Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

1982. OKTÓBER 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Debrecenben Szolnok megye bemutatkozik Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ­ban október 25 és november 9. között Szolnok megyei na­pokat rendeznek. A „Bemu­tatkozik Szolnok megye” ren­dezvénysorozatát hétfőn este 7 órakor Sipos Károly, a me­gyei tanács elnökhelyettese nyitja meg, majd a Tisza táncegyüttes műsorát nézhe­ti meg a debreceni közönség. A rendezvénysorozat idején a Mezőtúri kerámia és a kun­sági hímzés című kiállítás várja a látogatókat. A kiállí­táson Busi Lajos, Gonda Ist­ván, Kósa Klára és Kőműves Lajos népi iparművész, Tóth Géza, a népművészet ifjú mestere és a túrkevei műve­lődési ház díszítőművészeti szakköre mutatja be munká­it. Ugyancsak a rendezvény- sorozat idején láthatják az érdeklődők a Jászkun fotó­klub tárlatát. A Kossuth út 1. szám alatti ifjúságpolitikai klub ad ott­hont a Szolnok megyei fiatal alkotók köre kiállításának október 25-től, és irodalmi estjének október 30-án dél­után 6 órától. Másnap déle­lőtt 10 órától gyermekprog­ramokat tartanak a Kölcsey Művelődési Központban. A Tisza táncegyüttes közremű­ködésével táncház várja a legkisebbeket, akik ugyane­zen a napon a törökszent- miklósi Tarkaforgó, a szolno­ki Piros és a mezőtúri Napra­forgó bábegyüttes műsorát is megtekinthetik. Sigmund Géza üvegter­vező iparművész alkotá­sai október 28-ig tekint­hető meg a szolnoki Aba Novák teremben. — n. zs. — TÍ7PVPC a Killián-Verseghy madrigálkórus KÖZÖSSÉGET FORMÁLT A DAL Megkapták a Szocialista Kultúráért kitüntetést Mához egy hétre Szolno­kon, a Helyőrségi Művelő­dési Otthoniban hangver­sennyel ünnepli megalaku­lásának 10. évfordulóját a Kill,ián György Repülő Műszaki Főiskola és a Verseghy Ferenc Gimnázi­um vegyeskara. A találko­zóra a régi dalosokat is várják, akik hívás nélkül gyakran bekukkantanak egy-egy próbára, vagy kon­certen a nézőtéren ülve „szurkolnak”, az együttes­nek. A kamarakórus veze­tője kezdettől fogva Rigó Éva, a gimnázium tanára. — Honnan jött az ötlet, hogy a két intézmény kö­zös kórust alakítson? — A főiskola akkori KlSZ-títkára megkeresett azzal a kéréssel, hogy szer­vezzek egy kórust, vállal­jam el vezetését — mond­ja Rigó Éva. — Bevallom őszintén, először nem na­gyon akartam ráállni, ugyanis akadt elég mun­kám, a tanítás melleit há­rom énekkarom volt. Vé­gül is amiatt mondtam igent, mert nagyon szere­tek repülni, s csodálom azokat az embereket, akik a repülésit hivatásuknak vá­lasztják. — Gondolom nem bánta meg, hogy végül is igent Rigó Éva a karmester Szereplésed,nik nagy része, minősítésünk is a néphad­sereg különböző rendezvé­nyein, kórustalálkozóin történik. Szerencsénkre a munkához minden feltétel biztosított. Mind a Ver­seghy gimnázium, mind pe­dig a főiskola vezetése maxi­málisan támogatja az együt­test. A főiskolai hallgatók szolgálatait, a tanulást úgy ütemezik, hogy a próbára el tudjanak jönni. Az in­tézmények a kottákat meg- váisárolják, az utazáshoz autóbuszt biztosítanak, sőt, évente egyszer jutalomként ingyenes kiránduláson ve­szünk részt. Úgy érzem, hogy a kórus révén a gim­názium és a főiskola kap­csolata is jobb ileltt. Jószerével csupán arról esett szó, hogy a madrigál­kórus kitűnő közösség, amely szeret énekelni. Ne feledkezzünk meg arról sem. hogy énekelni sokféle­képp lehet. A főiskolásak, gimnazisták kamaraegyüt­tese igen színvonalasan te­szi mindezt. Eddigi ered­ményeik, szakmai síik,ereik ezt bizonyítják. Az orszá­gos minősítéseken- „arany- koszorús” diplomát kaptak, elnyerték a „kiváló együt­tes” címet. Az énekkar nemrégiben Budapesten ve­hette át a Szocialista Kul­túráért kitüntetést. A ran­gos elismerések mellett számos oklevelet, emlókpla- kelttet mondhat magáénak a