Szolnok Megyei Néplap, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-25 / 198. szám

1982. AUGUSZTUS 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé I képernyője előtt Ismétlés, ismétlés és ismét­lés — minden mennyiségben. Tudja isten, hét közben még valahogy csak elviselné az ember, hogy akár az egye­sen, akár a kettes csatornán ráköszönjön újra egy-egy ré­gebbi műsor. Az ismétlés el­végre a képernyőn is lehet a tudás anyja. Sajnos, nem mindig az élvezet forrása, mert olykor bizony nem öröm viszontlátni azt, ami­vel már tíz vagy tán még több esztendeje találkoztunk a képernyőn. Természetesen, öregebb tévénézők. Az ismétlésekről De mint mondám, egy szür­ke szerdai napon még ez is elviselhetőbb, mint kiemelt műsoridőben, például egy- egy jeles ünnep alkalmából. Amikor valami különlegesen értékeset és érdekeset vá­runk — joggal — a televí­ziótól. S aztán ha másképp történik, mint most is az al­kotmány ünnepén, hogy fő­műsoridőben egy csaknem húsz éve készült, meggyön­gült képminőségű cirkuszi vidámságot kapunk, afféle revüvel kell beérnünk, ak­kor kedvünk alaposan leher­vad. Igen, jól sejtjük, a két napra adagolt Színészek a porondon című, Búzáné Fáb- ri Éva szerkesztette műsorról van szó, amely 1963-ban „látta meg” a napvilágot. Akkor, amikor még többek között Keres Emil volt a Thália igazgatója (ki emlék­szik már erre?), s amikor még élt Bilicsi Tivadar, Ke­leti László, Latabár Kálmán Salamon Béla, Mányai La­jos, Szabó Ernő (micsoda névsor, meghaltak, de ők '. lighanem halhatatlanok), '-.kor, amikor a mai tizen- es nézők még a világon ge- m voltak, az új gazdasági te;form előtt, még az „anti- időben”, amikor ha alapjai­ban nem is volt más a világ, de felhangjaiban sokban el­tért a mostanitól. És problé­mái között is nem egy akadt, amelyre ma, 1982-ben más­képpen, más lélekkel vála­szolunk, mint két évtizede a hatvanas évek nézője. Bizo­nyos dolgokkal, ami ebben a revüben látható és hallható volt, a mai nézők egy része egyszerűen nem is tud mit kezdeni. Nem tud kapcsolód­ni. Még a humorban sem. Egyetlen példát rá: hányán tudják közülük, hogy Sala­mon Béla, a kiváló színész, évtizedeken át egészen halá­láig megszállott szurkolója és barátja volt a kék-fehérek­nek, az egykori MTK-nak, amely ma már nevében sem a régi. most MTK—VM cí­men szerepel. Pedig a kutya­komédia, azaz az ebfoci szó­beli humorpatronjai erre, az akkor közismert tényre épül­tek. Aki azonban erről mit sem tud, mint a mai fiatalok nagy része, aligha élvezhet­te az egyébként aranyos Bé­la bácsi mulatságos jelene­tét, fütyülését a kutyák ösz- szecsapá'Sán. De más esetet is hozhatnék arra, hogy ami húsz esztendeje „ült”, az má­ra érdektelenné vált. A kabarénak, amely min­dig szorosan kötődik az adott társadalmi körülményekhez, mondhatni, a történelmi pil­lanat művészete, idők múl­tán a társadalom objektív viszonyainak és a néző szub­jektív feltételeinek változá­sával sajnos általában elpá­rolog, elvész évek múltán az ereje. Csak egy-egy igazán, a műfajon belül is már-már klasszikusnak számító jele­net, vicc állja ki az idők próbáját. Ezért problemati­kus elővenni újra egy-egy régi kabarét, régi viccet a múlt kriptájából, ahová az idő eltemette. Ha a televízió válogat, mert erre van ked­ve, mondjuk egy 1963-as be­mutató programjából, s ab­ból csak néhány kiemelkedő részletét köti újra csokorba, nagy komikusok emlékezetes perceit állítja elénk újra, például azt a bohóctréfát, amelyben Mányai Lajos ki­vételes komikustulajdonsá­gait élvezhettük, s amelyet a fiatalok is minden nehézség nélkül fedezhettek fel ma­guknak, akkor ez a mostani alkotmánynapi ismétlés még így is elviselhetőbb lett vol­na. Egyetlen estére sűrítve a revű kiemelkedő jeleneteit, kiiktatván belőle a meglehe­tősen lenge üresjáratokat, mint például azok az énekes számok, amelyekben a ren­dezés még különféle hókusz­pókuszokkal (magasba emel­ték a primadonnát), sem tud­ta leplezni a dolog olcsó vol­tát, hopv itt tudniillik egy­szerű dalolás megy végbe, és különleges, cirkuszi mutat­ványnak még a nyomát sem lelni meg. Az ismétlés önmagában nem megvetendő dolog; a ré­gi értékek felragyogtatása újra és új nézőknek főleg, hasznos gazdálkodás azzal, amit a televízió eddigi mun­kájában évtizedek során te­remtett. De nagyon meg kel­lene nézni, mit, mikor ismé­teljünk. És az sem ártana, ha ilyen esetekben a film tech­nikai minőségére is jobban figyelne a televízió. Vendégségben Illyés Gyulánál Hamarosan 80 éves lesz Illyés Gyula; a televízió az elsők között köszöntötte a mai magyar líra élő klasszi­kusát, otthonában keresték meg a kamerák. Megszoktuk már, ha Illyés szól, szavaira mindig oda kell figyelni, mert nemcsak a szépre akar tanítani bennünket, hanem a jóra, az erkölcsösre is nevel­ni akar. Jó tanár módjára, jóságos és nem szigorú sza­vakkal. De könyörtelen igaz­mondással ugyanakkor. Ta­nítása a leszűrt igazságok erejével hat, akár ha a köl­tők mai feladatáról beszél, akár ha nemzet és nemzet­köziség kérdéseit feszegeti, akár magyarság és európai­ság összefüggéseit világítja meg tömören. A költő, a művész számára mindig meg­van a vállalni való — mond­ta vasárnap este is már-már epigrammatikus szűkszavú­sággal az őt faggató Domo­kos Mátyás kérdéseire, csak nem mindig könnyű vállalni, kiállni a bátrabb igazságo­kért. Pedig ez minden gon­dolkodó, felelős honpolgár kötelessége is. A jól megvá­lasztott versek szinte kitágí­tották a felhangzó gondolatok eszmei határait. Szép ven­dégség volt ez a születésna­pi köszöntő, egy nagy költő és egy nagy ember fogadott be bennünket, és emelt min­ket magához. V. M. Kézműves!par-történéti szimpózium Veszprémben megkezdődött a II. nemzetközi kézműves- ipari szimpózium. A tanács­kozásra tíz európai ország­ból és az Egyesült Államok­ból érkeztek tudományos ku­tatók, hogy eszmecserét foly­tassanak a gazdaságtörténet­nek erről az ágáról. Számos tudós részt vett a Budapes­ten remrégen megtartott nemzetközi gazdaságtörténeti kongresszuson, és onnan ér­kezett Veszprémbe. A szim­póziumon 3 nap alatt 40 elő­adás hangzik el a „Kézmű­vesség és ipari forradalöm” témakörben. A tanácskozáson bejelen­tették, hogy a nemzetközi eszmecseréről rövidesen ta­nulmánykötetet jelentet meg a Veszprémi Akadémiai Bi­zottság. Első bemutató: Imádok férjhez menni Évadnyitó társulati ülés a Szigligeti Színházban Hajdúszoboszlón, Szarvason Könyvről könyvért A fővárosiak és a vidéken élők egyaránt bekapcsolód­hatnak a rádió népszerű iro­dalmi rejtvényműsorába, a Könyvről könyvért adásaiba. Legközelebb — pénteken dél­után 15.30-tól — a budapes­ti Kossuth Lajos utcai egye­temi könyvesbolt ad otthont a nyilvános rádióprogram­nak: az irodalomban jártas versenyzők a műsorvezető. Váradi Hédi évfordulókkal és irodalmi eseményekkel kapcsolatos kérdéseire ad­hatnak választ. A hónap utolsó napján a hajdúszoboszlói Pablo Ne­ruda könyvesbolt lesz a Könyvről könyvért helyszí­ne : házigazdaként Pándi La­jos működik közre. Szep­tember 3-án Szarvasra köl­tözik a rádióstáb, hogy az alföldi város irodalombarátai vetélkedjenek az értékes könyvnyereményekért. A Kossuth téri könyvesboltba Kulcsár Katalin invitálja az érdeklődőket. Hungaroton hanglemezhetek Haydn-mü, Ferencsik János vezényletében A Hungaroton hanglemez­hetek idei eseménysorozata szeptember / 10-én ünnepé­lyes nyitóhangversennyel kezdődik a Zeneakadémián. A nyitókoncerten Kodály- művek csendülnek fel az Operaház szólistái: Tokody Ilona, Gulyás Dénes és Gregor József, illetve Kocsis Zoltán zongoraművész elő­adásában. Most jelenik meg hanglemezen a teljes Háry János. Ugyancsak nagy ér­deklődésre tarthat számot a most megjelenő Kodály ve­zényel című felvétel. A há­romlemezes album felvéte­lei 1956—60. között készül­tek, s hanglemezen már korábban külön-külön meg­jelentek. A Kodály-centená- rium alkalmából most a modern technika eszközeivel megújították ezeket a fel­vételeket. A Hungaroton hanglemezheteken lát nap­világot egyebek között Haydn A megváltó hét sza­va a keresztfán című művé­nek zenekari változata az ÁHZ közreműködésével, Fe­rencsik János vezényletével. A szolnoki Szigligeti Szín­házban tegnap délelőtt Len­gyel Boldizsár igaz­gató megnyitotta az 1982—83-as évadot. Beszédé­ben szólt az idei nyár szín­házi programjáról. Mint is­meretes, zenés színházi talál­kozót rendeztek Szolnokon, a Szigligeti művészei pedig a .múzeumudvarban bemutat­ták Machiavelli Mandragorá- ját. Júniusban öt társulat vendégszerepeit a megyeszék­helyen, a kaposvári, a bé­késcsabai, a debreceni, a nyíregyházi, valamint a Vígszínház az elmúlt évad­ban játszott legsikeresebb zenés darabjával lépett . a szolnoki közönség elé. A színházigazgató megállapí­totta, hogy a közönség szí­vesen fogadta, igényelte a nyári színházat. Éppen ezért úgy tervezik, hogy jövő nyá­ron is vendégszereplésre hív­nak meg színházakat, a Szig­ligeti pedig ezúttal is bemu­tatót tart. A nyáron megkezdődött s a közeljövőben befejeződik a színpad felújítása. Jobb kö­rülmények között kezdődhet az új évad. Az első bemu­tatót szeptember 17-én tart­ják meg; Maugham—Nádas— Szenes: Imádok férjhez men­tái ícímű zenés vígjátékát adja elő a társulat. Az elő­adást vendégként Bor Jó­zsef rendezi. Az új évadban a nagy színházban nyolc be­mutatót tartanak, a szoba­színházban pedig négyet. Színre kerül többek között Csehov Ványa bácsi című színműve, Schiller Ármány és szerelem című drámája, Miller: Az ügynök halála című színműve. A szobaszín­házban két magyarországi bemutató is lesz az új évad­ban. Sternheim: A kazetta című vígjátékát és Steiger­wald: Tatár búcsú című színművét állítják színpad­ra. Az ősszel Kecskeméten a kamaraszínházi hetek, Nyír­egyházán pedig az őszi szín­házi hetek keretében ven­dégszerepei a Szigligeti tár­sulata. Mindkét alkalommal a tavalyi évadban bemuta­tott Arbuzov-darabbal lép­nek a közönség elé. Ugyan­csak az ősszel Szolnokon vendégszerepei az Újvidéki Színház, Harag György ren­dezte Csehov-drámával. A tervek szerint a két színház a szolnoki és az újvidéki az idei évadtól kapcsolatot ala­kít ki, amelynek során ven­dégszereplésekre, szakmai tapasztalatcserékre kerül sor. Az évadnyitó beszéd után Paál István, a színház mű­vészeti vezetője bemutatta a társulathoz szerződött új színészeket, rendezőket, tech­nikai dolgozókat. A Színház és Filmművészeti Főiskolá­ról három fiatal színművész Árdeleán László, Dezsényi Péter, Philippovich Tamás, két rendező Csizmadia Tibor és Éry-Kovács András szer­ződött a színházhoz. A győri társulatot cserélte fel a szolnokiért Bajcsay Mária, Bán János, Vallai Péter és Zala Márk, Pécsről szerző­dött Fekete András, Vesz­prémből pedig Sashalmi Jó­zsef. A bemutatást követően Fábián Péter, az MSZMP megyei Bizottságának titká­ra köszöntötte a társulatot sok sikert kívánt munká­jukhoz, az jjj évadban. Fából faragott élet „Amikor még én tanultam a betűvetést, négyen ültünk egy iskolapadban. Jó cim­borák voltunk. Egyszer ta­nítás után beszélgettünk, ki merre veszi majd az útját. Az egyik kovács, a másik borbély akart lenni, ketten a legjobb komámmal pedig bognárok. Otthon elújságol- taln apámnak a tervemet. Azt mondta: jó mesterség, a kezed is rááll, de nem lehet, hogy nyolc gyermekem kö­zül az egyik úr legyen. El­álltam cselédnek. Kevesell­tem a nehéz munkához adott ételt, szóltam a gazdának. Több kenyeret nem kaptam, csak egy nyaklevest. Ott is hagytam nyomban, de az emlékeket magammal vit­tem”. A cselédélet pillanatai, gyötrelmei az előszoba asz­talain, ládáin látható fafa­ragásokban öltenek formát. A piciny életképek hűen tükrözik a szegénységet, a cselédmunka megpróbáltatá­sait. Az istállóban a jószá­gokkal együtt alszik a szé­natartó tetején a zsellérgye­rek. A másik alkotás egy szegény család estéjét mu­tatja; odébb kubikosok, a szekérrel történő borszállí­tás jelenete látható. Mellet­te darutollas csendőrök kí­sérnek egy bilincsbe vert embert. Ezeket a helyzeteket, él­ményeket mind átéltem, azért formáltam meg, hogy másoknak elmondhassam — magyarázza Katona József kunszentmártoni fafaragó. Miközben beszélgetünk, keze egy pillanatra sem pihen. A rövid pengéjű Ncskát gyakorlott mozdulat­tal meríti a fába. Csonka uj- jai mintha a szerszám nye­léből nőttek volna ki. — A háborúban veszítet­tem el az egyik lábam, az ujjaim is ott fagytak le. Ha kérdezik, mi lett velük, azt mondom, szalonnasütés köz­ben elaludtam, a zsír rá­csöpögött, a kutyák meg megették. Sokan elhitfék már. Én megszoktam, elfo­gadóm, hogy rokkant va­gyok. A munkái nagyon aprólé­kosak. A szekerek parányi kerekeibe mesteri bognárfo­gásokkal építette a küllőket, a lajtoskocsi csapját meg lehet nyitni. Mindez nagy rutinról tanúskodik. — Mióta farag? — Hetvenegyedik évem­ben járok, hat esztendeje kezdtem a farigcsálást. Mindig szerettem a barká­csolást. Még iskolás vqI­x tam, amikor agyagból elké­szítettem Mátyás király lovasszobrát. Ezermester ember hírében állok legény­korom óta. A fafaragással — komolyabban — a felesé­gem hozott össze. Megkért, próbáljak olyan kócsagfigu­rát készíteni, amit ismerő­seinknél Hatott. Megcsinál­tam, aztán még kettőt a lá­nyaimnak. Így kezdődött hat éve. Ahogy belelendültem, rájöttem, hogy nemcsak ál­latokat, tárgyakat, hanem embereket, jeleneteket is ki lehet hámozni az anyagból. Azóta nagyon sok faragásom volt már kiállításon, nyer­tem különböző díjakat. Az a baj, nem bírom megállni, ha valamelyik rokonnak, komámnak megtetszik egy darab, akkor odaajándéko­zom. HáTistennek, hangula­tom nagyon jó, munkaked­vem gondoskodik arról, hogy soha ne unatkozzam. Írok egy naplót, amiben egész életem benne van. Keserű­ség, öröm. Jó lenne minél később befejezni... Katona Józsefet alkotmá­nyunk ünnepe alkalmából a Népművészet Mestere cím­mel tüntették ki. Fekete Sándor Fotó: Dede Géza A társulat tagjai az évadnyitó beszédet hallgatják

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom