Szolnok Megyei Néplap, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-20 / 195. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. AUGUSZTUS 20. Mit tudunk a darusok munkájáról? Hát nem sokat. Felemelnek valamit, aztán lerakják, esetleg néhány perc múlva újra megismétlik a műveletet. Közben elko- csiznak a műhely végéig, nyomogatják a gombokat a lenti jelzéseknek megfelelően. Nem hiszem, hogy eszünkbe jut munkájukról, hogy nélkülözhetetlen, hogy veszélyes, hogy rátermettség kell hozzá. Pedig pont ezek derülnek ki riportunk főszereplőiről, a darusokról. A Ganz Villamossági Művek szolnoki gyára a hegesztett gépszerkezeteket készíti. — Saját késztermék-kiszállításunk évente 5 ezer vagont tölt meg. Ugyanakkor sok kooperációs munkánk is van — mondja a témában leginkább illetékes, Kovács Gyula szállításvezető. — Ez tovább növeli a szállításra váró mennyiséget. Bár a darusok a termeléshez tartoznak, munkájuk mégsem választható el a szállítástól. Érzék kell hozzá Megállunk a vörösre és kékre festett monstrum alatt, úgy magyaráz tovább. — Ez itt aránylag vékony acélból készült, nem is hinné, mégis milyen teherbírású, stabil daru. Két éve készült el, és nagyon megköny- nyítette a rakodást. Korábban a műhelyben lévő két 10 tonnás teherbírású daruval raktuk meg a traiert, a nagyobb teherbírású szállítókocsikat. Tizenkettőtől 100 tonnáig lehet terhelni, és ez néha csak egy munkadarabot jelent. Ez a nagy daru 50 tonnát bír el egyszerre. Nincs rájta állandó darus, de több emberünknek van hozzá „jogosítványa”. Van például egy törékeny fiatalasz- szonyunk, aki olyan finoman tudja lerakni az anyagot, hogy szinte észre sem venni az autón. Érzék kell hozzá, szerintem csak akkor lesz valakiből jó darus. Horváth Bertalan fő munkahelye a csarnokbeli tíztonnás daruk egyike. Kedvünkért azonban bemutatta, mit tud a nagy daru. Nyaktörő magasságban, nyugodt mozdulatokkal vezérelte a Hát igen. A darus előtt horgokat, fordította a terhet. — Lakatos az eredeti szakmám — mesélte „földre szállás” után. — Már tizenkét éve itt dolgozom a GANZ- VILL-ben. Ügy kerültem darura, hogy kerestek jelentkezőket, akik vállalnák az iskola elvégzését meg a munkál fönn. Először furcsa volt, aztán megszoktam. Nem mondom, a fizetés lehe\ne érte több. Én 4500 forint körül keresek, úgyhogy emellé másodállásként kőfaragást vállalok. A műszakban állandó emberekkel dolgozom, összeszoktunk. Persze fiwel- ni kell, mert volt már olyan, hogy a jónak hitt kötél elszakadt. Szerencsére nem történt baleset. Nagy nógatásra ennyit mondott el magáról, munkájáról, aztán szemmel látha- , tóan megkönnyebbülve mászott vissza a darufülkébe. Hiába no, ott van otthon. Knapcsek Lászlóné már szívesebben mesélt, ö is ebben a műhelyben dolgozik, a másik tíztonnáson. Nyugdíj előtt áll, és tíz éve darus. — Nekem mindig nagyon tetszett ez a munka. Vágytam is rá, hogy darus lehessek, de nem volt rá alkalom. Eleinte a cukorgyárban voltam kampánymunkás, aztán ahogy nőtt a kislánvom, kellett a pénz. A GANZVILL közel van hozzánk, itt néztem munkát. A vasmagüzemben voltam lemezvágó, szóval betanított munkás. Amikor az első daruk készültek, kezelőket kerestek rá. Hát én kaptam rajta. Szórakoztató ez a rriunka. Nincs két egyforma munkadarab, mindnek más a megfogása. Hát igen. A darus előtt nincs titok. Helyzeténél fogva szeme előtt az egész műhely, a lent folyó munka meghatározza az ő munkatempóját is. — Mindig akad vállalkozó, aki szívesen felmegy dolgozni — mondja a szállítás vezető. — Talán az a vonzó benne, hogy nagyobb a mozgáslehetőség, egy helyben ülnek, és mégis mindenről tudnak. Föntről mindent más