Szolnok Megyei Néplap, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-12 / 188. szám

1982. AUGUSZTUS 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Jászapáti turista­őszemmel^ A 31-cs számú út, amely Jászberény és Heves felé vezet Jászapátin a kirándulók vagy a turisták sajnos csak átutaznak. Pedig érdemes len­ne néhány percre megállni. Jászapáti neve már egy Zsigmond kora­beli oklevélben is fölbukkan. Városi rang­ját — mert az volt — 1876-ban veszti el. A község környékén több érdekes régészeti lelet is előkerült. A római katolikus temp­lom alapjait az 1440-es években rakták lei Jelenlegi formáját 1745—49-es átépítés után kapta barokk stílusban. A Jászság egyik legszebb és legnagyobb temploma. A községben élt és dolgozott Vágó Pál festő­művész (1853—1928). ö festette meg többek között a nagy szegedi árvizet. A magyar huszárság diadalútja című körképet. Szülő­házában helytörténeti múzeumot rendez­tek be. Vágó Pál festőművész em­léktáblája Hétvégeken 400—560 vendég is fölkeresi a strandot, és mellette a kemping várja a több napra érkezőket Tarpai Z. A Velemi Endre Termelőszö­vetkezet tájházat alakított ki az I-es kerületében Szolnoki úttörők sikere ELSŐ DÍJ Zánkán, a balatoni úttörő- városban július 30. és au­gusztus 12. között rendezték meg a pályázatot nyert út­törők táborát. Ide meghívást kaptak azok a pajtások is, akik résztvevői voltak az elmúlt tanévben a „Bará­tunk a fénykép” elnevezésű úttörő közösségi játéknak. Az ifjú fotósokat kéthetes színes program várta Zán­kán. Többek között megörö­kítették az útlörőváros la­kóinak életét, tréfás tabló­kat állítottak össze a szak­köri tagok portréképeiből, és képregényt készítettek egy-egy kitalált történetről. Badacsonytomajban fotótör­téneti kiállításon ismerked­tek a szakma múltjával. Az augusztus 9-ón rende­zett vetélkedőn nemcsak az általuk készített fotókat értékelhette a zsűri, hanem ügyességüket, szakmai fel- készültségüket is. Az ország 17 meghívott fotószakköré- ből a szolnoki' pajtások bi­zonyultak a legjobbnak. Ugyanis a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központban működő fotószakkör öt tag­ja — Marsi András, Mari Zoltán, Megyesi Zoltán, Tö­rök Péter és Vörös János — nyerte el a vetélkedő el­ső díját, az OFOTÉRT Vál­lalat 800 forintos vásárlási utalványát. Fiatal fazekasok alkotótábora Mezőtúron hétfőn nyílt meg — az országban elsőként — a fiatal fazekasok alkotó­tábora. A táborba a „Nép­művészet ifjú mestere” cím tulajdonosai kaptak meghí­vást. Munkájukat a Fazeka­sok Háziiapri Szövetkezeté­nek szakemberei irányítják, de néprajztudósok, a régi mesterség kiváló ismerői is tartanak számukra előadáso­kat. Az alkotótábor augusz­tus 13-ig tart nyitva. Szeptembertől Új szakmák középiskoláinkban Az idén néggyel több szak­ma közül választhattak a megye szakközépiskoláiban továbbtanulni szándékozó nyolcadikosok. A jászapáti Mészáros Lő­rinc Gimnázium és Szakkö­zépiskolában két vasútépítő gépészeti szakos osztályban kezdik meg tanulmányaikat a szakma iránt érdeklődő fiatalok. A gyakorlati fogá­sokat a MÁV jászkiséri Épí­tőgépjavító Üzemében sajá­títják majd el. s az érettségi után is várják majd őket, mint ifjú szakmunkásokat. A szolnoki Kereskedelmi és Vepdéglátóipari Szakkö­zépiskola és Szakmunkás- képző Intézetben az idén in­dul először -négyéves képzés vendéglátóipari szakon. A végzős diákokat — termé­szetesen sikeres felvételi vizsga után — szívesen lát­ják elsősorban a Kereske­delmi és Vendéglátóipari Főiskolán. A Szamuely Tibor Gépipa­ri Szakközépiskolába jelent­kezők az idén a gépszerkesz­tő szakot is választhatták. Azok a fiatalok viszont, akik Diesel-mozdony szerelőnek készülnek, a gépipari nelyett a 605-ös számú Ipari Szak­munkásképző Intézet és Szakközépiskolában kezdik meg tanulmányaikat. E szak­mát — egyébként változat­lanul szakközépiskolai kere­tek között — ezentúl a 605- ös számú iskolában sajátít­hatják el a fiatalok. A szolnoki Pálfy János Vegyipari és Műszeripari Szakközépiskolában papír­ipari szakos első osztályosok is megkezdhetik tanulmá­nyaikat. Őket elsősorban a szolnoki papírgyár várja majd végzés után. Az újakkal együtt har­mincegy féle szakmát oktat­nak szeptembertől a megye szakközépiskoláiban. S va­lamennyi szakra sikerült tel­jesíteni a tervezett keretszá­mot. Négykötetes adattár budapesti képekről Már a nyomdába került a Budapest története képekben című katalógus első kötete. A négy kötetre tervezett munka mintegy 120 ezer, Budapestről készült, rajz vagy fénykép lelőhelye lesz: azoknak a nyomtatásban megjelent képeknek az adat­tára, amelyek az 1500-as évektől napjainkig megje­lent, s ránk maradt folyóira­tokban, évkönyvekben, érte­sítőkben, kötetekben megta­lálhatók. A fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest gyűjteményének munkatársai már régebben, az említett forrásokból összeállították a főváros múltjára vonatkozó művek bibliográfiáját, ezt egészítik ki majd a várost, illetve a lakóinak életét fel­idéző ábrázolások bibliográ­fiája. A Budapest-gyűjtemény vállalkozása a magyar fővá­ros képes krónikájának csak­nem félezer évét fogja át. A katalógus, amelyet ezer példányban adnak ki, első­sorban a nagy közkönyvtárak és tudományos könyvtárak tájékoztató szolgálatának ké­zikönyve lesz. Használata megkönnyíti a tudósok, a honismerettel, helytörténet­tel foglalkozók munkáját; anyaga jól hasznosítható az iskolai oktatásban is. Eilágyulás nélkül Mire képes a közönség ereje Tárj árny iék háza nem tar­tozik Tiszaföldváron a leg­nagyobbak közé, de az biz­tos, hogy a legújabbak kö­zött van. Nem minthogy ha egy új ház feltűnne Földvá­ron, hiszen úgy szaporodnak a frissen felhúzott épületek a községben, mint eső után a gomba. A Tarjányiék há­za azonban valamiben kü­lönbözik a többitől, ez a különbség indokolja, hogy szóba hozzuk. A házigazda az udvaron üldögél — rokkantkocsiban. A kézfogása határozott, szé­les vállai eltakarják a kocsi támláját. Tarjányi János még nincs negyvenéves, de hét éve nyugdíjas. — A Lenin Termelőszö­vetkezetiben dolgoztam ti­zenegy évig,' amikor 1975- ben kiderült, hogy a lábai­mat megtámadó érszűküle­tet nem lehet megállítani, ha életben akarok maradni, mindkét lábam amputálni kell — mondja, és a hangjá nem remeg, eszébe se jut valami sajnálkozásfélét ki­csikarni, azon már túl van. Tárgyilagosan sorolja, hogy szinte ízről ízre veszítette el a lábait, hosszú és kilá­tástalannak tűnő éveket töl­tött kórházban. — Tavaly, nem isokkal az előtt, hogy kiengedtek a kórházból, a feleségem egy látogatás alkalmával elújsá­golta, : a termelőszövetkezet néhány dolgozója felajánlot­ta, hogy új házat építenek nekünk, amihez csak az anyagot kell- megvásárol­nunk. Az első pillanatokban dühös - voltam, mindenkiben a sajnálkozást láttam, a rokkantak iránti ellágyulést. Ne sajnáljon engem senki, hagyjanak békén, bizonyára csak azért építenek házat, hogy a brigádnaplóba beje­gyezhessék... Szóval ostoba gondolataim támadtak, ma már világosan, tudom. Tarjányi Jánosék 200 ezer forint OTP-kölcsönből meg­vették az építőanyag nagy részét, a volt munkatársak pedig hozzáfogtak a ház alapozásához. A leendő há­zigazda kétkerekű' kocsijá­ból végignézte, amint nap­ról napra nőtt ki a földből a ház. És rájött, hogy a kol­légák vidám fütyörészése nem afféle erőitetet jókedv, hanem valóban a szívesen végzet munka vidámsága. Tarjányi János ismét meg­tanult nevetni. Az év vége előtt álltak a falak, mostanában az abla­kok, ajtók festése, a vil­lany beszerelése van soron, hetek .kérdése, hogy átköl­tözhetnek a lapos tetejű kis házuknál többször nagyobb, újba. — Mivel telnek a napjai? — kérdezem. — Hímzéssel — nevet az­zal a szégyellőséggel. amely minden férfi arcán feltűnik, ha „női” munkán kapják. ■— A kórházban tanultam . hímezni és megkedveltem — mondja, aztán szól a kislá­nyának, hozzon elő néhány alkotást. A lehangoló érzéseket keltő rokkantkocsi megtelik színes virágokkal, csavaros és egymásba fonódó indákkal, díszekkel. Vidám színű ken­dők, térítőik simulnak ki Tarjányi János kemény ke­ze alatt, nehéz munkához szokott ujjait nem lehetett egyszerű feladat a vékonyka tűhöz idomítani... — Szeretnék bedolgozást vállalni valamelyik házi­ipari szövetkezetnél... Első próbálkozása nem járt sikerrel, a mezőtúri szövetkezet egyelőre nem tud munkát adni Tarjányi Jánosnak, akit a hímzésért járó pénz nem érdekel, csu­pán azt szeretné tudni, hogy szükség van-e a kezemun- kájara. Neveket kérek tőle, azo- két, akik egy év alatt tető alá hozták a házát. Sorolja. Hosszú, megnyugtatóan hosszú a névsor... Le kellene már szoknunk arról, hogy a mozgásukban korlátozott embereken saj­nálkozzunk, hogy szégyen­kező hümmögéssel elkerül­jük őket. A leszokásban se­gítenek a Tarjányi Jánoshoz és házépítő munkatársaihoz hasonlók... B. J. Részlet a helytörténeti gyűj­tésből A római katolikus templom belseje

Next

/
Oldalképek
Tartalom