Szolnok Megyei Néplap, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-24 / 197. szám
xxxiii. évf. 197. sí. 1982. augusztus 24., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Aknára futott egy, a konvoj előtt haladó gépkocsi Újabb ezer palesztin hajózott el Bejrutból Tegnap folytatódott az izraeli hadsereg által Nyugat- Bej rútban bekerített palesztin szabadságharcosok kivonása, s további ezer fegyveres indult el a bejrúti kikötőből a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság fővárosa, Aden felé. A behaiózás ezúttal is a libanoni hadsereg és a több nemzetiségű megfigyelő erők kötelékébe tartozó francia egységek felügyelete alatt ment végbe, de némi késéssel, mert aknára futott egy, a konvoj előtt haladó gépkocsi. A harmadik csoportot túlnyomórészt a George Habbas vezette Palesztinái Népi Felszabadítási Front, valamint a Najef Ha- vatmeh vezette Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért elnevezésű szervezet harcosaiból állították össze. Az előző, ugyancsak ezertagú csoport vasárnap csak többórás késéssel utazhatott el Tunéziába, mert két izraeli naszád feltartóztatta hajójukat, azzal az indokkal, hogy a kiürítési egyezményt megsértve, kézifegyvereiken kívül terepjáró gépkocsikat és harckocsielhárító gránátokat is behajóztak. A váratlan akadály úgy hárult el, hogy Washington írásban tett ígéretet az izraeli kormánynak : útközben — ez azóta Cipruson még is történt — kirakják a palesztin járműveket. Izrael ugyancsak kifogásolta, hogy a libanoni hadsereg nem ellenőrzi kellő alapossággal a távozó fegyveresek személyazonosságát. A második csoport főként a Palesztinái Felszabadítási Hadsereg (PLA) egyiptomi bázisú katonáiból, az El-Fa(Folytatás a 2. oldalon) Szakszervezeti delegáció utazott Norvégiába Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára vezetésével magyar szakszervezeti küldöttség utazott vasárnap Norvégiába az Északi Szakszervezeti Tanács (NFS) meghívására. A SZOT és azl NFS küldöttsége véleményt cserélnek hazánk és az északi országok gazdasági helyzetéről, a szakszervezetek tevékenységéről és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről. Országos szövetkezeti találkozó Nagyarányú rekonstrukciót végeznek a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat tiszafüredi üzemében. Az épület felújításán kívül a gépek egy részét is kicserélik szerint készített friss beton felhasználására. Különösen jó lehetőségek vannak a megtakarításokra Budapesten, ahol évente 1,5—2 millió köbméter betont dolgoznak fel az építők, ugyanakkor összesen 23 betongyár áll rendelkezésükre, amit nem használnak kieléggé. Az országos program szerint megfelelő gazdálkodással évente legkevesebb 30 000 tonna betonacél megtakarítását kell elérnie az ágazatnak. Ehhez korszerűsítik a betonacélhálók elkészítésének műszaki előírásait, egységesítéssel csökkentik a hulladékot, s növelik a vastakarékos feszített betonszerkezetek alkalmazásának arányát. A házgyári paneleknél átlagosan 25 százalékos be- tonvas-megtakarítást érnek el azzal az új műszaki előírással, amelyet csaknem hároméves kutató- és fejlesztő- munkával készítettek elő. A tervezésben már kötelező az az előírás, s október 1-től valamennyi házgyárnak is érvényesítenie kell. Intézkedéseket terveznek az üveggyártás hulladékainak csökkentésére, s az alumíniumtermékek takarékosabb fel- használására is. Az intézkedési terv nem zárul le a jelenlegi javaslatokkal. További vizsgálatokat végeznek a nagy meny- nyiségben használt más építőanyagok gazdaságosabb felhasználási, megtakarítási lehetőségeinek feltárására is.