Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-19 / 245. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. OKTÓBER 19. A HÁROM NŐVÉRREL Bemutatkozik az újvidéki színház Ma Cseresznyéskert, holnap a Ványa bácsi Alig néhány napja a szolnoki Ványa bácsi premierjének, s máris újabb Csehov- bemutató, sőt nem is egy, három is, egész trilógiát alkotva ezekben a napokban, az egymást követő estéken. Vendégei vannak színházunknak, vendégei vannak városunknak, az újvidéki magyar nyelvű színház ütötte fel tanyáját a Szigligetiben. Kis társulat, állandó tagja aJäg több mint tíz, vagy még tán annyi se, nagy programmal a tarsolyában; a Három nővért, a Cseresznyéskertet és a Ványa bácsit hozták magukkal. Milyen regényes irigylésre méltó lendülét viszi ezt a maroknyi csapatot mind magasabb célok felé, előre! Hisz Csehov-programjuk akármelyik nagy együttes becsületére válnék. Külön öröm, hogy most Szolnokon is láthatjuk őket. Annál is inkább, mert Csehov-produk- cióik hírneve jóval megelőzte ideérkezésüket. Harag György rendezései — mindhárom drámát ő ember. Az ember, aki most- már mi is lehetünk, s ebben van jelentősége a különleges térelosztásnak, térelrendezésnek, néző és játék sajátos viszonya megteremtésének. A szenvedő ember, mert nyoma sincs itt a sápadt elvágyakozásnak, sokkal inkább azokról a nehézségekről, a helyzet elvi- selhetőségéről, ami az ittmaradással együtt jár, és arról a tehetetlenségről, amely a nővéreket és And- rejt és a többieket „idekény- szeríti” a kisszerű, álmos vidékies életbe. Szárnyalás helyett vergődés törött szárnyakkal. Ezért oly ideges, fojtott a légkör, s ezért a váratlan kitörések az előőadás egy-egy pontján, a látszólag egykedvűen felszín alól előtörő már-már vulkanikus indulatok. A belső riadtság és riadozás érzéki jelei, ami egyébként sajátos stílusává is válik a játéknak. A belső bizonytalanság kifejezésére igen kifejező a hepehupás szőnyegen közlekedő színészek bizonytalan járása. Itt a szeMása (Ladik Katalin), Irina (Bajza Viktória), Olga (Rom- hányi Ibi) vitte színre — tanulmányokat érdemlő színházi eseménnyé avatta az említett bemutatókat. Vasárnap a Három nővérrel tette le névjegyét Szolnokon az újvidéki együttes, s jólesően tapasztalhattuk; szakmai és közönségsikerük nem véletlen. Különös kaland a művészeknek, különös élvezet a korszerű színházat becsülő közönségnek. Vasárnap délután és este is olyan előadásnak lehettek részesei a szerencsés kevesek — hisz a csak a színpad területére leszűkített nézőtéren, ahol természetesen a játék is zajlott, alig másfél százan foglalhattak helyet—, amely nem mindennapi színházi élmény. Különleges látvány fogadja már érkezésekor a nézőt: középen hatalmas szőnyeg habszivacsból, fehér lepellel leterítve, közepén hatalmas mélyedés, s abban fekszenek elterülten a három nővérek; egyik végén nád és sás zárja le sűrű függönyével a játékteret, a másikon egy ebédlőasztal „ül”; egyik pontján a térnek ódon falióra áll, a másikon egy hintaszék terül el és egy göcsörtJös testű fa álldogál. Az uralkodó szín: a fehér. S ebben a csupa fehérségben, s ebben a látszólagos színpadi esetlenségben egyszerűen elvesznek a reális idő- és térviszonyok, valami furcsa időtlenség árad az egészből, s tölti be a játékteret, a nézőteret egyaránt. A játékról lefoszlanak a lényegtelen részletek, s ebben a környezetben ott áll előttünk csupasz valójában: az replők nem a valóság szilárd talaján mozognak, hanem az illúzió ingatag mezején im- bolyognak. Egy bizonytalan világ mesteri ábrázolata. Nyugtalanító játék, az önmagát kereső és önmagáért szurkoló ember nyugtalansága dübörög benne. Ugyanakkor nem szűkölködik groteszk mozzanatokban sem. Érdekes mód a dráma cím szerint a nővérekről szól, drámájuk lényegét mégis a legerőteljesebben fivérük, Andrej hordozza ebben az előadásban, Soltis Lajos nagyerejű megformálásával. Ez a robusztus alkatú férfiú, küllemére igazán nem jellegzetes csehovi figura, szinte felizzítja a fehérhideg játékteret, s a játékteret körbenülő, körbefogó nézőket. Örömmel fedezhettük fel a nővérek között a költőként is ismert Ladik Katalint, robbanásig teli feszültségű Másakén^ izgalmas és izgató; Fejes Syörgy humorosan pedáns tanára is megmaradhat az emlékezetünkben. De dicséret illeti az előadás valamennyi résztvevőjét, az újszerűén elképzelt Csehov hűséges megvalósítóit. A világban reneszánszát éli Csehov, s a Csehov-hul- lám színházainkat is elérte, mint tudjuk, a szolnokit is. Most ezzel az újvidéki „déli áramlattal” erősödik és tovább színeződik ez a hullám, s ha azt vesszük, hogy a szolnoki Ványa bácsi mellé most odailleszthetjük majd az újvidékiekét is, tanulságos összevetés lehet és szórakoztató V. M. A Tisza táncegyüttes sikere Bakuban és Moszkvában Hazaérkezett szovjet- unióbeli vendégszerepléséről a szolnoki Tisza tánc- együttes. Az együttes a ba- kui nemzetközi ifjúsági találkozó résztvevőjeként három alkalommal lépett közönség elé. Nagy sikerű — elsősorban kunsági, jászsági, erdélyi, szatmári és ci- gánytáincokbál összeáll liitiott — műsort adott az ifjúsági találkozó résztvevőinek,' valamint a bakui kőolajipari főiskola hallgatóinak és a hőtechniikai gyár dolgozóinak. A velük együtt vendégszereplő NDK, lengyel, szlovák ének- és táncegyüttesekkel Moszkvában, a Komszomol székházában is felléptek a szolnoki táncosok. Műsorukat nagy tetszéssel fogadták a Szovjetunió köztársaságaiból érkezett fiatalok. Méltó tisztelgés Befejeződött a Kodály kórusok találkozója Szolnokon Beszélgetés Tóthpál Józseffel, a KÓTA főtitkárával Az összevont női kart Kövics Zoltán vezényli a sport- csarnokbeli koncerten Első ízben került sor a Kodály kórusok országos találkozójára, melynek kezdeményezője, házigazdája Szolnok volt. Az elmúlt hét végén megrendezett fesztiválra az ország különböző részeiből — egy együttes pedig Csehszlovákiából — tizenkét énekkar, több száz dalszerető, a muzsika örömét mással megosztani vágyó kórustag érkezett a megyeszékhelyre. A Kodály Zoltán születésének 100. évfordulóját köszöntő ifjúsági és felnőtt együttesek szombaton mutatkoztak be a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban, vasárnap délelőtt pedig közös zárókoncerten vettek részt a tiszaligeti sportcsarnokban. A nagyszabású hangversenyen nyitószámként Kodály—Jankovich Jelige című művét szólaltatta meg az összkar. Ezt követően Szokolay Sándor zeneszerző, a Magyar Kodály Társaság elnöke mondott beszédet. Gondolatgazdag, a muzsika- és emberszeretettől, a nagy előd iránti tisztelettől sugárzó előadása, meleg szavai nagy tetszést váltottak ki. Ezután a gyermekegyüttesek szerepeltek, majd a női, férfi-, és vegyeskarok megszólaltatták Kodály Zoltán legszebb kórusműveit. A fesztivál befejezéseként Kodály—Berzsenyi Magyarokhoz című alkotása csendült fel a több száz tagú együttes tolmácsolásában. A hangverseny után beszélgettünk Tóthpál Józseffel, a Kórusok Országos Tanácsának főtitkárával. — Egy remekül sikerült koncertsorozat fejeződött be — mondta —, melynek kitűnő házigazdája volt Szolnok. Annak különösen örültem, hogy az előadásokat nagy érdeklődés kísérte. Sajnos ez nem mindig és mindenütt van így. Kitűnő gondolat volt a Kodály kórusok találkozójának megrendezése s ezért elsősorban a 60. születésnapját ünneplő szolnoki ÁFÉSZ Kodály kórusának tartozunk köszönettel, ugyanis ez az együttes volt a kezdeményező. A KÓTA a jövőben is tá-* mogatni fogja a találkozók szervezését, hogy a fesztivál hagyománnyá váljék a Tisza- parti városban. — Tizenhárom együttes szerepelt önálló műsorral a bemutatkozó hangversenyen. Milyen tapasztalatokat szűrt le az előadásokat hallgatva? — Úgy gondolom, a kórusok méltóképp tisztelegtek névadójuk centenáriumán. A legfontosabb kórusművek elhangzottak. Az együttesek erejükhöz mérten állították össze a műsort, valamennyi becsülettel szerepelt. Külön öröm, hogy a világhírű debreceni Kodály kórus zsúfolt programja ellenére elfogadta a meghívást, szereplésével emelte a találkozó rangját. — A debreceni együttes hivatásos énekesekből áll, akik — mint bizonyították is — mesterségüket alaposan ismerik. A Kodály-centenárium kapcsán azonban érdemes szót ejteni a kezdetekről is. Hogyan ítélik meg az ének-zene oktatást, a kórusmozgalom helyzetét? — Ezt roppant nehéz elemezni, annyi bizonyos, hogy sokkal jobb is lehetne. Az a tévhit él az emberekben, hogy ez kizárólag az énektanárokon múlik, pedig valamennyi pedagógus, a közművelődés területén dolgozó szakember, mindannyiunk ügye, felelőssége. Minden iskolában — azokban is, ahol a tantervben nem szerepel az énekóra — meg kell találni a lehetőséget a zenei értékek kiaknázására. Nem a \ endég kötelező udvariassága mondatja velem, hogy Szolnok megye ebben a munkában kiemelkedő szerepet vállal. Sok tapasztalt szakember tevékenykedik itt, aki szívügyének tekinti a munkáját, tanítványait át tudja itatni a muzsika szere- tetével, melynek eredményeit tükrözik a nagyszerű bemutatóik, színvonalas hangversenyek. Fekete Sándor Fotó: Hargitai L. A szolnoki antikvárium új kínálata Használt hanglemezeket ad és vesz az üzlet Gazdát cserélnek a pop- és dzsesszritkaságok Az üzlet vendégei szívesen időznek a lemezpultnál Egy szürke hétköznap délelőttje sem unalmas a szolnoki antikváriumban. Szinte percenként jön új vásárló, érdeklődő, vagy éppen könyvet eladásra kínáló vendég az üzletbe. A legtöbben az „erre jártam, gondoL tam, benézek, van-e valami újdonság, kuriózum” apropójával nyomják le a kilincset. Középkorú férfi lép be az ajtón, óriási fekete bőrönddel a kezében. A kofferből több kilogramm ifjúsági regény — a Winettou-tól az Egri csillagokig — kerül a pultra. Gyalay Tamás, az üzlet 'vezetője értő, gyors mozdulatokkal válogat a könyvek között. Akad köztük „retur”, de a zömét megvásárolja az antikvárium. Az újabb vendég egy szakállas fiatalember, az ő táskája vékonyabb, viszont értékes kincseket rejt. Először egy Hawaii gitáriskola kerül elő, majd egy századeleji lótenyésztési szakkönyv, valamint egy 1907-es kiadású, Lyka Károly szerkesztette, Művészet című folyóirat. — Honnan ezek az érdekességek? — Debrecenben lakom, a közelmúltban Jászberényben örököltem egy házat. A padláson a rengeteg lom között találtam ezeket a füzeteket, kiadványokat., amikre semmi szükségem. Talán itt az antikváriumban örül majd valaki, ha rájuk bukkan. Két tinédzser lány Beatles- albumot keres. — Hallottuk, hogy októbertől a bolt foglalkozik nyugati könnyűzenei lemezekkel is. A hangszerüzletben ritkán lehet ezekhez hozzájutni, ezért jöttünk ide. — A hónap elejéig csupán új hanglemezeket kínáltunk vásárlóinknak, még újdonságnak számít a használt külföldi dzsessz-, popalbu- mok adásvétele — magyarázza Gyalay Tamás —, viszont nagyon sikeres vállalkozásnak ígérkezik. Ügy gondolom, havi forglamunk húszharminc százalékkal növekedni fog. — Milyen kiadványokra vevő az antikvárium? — Azokra, melyek keresettek, tartalmuk, állapotuk az igényeknek megfelel. Olyan lemezeket is megveszünk, amelyek a hazai lemezpiacon nincsenek forgalomban. —Mennyit fizetnek egy- egy albumért? — Ez elsősorban a minőségétől függ. A leggyengébbek az indiai, a jugoszláv és a holland kiadványok, ezeket természetesen kevesebbre értékeljük. Egyébként általában az eredeti ár hatvan-hetven százalékáért vesszük át, kifogástalan minőség esetén az eredeti összeget kifizetjük, az albumokat két-háromszáz forintért értékesítjük. — Vállalkozásuk csupán kéthetes. Akadt-e már azóta érdekesség? — Egy Elvis Presley négylemezes album kilencszáz forintért cserélt gazdát. Az Emerson, Lake and Pa'lmer tripla kiadványt hétszázért vették meg. A legdrágább s talán legérdekesebb a Rick Wakeman-gyűjtemény volt, ami tizenegynéhány albumból állt, közel négyezer forintot ért. — fekete— A rádió hullámhosszán Vak Béla király A színházi előadások rádióközvetítése a rádiózás hőskorának egyik kedvenc műsora, ha úgy tetszik műfaja volt. Kultúrtörténeti érdemeit e műsortípusnak hosszan lehetne méltatni. Mert ne feledjük: nem voltak ám mindig ennyire színházba.járók az emberek, mint manapság — volt idő, amikor a napszám összegéből jó ha egy állóhelyet válthatott volna a munkásember — sőt vidéken kevesebb állandó színház volt, így a tömegekhez a színészi szó csak a rádión keresztül juthatott el. A mai ember számára már mosoly* ra késztetőek ezek a közvetítések a suttogó szpíkerrel, aki mindig „bemondta”, melyik színész mit csinál. Eleinte a színházi közvetítések akusztikájával, a hanghatásokkal is sok gond volt. egykét kezdetleges mikrofon ..vette” az előadást, hol voltak még a 12 vagy több csatornás keverőkészülékek. A mai rádiótechnika sokat tökéletesített ezen az öszvérműfajon a nagy érzékenységű hangérzékelő és továbbító berendezések megújították a színházi közvetítéseket. Számos színpadi mű ennek ellenére kevésbé alkalmas rádióműsornak. Elsősorban az olyan darabok közvetítése a torzó, amelyekben a színpadi mozgásoknak hangsúlyozott dramaturgiai funkcióik vannak. A vitadrámák felelnek meg legjobban a rádióközve- tités lehetőségeinek. A Gyulai Várszínházban a nyáron bemutatott Székely János- mű, a Vak Béla király nemhogy vitadróma, de szinte retorikus játék, a fogalom legjobb értelmében. A magyar történelmi múlt eseményeiből merítő, gyönyörű nyelvezetű dráma úgy bontakozik ki előttünk, mintha látnánk is az előadást. A gondolatsor egy központi kérdést „jár körül”: lehet-e egyetlen cselekvő lélek az emberek sokasága? Erre 'adnak választ az ütközetek hevében a dráma szereplői. Kiki mondja a magáét, helyzetétől, lehetőségeitől függően, minden szónak, minden hangsúlynak külön jelentősége van Székely szófukar drámájában. Nem kisebb a tétel: a vak király ne megbízható embere szemével lásson, „új szemet” akarnak neki adni, aki természetesen másképpen lát majd. S csak közhelynek tűnik ezek után; milyen csodálatos az emberi hang, amely a legáttételesebb gondolatokat is így tudja továbbítani és klasszikus képpé tudja formálni. Talán meg sem kellene említenünk, ahhoz, hogy a színházi közvetítés élményszerű legyen, olyan színészek kellenek, akik jól tudnak bánni a hangjukkal, szépen beszélnek. (Ismerünk kiváló színészeket, akik a „rádión meghalnak” beszédjüket tovább rontja a mikrofon). A Vak Béla király főszereplői nemcsak jó színészek, de mindannyian a rádióművészet mesterei is. Közülük. Lukács Sándort és Mádi Szabó Gábort emeljük ki. Nagyszerűen szórakozott, aki meghallgatta a csütörtöki közvetítést, igazi nemesítő élmény részese volt. De milyen furcsa: sokak már a mű tévéközvetítését sürgetik. Nem azért, mert a rádióműsor hiányérzetet hagyott, hanem mert új érdeklődést élesztett. Ügy véljük ez az előadás és a közvetítés legnagyobb dicsérete. — fi —