csoport­— Sok amatőr együttes megirigyelné eredményeiket. — Elégedettek lennénk a jövővel, ha olyan sikereket hozna, melyek az elmúlt tíz évben voltak. Büszke vagyok az együttesemre, soha nem vallottunk még szégyent. — fs — A számadatok nemcsak biztatók, hanem lelkesítők: az évek során megkétszere­ződött a múzeumok és kiál­lítótermek közönsége. Csak­nem 16 millió állampolgár tekintette meg 1981-ben ha­zai tárlatainkat. Ez minden­képpen általános társadalmi eredmény, igazolja képző- művészetünk minőségi fejlő­dését, az intenzívebb kapcso­latot mű és ember között. Megnövekedett a szabad idő, ezzel a kultúra iránti fogé­konyság, de izgalmasabb a kiállítási program is. Az is közrejátszik a mennyiséggel is mérhető haladásban, hogy több új kiállítóterem nyílt az országban, s a régieket javarészt felújították. A számadatok növekedé­séhez az is hozzájárul, hogy egyre többen gyakorolják újra a népművészet külön­böző ága'zatait és igen sok a nemzetközi képzőművészeti esemény hazánkban. Elég, ha a kisplasztikái biennálé- ra, a szombathelyi tértextil biennáléra, a nagyatádi, haj­dúböszörményi nemzetközi művésztelepekre, a kecs­keméti kerámiaszimpozio- nokra utalok. Bekapcsolták a képzőművészet vérkerin­gésébe az üzemeket, gyárai­kat is, az idei képzőművésze­ti világhét megnyitóját pél­dául Csepelen rendezték, ab­ban a munkásotthonban, ahol a munkás képzőművé­szeti nevelés immár több mint harminc esztendeje el­kezdődött, A budapesti, vá­ci, salgótarjáni és a Szolnok megyei üzemek egész sorá­ban — az új országos gya­korlatnak megfelelően — rendre nyílnak a tárlatok, olykor múzeumi feladatot látnak el a gyárak, részt vállalnak a közművelődésből, „házhoz” szállítják a kultú­rát. Ez is százezres közönsé­get toboroz, új műbarátok seregét. örvendetes, hogy több helyen megalakultak az is- kolagalériák, más-más mű­ködési megoldással. Van, ahol új kiállításokat rendez­nek és gyűjteményt is elhe­lyeznek az iskolákban. Má­sutt az iskola nemcsak a gye­rekeknek, hanem a felnőtt lakosságnak is kulturális programot nyújt a folyama­tos tárlatokkal. Rengeteg le­lemény gyűjti, sokszorozza a közönséget. Ma már a kórhá­zakban is nyílnak kiállítá­sok. Ebben vállalt úttörő szerepet a váci Szőnyi Tibor kórház, de ily módon a köz- művelődés helye a kórház Cegléden, Kecskeméten, Sal- gótalrjániban, Kerepestarcsán és a megyeszékhelyünkön is. Él a tévhit, hogy sok a művész, s az állam nem ké­pes eltartani ezt a megnöve­kedett létszámú művésztá- bort. Ha az állam nem is, de a társadalom igen. A művek sokszorozódásával párhuza­mos lehet a közönség soka­sodása, miközben egyre töb­ben válnak műbarátokká, műgyűjtőkké. A kölcsönha­tás lényege, hogy a képző­művészek alkotásaikkal a környezetkultúra részesei, szerept vállalnak az ízlés, a tudat esztétikai fejlesztésé­ben, s ennek jegyében része­sülnek a társadalom anyagi javaiból. Nem a művészek és a művek számát kell csökkenteni, hanem az alko­tók és a társadalom kapcso­latát indokolt elmélyíteni. Mindez akaratlanul is meg­történik akkor, amikor a népművelők ügyszeretete megszervezi a művek és a közönség találkozását, akár kiállítóteremnek kinevezett vasúti állomásokon, üzemi ebédlőkben, szállodákban, művelődési házakban, könyvtárakban, éttermekben, tsz-központokban, lakta­nyákban, tanácsházak dísz­termében és más helyeken a fegkülönjfélébb alkalmakkor. Tovább fokozza a hatást, ha valami kedves figyelmesség a tárlatmegnyitó indító ele­me. Több helyen az iskolá­sok énekműsora, másutt a művésznek átnyújtott virág­csokor sugározza azt az at­moszférát, amely nézőt és al­kotót egyaránt élményben részesíti. Egy-egy tárlatnyi­tás sokhelyütt ma már való­ságos népünnepély, s éleszti a reményt, hogy minél több helyen így lesz. Ixtsonczi Miklós Iskola tár la tok ’82 Csehov Ványa bácsi