“ NEOBAROKK BÚTOR JÁSZKISÉRRÖL A kézi és gépi munka ötvözésének eredményeként a „Fejlődés” Bútoripari Szövetkezet jó minőségű neobarokk szobagarnitúrákat szállíthat külföldi partnereinek. A jász- kiséri telephelyen készülnek a részegységek: a lábazat, fiókok, polcok, oldalfalak, majd a rákospalotai központban szerelik össze a szállításra kerülő bútort. Fvente 500 garnitúrát gyártanak, amelynek nagy része szovjet megrendelésre készül, a többi pedig a nyugat-európai országokba indul. A hárs, cseresznye, jávor intarziás, 10—12 darabos garnitúrák az aprólékos munkának, igényes kivitelnek megfelelően nem olcsók, áruk 90—113 ezer forint között van. A hálószoba, és dolgozószoba mellé most egy több darabos ebédlő mintáját is elkészítik a szövetkezetben. Az új típus Angliában szerepel majd egy bútoripari kiállításon, és a tervek szerint a nyugati partner bútorkatalógusába is bekerül. F. E. A csiszolás első fázisa még gépi munka, a következő lépés a technológiai sorrendben azonban már kézi csiszolást igényel Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium átfogó intézkedési tervet készít a gazdaságos anyagfelhasználást és a gyártási technológiák fejlesztését célzó országos program végrehajtására. A fejlesztési szakemberek már kidolgozták a javaslatokat, amelyeket további egyeztetés után „emejnek törvényerőre” a minisztérium vezetői. A cementtakarékosság fejlesztésére különösen sok lehetőséget tártak fel a gyártásban és a felhasználásban egyaránt. így fontos feladatként jelölték meg a kohászatban és az erőműveknél keletkező hulladék, a kötőanyagként hasznosítható kohósalak és pernye nagyobb arányú hasznosítását a cementgyártásban. A felmérések szerint elérhető, hogy a jelenleginek kétszeresére növeljék a cementhez kevert kohósalak és pernye arányát, s egyúttal két-háromszoro- sára az ilyen adalékanyagokkal kiegészített cement mennyiségét. Ezzel egyúttal tetemes hőenergiát takarítanak meg és bővítik a cementválasztékot is. Gyakran ugyanis a szükségesnél nagyobb szilárdságú cementet használnak az építők, ám kellő választék esetén elkerülhetik az ilyen kényszerű lépéseket. Hasonló célt szolgál a cementszabványok és műszaki előírások korszerűsítése is, hogy az adott cementfajta tényleges szilárdsága kisebb határérték között maradjon, s ne legyen jóval nagyobb a szükségesnél, mint jelenleg. Évente mintegy' ötmillió tonna cementet használ fel az ország, s a program szerint ennek 10 százalékával, csökkenteni a felhasználást évente félmillió tonnával kell Erre minden lehetőség megvan, mivel a felmérések szerint átlagosan egy köbméter1 betonhoz jelenleg 50 kilóval több cementet kevernek a szükségesnél. Ezért minden különösebb beruházás nélkül is nagy jelentőségeket kínál a munkaszervezés fejlesztése, s a cement szállításában, kimérésében, a beton keverésében, tehát minden munkafázisban a technológiai fegyelem megszilárdítása, s az új betonszerkezetek előírt utókezelése. Ezért szükségesnek tartják, hogy jobban ösztönözzék az építőket — a sajátház építőket is — a beton- gyárakban pontos receptora Az intarziakészítés nagy figyelmet, aprólékos, pontos munkát igényel. A műhelyben dolgozó nők közül többen már bútoripari szakmunkásvizsgát tettek Harkányban vasárnap megnyílt a szövetkezeti szakemberek XIII. országos találkozója, amelyen a három nagy szövetkezeti ágazat — a mezőgazdasági, az ipari és