Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-16 / 217. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. SZEPTEMBER Í6. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, NAGY FERENC aug. 26-án 62 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 21-én 15.3o órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család, Szolnok, Tégla u. 52. Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KALDI ILONA, a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat volt központi dolgozója türelemmel viselt, súlyos betegsége után elhunyt. Temetése 1982. szeptember 17-én 14.30 órakor lesz a Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család tudatja, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédapa, PONGRACZ JÓZSEF elhunyt. Temetése f. hó 17-én, pénteken 13.30 órakor lesz a szolnoki- Munkásőr úti temető halottasházából. Ezúton mondunk köszönetét rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak és szomszédoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, anyósunk, nagymamánk és dédnagymamánk, ÖZV. SZURGYI JANOSNÉ szül. Ficzere Rozália temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétny'lvánífásukkal mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, jó barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a Járműjavító Üzem Április 4. Szocialista Brigád valamennyi tagjának és mindazoknak, akik szerették és ismerték drága jó feleségemet, édesanyánkat, nagymamánkat, TÓTH FERENCNÉ-t, hogy temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és nagy fájdalmunkban osztozni igyekeztek. A gyászoló család, Rákóczi- falva. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, akik férjem és édesapánk, nagyapánk, I*ÉLYI FERENC temetésén részt vettek, _ sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló Pélyi család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik DR. RIDZYK JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok. ingatlan 2 szoba, konyha, spejz, 185 négyszögöl telekkel (beépit- hetően) eladó. Martfű, Munkácsi út 70. (7538) ÉPÍTÉSI telek Kiss János úton eladó. Érdeklődni: Szolnok, Palla I. krt. 3. II. em. 1. Kopogni. (7833) HOLT-TISZA-PAR- TON emeletes hétvégi ház eladó. Érdeklődni: Szolnok, Tünde út 15. (7781) KÉTSZOBÁS, családi ház eladó. Ti- szaföldvár. Füzér u. 3. Ugyanott 1200-as Zsiguli eladó. (7654) JÁSZBERÉNY, Fel- sőcsincsapart 2. sz. alatt 210 négyszögöl villany és vízvezetékes házhely 380 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni lehet napközben: Kovács Jánosné Szolnok, 13-180 telefonszá_ mon. (7810) __ T ANYA eladó, méhészkedésre alkalmas. Mesterszállás, Tanya 22. (7823) KENDERES. József Attila út 35. sz. — ház eladó, műút . mellett, ikerház építésére is alkalmas, 400 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Kenderes, Bajcsy- Zsilinszky 14. (7846) KERTES, családi házat vennék Török- szentmiklóson. Ajánlatokat ,,Sürgős” jeligére a törökszentmiklósi Gelkába. (7923)________________ E LADÓ 3 szoba összkomfortos, nagymé-’ retű társasházi öröklakás Szolnok belterületén kp. + OTP, azonnal beköltözhető. Telefon: 12-422 szombat du. és vasárnap. (7487)______ S ZOLNOK, Maros u. 2. alatt kétszobás, kertes, családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Vallyon. Bercsényi út 17. (7487) SZOLNOKON, a Széchenyi lakótelében 2 szoba, étkezős öröklakás kp. + OTP-át- vállalással eladó. ..Azonnal” jeligére a kiadóba. (7812) 2 szobás, családi ház (központi f űtéses), gazdasági épülettel, gyümölcsössel, sürgősen eladó. Tószeg. Ady E. út 25. (7664) HOMOKON. Óvirág- hegy I. út 13Ab. kétszobás lakóház nagy alsó épülettel eladó. Érdeklődni lehet minden nap 16—19 óra között, szombat, vasárnap egész nap. (7483) ______________ T ÓSZEGEN 170 kvadrát telek 19 m-es lakóépülettel eladó. Jelentkezés: Attila u. 13. (7649)______, S ZOLNOKON, vasútállomáshoz közel. 5 szobás, gázos családi ház beköltözhetően eladó. Cím: Magyary. Marko- tányos u. 4. (7737) 3 szobás, családi ház eladó. Jászberény, Karabély 8. Érdeklődni Csikósné. Fazekas U. 1- (7874) TÓSZEG, Molnár László út 15. sz. alatti házhely sürgősen eladó 630 négyzetméter területtel — lakható melléképülettel, ugyanott sóder is kapható. Érdeklődni: a helyszínen lehet délután 4 órától. (7691) ELADÓ Jászberény, Neszűr tizedik dűlő közepén 19 sor szőlő. Érdeklődni: Lacz- kó, Alkotmány u. 22. (7876) JÁSZBERÉNY. Gorkij u. 9. alatt garázs eladó. Ugyanott egy SZKIF utánfutó eladó. (7879) KÉTSZOBÁS, összkomfortos. OTP-s öröklakás eladó. Kp. 4 OTP-kölcsönnel. Szolnok, Csokonai u. 27. IV. em. 14. (H. 1712)_______ __ Ö SSSZ KOMFORTOS ház Tószegen eladó. ..Megegyézünk” jeligére a szolnoki hirdetőbe.__(H._ 1718) E LADÓ Cserkészőlő, I. keresztdűlőben 444 négyszögöl szőlő terméssel, magasművelésre előkészítve. Érdeklődni: Tiszakürt, Tabán u. 2. Cseri Lukács. (H. 1733)_________________ AZONNAL beköltözhető fél ház eladó. (Baromfikeltető környékén.) Érdeklődni : Szolnok, dr. Durst János út 12. 16 órától. _(H. 1803)__ G ARZON lakást kp.- ért vásárolnék Szolnokon. ..őszi költözés” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1808)__ C SALÁDI ház azonnal beköltözhetően kövesút mellett jó- szágtartásra is alkalmas eladó. Tisza- földvár. Rákóczi út R. sz alatt. Ugvanott födémpanel PK és p«: t.fpusú**k. Érdeklődni: Törökszentmíklós. SíiHány ÁG S7r»löáTqti lakás 4. SZ. Szakállas felé vezető út mellett. (H. 180Q)______ ■ R ÁKÓCZIFALVA. Árpád út 27. számú háromszobás, családi házam 100 négyszögöl telekkel eladnám vagy elcserélném másfél szobás, tanácsira. Tóthné. ITT. 1813)_____ Ü .T tetőtérbeépítéses, központi fűtéses, 4 szobás, étkezős családi ház Rákóczifal- va. Rákóczi u. 105 a. alatt eladó. Buszmegállótól 2 percre. (H. 1815) 49 m--es, OTP-örök- lakás eladó kp. 4 OTP-átvállalással. Szolnok. Ady E. út 18. X 4. (7888) ______ A UTÓBUSZ-PÁLYAUDVARNÁL szerelő- aknás garázs eladó. Érdeklődni: Szolnok, Móra F. u. 15. III 12. alatt és 15-376-os telefonon lehet 17—19 óra között. (7890) NAGYON szép sző- lőlugasos csendes helyen levő .kertes, családi ház eladó. Szolnok, Kert u. 27. (Keskeny János utcából nyílik.) _ (7791) KERTES, családi ház eladó. Szolnok, Fűrész u. 5. (7928) GARÁZS eladó Szolnok. Balogh Adám úton. Érdeklődni: Mosonyi ut 8. fszt. 2. vasárnap egész nap. (7930) KERTES, családi ház központi fűtéssel ellátott, melléképületekkel — jószágtartásra alkalmas — sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Ti- szatenyö, Petőfi út 9. 18 órától. (7049) 2 szobás, családi ház eladó Szolnok, Muskátli ut 12. Érdeklődni Szolnok, Jászi F. u. 13. I. em- 6. Érdeklődni 17 órától, szombat. vasárnap egész nap. (7041) JÁSZBERÉNY, Kéve u. 28. sz. alatti kétszobás, központi íü- téses, kis családi ház garázzsal eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen 17 óra után. (7034) _________ K ISÜJSZALLAS. Petőfi út 42. 110 m2 alapterületű házrész eladó. (7027) _ ___ K UNMADARAS, Fürst S. út 18. alatti 2 szobás, családi ház sok melléképülettel eladó. Érdeklődni a helyszínen Zimán Jánosnénál. (3998) ELADÓ Bojtőr út 24. családi ház. Érdeklődni Berettyó út 5. sz. Túrkeve (3993) TÖRÖKSZENTMIK- LÓS, Kisbarta halom dűlő 10. 46-os út 4-es km-nél tanya azonnali beköltözéssel eladó. Víz, villany van. (3983) 2 szoba, konyhás, nagy melléképülettel 1100 négyszögöl zárt kerttel, megosztható családi ház sürgősen eladó. Jász- alsószentgyörgy, Akácfasor 6. (3972) ELADÓ 350 négyszögöl hobbikért tartozékokkal Cibakházán. Holt-Tisza- parton. Irányár 150 000 Ft. Érdeklődni minden nap 17 óra után és szombat, vasárnap Szolnok, Orosz Gy. 22. II. 10. Túrái. (3971) ________ G ARÁZS eladó a 900 éves ABC-nél. Érdeklődni Szolnok, Ady 18. II1/8. 19 órától. (7963)___________ 2 szobás, összkomfortos. családi ház mellékhelyiségekkel 135o négyszögöl szőlő gyümölcsössel eladó. Földi Ferenc Szandaszőlös. Kiss János út 60. (7962)_ TISZAFÜREDEN. Vadász út 8. sz. alatt kertes, családi ház eladó. Azonnal beköltözhető. (7955) GARÁZS ~ eladó, Szolnok, Munkásőr u. 80. Érdeklődni: Galicz. Bajcsy-Zsi- linszky u. 3. III26. 17 órától. (H. 1750) _ S ZOLNOK. Vadász u. 2. alatt 118 négyszögöl hobbitelek szőlővel, gyümölcsfákkal, faházzal áron alul sürgősen eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kun Béla krt. 11. fszt. 9. (H. 1754) ___________ T ISZAJENÖN. Széchenyi út 34. száTTl alatti tanya beköltözhető állapotban, kertészkedésre és állattartásra alkalmas helyen terméssel együtt eladó. Érdeklődni : a helyszínen vasárnaponként a délelőtti órákban. (4021) GÉPJÁRMŰ IV-s Skoda S 100-as szgk. első kézből eladó. Érdeklődni lehet Szolnokon, Móra F. út 13. HI/7. Bertalan. (7809) 4 éves PC-s Wartburg Lim. típusú szgk. eladó. Szolnok, Kossuth tér 2. Kovács. (7901) _________ A UGUSZTUSBAN műszakizott IK 1200- as Zsiguli eladó. Érdeklődni: Kisújszállás, Eszperantó út 13. (7845)___________ C X-es Wartburg 353- as sürgősen eladó. Érdeklődni: Öcsöd, Schönherz út 34. sz. (7843) _______________ 7 50-es Zasztawa "olcsón eladó. Érvényes műszaki vizsgával. Jászberény, Klapka Gy. u. 16. (7840)__ M OST vizsgázott, jó állapotú UX-es Wartburg de Luxe TT-s eladó. Jászdó- zsa, ságvári út 1. (7882)__________ ’85-ig műszakizott Zsiguli személygépkocsi eladó. Rákó- cziújfalu. Felszabadulás út 81. (7893) TRABANT 601-es Combi cS-s rádióval műszaki vizsgával 12 000 Ft-ért eladó. Tolnai. Tisza- nána, Petőfi 9. (7898) SOK Dótalakatrésszel Renault 10 és NSU Princ 600-as sürgősen eladó. Csere is lohetségos. cím: Já^berénv. Molnár u. 3. (7053) UN írsz. Trabant eladó. Jászberény, Hatvani út 81 (7036) TB-s frsz. Zastava ’83-ig érvényes műszakival eladó. Jászberény, Vas u. 6. 