Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-16 / 243. szám

Dede Géza képriportja

KALACS

Ü

T

w

E

mai öregek emlékeznek rá, hogy a debreceni piacokon még századunk elején is milyen kapós volt a nagykunsági kepyér és kalács! Nagy híre volt az itteni asszonyok kezemunkájának. Ha valami fontos nehezen végbcvihető dolgot akartak elintézni a kun atyafiak a bécsi udvarban, vagy más magas helyeken, vittek egy szekér finom kalácsot, ezzel enyhítvén a hasukat igencsak kedvelő hivatalnokok szigorát. Ilyen ízletes, foszlós bélű kalácsokkal már a tizennyolcadik ■században is eredményesen lehetett érvelni a nagykunságiak igaza mellett. Dehát volt is miből sütni! Mesz- szeföldön híres búza termett ezen a vidéken, s ezt 1800-ban erre járván Csokonai Vitéz Mihály sem hagyta cmlítetlenül alkalmi versében. A Himnuszban pedig egyenesen a világhírű Tokaj szőlővesszei szomszédságában említi Kölcsey Ferenc a kunsági búzát. A karcagi, kisújszállási és a többi kun településre való asszonyok igen változatos kalácsformákát készítettek hol lakodalmi kalácsot, hol dúcot, máskor pedig vcsut vagy csak egyszerű fonott kalácsot sütöttek - attól függően, milyen alkalom, milyen ünnep terített asztalát kívánták a kalácsokkal még ékesebbé tenni. A Karcagon élő nyolcvanöt esztendős Kéri Imréné, két lánya, Demjén Lajosné és Oroszi Sándorné segítségével, a kedvünkért felelevenítette a sajnos már csaknem kiveszett hagyományt: tizenhat féle, szebbnél szebb kalácsot sütöttek. Ezekhez fogható kalácsot mi még nem kóstoltunk . . .

Körmendi Lajos

i