a fogyasztási szövetkezetek — százhúsz képviselője megvitatja a mozgalom időszerű kérdéseit. Ezt a jelentős szövetkezetpolitikai fórumot az Országos Szövetkezeti Tanács támogatásával minden év nyarán megrendezi a TIT Baranya megyei Szervezete. A tíznapos munkaprogramban az ország minden részéből összegyűlt szakemberek feldolgozzák az 1981. évi szövetkezeti kongresszusok határozatait, illetve az azokból eredő szövetkezet- és gazdaságpolitikai feladatokat. Az előadásokat, konzultációkat, kerékasztal-beszélgetéseket a szövetkezeti mozgalom országos vezetői és szakminisztériumok vezető munkatársai tartják. A hallgatók tanulmányi kirándulást tesznek Baranya két országos hírű mezőgazdasági üzemében: a bólyi kombinátban és a baksai Ezüstkalász Tsz-ben. Diákmenü életkor szerint Harmincnyolcezren ülnek asztalhoz Szeptembertől naponta 38 ezer gyermek foglal majd helyet a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat által üzemeltetett iskolai és vendéglői éttermek asztalainál. Az elmúlt tanévhez viszonyítva további 6200-al növekszik a szervezett gyermekétkeztetésben részesülők száma Gyakorlatilag az iskolai konyhák 90 százalékát a vállalat üzemelteti, és biztosítja a tanuló ifjúság mindennapi élelmét. Szolnokon például 15 ezer gyermeket étkeztetnek. Törökszentmikló- son 4 ezer diák ellátásáról gondoskodnak. Karcagon megközelíti az ötezret, azoknak az iskolásoknak a száma, akik a vállalat konyháinak főztjét eszik. E nagytömegű ételt egyebek között a volt 32 iskolai konyhán főzik. A vállalat önálló gyermek- élelmezési csoportja nagy figyelmet fordítat a tanulók megfelelő élelmezésére. Szakorvosok közreműködésével mintaétlapot készítettek és bocsájtanak a konyhák rendelkezésére. Az étlapon az életkori sajátosságoknak, szükségletnek megfelelő menüket szerepeltetnek, úgy, hogy az óvodásoktól a közép- iskolásokig valamennyi réteg egészséges, korszerű étkeztetésben részesüljön. Külön füzetecskét készítettek a csirkehúsok receptjeiből, ebben 20 féle elkészítési módot • ajánlanak a szakácsoknak. A gyermekétkeztetés minőségének javítását szolgálja az a kezdeményezés, hogy a konyhák üzemeltetői zöldség- és I gyümölcsféléket a kistermelőktől közvetlenül is vásárolhatnak. A rugalmas megoldással mindig friss gyümölcs kerülhet az asztalokra. A gyermekek általában napi háromszori étkezésben részesülnek, tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak. Tavaly több helyen, Szolnok, Kisújszállás, Jászberény egyes iskoláiban kísérletképpen a reggeliztetést is bevezették, kakaót, kávét, felvágottat, főtt virslit kínáltak a gyermekeknek. A szokottnál korábban kezdődik a tanév ezért a vállalat arra törekedett, hogy az . üzemi konyhák karbantartását, felújítását, bővítését időben elvégezzék. Több főzőkonyhát gázüzemelésű tűzhelyekkel, sütőkkel láttak el.. Számos helyen hűtőládákat, hűtőszekrényeket, kenyér és szalámi szeletelő gépeket, dagasztókat, új üstöket szereltek fel. Az iskolaév elején a hálózatban dolgozó szakácsokat, konyhai személyzetet is felkészítik a feladatokra. A Belkereskedelmi Minisztérium és a KÖJÁL bevonásával általános eligazító értekezletet tartanak, ahol szakmai, higiéniai,, munkavédelmi kérdésekkel és más tennivalókkal is foglalkoznak, hogy az egész tanévben zavartalan legyen a gyermekek étkeztetése. Nincs változás az olasz kormányban (Külpolitikai tudósításunk a 2. oldalon) Bővítik a cementválasztékot Előtérben a betongyárak ÉVM intézkedési terv a gazdaságosabb anyagfelhasználásra