Szolnok Megyei Néplap, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-25 / 198. szám
1982. AUGUSZTUS 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Magyar Nemzeti Bank Hivatalos devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Bankjegy és csekk Érvényben: augusztus 24-töI Vételi KözépEladást Pénznem Vásárolható Vételi Eladási legm. bankj. árf. 100 egys. Angol font árf. 100 6 640,76 egységre 6 647,41 forintban 6 654,06 Angol font címletek 50 forintban 6 447,99 6 846,83 3 732,06 3)735,80 3 739,54 Ausztrál dollár 50 3 623,73 3 847,87 Belga frank 80,93 81,01 81,09 Belga frank 5 000 78,58 83,44 Dán korona 445,45 445,90 446,35 Dán korona 1 000 432,52 459,28 Francia frank 556,61 557,17 557,73 Finn márka 100 784,06 832,56 Hollandi forint 1 413,94 1 415,36 1 416,78 Francia frank 500 540,45 573,89 Japán yen (1000) 149,68 149,83 149,98 Görög drachma 500 53,01 56,29 Kanadai dollár 3 086,68 3 089,77 3 092,86 Hollandi forint 1 000 1 372,90 1 457,82 Kuvaiti dinár 13 185,25 13 198,45 13 211,65 Japán yen (1000) 10 000 145,34 154,32 Norvég korona 575,44 576,02 576,60 Jugoszláv dinár 100 67,86 72,06 NSZK márka 1 555,28 1 556,84 1 558,40 Kanadai dollár 100 2 997,08 3 182,46 Olasz líra (1000) 27,52 27,55 27,58 Kuvaiti dinár 10 12 802,50 13 594,40 Osztrák schilling 221,18 221,40 221,62 Norvég korona 1 000 558,74 593,30 Portugál escudo 44,94 44,98 45,02 NSZK márka l 000 1 510,13 1 603,55 Spanyol peseta 34,44 34,47 34,50 Olasz líra (1000) 50 000 26,72 28,38 Svájci frank 1 827,64 1 829,47 1 831,30 Osztrák schilling 1 000 214,76 228,04 Svéd korona 622.05 622,67 623,29 Portugál escudo 5 000 43,63 46,33 Tr. és cl. rubel 2 597.40 2 600,00 2 602.60 Spanyol peseta 5 000 33.44 35*50 USA dollár 3 819.77 3 823.59 3 827,41 Svájci frank 1 000 1 774,59 1 884,35 Az államközi megállapodásokon alapuló híva. Svéd korona 100 603,99 641,35 talos árfolyamok változatlanul az 1982 június Török líra 1 000 22,26 23,64 S-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. USA dollár 100 3 708,88 3 938,30 Nem túlzás azt állítani, hogy Nyilas Kálmánná művészi munkát végez, amikor nagy figyelemmel ólomkristály vázát csiszol. A nagy múltra visszatekintő Parád- sasvári Üveggyárban az ólomkristálykelyh ek, vázák és más termékek mellett háztartási fúvóit üvegeket és festett vázákat gyártanak. A kézzel csiszolt ólomkristály mindenesetre a legkeresettebb termék; az idén a gyár termelésének több mint <0 százalékát a tőkés országokba exportálják Ahol azonnalra szól a vállalás Avagy: egy különös gumijavitö „brigád" Amikor először írni akartam róluk, Takács Gyula ké- rőleg emelte fel a kezét. •— Most ne tessék jönni, csak egy hét múlva, mert a brigád, akarom mondani a műhely fele szabadságát tölti. Sehogy sem fért' a fejembe, hogy nyáridőben hogyan lehet ennyi embert szabadságra engedni, amikor egy hét múlva kiderült, hogy a brigád fele egyszem szakember: Kulcsár Zsigmond. Ugyanis a kollektíva mindössze két fős. Rendhagyó eset, rendhagyó brigád, illetve még az sem, hiszen a címhez még egy fő kellene. Igáz, ott van az ajtóval szemben a falon, egy nagy méretű színes fotón: egy'' csinos Coca-Cola reklámhölgy képében, ámbár Gyula rögtön megjegyzi: nem sokat ér, rábízni semmit sem lehet, csak mosolyogni tud, az pedig kevés ahol teljesítménybért fizetnek. Így aztán évek óta ők dolgoznak itt párban a tiszafüredi Hámán Kató Termelő- szövetkezetnek ebben a Piac téri apró műhelyében. A falakon a sarokban temérdek belső: a legkisebb ötven centi átmérőjű, a legnagyobb mellé viszont bátran odaállhatna egy szálas felnőtt. Naponta hatvan, nyolcvan ember kukkant a műhelyükbe. A zöm csak néhány jó szóért, röpke diskurálás végett, ami a két szakit csöppet se zavarja, mert közben a kezük úgy jár, akár a motolla. Szelepcsere, kerékegyensúlyozás, ragasztás, ki- sebb-nagyobb defektek, ez az ismétlődő napi tevékenységük. Ha a határban kap szöget valamelyik behemót betakarító- vagy szállítógépük gumija, kerékpárra pattannak, és irány a színhely. Kiszállás, ilyen pótlék, olyan pótlék egy fillér nincs, amennyit dolgoznak, annyi a kereset. Akarom mondani a munkadíj 15—15 százaléka, a többi a szövetkezeté. Sajátosságuk, hogy ezt a szót: jöjjön vissza holnap, nem ismerik. Hogyan, hogyan nem, bármilyen hosszú is a ivárakozók sora, senki sem türelmetlen, mert aki ismerős, tudja, gyorsan rákerül a sor. ördögi ügyességgel szedik le a háromkilós kalapáccsal, szerelővassal a külsőket: egy teherautó gumicseréje 15 perc, a személy- gépkocsié öttel kevesebb. Legnehezebben a John Deer kerekével boldogulnak, de egy belsőcsere itt sem tart tovább fél óránál. Gyula, a fiatalabb 32 éves. egy családja van. Hobbija: a postagalamb-tenyésztés, ő a helyi sportkör elnöke. I. osztályú versenyző, 80—90 szárnyas boldog tulajdonosa. Van olyan galambja, amelyik Haliéból is hazatalált a fészkére. Zsigának — aki tíz évvel idősebb — nehezebb sors jutott. Feleségét négy éve temette, egy négyéves és egy tizenegyéves fia maradt árván. Próbálkozott a társkereséssel, nem sok sikerrel, így azóta minden szabad óráját betölti, leköti a két fiú. Igaz, azért van egy szenvedélye is: a kakukkosóra- gyűjtés. Van már annyi belőle, hogy az egyik fal tele van vele. Aki már járt hasonló műhelyben, tapasztalhatta, kutyanehéz fizikai munka a gumiszerelés. Amíg lepüföl- nek egy külsőt, majd a ragasztás után visszakerül az abroncsra a gumi, patakokban gyöngyözik az erőfeszítéstől az arcuk. Gumiab- roncs-lehúzó kellene, ez a félautomata, okos kis gép nagyon megkönnyítené a műveletet. Ígérték is nemegyszer, de valahogy a várva várt masina késik. Nem késett viszont a kitüntetés: alig pár hete nyerték el a Mezőgazdaság Kiváló Műhelye címet másfélezer— másfélezer forint prémium kíséretében. Örömében először a „brigád” egyik „része” kért néhány nap szabadságot, majd a másik „rész” távozott. Azóta viszont megint benn szorgos- kodnak mindketten, és gőzerővel hozzák rendbe a kilyukadt, elszakadt belsőket. Mivel náluk azonnalra szól a vállalás, annak egy a magyarázata : sebesen, vagy ha a munka üteme úgy kívánja, még sebesebben dolgoznak. D. Szabó Miklós A kenyér valamennyiünké Szerettem falusi bátyám látogatásait. Ahogy kezét a kapuajtó kilincsére tette, hangja már szállt felénk. Hangos jó napotjai három. házhossz elhalüatszottak. Nagydarab, szép szál ember volt, az ilyenekre mondják, hogy munkára termett, erős. Tényleg erős volt. Átvészelte a nehéz háborús évekétj, s nem kopott bele, pedig .nem volt már húszéves, amikor behívták. Kis görnyeditségét, pár kiló súlyhiányát, is hamar elfelejtette, ahogy hazaért. A háza állt, a' családja várta, — s jutott neki föld, amiért mindig áhítozott. — Csak pár véka búzát magamnak, néhány mázsa kukoricát az állatoknak, csak ennyit tudjak termelni, már az nekünk Amerika lesz! — Ezt mondta mindig, s én gyerekfejjel elképzeltem, hogy Amerikában mindenki megtermeli a maga pár véka búzáját, néhány mázsa kukoricáját. Küszködve, de megtermelte. Az első tavaszon magát fogta eke elé. A másodikon soványka tehene volt az ekeszarva előtt, a harmadikon már egy ló húzta az igát. Mondták a családban, ez igen! Falusi bátyám élni akar és tud is. Persze, évődtek is vele, ha nagy nyári munkák végeztén végiglátogatta a nagy családot, a testvérekét. Mondták neki, hogy jó a parasztnak, kenyere van, zsírzója se hiányzik. Olyankor ő mindig nézett maga elé, bólogatott, s egy szóval se vitázott. Boldog volt, azt hiszem, elérte, amire vágyott. Egyszerűen, de sikerült. S ahogy most újból végiggondolom, tényleg egyszerű, túl egyszerű, mindez. A szántás-vetés, a magvetés, az aratás. A beteljesülés : amikor a molnár felönti a napszítta magot a garatra, s finom fehér porként száll, száll, a liszt alóla. A falusi házban is szállt- szállt a liszt. A dagasztó- teknő mellett valóságos felhőben állt a kis öregasz- szony, s nagy gyönyörűséggel gyúrta, öklözte, dagasztotta a tésztát. A kemencében hajnalban gyújtottak lángot, égett a szár, az ízík, s mikor a kellő hevülete megvolt, bevetették a magasrakelt tésztát. Néhány lángost is, a gyerekek örömére. Tejföllel, libazsírral csúszott az, mégha égette is a falánkak tenyerét. Bátyám olyankor körméig hagyta égni a cigarettáját, száját nevetősre húzta, s tényleg örült. Együtt az aprólékkal. Rég volt. Bátyám, a falusi földreáhító odatért meg. Már csak annyi föld kellett neki, ami betakarta. Pedig sokszor állít, öregen, erejeszállottan is a határban. Egykor erős kezét szeme elé emelve nézte a magasbaszökkenő sárguló kalászokat, mormolt maga elé nem is olyan rég megismert szavakat, mint műtrágya, vegyszer. Aratáskor még megleste a kombájnok munkáját, s kimondta többször kereken: úgy zabái ják a termést, mint éhes disznó a makkot. Azt hiszem sejtette, már régen nem olyan egyszerű, minit az ő dolgos idejében volt. Ám erről nem beszélt. Arról inkább, hogy mennyire hálás a föld, ha tudnak vele bánni. — Mert mondjad bátyám, ha nincs igazam, mi köze volt hajdanán, a holdanként 8—10 mázsás búzaterméshez egy magadfajta munkásnak? No ugye, kegyetlen gépekkel, tán örültél, ha ment a mozdony, haladt a vonat Manapság? Sok munkásnak és sok üzemnek köze van a negyven mázsás búzaföldekhez. Gyártják a vegyisek a műtrágyát, javítják a mezőgépesek a traktort, s ahogyan a vetőmagot is ipar hozza vissza a földre, úgy a kenyereit is rég gyárban sütik már. Nem kell a régi, a kevés, a rengeteg kézimunkát pocsékló. Ebben csak igazság van, mégha drágult is valamelyest az élet. Bár ki tudja, drágult-e valójában? Sokszor elhallgattam, elhallgatnám ma is, szívesen. Dehált a régi, kékkötős magvetők nyomát már aligha lelem, legfeljebb emlékeiket kereshetem. Azét az öregemberét a földvári jó föld szélé, aki azt mondta, nincs az ' aratásnál nehezebb munka; s nincs az aratónál mégse boldogabb ember, ö csak tudta. Amíg másnak aratott, a nehézség fájt, amint a magáéban, a boldogság adott erőt a karjába. A kombájnos, aki aratás idején egybefelejti az órákalt, s este sötétedésig járatja a gépét, nem ltud erről a fáradtságról már. Üzemanyagról, géphibáról beszél, s csak egyben őrizte meg ősei szokását: figyeli a mázsát, a teljesítményt. Ám, ha kérdezik, értő előadásit tort az idei kenyérnekvaló minőségéről, a sikértartalomról, a termésszárítás tudnivalóiról. Érdekli, de egészen másként, mint apját, nagyapját valaha. Érinti, de nem a maga fejadagját félti, ha a vezetőfülkéből a dús kalászokra pillant, hanem mindannyiunkét. Sokszor haragszanak az újságolvasók, s a múltkorában valahol ki is figurázták a lapokalt. Mi lenne, tették fel a kérdést, ha egy évben, csak egyetlenegy évben nem írnák meg az újságok, hogy megkezdődött a termés betakarítása? Akit érdekel, úgyis tudja, hiszen csinálja. A többinek mi köze hozzája? Nem ltudom, mit szólnak ehhez az „okoskodáshoz” az Agro- kernél, a Mezőgépnél, s valahány vegyi üzemünkben? Pedig csak a legközvetlenebbül érintetteket említettem. Hol vannak a próbaőrlésre váró malmok, molnárok, hol a pékek, a cukrászok, egy sereg ipari üzem, vállalat? És ugye, a kereskedők, akik itthon és külföldön ismerik a magyar búza értékét, becsületét. Az idei aratás lezajlott. A termés magtárakban, raktárakban, malmokban, gyárakban és üzemekben, baltákban, áruházakban elérhető. Talán az első, belőle sült durcás cipót, karcsú veknit épp mostanában szegjük meg. Szép, mindig gyönyörű az új búza lisztjéből sült kenyér. Héja, fénylő, szőkén, simán borítja a testét, amelyben mintha élne, lélegezne, s messzi búzaföldek illatával terhesen köszöntené az embert az élet. Az élet, amely pontosan, szépen megteremti és évszakról évszakra szabályozza a mindennapokat. A szántást, vetést épp úgy. mint az aratást, az őrlést, a ke- nyérsütéslt. És akár így, akár úgy, közünk van hozzá, A kenyér valamennyiünké. Gondja is, miként az öröme, amiben szívesen osztozunk. Mindig. (SJ) A Budapesti Konzervgyár I. számú gyáregységében naponta több mint húszezer ötliteres üvegbe kerül a savanyúságnak való. Az évi 650 vagonos termelés csaknem felét a Szovjetunióba exportálják. Képünkön: az uborka még ömlesztve látható, de rövidesen üvegekbe kerül, naponta hétezer darabot töltenek meg vele
