Szolnok Megyei Néplap, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-05 / 182. szám
1982. AUGUSZTUS 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nádfedél, kármentő, lóca A hídi vásárra újra megnyílik a Patkós-csárda a Hortobágy nyugati kapujában A 33-as út mentén, a Hortobágy nyugati kapujánál — Tiszafüredtől alig 8 kilométernyire — több mint 10 esztendeje bezárt az útszéli csárda, amely több mint egy évszázadon át apáról fiúra öröklődött a Patkós dinasztiában, s a betyárok korszakában élte fénykorát. Felújításával azóta többen próbálkoztak, de különféle okok miatt minden vállalkozó abbahagyta a munkát, lassú pusztulással fenyegette az öreg épületet. A Hortobágy felé haladó, egyre fokozódó idegenforgalom adta az ötletet a Jász- Nagykun Vendéglátó Vállalatnak, hogy — a Hortobágyi Nemzeti Park kezdeményezésére, a tiszaörs—nagyiváni Petőfi Téesszel közösen — vállalja a teljes felújítást és a csárdakénti újbóli üzemeltetést. Alig több, mint három hónapot vett igénybe a tervek elkészítése, a kivitelezők biztosítása és a munkálatok elvégzése, és augusztus 18-án délelőtt 10 órakor — a hagyományos hídi vásárra — megnyílik a korszerűsített csárda. A közös felújítás mellett az üzemeltetésre és az érdekeltségi rendszerre vonatkozó gazdasági együttműködési megállapodás született a vendéglátó vállalat és a Petőfi Tsz között. A felújítás költsége mintegy 7,5—8 millió forintot tesz ki a berendezésekkel, felszerelésekkel együtt. A csárda külső képe, belső kialakítása hűen tükrözi a régi, eredeti formákat, színeket. A nádfödeles tetőzet, a kármentő, a stilizált és egyedileg gyártott asztalbk, lócák, boxok, kovácsoltvas lámpatestek, a sima téglaaljazat, a népi iparművészeti díszítőelemek — szettek, gyertyatartók, hamutálak, árlaptokok, függönyök — Hanák Sándorné fővárosi belsőépítész-tervező jó ízlését dicsérik. Fedett alapterülete 450 négyzetméter, amelyben a két helyiségből álló értékesítő téren kívül egy hangulatos, 20 személyes különtermet is kialakítottak. Fedett tornáca kerthelyiség céljára is hasznosítható. A csárda előtt egyedileg gyártott szalonnasütő berendezést alakítanak ki, amely rablóhús, flekken, bográcsos ételek szabadban elkészítésére is alkalmas. Ide csatlakozik a sajátos hangulatú kerthelyiség, farönk ülőkéivel. A többnyelvű étlap is igazodik majd a Hortobágy világához kunsági, hajdúsági, hortobágyi ételkülönlegességeivel. Az üzletet ugyan II. osztályba sorolják, de árait mégis a II.—III. osztály között alakítják ki. A reggel 7-től este 10 óráig nyitva tartó csárda programmal is kellően felkészült a bel- és külföldi idegenforgalom fogadására. A tervek között szerepel a Hortobágy élővilágának, természeti szépségeinek megtekintésé idegenvezető kíséretében, lovaglótúrák, gyermek lovastúrák szervezése, kerékpár- túrák, fogat-kirándulások, bogrács-ételek szabadban főzése a vendégek közreműködésével, szalonnasütés és egyebek,.. A Hortobágy ellátása a Patkós csárda megnyitásával lényegesen javul, hiszen a nyugati kaputól a kilenclyu- kú hídig jelenleg nincs megfelelő étkezési, szórakozási lehetőség. —r— A Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat Aquincumi Porcelángyára csaknem 170 éves. A gyárban — amely a legelső budapesti porcelán- gyár, a Hüttl-féle üzem utóda — évente 160 féle, 400 ezer darab díszmű készül. A képeken, fent: Festésre és égetésre váró aktok. Balra: Maj- da Józsefné „Matyónő” * figurát fest Aranyforintok, ezüstdenárok Magyar kiállítás Bécsben Sárvári nyár Folklórnap és Liljomfi A sárvári nyár kulturális rendezvénysorozatában nagyszabású folklórnapot rendeznek augusztus 8-án, vasárnap reggel 9 órától a vár udvarán. Sok érdekes látni- és vennivalót kínál az egésznapos népművészeti vásár, délután pedig a Regős együttes és az UNGARESCA táncegyüttes mellett meghívott népművészek adnak zenés-táncos műsort. A folklórnap a nyári színház Lili- omfi előadásával ér véget. Régi pénzek között válogatnak a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei: októberben a bécsi Collegium Hungaricumban . osztrák— magyar pénztörténeti kapcsolatok címmel rendeznek kiállítást. A Nemzeti Múzeum anyagából mintegy 200 olyan pénzérmét mutatnak majd be, amelyeket Ausztriában vertek, de Magyarországon volt forgalomban. A bécsi kiállításon az osztrák—magyar pénzkapcsolatokat a 13. századtól kezdve elevenítik fel, amikor a fizetési eszköz a friesachi dénár volt. A tárlaton bemutatják az első, Habsburgok verette aranyforintokat és ezüst hínárokat s láthatók lesznek a magyar mintára vert ausztriai arany és ezüstpénzek, az 1526—1918 közötti időszakból. A gyerekek táboroznak, gyermekvárosban az igazgató töpreng A nyílt víz éis a tábor sátrai alig kőhaj ításnyira vannak egymástól, a közeli műúton túl pedig ott az étkezőhely. A sátrak mögött bőséges hely van focizásra, futkározásra, játékra, s mindennek háttérként, Múlt heti látogatásunkkor két felnőttet — Jancsó Éva nevelőt és Nagy Mária gyermekfelügyelőt — és 7—10 gyereket találtunk á táborban. — A többiek? — Nem sóikkal ebéd után elmentek a közeli lovasiskolába lovagolni — mondja Jancsó Éva. — Persze mielőtt azt gondolná, hogy fölvet bennünket a pénz, hadd mondjam el, hogy mi és a gyerekek — amolyan baráti alapon — „kedvezményes áron” lovagolhatunk. Akinek kedve volt — elmehetett. A gyermekvárosi gyerekek második turnusa július 26-án érkezett Ábrahámhegyre, összesen 39 diák, tizenévesek a legkisebbek, középiskolások a (legnagyobbak. Az előző csoportban — kilencvenhárman — a gyermekvárosi óvodások és alsótagozatosak voltak itt. A Nagy Jenő -négy éve állami gondozott, tizenkét éves és .most ősszel kezdi a hetedik osztályt a Széchenyi lakótelepi iskoláiban. — Te mire költötted a pénzed? — Hát vettem fagyit, hűsítőt, ezt, azit, meg képeslapokat. — S kinek küldtél képeslapot? — Anyunak, Kőtelekre. Bozóki Jutka is most megy hatodikba: — Én is küldtem képeslapot a nevelőszüleimnek! — Miről írtál nekik? — Arról, hogy nagyon jól érzem itt magam, azért sokat gondolok rájuk is. A most tizenöt éves Jutka korábban tíz évig volt nevelőszülőknél, Zagyvaré- kason. Nehezen fogalmaz, zavart, amikor beszélni kell. A gyermekvárosban töltött egy esztendőről így szól: — Jó volt. Nem nagyon volt jó, egy kicsit volt jó. Ratkai Irén ősszel kezdi a második osztályt a szolnoki vegyipari szakiközépiskolában. Az első osztályt közepes bizonyítvánnyal élő, zöld falként ott a Ba- laton-parti nádas. Ilyen környezetben élik és élték mindennapjaikat Ábrahámhegyen, a Szolnok megyei tanács úttörőtáborában a szolnoki gyermekváros kisebb és nagyobb lakói. pedagógusok elégedettek: a táborozás alatt a diákokkal az égvilágon semmi baj nem volt. Igaz, igyekeztek kirándulásokkal, túrákkal, s egyéb programokkal lekötni őket. És hát — mindenekelőtt és fölött — a tőszomszédságban a Balaton, amit még az a gyerek is szeret, aki harmadszor táborozik itt. A sátrak tíz személyesek, többnyire már a gyermekvárosban összeszokott társaságok, baráti körök költöztek be egy-egy sátorba. És — ezt nem árt hangsúlyozni — a nagyabb gyerekek kötelességüknek tekintik, hogy vigyázzanak a kisebbekre. Mindez alapvetően befolyásolja a .tábori közösség hangulatát. A gyerekek — a gyermekjóléti alapból — 50—50 forint zsebpénzt kaptak, s természetesen sokan vannak, akiknek az évközi zsebpénzükből van némi spórolt pénzük is. zárta, vegyész szeretne lenni. A gyermekvárost, s az iskolát, ahová jár, szereti — szavaiból az derül ki, hogy legerősebb emberi kapcsolatai az osztályhoz és a gyermekvároshoz kötődnek. — A táborozás? Hát ez klassz! Kirándulunk, f ür- dünik, sőt, nevelői felügyelettel, mi a nagyok, még a diszkóba is elmehetünk. Szűcs László és Adamiik - Lajos kérte, hogy rövid legyen a beszélgetés, mert éppen egy órával korábban ismerkedtek össze a stégen két NDK-ból érkezett kislánnyal, akik várják őket. Mindkét fiú szakmunkástanuló, Laci felszolgálónak, Lajos géplakatosnak készül. Szüleit egyikőjük sem ismerte, nevelőszülőktől kerültek a gyermekvárosba. Lajosra még vár augusztusban a nyári szakmai gyakorlat a Vegyiművekben, s mind a kettőjüket hívták nevelőszölők egy rövid vakációra. A strand felől -feltűnik a két német kislány, úgyhogy a beszélgetés kur- tán-furcsán véget is ér. Szolnokon üres a gyermekváros épülete. Hetényi Kornél igazgató rövid számvetést készít a nyárról: r— Nem volt könnyű megszervezni a gyerekek nyaralását. Ami a táborokat illeti, a bőség zavarával küszködtünk: az ábrahámhegyi táborba minden gyerek eljutott, Visegrádon tizen- ketten voltak speciális „szakköri” táborban, Sátoraljaújhelyen harminc- ketten üdültek, s még né- hányan — a jutalmazott úttörők — Balatonszepezdre mehetnek. A táborokon kívül tekintettel kellett lennünk a szülőknél, nevelőszülőknél eltöltendő időre, a nagyobbaknál pedig a különböző szakmai gyakorlatokra. A sok, egymást „keresztező” terminus miatt nem tudtunk erre a nyárra közös munkát szervezni. Min töpreng az igazgató? — Most hol vannak, akik nem táboroznak? — A legtöbben nevelő vagy édes szülőknél. A pillanatnyi helyzet szerint hetvennyolc óvodásunk, száztizenegy általános iskolásunk és negyvenhét középfokú intézményben tanuló diákunk mindegyike volt valahol táborozni a nyáron. — A nevelőszülőknél és a vér szerinti szülőknél, hogy nyaralnak a gyerekek? — Sok „otthon” nyaraló gyereket meglátogattunk a nyáron. Több, mint érdekes, hogy nagyon sok nevelőszülő—állami gondozott kapcsolata fellazult a gyermekváros fennállása óta eltelt egy év alatt. Nyárra kevesebb nevelőszülő várta haza a gyermeket, mint karácsonykor, vagy húsvétkor. Ugyanakkor gyerekek is akadnak — nem is kevesen — akik nem akarnak találkozni a nevelőszülőkkel. Egyébként, ahol látogatóban jártunk: kedvező, vagy legalábbis megnyugtató tapasztalatokat szereztünk. Mégis van miért töprengenie az igazgatónak nyár derekán is. Sok minden hiányzik a gyermekvárosban a munka jó folytatásához. Hogy a legfontosabbat említsük csak: nem kevesebb mint tizenöt állás betöltet-' len. A meghirdetett logopédus, pedagógus, pszichológus, utógondozó munkakörökre eddig senki sem jelentkezett. Szabó János A szomszédban a Balaton Levelek a nevelőszülőknek Színek, álmok—vásznon — Nézze meg közelről ezt a kelim hímzésű faliszőnyeget, vagy azt a buzsáki mintákkal ékeskedő térítőt. Meglátja, a szépnek a puszta látásától is felvidul az ember. Aki pedig azt is elmondhatja magáról, hogy a nehéz munkához szokott, bütykös ujjaival hímezte vászonra a sok rózsát, ibolyát, pipacsot, paprikát vagy búzavirágot, annak kész gyönyörűség az ilyen szemlélődés. Látom, csodálkozik, mások is megtették már. Néhány csipkelődő kedvű cimborám meg is kérdezte: hogyan vállalkozhat férfiember ilyen, asz- szonykéznek való, munkára? Azt szoktam mondani, hogy nekem ez nem munka, inkább passzió, másodszor pedig, hogy a vasesztergálás se női munka, mégis sok lány meg asszony faragja „férfias ügyességgel” a kemény fémet. Mondtam már. nekem kedves szórakozás, hasznos időtöltés a hímzés. Mint a jászjákóhalmi Béke Tsz nyugdíjasa, éjjeliőri munkát vállalok évek óta, és az éjszakai órákban fabrikálom a kelim szőnyegeket, az asztal- és ágyterítőket, a pohár talpa alá való „mini" kézimunkát. — A mintákat a különböző folyóiratokban megjelenő rajzok közül válogatom ki. A színeket „hozzájuk álmodom”. Ettől függetlenül tiszteletben tartom a különböző tájegységek hagyományait, ezért van, hogy a bütykös ujjaimmal összehozott gyűjteményben matyó. palóc, kalocsai, buzsáki terítő is akad, sőt egy-két selyem gobelin is. Nem volt mindig ilyen gyöngyéletem, hogy kedvem szerint hódolhatok a szenvedélyemnek. Szolgálati éveim javát mint borjúnevelő dolgoztam le. Se akkor, se előtte nem voltam olyan helyzetben, hogy akárcsak eszembe jutott volna virágokat hímezni. A szerelem Jászjákóhalmára csalt, a helyi téeszben vállaltam munkát. Hosz- szú idő kellett, amíg sikerült bebizonyítanom, hogy a volt „tintanyaló” — mert előtte az voltam — a fizikai munkában is megállja a helyét. Kibírtam, hogy az első fejősnél a tehén felrúgott, és büszke voltam arra, hogy félévvel később én szelídítettem meg azt a jószágot, amelyet senki’ se mert megközelíteni. Túljutottam a nehezén. Tanfolyamok, szakkönyvek, és a munkatársak segítségével borjúnevelő lett belőlem, és azt mondják jól csináltam. amit rám bíztak. Onnan mentem nyugdíjba 1976-ban, azóta űzöm •ezt a mesterséget, vigyázom a szövetkezet vagyonát, közben színeket, formákat álmodom a vászonra. Elmondta: Burkus István Lejegyezte: Illés Antal
