, mely tűzvész áldozatául esett, s az összedőlt ház vörösre égett agyag omladéka alatt, a ta­pasztott padlón vízszintes helyzetben fekvő, az égéstől páncélszerűen megkeménye­dett, 0,5—0,7 cm vastag agyagréteget észleltünk. Ha­marosan az is kiderült, hogy rajta bonyolult, dombormű- szerűen kialakított geometri­kus díszítés és homogén fe­hér festés nyomai látszanak. így találtuk meg az első bizonyítékot arra, hogy a nagyrévi kultúra embere há­zainak falát vékony agyagré­teggel vonta be, melyet cso­dálatos mértani ábrákkal plasztikusan megmintázott, majd fehérre festett. Az ol­dalfal kidőlése okozta, hogy fekvő helyzetben találtunk rá az eredetileg függőleges falat fedő „agyagvakolatra”, melyből 3,5 m2 területű ösz- szefüggő darabot sikerült művész-restaurátor segítsé­gével felszednünk. Ekkor vált felismerhetővé, hogy dí­szítése megegyezik azokkal, a régészek véleménye szerint, mágikus jelentésű ábrákkal, melyek a nagyrévi kultúra néhány speciális edényén fordulnak elő, s bennük fel­fedezhetjük a korabeli ember vallási elképzeléseinek szim­bólum-rendszerét. A szenzá­ciós lelet fölötti örömünkben képzeletünk meglódult: — titkon holmi bronzkori szen­télyről álmodoztunk, bár tud­tuk, hogy józanul mérlegelve, idei feltárásunktól legfeljebb csak újabb hasonló faltöre­dékek előkerülését remél­hetjük.. Korábbi kutatószelvényün­ket tehát eszerint bővítettük tovább. A várt falrészletek helyett azonban impozáns la­kóépület romjait találtuk. Nem csupán a döngölt agyag­padló maradt fenn számunk­ra, hanem 20—30 cm magas­ságig álltak még a függőleges falak is. Ebben a két helyi- ségbes, „szoba-konyhás” ház­ban a több ezer évvel ezelőtt élt ember teljes háztartása ott pusztult. A sarokban ma­gasodott a csak alkalman­ként begyújtott kemence, mellette a nap mint nap használt nyílt tűzhely, a konyha padlóján pedig össze­tört edények sorakoztak. De ami ezeket az élettelen tár­gyakét igazán élővé varázsol­ta, az a konyha falához be­lülről csatlakozó 40—50 cm széles agyapadka volt. Látni véltük, hogyan kuporodtak oda, a kemence közelébe me­legedni hideg téli napokon a bronzkori család tagjai. A konyhából ajtó vezetett a szomszédos, kisebb helyiség­be, előtte az elszenesedett küszöbdeszkát is megtalál­tuk. Arra is fény derült, hogy a ház falát nem belülről, ahogyan korábban gondol­tuk, hanem kívülről borítot­ta a díszítés. Rögtön eszünk­be jutottak ásatásainkat rendszeresen látogató, szere­tett professzorunk' tréfás, ámbár mély emberismeretre valló szavai, miszerint nem magunkat, a szomszédokat kell a szép házzal ámulatba ejteni! Örömmel nyugtázhattuk, hogy várakozásainkban nem csalódtunk. Az aprólékos, hosszadalmas munkával ki­bontott romok látványa és tudományos értéke megérte a fáradságot. Most már a jö­vő terveit szövögetjük: ha sejtésünk beigazolódik, ez az ősidőkben tomboló tűzvész a szomszédos lakóházakat is sorra lángra lobbantotta, s talán megégett romjaik még újabb és újabb meglepetése­ket tartogatnak a régészek, a kései utódok számára is. Csányi Marietta Különleges épület a bronzkorból Tomboló tűzvész áldozata lett

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom