Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-01 / 204. szám
1982. SZEPTEMBER 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Cselgáncs Császi bronzérmes Sporthírek Reflektorfényben a megyei labdarúgó-bajnokság Mit láttunk eddig? a junior bajnokságon Az Újpesti Dózsa Megyeri úti termében rendezték meg az idei országos junior cselgáncsbajnokságot. A Honvéd Killián FSE versenyzői közül nyolcán szerezték meg a jogot az indulásra, a mérlegelésnél azonban már csak négyen képviselték egyesületüket. Szűcs Jenő és Nagy József — tavalyi OB helyezettek — sérüléssel bajlódtak, Vay Zoltán pedig szakközépiskolai pótvizsgájának tett eleget. A 60 kg-ban 36 versenyző lépett tatamira. A szolnokiak közül Papp Lajos egy vereséget szenvedett és kiesett. Kádár András az IBV helyezett Nyakóval kemény küzdelemben wazári- val kikapott, a visszamérkő- zésen remek földharcteehni- kával ipponos győzelmet ért el, de ez is kevés volt a továbbjutáshoz. Császi Mihály maradt már csak versenyben. Első mérkőzésén jukóval verte Szila- sít (BSK). Ezután Korányi Miklóstól — a későbbi bajnoktól — leszorításos vereséget szenvedett. A vigaszágon folytathatta a küzdelmeket. Először Tóthot (KSC) fojtással verte, majd a szintén KSC-s Kálmánt karfeszítéssel. Ekkor már ötödik helyen volt, és mérkőzhetett a bronzéremért. Végül is taktikus küzdelemben sikerült élete eddigi legszebb eredményét elérnie. A Néplap 36. heti totótippje 1. Southampton— Aston Villa lx lx 2 X 2. Sunderl—West H. X2 X2 X2 x2 3. Birm.—Stoke C. 1 X 1 lx 4. Everton—Tottenh. 1 X lx 1 5. Ipswich—Coventry 1 1 1 1 6. Luton—Notts C. X2 1 1 X2 7. Manch. C.—Watford 1 1 1 1 8. Nottingh.—Brigh. X2 1 X2 1 9. Swansea—Norwich 1 X2 1 X2 10. West Bromwich— Manchester United 1 X2 x2 1 11. Tatab.—Rába ETO X2 x2 X2 X2 12. Ü. Dózsa—Nyíre. lx lx lx lx 13. ZTE—FTC 2 2 2 2 Pótmérkőzések: x, 2, 1. A „hónap atlétái” A Magyar Atlétikai Szövetség szakvezetése az augusztusi teljesítményeket értékelve kijelölte a „hónap atlétáját”. A férfiaknál Bakosi Béla, a nőknél Forgács Judit érdemelte ki a büszke címet, az utánpótlás kategóriában megosztva Salbert Ferenc7 és Szitás Imre, illetve Sterk Katalin, végül az ifjúságiaknál az IBV-n jól szerepelt Kerekes László, valamint Ágoston Zita. Rádió SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Régi dalok. Bilicsi Tivadar énekel. — 17.15: Napjaink. Palatínus István jegyzete. — 17.20: Üj felvételeinkből. A szolnoki Tiszaparti Gimnázium kórusa énekel. — 17.30: Zenés autóstop. Szerkesztő: Tamási László. — 18.00: Alföldi krónika. —18.15: A tegnap slágereiből énekel Gary Glitter és együttese. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelözetes. KOSSUTH: 8.25: Amikor én még . . . Kiss Annával beszélget Szabó Éva. — 8.55: Munkaidőben. A pedagógus. — 9.10: <je Falla: A háromszögletű kalap — balett. — 10.05: A csudálatos Mary. p. L. Travers regénye folytatásokban. Fordította: Benedek Marcell. — 10.25: Skandináv Hangjátékok Szemléje. Az örök gond. Leck Fischer rádiójátéka. — 11.14: Népdalcsokor. — 12.45: Magvetők. — 13.05: Operaslágerek. — 13.55: Dzsesszmelódiák. John Coltrane szerzeményeiből. — 14.29: Miska bácsi levelesládája. — 15.09: Kóruspódium. — 15.28: Az MR 10—14 különkiadása. Kupaktanács. — 16.15: Szenthelyi Miklós hegedül, Szenthelyi Judit zongorázik. — 17.05: Csináld otthon! — 17.30: PÁTRIA — népzenei hanglemezsorozat. — 17 43: Reflektorfényben egy operaária. — 19.20: Kilátó. — 20.05: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új felvételét. — 21.06: Lakatos Lajos cimbalmozik. — 21.30: Harminc perc alatt a Föld körül. — 22.30: A Budapesti Madrigálkórus Bárdos Lajos A bronzérmes Császi A 78 kg-ban Eszenyi Imre és Bugyi László indult. Eszenyi versenyzésével edzői nem voltak elégedettek, fáradtan, nehézkesen mozgott, szinte „teledobták” vele az eredményjelző táblát. Az utolsó percekben ipponra szállt és ez megváltást jelentett számára. Bugyi László küzdeni akarása dicsérhető, ő is az első mérkőzésen kényszerült elbúcsúzni. A szolnoki judósoknak elkezdődtek az év legfontosabb versenyei, a juniorok után a felnőtt első osztályú csapat- bajnokság következik Kecskeméten, ezután az ifik, a serdülők és az úttörők bajnoksága következik. A juniorok edzői Kertész Lóránt és Milotta László. A Magyar Postagalamb- sport Szövetség RÍ szolnoki egyesületénél befejeződött a versenyidény. Elkészült a különböző távok és az ősz-' szesített verseny végeredménye. A rövid ,táv három versenyén a tenyésztők helyezési sorrendje: 1. Pásztor Róbert, 2. Tóth Pál, 3. Makai Balázs, 4. Pásztor Ró- bertné, 5. Panyik Béla. A hetvenkilenc versenyző ösz- szesen 931 galambot indított. Középtáv, négy verseny, kilencvenkilenc tenyésztő, 1152 galamb. 1. Tóth Pál, 2. Szedlák József, 3. Panyik Béla, 4. Demeter József, 5. Makai Balázs. Hosszú táv, három verseny, hetvenegy tenyésztő, 821 galamb. 1. Tóth Pál, 2. kórusműveiből énekel. — 22.45: Lézerek új szerepben. — 23.00: zenekari muzsika. — 0.10: Szép ősz. Részletek Stolz operettjéből. PETŐFI: 8.05: Marczis Demeter nótákat énekel. — 8.35: Idősebbek hullámhosszán. — 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.45: Szatirikus dalok. — 10.00: Zene- délelőtt. — 12.05: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik, Berki László vezetésével. Balogh Márton népdalokat énekel. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.30: Labirintus. — 14.00: A Petőfi Rádió zenés délutánja. —- 16.00: Sztárok — anekdoták nélkül. Szótlanul, de mégsem . némán, írta: Veress István. — 16.40: Fiataloknak 1 — 17.36: Húszas stúdió. Vendégségben a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátban. — 18.35: Újdonságainkból. Külföldi táncdalok. — 19.14: Reneszánsz slágerek. Benkő Dániel összeállítása. — 19.45: Billy Wymann felvételeiből. — 20.35: Rádiószínház. Ravaszy és Szerencsés. Pállya István vígjátékának rádióváltozata. — 21.48: Nosztalgiahullám. Carl Perkins. —22.30: Lakatos Mihály népi zenekara játszik, Juzbasa László nótákat énekel. — 23.20: Offenbach operettjeiből. 3. MŰSOR: • 9.00: Beatrice di Tenda. Részletek Bellini operájából. —9.50: Kamarazene. — 10.30: Dzsesszhangverseny Tatabányán. — 11.05: Szimfonikus zene.— 13.07: Kamaramuzsika. — 15.00: A számok nyelvén beszélnek. —15.20: — Asztalitenisz. NB III. Férfi: Lehel SC—Nyíregyházi Vízügy 11:5. Nyíregyházán. az NB III-as rangadón a vártnál biztosabban nyert a Lehel. Gy.: -Reisz, Bene (4—4), Gyurkó (2), Törő-; csik, ill. Kádár (2), Tósa, Király, Kékesi. — Hamarosan kezdődik az NB I-es tekebajnokság. A Szolnoki MÁV MTE férfi csapatának sorsolása. I. forduló, szeptember 18—19: BKV Előre—SZMÁV MTE, II. ford, szept. 25—26. SZMÁV MTE—Borsodi Bányász, III. ford okt. 2—3- SZMÁV MTE—Sopron, IV. ford. okt. 9—10: Pápai Vasas—SZMÁV MTE, V. ford., okt. 23—24: SZMÁV MTE— Csepel, VI. ford. nov. 6—7: DÉLÉP SC—SZMÁV MTE, VII. ford. nov. 13—14: SZMÁV MTE—Sabaria, VIII. ford. nov. 20—21: Győri Richards—SZMÁV MTE, IX. ford. nov. 27—28: SZMÁV MTE—Dombóvár, X. ford. dec. 4—5: Építők SC—SZMÁV MTE. XI. ford, dec. 11—12: SZMÁV MTE— FTC. — Mezőtúron vasárnap 10.30-kor országos úszóversenyt rendez a MAFC Spartacus, amelyen a Szolnok megyei szakosztályokon kívül fővárosi versenyzők is. jelezték indulásukat. Panyik Béla, 3. Tánczos István, 4. Erdős József, 5. Makai Balázs. A tíz versenyen kétszáznegyvenkilenc tenyésztő 2 ezer 904 galambja repült, a díjkilóméter 5 196 000 mélter. összesítettben: 1. Tóth Pál, 2. Panyik Béla, 3. Szedlák József, 4. Makai Balázs, 5. Pásztor Róbert. Az előre benevezett ötös csapatbajnokságban tíz verseny alapján: 1. Makai Balázs, 2. Demeter József, 3. Szedlák József, 4. Tánczos István, 5. Tóth Pál. Külön értékelteik a hím és a tojó galambok versenyét. A tenyésztők sorrendje, hímeknél: 1. T. Kovács Ferenc, 2. és 3. Tóth Pál. Tojóknál: 1. Makai Balázs, 2. Csabai Miklós, 3. Makai Balász. Az Angol Kamarazenekar felvételeiből. —16.06: Peter Schreier és Theo Adam operakettősöket énekel. — 16.46: öt földrész zenéje. Libéria. — 17.0:: A csinov- nyik alakja az orosz irodalomban. — 17.30:’ Olasz slágerek — magyar előadók. — 17.55: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Vonósmuzsika. —• 19.05: Bruckner: IV. ..Romantikus” szimfónia. — 20.15: Külföldi tudósoké á szó. A tengermedencék változása. — 20.30: Pink Floyd-nagylemezek. XI/lo. — 21.23: Palestrina kórusműveiből. — 21.49: A Budapesti Kamaraegyüttes játszik. — 22.33: A Vietnami Kultúra Hete. A vietnami színház. Televízió 9.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 0.05: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.). 9.30: Delta. Tudományos híradó (ism., színes). 9.55: Folytassa, nővér! Angol film (ism.). 11.20: A Niagara-vízesés. Japán rövidfilm . (ism., színes). 16.45: Hírek. 16.50: Só Mihály kalandjai. Tévéfilm Szabó Pál regényéből (ism.). 17.50: Nyugalmunk érdekében. Riportműsor. 18.20: Reklám. 18.25; Kodály Zoltán: Cohors Generosa. Régi magyar diákköszöntő 1777-ből (színes). Galambsport Befejeződött az idény I MŰSOROK I Négy fordulót hagyott maga mögött a megyei labdarúgó-bajnokság, de a második forduló óta nincs már pontveszteség- és pont nélküli csapat sem. Kezdetben alaposan tömörült a mezőny, nem rajzolódtak ki élesen az erőviszonyok, vasárnaptól azonban már nemileg tisztább a kép. Kialakul az él-, a középmezőny és a sereghajtók csoportja. A sorrend azonban korántsem azonos azzal, amire az előzetes erőfelmérések alapján számítani lehetett. A nagy csalódások közé a területi bajnokságból kiesett három csapat — Kunszent- márton, Törökszentmiklós és Karcag — szereplése sorolható. Közülük is az élre kívánkozik Karcag. A város korábban nem kis áldozatok árán megerősített csapata — a jelekből ítélve — nem tud megállni a zuhanás útján, az NB II, majd a területi bajnokság után egyelőre a megyeiben sem találja a helyét. Négy mérkőzésen — ebből kettőt hazai pályán játszott — képtelen volt győzni — igaz ki sem kapott — s az ellenfelek között a körzeti bajnokságból felkerült két újonc, Szajol és Jászalsószentgyörgy, valamint a jelenleg utolsó két helyen álló csapat, Abádsza- lók és Kunhegyes szerepelt. Önkéntelenül adódik a kérdés: vajon mire lesznek képesek a jobb képességű ellenfelekkel szemb’en ? Kunszentmárton és Török- szentmiklős is messze elmarad a várakozástól; a kiesés okozta megrázkódtatás nem múlik el nyomtalanul a csapatok felett. Bevonulás, sérülés, munkahelyi elfoglaltság. eltiltás. Sűrűn hangoztatott érvek, amelyek kihatnak az eredményekre. Már most, a bajnokság elején panaszkodnak a vezetők, de hát mindez velejárója az életnek, így a sportnak is. Ahol szűk a játékoskeret, ahol rosszul foglalkoznak az utánpótlással, ott bizony, szinte megoldhatatlan nehézséget okoz két-három játékos kiesése, illetve pótlása. Bölcs előrelátással azonban enyhíteni lehet a gondokon, áthidalhatók a nehézségek. Ä felsoroltak miatt került nehéz helyzetbe többek között a Szolnoki Vegyiművek, Túrkeve és még néhány más csapat is. A „naposabb oldalt” nézve, a tavalyi bajnok Tisza Cipő SE; úgy tűnik, átmentette formáját, és gólzáporos győzelmeket aratva lekörözni látszik a mezőnyt. Jó lenne bizakodni, hogy ez a lendület nemcsak a megyei bajnokságra vonatkozik, hanem nagyobb feladatok megoldására is, mert a nyáron a területibe jutásért játszott osztályozón nem „villogtak” a cipőgyáriak. Mindenesetre a közvélemény bennük látja a bajnokot. A Középtiszai MEDOSZ egyelőre azokat cáfolja, akik azt állították, hogy tavaly a lelkesedés, a lendület hajtotta őket, mert eddig még veretlenek, biztos tágjai az élcsoportnak. A Szolnoki Cukorgyár is jó rajtot vett, küzdőképes, harcos szellemű gárda, hűséges szurkolói dobogóra várják a csapatot. Az újoncok közül figyelemre méltó Jászalsószentgyörgy eddigi szereplése de Szajol sem vallott szégyent. A bajnokságban most lendülnek játékba a csapatok, az igazán jó mérkőzések, a rangadók a következő hetekben lesznek. A szurkolók már előre dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen például egy K. MEDOSZ—Tisza Cipő vagy Kunszentmárton—Sz. Cukorgyár összecsapás nem mindennapi csemegének ígérkezik. Bízzunk abban, hogy az év végi bizonyítványosztáskor sok kitűnő jegyet kapnak majd a csapatok. — !PÍ — Birkózás Tisza Kupa kilencvenhat indulóval Kállai Tibornét a Szolnoki MÁV MTE NB Il-es csapatának tagját meghívták a magyar vasutas női tekeválogatottba. Augusztus 31. cs szeptember 4-e között a magyar vasutas színek képviseletében a csehszlovákiai Prelovban megrendezésre kerülő vasutas női teke Eu- rópa-bajnokságon vesz részt. A magyar vasutas válogatott hétfőn utazott el az Európa- bajnokság színhelyére 18.30: A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén (színes). 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.55: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: A ..Himmler hadművelet”. Magyarul beszélő, lengyel tévéíilm (színes). 21.20: A hét műtárgya. Claude Monet: Bárkák (színes). (Szépművészeti Múzeum.) 21.25: ön hogyan döntene? III. A találmány. 22.25: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 20.00: Jordan Radicskov: Repülési kísérlet. Színmű két részben a debreceni Csokonai Színház előadása, felvételről. Közben: 21.10: Tv-hiradó 2. (színes). SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.15: Hirelc. 17.30: Orion. ' Ismeretterjesztő műsor. 18.00: Nyugtalan virradat. Vietnami film. 19.30: A fák is tudnak beszélni. Dokumentumfilm. 20.00: Távlatok. Riportmüsor. 20.40: Szovjet, zenés, szórakoztató tv-müsor. 21.15: Időszerű események. 21.45: Jean Christoph. Francia tv-íilmsorozat 6. rész (ism.). BUKAREST: 17.10: Nők világa. 20.00: Tv-híradó. 20.25: Gazdasági hírek, 20.45: A 12 dühös ember. Amerikai játékfilm. 22.20: Tv-híradő. A Szolnok megyei Birkó- , zó Szakszövetség a hét végén Szolnokon, a tiszaligeti sportcsarnokban rendezte meg a Tisza Kupa országos serdülő kötöttfogású tiszteletdíjas versenyt. Az érdeklődésre jellemző, hogy húsz egyesületből kilencvenhatan léptek szőnyegre. Az indulók között volt az élmezőny több mint fele, s ez már eleve biztosította a színvonalas, jó összecsapásokat. A fiatalok éltek a kifogástalan rendezés nyújtotta verseny- lehetőséggel, nagyszerű küzdelmeket vívtak a szőnyegen. Eredmények, zárójelben az indulók száma. 42 kg (9): 1. Faragó (Eger), 2. Török (Nagykőrös), 3. Meláth (Kaposvár). 45 kg (3): 1. Újvári (Ganz-MÁVAG), 2. Újvári (SZEOL AK), 3. Suki (Törökszentmiklós). 49 kg (10): 1. Kapitány, 2. Tamási (mindkettő Salgótarján), 3. Marsai (Nagykőrös). 53 kg (12): 1. Szuromi (Eger), 2. Kiss (Túrkeve), 3. Laczkó (SZEOL AK). 57 kg (7): 1. Kádár (Kiskunfélegyháza), 2. Dobozi (Cegléd), 3. Kelemen (KSC). 62 kg (15): 1. Szilák (Jászapáti), 2. Tóth (Szolnok), 3. Molnár (Eger). A Szolnok városi Sportfelügyelőség tömegsportbizottsága vasárnap rendezte meg Szolnok város 1982. évi sénior úszóbajnokságát. Mint már előzetesen közöltük három korcsoportban több mint harminc számban versenyeztek az úszás már nem „tinédzser korú” szerelmesei. A rossz, esős és borongós idő sem tudta elriasztani sem a versenybíróságot, sem a harminefftnyi vizes rajongót, akiket dr. Csabai Csaba sportorvos is elkísért. Az első korcsoportban dr. Krasz- nai Géza magasan nyerte a számokat, bizonyítva azt, hogy régen komoly úszó volt. Ugyanebben a korcsoportban Kanizsáné sikerétől volt hangos az uszoda környéke. Meglepő, hogy a második korcsoportban tömegesebb volt a mezőny. Felváltva szurkoltak, hol a régebbi törzstagoknak, hol pedig a fiatalabbaknak A szupercsoportban — 60 éven 67 kg (14): 1. Vígh (Kiskunfélegyháza), 2. Oárobina (Csepel Autó), 3. Kálmán (SZEOL AK). 72 kg (8): 1. Ignácz (KSC), 2. Erdei (Csepel Autó), 3. Bajkai (Monor). 78 kg (11): 1. Balogh, 2. Juhász (mindkettő Vasas), 3. Jakab (KSC). + 78 kg (7): 1. Padovácz (Ganz-MAVAG), 2. Tóth (Vasas), 3. Szabó (SZEOL AK). Csapatversenyben: 1. Eger 11 (két első hely), 2. Vasas 11, 3. Ganz-MÁVAG 10 pont. — Rácz és Jakab „tuskirály” — A Pásztói SE úttörő hir- kózóversenyén, amelyen a csehszlovákiai Prievidze fiataljai is indultak, a Túrke- vei^VSE birkózói sikeresen helytálltak. Kiemelkedően szerepelt Rácz Gábor és Jakab Tibor, akik minden ellenfelüket két vállal győzték le. A túrkeveiek eredményei, 32 kg: 3. Nagy János, 35 kg: 5. Nagy István, 38 kg: 1. Rácz Gábor, 4. Abrahám Károly, 41 kg: 2. Mészáros Sándor, 45 kg: 2. Vad István, 53 kg: 1. Jakab Tibor. Csapatversenyben első a Túrkevei VSE, a Budapesti , Honvéd és a Pásztói SE előtt. felülieknél — Fodor Istvánná korelnök továbbra is .tartotta jó formáját. Mellette számos örökifjú szelte a vizet. Ha nem is értek el olyan nagyon jó eredményt, de lelkesedésből nem volt hiány, s a szülők, a hozzátartozók és a jóbarátok nem szégyenkeztek az elért eredmények miatt. Jó kezdeményezés volt ezt a tömegversenyt megrendezni. Az egészséges életmód megköveteli, a rendszeres testmozgást. Akik pedig vasárnap délelőtt részt vettek bármilyen minőségben, azok jelszóként megfogadták, követik és propagálják: „úsz- szál az egészségedért”. Vasárnap Gyulán rendezik meg az országos senior úszóbajnokságot, amelyen a szolnokiak eddig szép eredményeket értek el. Bíznak abban, hogy csapatversenyben most is az első három között szerepel a megye válogatottja. Idősebbek a medencében Ússzál az egészségedért!