Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-16 / 243. szám

16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. OKTÓBER 16. 1982. OKTÓBER 16. SZOMBAT GÁL NAPJA A Nap kél 6.03 —' nyug­szik 16.55 órakor — A Hold kél 5.00 ■— nyug­szik 11.10 órakor. Változó felhőzet VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS az ország területén ma estig: gyakran változik a felhőzet, már csak szórványosan, in­kább csak a keleti országrészben kell záporra számítani. Az északnyugati szél általában élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok kö­zött alakul. 30 éves a Szolnoki Nyomda Kiállítás Törökszentmiklósim A törökszentmiklósi városi művelődési központ pódium­termében tegnap délután Gombkötő Béla, a szolnoki Nyomda Vállalat igazgatója nyitotta meg a három évti­zeddel ezelőtt létrejött Szol­noki Nyomda történeti fej­lődését, eredményeit bemuta­tó kiállítást. A jól felépített kiállítás impozánsan mutatja be a nyomda sokrétű, sokszínű te­vékenységét, a mindennapok munkájának termékei mel­lett láthatók a kiállításon a nyomda remekei is, a külön­böző művészi falinaptárok, falragaszok stb. A szakma jellegéhez hűen a kiállításra a nyomda ízlé­ses szórólapot adott ki, amely ha vázlatosan is, de lényeg- látóan mutatja be a 30 éves vállalat történetét. Vonatok helyett buszok A MÁV értesíti az uta­zókat, hogy pályafelújí­tási munkák miatt ok­tóber 21-én és 22-én Csu- gar és Mezőtúr között a Budapest Keleti pályaud­varról 9.30-kor és Lökoshá- záról 10.07-kor induló; ok­tóber 18-án Tiszatenyő és Mezőtúr között a Budapest Keleti pályaudvarról 9.30- kor és a Lökösházáiról 10.07- kor, október 20-án a Mező- berény és Békéscsaba közötit a Budapest Keleti pálya­udvarról 7.10-kor és 9.30- kor, a Lökösházáról 1007- kor, a Békéscsabáról 13.30- kor induló vonatok helyett autóbuszok közlekednek. Október 22-én Gödöllő és Aszód között a Miskolcról 7.06-kor induló és a Buda­pest Keleti pályaudvarról 9 órakor induló; október 18—22_ig a Herend—Vörös­lőd között a Szombathelyről 9-57-kor induló gyorsvonat­nál, a Budapest Déli pálya­udvarról 5.55-kor induló személyvonatnál kell számí­taniuk az Utasoknak arra, hogy vonatpótló autóbuszok­ra .kelül átszáüiniuk. A vonatpótló autóbuszo­kon a megváltott vasúti me­netjegyek érvényesek. A kisebb késésekért a MÁV az utasok megértését és tü­relmét kéri. Vetélkedő Gyulán Második a szolnoki csapat Érdekes eseményre került sor a napokban Gyulán, a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál. A Kelet-Magyarországi Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalatok Egyesülésébe tartozó megyei vállalatok fiataljai mérték össze tudásukat szakmai, politikai, irodalmi, anyanyelvi és történelmi kérdésékben. A .több mint ötórás küzdelemben a Szol­nok megyei csapat 53,5 ponttal a második helyet szerezte meg. Mindössze másfél ponttal értek el ke­vesebbet, mint a győztes gyulai csapat- Képünkön a második he­lyezett szolnoki csapat tag­jai. Algyői gázkifúvás Még nem sikerült elfojtani A Szeged-algyői 619-es számú vízvisszányomó kút- nál csütörtökön délben ke­letkezett gázkifúvás meg­szüntetését szolgáló munká­latok tegnap az esti órákig még nem vezettek ered­ményre. Több alkalommal is megpróbálkoztak azzal, hogy a zárószelvénv egyik csatlakozásán át nagy faj­súlyú iszapot nyomjanak a kútba és így elzárják a gáz útját. A nagy nyomással kiáramló gáz azonban erő­sebbnek bizonyult. s az iszaposzlopot visszalökte a felszínre. A munka tovább folyik, a védelem vezetői több technológiai megoldás­ra is felkészültek. Elkészí­tették a terveket arra is. hogy szükség esetén kicse­réljék a záró szerelvényt. BNV-s trófeák Karcagon Az őszi BNV .népművésze­ti pavilonjában kiállított szűrhímzéses ruházati ter­mékeivel elnyelte az OKISZ plakettjét a karcagi Nép- művészeti Háziipari Szövet­kezet. A kiállítók közül öten dicsekedhetnek ezzel az elismeréssel, az öt plakettből kettő került Karcagra. A Népművészeti HISZ elhozta a Népi Ipar- művészeti Tanács serlegét és oklevelét, a vitrinben mellette pihen a vásárköz­pont .igazgatójának emlék­lapja is. Olvasószolgálat Ma ügyeletes újság­írónk Paulina Éva, szer­kesztőségi hírügyelete­sünk Szekeres Edit. Mun­katársainkkal hírek, in­formációk közölhetők a 12-853 és a 12-320 telefonszámokon. Hirdetésfelvétel: 7.30- tól—12 óráig. Októberben két alkalommal Filmes alkotótábor a Tiszaligetben Kántor-kiállítás Miska kancsó és társai Kántor Sándor Kossuth- díjas, a fazekas népművé­szet mesterének reprezenta­tív tárlatát rendezik meg Gyulán, az Erkel Ferenc Múzeum Dürer-termében. Az október 21-én nyíló ki­állításon a nyolcvanötödik évében járó jeles karcagi mester, a kunsági fazekas népművészet doyenjének 150 alkotását, a brüsszeli világ­kiállításon .nagydíjat nyert Mislka-kan csőt, továbbá kor­sóit, vázáit, fali dísztányér- jait, gyümölcsös tálait, nagy­kunsági és tiszafüredi motí­vumokkal és színekkel gaz­dagon ékesített egyéb tár­gyait vonultatják fel. Jubileumi Benkó-koncert Jubileumi koncerttel ün­nepelte fennállásának 25. évfordulóját tegnap este a Budapest Sportcsarnokban a Benkó Dixieland Band. Az együttest 1957-ben ala­pította Benkó Sándor, s az eltelt negyedszázad alatt a szakmai sikereken kívül — többek között nagydíj a legrangosabb fesztiválokon: Montreux-ben és Sacra- mentoban — megkapták a Szobialista Kultúráért kitün­tető jelvényt és az Állami If­júsági díjat is. A szolnoki Mini Ifjúsági Klub öktóber 22—23—24-én filmes alkotótábort szervez a tiszaligeti KISZ-táborban. A rendezők 20—25 érdeklő­dőt várnak — olyanokat, akik szerétik a filmet, ér­deklődnek a készítése iránt, vagy már van jártasságuk, a filmezésben — a válros különböző ifjúsági klubjai­ból. A három .nap alatt a tá­borlakók megismerkedhet­nek a filmkészítés alapjai­val: így például kipróbál­hatják képmagnóval a kép­II lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Sarkadon megtartott 42. heti .lottósorsolás alkalmával a következő számokat húz­ták ki: 1, 10, 38, 67, 77 szerkesztési, képkompozí- ciós, világítási „teendőkét", hallhatnak szakmai előadást a forgatókönyv-készítésről, sőt önállóan írhatnak. A szakmai foglalkozások mel­lett néhány nagysikerű ma­gyar és külföldi filmalko­tást is megnézhetlek. A tábor október 29—30—31-én ismét megnyitja kapuit. Akkor már a 4—5 tagú kis stábok filmet készítenek, amelyeket a novemberi (ta­lálkozásikor, 12—13—14-én értékelnek és díjaznak. Szünetel a látogatás A Megyei Tanács Hetényi Géza Kórháza értesíti a la­kosságot, hogy szülészet-nő­gyógyászati osztályán a lá­togatás október 16, 17 és 18- án átköltözés miatt szüne­tel- A szülészet-nőgyógyá­szati osztály 1982. október 17-től a Vörös Hadsereg u. 39—41. sz. alatti I. kórház­ban üzemel. Autósorszámoh IA tárgyalóteremből I Először csak cigarettát kért Amikor Puporka Gyula 26 éves, Tiszapüspöki, Lenin u. 29. szám alatti lakos elvé­gezte az általános iskola 7- osztályát, dolgozni kezdett. Jelenlegi munkahelyén (zagyvarékasi Béke Tsz. baromfifeldolgozó üzeme) nem volt- rá panasz, a mun­káját (hűtőházi rakodó) pon­tosan végezte, és a munka­társaival is jó viszonya volt. Azt azonban tudják róla az ismerősei, hogy rend­szeresen iszik, s olyankor kötekedik, agresszíven vi­selkedik. Kétszer volt bün­tetve, mind a kétszer ittas állapotban követett el erő­szakos bűncselekményt, sú­lyos .testi sértés és hivatalos személy elleni erőszak bűn­tette miéit ült börtönben. Az idén június 4-én este is megivotl 1 deci rumot és három üveg sört. Körülbe­lül kilenc óra lehetett már. amikor hazaindult. Az au- 1 óbuszmegá Hóban észrevett cgv férfit, aki cgv pádon ült. P. Cs. szintén ittas volt, amikor Puporka odament hozzá, és cigarettát kért tő­le. Azt válaszolta, hogy nem tud adni. Puporka úgy gondolta, megbosszulja az elutasítást, .letépte a férfi kezéről a karóráját- Zsebre vágta a zsákmányt, és mint aki jól végezte a dolgát, folytatta útjá.t hazafelé. P. Cs. azonban nem hagy­ta veszni az órát, utána­ment, és amikor utolérte, vitatkozni kezdtek. Vita közben Puporka úgy meg­ütötte a férfit, hogy az nyolc napon .túl gyógyuló sé­rülést szenvedett, A Szolnoki Járásbíróság dr. Hajnal Mihály tanácsa a vádlottat 1 rendbeli sú­lyos testi sértés bűntettéért és 1 rendbeli lopás vétségé­ért, mint különös vissza­esőt halmazati büntetésül 1 évi szabadságvesztésre ítél­te és két évre eltiltotta a k iizügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. I*. É. Trabant Limousin Hycomat Budapest 12 807. Trabant Hycomat Combi Bu­dapest 50. Trabant Limousin Budapest 10 748, Győr 8 586, Debrecen 6 985. Trabant Combi Budapest 4 255, Győr 3 406. Wartburg Limousin Budapest 7 468, Győr 4 136. Wartburg de Lux Budapest 9 148, Győr 5 030. Wartburg de Lux tolótetős Bu­dapest 1 350. Wartburg Limousin tolótetős Budapest 1 943. Wartburg Tourist Budapest 3 943, Győr 1 612. Skoda 105 S Budapest 6 310, Győr 5 547. Debrecen 5 061. Skoda 120 L Budapest 10 608, Győr 7 470, Debrecen 5 992. Lada 1200 Budapest 17 196. Deb­recen 11 551, Győr 5 315. Lada 1300 S Budapest 7 886. Debrecen 5 372, Győr 1 730. Lada 1500 Budapest 8 277, Debrecen 5 600, Győr 2 116. Lada 1600 Budapest 3 413, Debrecen 1 707. Lada Combi Budapest 3 964, Debrecen 1 739. Moszkvics Budapest 11 4a2 Polski Fial 126 P Budapest 13 001. Győr 4 432. Polski Fiat 1500 Budapest 3 532. Dacia Budapest 8 656, Debre­cen 4 087. í Hírek I — AZ ŰRKUTATÁS leg­újabb eredményeiről tart dia­vetítéssel egybekötött elő­adást dr. Horváth András, a budapesti Planetárium igaz­gatója október 19-én, kedden délután fél ötkor Szolnokon az Élelmiszer Kiskereskedel­mi Vállalat pinceklubjában. — HÁROMNAPOS bútor- és lakberendezési kiállítást és vásárt rendezett a mezőtúri és a túrkevei Áfész a hét vé­gén Túrkevén a művelődési házban. A holnap befejeződő vásár idején a vevőknek az OTP a hitelezési formákról is ad tájékoztatást. — MESEJÁTÉK gyerekek­nek. Október 20-án, szerdán délelőtt 10 órakor és délután fél háromkor a Népszínház művészei az Árgyilus király­fi című mesejátékot mutat­ják be Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pont színháztermében. — OROSZ nyelvtanfolyam Martfűn. A Magyar Szovjet Baráti Társaság martfűi cso­portja orosz nyelvtanfolya­mot indít térítésmentesen. A foglalkozásokat — tizenhat lesz összesen — hetente egy alkalommal, kedden délután három órától tartják. Az ér­deklődők jelentkezését októ­ber 30-ig várják a cipőgyár oktatási osztályán. — A HÉT VÉGÉN vasárnap a Jászapáti és Vidéke Áfész kirándulni viszi nyugdíjasait. A szövetkezet a régi dolgo­zóit Eger történelmi neveze­tességeivel, műemlékeivel is­merteti meg. — TISZTASÁGI verseny Tó­szegen. A Mezőgép tószegi gyárában az év elején tiszta­sági versenyt hirdettek a szo­cialista brigádok között az üzem rendjének és tisztasá­gának megóvására. Ehhez a felhíváshoz minden brigád csatlakozott. Az első féléves értékelés alapján az első az Ernst Thälmann, a második a Martos Flóra, a harmadik ne- dig a Gagarin Szocialista Bri­gád lett. — TANÁROK hangversenye. Mezőtúron az Állami Zeneis­kola tanárai október 18-án, hétfőn este hat órakor tart­ják hagyományos hangverse­nyüket a kiállítási csarnok­ban. — HORGÁSZOK figyelmébe ajánljuk: a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint a Tisza vízállása tegnap Tiszafüred­nél 518 centiméter (duzzasz­tott), Szolnoknál pedig —46 centiméter (áradó) volt. A víz hőfoka 15,2 C-fok. Országos vásárok Október 17-én, vasárnap: Országos állatvásárok: Jasz- jnyszaru, Túrkeve. Országos állat- és ktrakodo- ásárok: Heves. Jászalsószent­yörgy. Jászdózsa. Jászkaraje- ő. Kiskunfélegyháza. Kun- zentmiklós. Lajosmizse. Maja- zászvár, Pécsvárad, Tiszakccs- :e. Tiszasüly, Vác. Autóvásárok: Ajka, Debrecen, lunaújváros, Kaposvár, Kisle­ányé, Miskolc, Mohács, Nagy- anizsa, Nyíregyháza. Orosháza, opron. Szeged. Szigetvár, Szol­SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Szerkesztőség: és a kiadó: 5001 Szolnok. Kossuth téri irodaház. Posta fiók 100 Telefon: 12-093. 12-009 Telex: 23—357 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34. negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla Index: 25—069 HU ISSN: 0133 0756 Zaszlawa Budapest 1 152. A mester

Next

/
Oldalképek
Tartalom