Kiállítás jelmezekből* díszletekből, fotókból Szolnokon, a Varga Kata­lin Gimnáziumban szerdán délelőtt kiállítás nyílt a Szigligeti Színház közel­múltban bemutatott előadá­sának Csehov Ványa bácsi című darabjának díszletei­ből, jelmezeiből, az elő­adáson készült fotókból. Vágó Nelli, Antal Csaba és Dede Géza munkáit Paál István a darab rendezője és Kovács Lajos színmű­vész, az előadás főszerep­lője ajánlotta a diákok fi­gyelmébe. A kiállítást a közeljövődben, az „iskola­tárlatok” sorozat kereté­ben a megye több oktatási intézményében is bemu­tatják. Felvételünkön a kiállítás egyik részlete. írta Szabó László, kiadta a Gondolat A Jászság monográfiája mondott. — Egy általán inem- Az' együttes tagjai ugyan ál­landóan változnak i— hi­szen évente a végzősök búcsút mondanak a kórus­nak — de mindig nagy­szerű a (társaság. A gim­nazistáik közül elsősorban azoik kapnak helyet az együttesben, akik emberi értékekben bővelkednek, különösebb nehézség nélkül képesek beilleszkedni. az új közösségbe, no és -termé­szetesen jó hangjuk van. Rettentően boldog voltam, amikor volt tanítványaim közül többen kérték, -hadd énekeljenek továbbra is a csoportban. Természetesen igent mondtam. — Szószerint családias lehet a légkör, ugyanis ha jól tudjuk, már házasság-is köttetett a kórustagok kö­zött. — Nem is egy. Ha jól számolom tízen mondták ki eddig az igent. Nagyon lényeges ezek a házassá­gok eddig -nem rontották a válási statisztikáit. — Milyen művek sora­koznak az együttes -reper­toárjában? — Sokmi-ndent éneik lünk. Főként — mint nevünk is mutatja — madrigálokat, mozgalmi és -kato-nadalokalt, spirituálét, -klasszikus és mai -kórusműveket. Jelen­leg -egy teljesen modern kompozíción dolgozunk, amelyben nincs ének. -hang­lejtésekre épül-. Első' -kísér­letünk ebben a műfajban­A Gondolat Könyv­kiadó több-kevesebb rendszerességgel megjelentetett nép­rajzi kismonográfia soroza­tának két évtizedes története van. A sorozat érdeme elvi­tathatatlan: megkísérel fele­letet adni népi kultúránk alapkérdéseire. Elsősorban arra a kardinális kérdésre, hogy egységesnek tűnő nem­zeti kultúránkon belül mi­lyen sajátosságokat mutat­nak a kis tájak, egy-egy néprajzi csoport mássága milyen formában fejeződik ki, és ennek a kialakulása milyen úton . ment végbe. Már az eddig megjelent kö­tetek címeiben is ez fejező­dik ki: Őrség, Ormánság Sárköz, Hajdúság, Nyírség, Nagykunság stb., vállalva a tájhoz kötődést, a táj kifeje­zését. Megyénk néprajzi tájai közül a sorozatban a Nagy­kunság után immár a Jász­ság is megjelent. Szabó Lász­ló nagyszerű gondolat- és adatgazdag könyveként. A szerző idestova két évtizede dolgozik a megyénkben nép­rajzosként. Sokirányú érdek­lődését, energikus gyűjtő és rendszerező képességét a szaktudomány is nagyra be­csüli. Megyénk szakemberei­nek legnagyobb vállalkozá­sában, a Szolnok megye nép­rajzi atlasza megvalósításá­ban a motor szerepét vállal­ta, s már a kezdeti időkben érdeklődése a Jászság kul­túrája felé fordult. Cikkei­nek, tanulmányainak egész sora bizonyítja, hogy ez az érdeklődés, a rendszeres gyűjtő- és feldolgozómunka milyen úton érlelődött szin­tézissé. Így születhetett meg a kandidátusi disszertációja, amelyik a jász etnikai (nép­rajzi) csoport körülhatárolá­sát tűzte ki célul. Ezután fogott hozzá a szóban forgó könyv megírásához. Első, ami szembetűniK a sorozatban is vaskosnak szá­mító könyvben, az a logiku­san felépített rendszer, ame­lyet a szerző következetesen megvalósít. Először a társa­dalmi műveltség kérdéseit veszi sorra, majd az anyagi és szellemi műveltség kérdé­sei következnek. Mivel kul­turális jelenségek rendsze­rét vizsgálja, ez a módszere teljesen meggyőző és célra­vezető. A társadalmi kérdések fel­vázolását a kiváltságos hely­zetből következő önigazga­tás oldaláról mutatja