szemszögből lát az ember. Próba is, hiszen magukra vannak utalva, csak az egyezményes jelekkel tudjuk lentről segíteni munkájukat. Képzelje el, mekkora koncentrációt jelent az, amikor a két daru együtt emel fel egy vasmagot, ami esetleg 20 ember két heti munkájával készült el. összeszámoltuk egyszer, volt olyan termék, amit hússzor mozgattunk meg, mire elkészült. Amit eddig kivételesnek hittem, kiderült, hogy szinte törvényszerű a BVM kunszentmártoni gyárában, ahol a darusok többsége nő. Balogh Mihály műszaki igazgató szerint ez náluk az ésszerű. — Nemcsak ebben a gyár- gységben, a Beton- és Vas- etonipari Művek egészére jellemző ez. Nálunk meg kifejezetten jó megoldást kínált a nők alkalmazása e területen. Korábban .volt egy műanyagrészlegünk, ahol sok fiatal nő dolgozott. Tudnia kell, hogy mi a BVM-en belül „háttérgyár” vagyunk, mindig azt gyártjuk, ami a többi gyár folyamatos munkáját biztosítja. Tehát esetenként akár darukat is, alkatrészeket, berendezéseket. A társgyárak nem kértek műanyag alkatrészeket, a részleg megszűnt. Ugyanakkor a sablongyártás beindult, gépesítettük az anyagmozgatást. A nőknek munka kelÖ is és Molnár Mihályné is beszélgetés közhen gyakran közelebb hajol, a szájra figyel, a zajos műhely után szinte elnyeli a csend az emberi szavakat. — Pedig most még a zaj- csökkentő vattával is be volt dugva a fülem — mondja Molnár Mihályné. — A hallást is, meg a szemet is rontja ez a munka. A műhelyek világítása nem a legjobb, sokszor alig látom, hova teszem a darabot. Persze ezzel együtt szeretem a munkám. Én toronydarun kezd-, tem, de az tényleg nem nőnek való. Kinn a hidegben, hőségben, ráadásul készenlé- tis voltam, vagyis ha vagon jött, ott kellett hagyni a vasárnapi ebédet. Ezt család Igaz, hogy nagyon kell vigyázni, szerintem mégis könnyebb, mint a gépek mellett volt. Talán több pénzt nem kapok, de az biztos, hogy kedvemre való munkáért. Higgye el, megnyugtat, mint mást a kézimunká- zás. Olyan nincs, hogy ideges legyek, és mást se hagyok. Ha látom, hogy fogják a kötelet, máris megyek, csinálom. Olyan is van, hogy éppen nincs munkám. Akkor olvasok, vagy nézem, hocv ki mit csinál, hiszen ellátok a csarnok végéig. lett, hát darura kerültek. Így kapcsolódik a profilváltás a női darusokhoz. Akkor tizenöten végezték el az iskolát, Kezdetben ' épp elég baleset fordult elő, legtöbbször nem is a darus hibájából. Ma már alig van évente egy, kettő, szerencsére azok sem komolyak. Igaz, az orvosi vizsgálatot is megszigorítottuk, baleset után mindenképpen, de egyébként is rendszeresen pszichológus is megvizsgálja a magasban dolgozókat. Veszélyes és komoly munkának tartom, ahol nagy koncentrációkészség, gyors reakciók kellenek. Eleinte a „földiek” között volt zúgolódás, hiszen a darus szakmunkás, ennek megfelelő fizetéssel. Aztán valahogy megfordultak a dolgok, senki nem akart darus lenni. Rájöttek, hogy az nemcsak annyit jelent, hogy ül a fülkében és gombokat nyomogat. Emelni kellett a fizetésüket, hogy ismét kívánatos szakmává váljon az utánpótlás szemében. Ma már nincs ilyen gondjuk, „bár most éppen elment egy nagyon ügyes darusnőnk — mondja Balogh Mihály —, és egyelőre csak férfit tudtunk a helyére ültetni”. — Ügy érzem, megbecsülik a munkánkat — támasztja alá az előbb elhangzottakat Bencsik Istvánné. — Hat éve vagyok darus, azóta már Kiváló dolgozó is voltam egyszer. Ezen a kis területen — mutat az egyes lakatosműhelyre — 40 embernek dolgozom. Gyakran kell 100 —120 mázsás alkatrészeket emelni, forgatni, vagy éppen tartani, miközben a hegesztők dolgoznak rajta. Mi a legnehezebb a szakmában? Az, hogy állandóan vigyázni