Szolnok Megyei Néplap, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-14 / 190. szám
1982. AUGUSZTUS 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Hót pontból álló határozat a jövőre Kisújszállási örömök és gondok Rajt a területi labdarúgó-bajnokságban Megváltozott összetételben, de bizakodnak megyénk csapatai A város sportmozgalmának helyzetéről, az egyesületi munkáról, az ifjúság sportolási lehetőségeiről és az iskolákban folyó testnevelési munkáról tárgyalt a napokban a kisújszállási Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Legutóbb négy évvel ezelőtt, vb-ülésen számolt be hasonló témáról a városi sportfelügyelő, három éve pedig az „Edzett Ifjúságért” tömegsportmozgalomról készült jelentést vitatták meg. A sportmozgalom helyzetéről és a további feladatokról az MSZMP városi bizottsága 1980. áprilisában hozott' határozatot, azóta ennek szellemében végzik a munkát. Közben megfogalmazódott a város testnevelési és sportfejlesztési ötéves terve, ami további feladatokat jelentett. A jelentésből kitűnik, hogy az év minden időszakában — fiataloknak és időseknek egyaránt — megteremtették a rendszeres sportolási lehetőséget, a tömegsport- esemény naptárát az igényeknek megfelelően állítják össze. Kellő gondot fordítanak az előkészítésre, a propagandára, a szakemberek beállítására, a legjobbakat pedig díjazzák is. Megfelelő kapcsolat alakult ki a KISZ városi bizottságával, a szakmaközi bizottsággal, és a MÁV Egyetértés Sportegyesülettel, valamint az edzőkkel és az oktatási intézmények testnevelőivel. Egyre többen kapcsolódnak a város sportéletébe, megszokottak az állami és társadalmi ünnepeken rendezett tömegsportversenyek. Legnépszerűbb a labdarúgás, a kézilabda, az asztalitenisz és a lövészet. Az atlétikát fellendítése érdekében szakosztályt alakítottak, de ez eddig még nem sok eredménnyel járt. Az „Edzett Ifjúságért” mozgalomban az oktatási intézmények tanulóinak nagyobb része teljesíti a követelményeket, de az üzemek, vállalatok dolgozóiról már nem mondható el ugyanez. Nagy jelentőséget tulajdonítottak az OSN rendezvényeinek, amely ezer fiatal mozgósításával elérte a célját, de kevés felnőtt tanúsított érdeklődést és a szülők közül is kevesen voltak kíváncsiak gyermekük szereplésére. A tömegsport résztvevői közül a legtehetségesebbeket szakosztályokba irányítják, legjobb példa erre a férfi kézilabda. A csapat néhány tagja tö- megsportvendezvényen tűnt fel. Százakat mozgósított a labdarúgó tehetségkutató akció és a tizenegyesrúgó verseny. A szakemberek részéről azonban nagyobb figyelmét igényelt volna a két akció. A MÁV Egyetértés SE hét szakosztállyal rendelkezik, nyolcadik a nemrég alakult atlétikai szakosztály. A személyi feltételek jók, a vezetés a labdarúgóknál, az asztaliteniszezőknél és a vívóknál az átlagosnál jobb. A labdarúgóknál előrelépés tapasztalható. Bár nem jutottak magasabb osztályba, a helybeli edző vezetésével saját nevelésű fiatalokra támaszkodnak, és kielégítő az utánpótlás nevelése. A súlyemelés a legeredményesebb sportág, évek óta ifjúsági arany-, ezüst- és bronzjelvényes minősítések, országos bajnoki helyezések fémjelzik munkájukat. Ulviczki Mihály edző nagy szakértelemmel és jó emberi tulajdonságokkal rendelkezik. Az asztalitenisz szakosztály megszilárdult, de jelentősebb előrelépés nem várható. Sokat fejlődött a kézilabda szakosztály, ami Csorna Sándor edző munkájának az eredménye. Az új tornacsarnok lehetővé teszi a téli edzéseket is. A női kosárlabda-csapatot alkalmasnak tartják magasabb osztályba való szereplésre is. Szabó Tibor lelkes, jó szakember, hozzáértése biztosíték a további sikerekre. A vívószakosztály Szabó János szakedző irányításával sikeresen működik, de szükség lenne egy fiatal szakember beállítása is. A sakkozók évek óta tartják a megyei szinten elért eredményüket. Az oktatási intézményekben kiemelt feladatként kezelik a testnevelést. Sokat jelentett az Arany J. úti Általános Iskola 1980-ban átadott új tornaterme, ami kedvező helyzetbe juttatta a Kossuth L. úti Ál sportéletét, mivel megkapták az Arany J. iskola régi tornatermét. Hasonló jelentőségű a Móricz Zs. Gimnázium új tornacsarnoka is, mivel megoldotta a 625. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet teremgondját. Az iskolák sporteszközökkel való ellátása azonban hiányos és elhasználódott. Az elmúlt tanévben testnevelés tagozatos osztály indult, ami előrelépést jelent a város sportéletében, de újabb testnevelők beállítása szükséges. Nagy gondot fordítanak a tanulók úszásoktatására, sajnos azonban a tárgyi feltételek nem kielé- gítőek. Az évi 46 óra kötelező úszásoktatást képtelenek teljesíteni, téliesíteni kellene a strandfürdőt. Az iskolák tanulóinak kilencven százaléka részt vesz a tömegsportrendezvényeken. Elismerésre méltó a Móricz Gimnáziumban és Szakközépiskolában a dr. Tóth Albert vezetésével működő országos diákjáró kör tevékenysége. A városban a személyi feltételek ki- elégítőiek, a sportéletben nagy szerepet vállalnak a társadalmi aktívák, elegendő a nyitott sportlétesítmények száma, de a ligeti sportpályát rendbe kellene hozni. Kisújszállás sportjának további fellendítésére hét pontból álló határozatot hoztak. P. I. Békéscsabán mától Fociznak az „utasellátók” * Augusztus 14—15-én Békéscsabán rendezi meg az utasellátó Vállalat a már hagyományos „alkotmánynapi” kispályás labdarúgó-bajnokságát. Az idén a Budapesti Igazgatóság, a Komárom—Nógrád—Pest megyéi Igazgatóság és a házigazda, a Békés—Szolnok megyei Igazgatóság összesen négy csapata méri össze erejét, tudását. A mérkőzések a MÁV KÜF által a vállalat rendelkezésére bocsátott pályán zajlanak ma délelőtt lo órától. ASZTALITENISZ Alkotmány Kupa országos II. osztályú férfi és női felnőtt, valamint ifjúsági és serdülő fiú-, leány nemzetközi verseny, Szolnok, Tisza- ligeti sportcsarnok, 10. ____ A TLÉTIKA Tisza Kupa serdülő összetett verseny, Szolnok, Véső u. 15. KERÉKPÁR Jász-Kun Kupa országúti verseny a Szolnok—Jászberény útvonalon, rajt és cél Szolnok, Ady u. Köjál székház 14.30. KÉZILABDA NB I B Női: Lehel SC— Ózdi Kohász, Jászberény, hűtőgépgyári pálya 17. NB II. Férfi: Kunhegyesi ESE— Testvériség, Kunhegyes 16. LOVAGLÁS Területi lovasbajnokság II. fordulója, Kőtelek, Ady Tsz pálya 8. A labdarúgás átszervezése folytán kevesen gondoltak arra, hogy Szolnok miegyének nem lesz NB Il-es csapata. A tényen azonban mit sem lehet változtatni, olyan nagymúltú, s-olk dicsőséget megállt, magyar válogatottakat .nevelt és hírnevet szerzett együttes, mint a Szolnoki MÁV MTE, a Leheli SC — de még a Mezőtúri Honvéd is — a labdarúgás harmadik vonalában kénytelen folytatni szerepléséit. Az átszervezés mindig nagy mozgásokkal is jár. Labdarúgók serege távozik és érkezek, megváltoznak, átalakulnak a csapatok. Cserélődnek a _ szakvezetők, máshol az egyesülőit és a szakosztály vezetőd. Mindez a jobbra való törekvés érdekében történik, addig azonban, amíg összeszoknak, megismerik egymást és a környezetet, idő kell. Kérdés, hogy mennyire jól tudnak gazdálkodni az idővel. A megye közvéleménye élénik érdeklődéssel kíséri a csapatok erőfeszítéseit, vajon sikerül-e valamelyiknek kiharcolni a magasabb osztályba jutásit.. Könnyű dolga egyiknek sem lesz, hiszen alaposan megerősödött a területi bajnokság mezőnye. A megye öt csapata három csapóimba került. A Tisza csoportban a Szolnoki MÁV MTE, Ráikócziifaliwa és Jászkisér, a Körös csoportban a Mezőtúri Honvéd, a Mátra csoportban pedig a Lehel SC küzd a bajnoki pontokért. Mi a helyzet a rajt előtt? Szolnoki MÁV MTE Nagy-Pál Béla vezető edző a következőket mondotta : — A sok eltávozott játékos új csapat szervezését tette szükségessé s ez az átalakulás hosszú ideig tartó folyamat. Az elmúlt hetek az erőgyűjtés és a csapat- építés jegyében ítélték el. Keresltem a megfelelő posztokra a legalkalmasabb embereket. Több formációval próbálkoztunk, és a játék- rendszerek közül a 4—3—3 mutatkozik a legalkalmasabbnak. Bizakodom, hogv a csapat az átlagosnál gyorsabb lesz és a széleken vezetett támadások eredményesek lesznek. Jelenleg a t á ma dás - be f e j ez és efeked van a legnagyobb gond, igazán gólerős csatárunk nincs. A Balmazújváros tavaly bajnokságot ínyerit csapatával idegenben kezdünk, fegyelmezett játékkal tisztes helytállásra törekszünk. Lehel SC A jászberényiek szerdán 7:0 arányiban legyőzitek a Sz. Vegyiművek csapatát TÖMEGSPORT__________ A Tiszamenti Vegyiművek KISZ-bizottságának városi tömegsportnapja, Vegyiművek sporttelep 8. A Körösmenti Tsz dolgozóinak sportnapja, Kungyalu 8. LABDARŰGÁS , Területi bajnokság: Lehel SC—Balassagyarmat, Jászberény 16.30. Területi ifjúsági bajnokság: Mezőtúri Honvéd —Füzesgyarmat 14.30 Major. Bemutató mérkőzés: Tiszafüred—Vasas, Tiszafüred 17. Vasárnap ASZTALITENISZ Alkotmány Kupa országos II. osztályú felnőtt, ifjúsági és serdülő nemzetközi verseny, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 8. Kezdődhet a játék hazai előkészületi mérkőzésükön, de előtte egy nappal az MNK-iban is .továbbjutottak kunszentmártoni 1:0-és győzelmükkel'. Csütörtök délelőtti edzésük forgószínpadihoz hasonlított; amíg a négy részre osztott gárda egyik fele lábteniszezett, addig a többiek kétkapus játéka folyt, majd helycsere következett. A végső győzelmet büntetőrugásokkal döntötték éli, amelyben a Szabó vezette csapat maradt altul. Az alaposan kicserélődött gárda nagy lelkesedéssel végezte munkáját, mozgásuk, játékuk biztató volt a szombati rajtra. Lapunkban már beszámoltunk a felikészülés- rőli, változásokról, de az átigazolási időszak 24. órájában további változások is történtek: Szántai Attila (KSC), Gombos Nándor (Gyöngyös), Szedmák László (Hort) és Balázs Győző (FTC) került a csapathoz, de ott edz az ifjúsági Csámpai János is. Fenyvesi főiskolára készült, de katonai behívót kapoitt, Nagy viszont a Jib. Vasashoz igazolt. Pé- czeld Szabolcs edző szerint a szombati ellenfél a többi kiesetthez hasonlóan átalakult és elveszítette két legjobbját, a gólkirály Kovácsot és Szedlákot — mégis erős, fegyelmezett és szervezetten védekező csapat. Ellenük nagyon nehéz dolga lesz a hazai gárdának, de küzdelmes mérkőzésen remélhetőleg hazai győzelem születik. Jászkisér Kedden átalakult az egyesület elnöksége. Elnök Drá- vucz István, ügyvezető elnök Győző János lett. A rajtra előkészítették, rend- beifcetltiék a sporttelepet, a csapattól nyugodt bentmara- dást remélnek. Ügy vélik, ha ez sikerül, megalapozzák a jövőt a területi bajnokATLÉTIKA Tisza Kupa serdülő összetett verseny, Szolnok, Véső u. 9. KERÉKPÁR Jász-Kun Kupa országúti verseny, Szolnok—Jászberény, rajt és cél Szolnok, Ady u. Köjál székház 9. LOVAGLÁS Területi lovasbajnokság II. forduló, Kőtelek, Ady Tsz pályája 8 és 14. LABDARŰGÁS Területi bajnokság: Jászkisér—H. Asztalos SE, Jászkisér 16.30 Daróczi, Rákó- czifalva—Hajdú Vasas, Rá- kóczifalva 16.30 Virágh. Megyei bajnokság: Középtiszai ságban. Az idén némileg javultak a feltételek, az utánpótlás szerepeltetése viszont gondot okoz. Az ifjúsági és a serdülő első csapat sorsolása ellentétes a felnőttekével. nagy távolságokat kell utazni, s miután a játékosok zöme a nagyközségen kívül, valamelyik középiskolában kollégista, ha vasam ip játszik, nem ér visz- sza időben. Ezént szombaton szeretnék rendezni az ifjúságiak mérkőzéseit. A felnőtteknél Szabó István és Sziirze Géza leszerelt, Barna József Szolnokról hazament és remélik; hogy megoldódik a kapusgond- juk. Tóth Ferenc viszont bevonult. Nehéz a sorsolásuk, volt NB Il-es csapatokkal kezdenek. Mezőtúri Honvéd — Nálunk sok változás történt — újságolta Bencsik Gyula vezető edző. — A leszerelitek közül Belényesi Siófokra, Kántor Szolnokra, Magyar a DÉLÉP-hez tart. Áthelyezték Nagyol, Mix- itait, Somogyit és ugyanez vár Molnárra és Olaszra is. Bo- da is a leszerelést várja, így jelenleg tíz katona játékosom van. — Mit várnak a bajnokságban? — A csapatot az első három közé várom, de igyekszünk minél jobban szerepelni. A felkészülés sikeresnek mondható, kétszer legyőztük a Debreceni Kinizsit és iHódmezővásárihelyit, kétszer döntetlent értünk el a Kecskemét ellen, a Magyar Népköztársasági Kupában pedig a nagydöntőbe jutottunk. Bizákodva rajtolunk. Rákóczifalva Szerényen, zökkenőmentesen készültek, csupán Szabó Z. sérülése okoz gondot, ha nem játszhat, megbomlik a jó középpályás soruk. Az első tíz között szeretnének végezni, s ezért a játékosok mindent megtesznek, bogy öregbítsék Rákóczifalva hírnevét. Tavaly jó teljesítménnyel hívták fel magukra a figyelmet és az idén sem szeretnének szégyent vallani. A csoportban — mint a legkisebb település csapata — fel akarnak nőni a „nagyokhoz”. Balogh János szakosztályvezető örömmel közölte, hogy a serdülő játékosok szüleinek .értekezletet tartottak a sporttelepen és fcérék a segítségüket fiaik sportolásához, tekintettel a megnövekedett kiadásokra. A szülők tehetségükhöz miértéin segítik a csapatot, sokan elkísérik a bajnoki mérkőzésekre is, ezzel nagy terhet vettek le az egyesület válláról. MEDOSZ—Jászberényi Vasas 17.30 Bartha, Túrkeve— Szolnoki Vegyiművek 17.30 (Békés megyéből), Jászárok- szállás—Jászjákóhalma 17.30 (Heves megyéből), Kunszent- márton—Tiszaföldvár 17.30 Inges, Tisza Cipő SE—Abád- szalók 17.30 Szávó, Karcag —Kunhegyes 17.30 Terenyei, Törökszentmikiós—Szajol 17.30 Varga, Szászberek— Jászalsószentgyörgy 17.30 Pintér. Területi ifjúsági és serdülő bajnokság: Szolnoki VSI—Békés, Mátyás kir. u. 10. Lehel SC—Jászkisér, serdülő 14.30 Richter, ifjúsági 16.30, Hegyi. Körös Kupa: Tiszakürt—Tószeg, Homok— Cibakháza, Öcsöd—Cserke- szőlő, Mesterszállás—Mező- hék Cserháti, Csépa—Tisza- ug Talmácsi. Kezdés egységesen 17.30. IDEGENBEN SZEREPELNEK A Szolnoki MÁV MTE NB Il-es teniszezői Budapesten az Elektromos ellen, a területi labdarúgó bajnokságban a Szolnoki MÁV MTE Balmazújvárosban, a Mezőtűri Honvéd Lajosmizsén. A hajót cipelni is kell Hétvégi sportesemények