be, amelyik az alföldi mezővá­rosok rendszerének a saját­ja volt és a török korban ala­kult ki. A kultúra felől kö­zelít mondandójához, mely­ről megállapítja és bizonyít­ja is, hogy „magas fokon in­tegrált”, gazdasági, társadal­mi háttere nagyobb megráz­kódtatások nélkül vészelte át a nehéz évszázadokat. Mindezek alapján az integ­ráció biztosítéka a „külön jogállás és az önkormány­zat”. Ezek olyan általános keretek, melyeknek a kitöl­tése az itt élők dolga és fel­adata. Elsősorban a családi, vérségi alapon szerveződő, abból kibontakozó rendszer az, amelyik segítette és segíti ennek a sajátos karakternek az érvényesülését. Ezért is tekintheti át a szerző az el­ső fejezetben ezt a kultúra- szervező területet. Fontos megállapítása Sza­bó Lászlónak, hogy jásznak csak azt tekintették, aki több generáción át valamely jász családba tartozott. Ez a tény az egységesülés, a hasonulás igen magas fokát tette lehe­tővé. Ezt fejezi ki az integ­ráció fogalma. Századokon keresztül a Jászságnak volt ereje mindig megújulva az idegen elemeket átlényegíte- ni, saját magához idomíta­ni, és ennek az intézményes kereteit, a vérségi, csa’ádi köteléket is fenntartani és működtetni. A következő részben ter­mészetesen bővebben olvas­hatunk a vérségi kapcsola­tokon alapuló társadalmi in­tézményekről, a nem- és korcsoportok működéséről, a vagyoni rétegzettségről, vala­mint a munkaszervezetekről, melynek a szerző a legjobb hazai szaktudósa. Az anyagi műveltség tár­gyalása során számba veszi a munkaeszközöket, melyek a paraszti termelés egyik dön­tő tényezőjeként vannak je­len. Majd a munkaeszközök­kel végzett termelő tevé­kenység munkaszervezeti, üzemszervezeti módjait tár­gyalja. Hangsúlyozza a váro­son kívül elhelyezkedő ker­teknek és tanyáknak a sze­repét a gazdálkodásban, me­lyek mind az állattartás mind a földművelés jellegét meghatározták. Külön feje­zetet szentel a táplálkozási szokásoknak, a táji sajátos­ságok bemutatásának. A szellemi műveltség tár­gyalása során elsősorban a jászsági emberek világképét alakító tényezőkről szól. Ta­nulságos megállapítása, hogy a sámánhit emlékei, tehát a honfoglalás előtti magyarság világképe — mennyire hi­ányzik a Jászságban. Annál gazdagabb viszont a keresz­ténységhez kapcsolódó hie­delemkor, a boszorkányhit, a lidérc, a babonás cselekede­tek, valamint a vallási rí­tusok egész sora. A Jászságot elsősorban a katolikusság határozza meg. Szellemi kultúrája döntően ebben az eszmerendszerben fejeződik ki. Nyilvánvaló hát, hogy Szabó László az esztendő ünnepeire vagy az emberi élet fordulóinak szo­kásaira nagy súlyt helyez. Szép része ez a könyvnek. Külön fejezetet szentel a szerző a jász terjeszkedés­nek, a népesség kiköltözésé­nek a kiskunsági pusztákra. Kutatásai és a történeti tények ismeretében két sajá­tosságot külön is elemez a szerző: a jász öntudat alaku­lását és a mindenkori ha­talomhoz való alkalmazko­dást, az aulikusságot. Az előbbi fejlődését jól érzékel­teti az etnikai tudattól a polgári tudatig, az utóbbit pedig a mindenkori hatalom­mal való jó viszony megnyil­vánulási formáiban mutatja be. Ezt mint a megmaradás eszközét tárgyalja. Tanulságosan vizsgálja a munkának, mint a Központi erkölcsi kérdések szerepét. A munka és a munkával s-zerzett javak tisztelete egy sor magatartásbeli sajátos­ságot, szokást és szimbólum- rendszert eredményezett. A könyv élvezetes olvas­mány, arról árulkodik, hogy a szerzője kitűnően ismeri a Jászságot, az itt élő embe­rekkel bensőséges kapcsola­tot alakított ki. Fodor Ferenc monográfiája után most ez­zel a könyvvel gazdagodik a jászok önismerete és a mi tudásunk is erről a tájról. Mindenkinek ajánljuk szere­tő figyelmébe Szabó László tartalmas, szép munkáját. Dr. Bellon Tibor Képzőművészetünk közönsége

Next

/
Oldalképek
Tartalom