17035) ZK 14—18 Speciál Trabant és CN 46—22 Trabant. Kombi kitűnő állaDotban eladó. Mezőtúr, Akác út _33. (3994) Z O 89—46 frsz. Trabant eladó. Mezőtúr, Mező Imre út 1L (3991) MEGKÍMÉLT 250'1 MZ motorkerékpár eladó Érdeklődni 17 órától. Szandaszőlös. Karinthy F. u. 48. (3989)________________ Z P-s Trabant, narancssárga eladó. Érdeklődni Szolnok reptéri 1-es garázs- sor 14—18 óráig. (3988) 1 éves Jáva Mustáng sürgősen eladó. Érdeklődni : Szolnok, Liget út 15. 11*5. (3969) ____ _____ I O-s frsz. Wartburg érvényes műszakival eladó olcsón, továbbá K—25 zetor kifogástalan állapotban. Kengyel, Ságvári út 7. (H. 1765)________ W ARTBURG Tourist — fehér — 1985-ig vizsgázott. eladó. Abony. Bem József u. 9. Fejes Béla. (H. 1792) JÓ állapotban levő Zsiguli 8 éves eladó. Érdeklődni: Jászki- sér. Rigó u. 3. <H. 1793) ___ 850-es FIAT lejárt műszakival, nótmo- torral, műszaki vizsgához úi alkatrészekkel olcsón eladó. Szolnok. cu- korgvári lakótelep, Munkácsiné. (H. 1796) GARANCIÁLIS JAVA Mustáng 12500 km-rel) eladó. Szolnok. «szivárvány út 15'a Érdeklődni; 16 órától. (H. 1800) UG frsz. Trabant sürgősen eladó. Érdeklődni: minden nap Szolnok. Bózsó Károly u. 7. X'81. (H. 1801)_____________' 198 5-ig vizsgázott PU frSjZ. LADA olcsón eladó. Érdeklődni: hétvégén. Szolnok, Balassa Bálint u. 23 a. (1804)__________ Z L-es Trabant sürgősen eladó. Megtekinthető: Szolnok, Kassai út 53. (H. 1807)_________________ Ü ZEMKÉPES CL-es Trabant — műszaki vizsga előtt álló — olcsón eladó. Dávid Szolnok. Hunyadi u. 30. (H. 1814) ADAS-VÉTEL KÖNNYŰ gumis kocsi eladó. Puszta- monostor. Rákóczi út 19. (7797) ALIG használt, aranyozott Selmer tenor szaxofon eladó, amerikai Otto Link fémfejjel. Szolnok, Úttörő út 14. fsz. 3. Fazekas. (7792) KÖZPONTI fűtéshez ES-KA lengyel kazán alumíniumlemez- éa csőradiátorokkal kb. háromszobás lakáshoz szükséges horganyzott csövekkel és 1 db csempézett olajkályha eladó. Homok, Döbrei János út 226. vagy Ovirághegy I. u. 96. Anderkó. (7653)___ ELŐNEVELT és tö- mésre alkalmas kacsák eladók. Faze- kasné, Ecsegfalva, Petőfi út 2. (7729) ANYAKOCA 3 hónapos és két bárány 30 kg-os eladó. Szolnok, Szellő út 73. 17 órátólT (7669) __ 3 db 3 éves könnyű sodrott ló eladó. Jászdózsa, Lehel út 21. (7883)____________ A LUMÍNIUMBÓL öntött 400 mm-től 500 mm-ig terjedő szalagfűrész kerekeim eladók. Lajkó Jenő Jászalsószent- fíyörgy. Arany J. út 3L__(7889) B OROSHORDÓ és szőlőskád eladó. Érdeklődni : Szolnok, Botond út 15. (7889) KITÜNŐEN vadászó szülőktől származó rövidszőrű, német- vizsla kiskutyák eladók. Kétpó. Fórizs János__mezőőr. (7922) M ONDAINEK, pacsirták, költőpárok, fiatalok minden színben eladók. Jász- ladány, Ibolya u. 9. (7052)__________ H ORDÓT vennék, 10—15 hektóst. Benedek 3214 Nagyréde, Mórioz u._2. (7031) V ENNÉK kapagépet kerthez. szőlőhöz. Jászberény, Felső- m uszály 9. Nagy László. (7030) t ELADÓ 1 szőlöprés, 1 daráló, 1 rokkant- tolókocsi. Cím: Dudás Józsefné 5100 •Jászberény, Hableány u. 29. (3996) ELADÓ egy választási bikaborjú, Szabó Imre Túrkeve, Vénkert 200. (3992) ____ S ZÖLÖOLTVÁ- NYOK! zalagyön- gye. Pannónia, Irsai Szőlőskertek, Saszla, iRizf.ingszilvání termelőtől garantáltan szabványos fajazonos. Őszi leszállításra postán utánvéttel 24 Ft db. Gyöngyös. Pf.: 139. (4019) SCHAFFHAUSEN.. Philippe. Patek. Glasshütte. Vasheron és más régi zsebórát, asztali és' faliórákat, valamint óráshagyatékot vennék. Levélre válaszolva felkeresem. Losoncz Tamás 6000 Kecskemét, Kandó K. U. 15. (4020)____ S ZÉP, egészséges, 2 méteres szobafenyő eladó. ÉrdeklőOW: 17 órától. Szolnok, Vörös Csillag u. 58. ITT 11. (H. 1794) NAGYSZEMÜ. szürke naprafbrgómag eladó. Szolnok. Török U. 12. (H. 1797) CSÖVES kukorica, takarmánytök nagy mennyiségben eladó. Szolnok. Csokonai u. _55.__(H. 1798)__ N AGYMÉRETŰ pálmák. dísznövények eladók. Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 7. (H. 1799) \v. Örökzöldek árusítását , szentem- her ?0-tól megkezdtük. Ezüstfenyő 1,— Ft'cm reklámáron kanható. Rákóczi Metsz díszfaiskolája, Rákóczifalva. (H. 1778) TONIK tenor szaxofon újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: Szolnok. 'József Atfila u. 31. TV'26. 16 órától. (H. 1801) 110 literes szőlőprés eladó. Szolnok. Thököly Út 27. (H. 1805) PIROS, panorámás gyermekkocsi megkímélt állapotban eladó. Szolnok. dr. Csanádi krt. 8. V'13. (H. 1806) GYERMEKSZOBA- BÜTOR eladó. Szolnok. Úttörő u. lí. Polónyi. (H. 1810) 1 db fias ló sürgősen eladó. Szolnok, Ugar 151. (Széchenyi lakótelep mögött.) Gubuc. (H. 1812) EGYÉB FÁJDALOMMENTES füllyukasztás. A speciális készülék fájdalommentesen lövi bele a divatos arany bevonatú fülbevalót. Mu- hari Zoltán fodrász- mester Szolnok, Beloiannisz—Petőfi út sarok. (7665) ________ H ÁZI munkáért lakást adok. Török- szentmiklós, Kun B. út __13. (7635) T ISZAFÜREDEN induló kereskedés céljára magas fekvésű telket bérbe veszek. Levélcím: Simon Lajos Eger 3300, Bástya u. 30. (7690) ________________ M ATEMATIKA, fizika korrepetálást vállalok Szolnok, Jósika út 9. 1/6. (H. 1756)_________________ S ZERZŐDÉSES vendéglátói üzletbe szakmai ismerettel és 40 000 Ft-tal betársulnék. „II. osztály” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1764)_________________ 1 50 ezer .kp.+OTP- átvállalással lakás- megoldást keresek Szolnokon. ,, Februárig” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1795)_______ S ZANDASZÖLÖ- SÖN kétszobás, kertes. családi ház december 1-től 2—3 év-, re vállalatnak kiadó. ..Házbérlet” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1802) NŐI szabó 6 éves gyakorlattal bedolgozást vállal. ..Butiknak is” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1816) KISKERTTULAJDONOSOK. hobbikertesek. figyelem! Csőkútfúrást vállalok 3 év garanciával. teljes felszereléssel. Érdeklődni levélben, vagy személyesen Gajdacsi Géza Szeged. Gyík U. 21 A. 6723 Felső- város .319/X1 (7754) HÉTVÉGÉN segédmunkát. nagytakarítást vállalok. ..Hétvége” jeligére a kiadóba. (7917) _______ e gyedülálló no. epy kisevermekkel üres. különbeiáratú albérleti szoba-konyhát keres. ..Szeptember” jeligére a i ászherényi szerkesztőségbe. (3997) GARÁZS kiadó. ..Rástya mellett” iel- icfér-p a kiadóba. H970) OARA'zc; r*v+óber 1- tA1 város^^Wn^mbau IfinHó. ErHolflódni: Szolnok. i1 -’T36 telefonon^ Í3°67) ^______ ' TEHERFUVAROZÁST ioarhoz .tőkéstársat keresek, garázs. telefon előny. ..Autószerelő” iel- if*érT a kiadóba, rw 6) lakáscsere ELCSERÉLNÉM Szolnok. József Attila lakótelepi 1+2 félszobás, tanácsi la- kásonl és Holt-Ti- sza-parti hobbimat faházzal családi házért. ..Városközpont előnyben” jeligére a kiadóba. (7785)__ K ERTES, családi házat cserélnék egyszobás tanácsira. ..Ráfizetést kérünk” jeligére a kiadóba. (7781)_____________ K ÉTSZOBÁS, szolnoki MESZÖV-laká- sunkat elcserélnénk budapesti kisebb tanácsira. Ráfizetést kérünk. Telefon: 13-581. (7892)_______ H ÁZASSÁG HÁZASTARSAT keres 31 éves, 168 cm magas, barna hajú, nőtlen fiatalember. Szakmával és érettségivel rendelkezem. Anyagi gondom, káros szenvedélyem nincs. ,,Diszkréció” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (7?12) 58 éves MÁV-dolgozó vagyok, 180 cm magas — megismerkednék 50—55 éves korig özvegyasszonnyal házasság céljából. ..Őszirózsa” jeligére a kiadóba. (3974) HÁZASSÁG céljából megismerkednék egyedülálló, rendes hölggyel — 44 éves, 165 cm magas, gesztenyebarna hajú, kékszemű özvegy- ember vagyok. Foglalkozásom artista, vidéki cirkusznál dolgozom tavasztól őszig. Leveleket ..Rossz egyedül” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (7885) A VEGYÉPSZE Építési Igazgatóság Z0. sz. szolnoki építésvezetősége azonnali belépéssel felvesz: — magasépítő művezető — építőanyag-ismerettel rendelkező anyag- és szállításvezető — kőműves — ács — (estő-mázoló — víz-fűtés szerelő — bádogos — épületlakatos — épületasztalos, valamint — villanyszerelő szakmunkásokat. — kubikusokat (brigádokat is!) — és segédmunkásokat Jelentkezni lehet: A szolnoki építésvezetőségen a Tiszamenti Vegyiművek területén, Czakó János építésvezetőnél, vagy telefonon a 13-380 telefonon a 379-es melléken. %VECVtP5ZER Hirdessen a Néplapban! Az Április 4. Gépipari Művek örményes! gépgyára felvételre keres 50 éves korig éjjeli őröket Jelentkezés: személyesen a gyár igazgatósági osztályán, munkanapokon 6.30—14.00 óráig. (7258.) HIRDETMÉNYEK Lakását, üdülőjét olcsón, szépen berendezheti ha üzletünkben vásárol. Modern és stílbútorok, képek, dísztárgyak nagy választékban. Bútorüzlet, Szolnok, Szabadság tér 3. (Tisza hídnál.) (7204) • • • TSZKER Területi Központ Szolnok 8. sz. — feliratú, keretes bélyegzője elveszett. — Használata 1982. szeptember 9-től érvénytelen. (7856) * * * A kunszentmártoni Afész Igazgatóság által meghirdetett (szept. 4-én megjelent) pályázatában az alábbi módosított szöveg az irányadó: 233. sz. Presszó Öcsöd Lenin u. 1. 210. sz. Sport presszó Öcsöd, Juhász B. tér 9. (7059)