kell. Szerencsére még nem volt balesetem, de gondolni muszály rá. Borzasztó lenne. mellett nem szabad csinálni. Aztán a műhelydarura kerültem, itt már sokkal jobb. Elég régóta csinálom. Ennyi rvakorlattal már könnyebb, bár a felelősség változatlanul nehéz a teher. Nem, még nem volt balesetem — válaszolja kérdésemre, és mosolygós arca egy pillanatra elkomorul. Igen, ez a darusok réme. Mindenki védekezik a kérdés ellen, ki úgy, hogy szembenéz a fenyegető veszéllyel, ki úgy, hogy még gondolataiból is száműzni próbálja. Mégis minden mozdulatukat ez határozza meg. A felelősség, a tudat, hogy a lenn dolgozók megbíznak bennük. Fejszés Edit A darus eiött nincs titok A felelősség a legnehezebb teher Kisasszony szőlőtől ^z üdülőközpontig Pillanatoka harmincéves Cserkeszőlőéletéből A Jövő építésének Igényével önnön múltunkat ismerni, tisztelni: akár ez is lehetett volna a mottója annak az ünnepi tanácsülésnek, amelyet tegnap Cserkeszölön tartottak a község megalapításának 30. évfordulója alkalmából. Aki ma tesz egy kiadós sétát az országszerte jól ismert fürdőhelyen, Cserkesző- lőn, s jól bevési a látottakat, tapasztaltakat, bizony nehezen hiszi el, hogy igazi falumúltja alig egy fél emberöl- tőnyi. Harminc év nem nagy idő egy település életében, történelmi léptékkel mérvé, ám Cserkeszőlő önálló község létének harminc esztendejében mintha minden év duplán számítana ... A felszabadulás sűrű, tanyás települést talált itt, s három korábbi nagybirtok cselédeit, summásait, egykét holdas szegényparasztokat, akiknek irgalmatlanul meg kellett küszködniük a mindennapi betevőért. A pillanat, amit fel kell idézni: 1945. húsvét másnapján a Kun János vezette földosztó bizottság jelenlétében kétszázötven család ütötte le a mezsgyekarót. Kiss Imre cserkeszőlői • tanár a falu krónikájában így emlékszik: „Ismertem olyan parasztembert ebben az időben, aki egy katasztrális hold földet felásott ásóval, nem volt igavonó jószág.” Nem, nem fölösleges a múlt visszafelé pergetett filmjében kimere- víteni azokat a kockákat, amelyeken a hajdani cserkeszőlői paraszt ásónyomról ásónyomra veszi el azt, ami történelmi jussa. Ez a gyür- kőző ember, mint valami szimbólum: szőlőgyökérszerűen szívós és göcsörtös alakját bízvást szoborba faraghatja a képzelet, s a szobrot elhelyezheti a fóliasátrakkal, ápolt gyümölcsfákkal, szőlőkkel teli mai kertek bármelyikében. A valamikori sívó homokon fejlett mező- gazdasági kultúra, zöldség-, gyümölcstermelés sarjadt. • • • A Vörös Hadsereg úton, amely harminc évvel ezelőtt nem létezett még, számlál- hatatlanul sok a parkoló gépkocsi. Manapság ez a cserkeszőlői strand és kemping környékének megszokott látványa. A cserkeszőlői strand és gyógyfürdő külön „sztori”, amely bővelkedik érdekesnél érdekesebb pillanatokban. Például 1940-ben izgatott mérnökök olaj után kutattak, s csalódásukra „csak” hévízre bukkantak. Azonmód le is zárták a fúrást, hogy aztán 1949-ben — közkívánatra — fölnyissák a kutat, amelynek vizét a falu és a környék népe azonnal „fölfedezte”: fürdésre, ivás- ra, enyhülésre, gyógyulásra kiváló ez a víz. S 1955-ben, dacára annak, hogy az alig 3 esztendős múltra visszatekintő önálló község nagyon kevés pénzből gazdálkodhatott. május elsején fölavatták az immár medencés, öltözős, pázsitos fürdőt. Jellemző a cserkeszőlői emberek hagyománytiszteletére, hogy a május elsejei ünnepséget azóta is mindig a strand területén tartják. Még egy adat a korabeli viszonyokról Kiss Imre falukrónikája alapján: Fekete Mihály tsz- tag családjával 1957-ben 1107 munkaegységet teljesített, ezért kapott: 6222 forintot, 18 mázsa és 95 kg búzát, 12 mázsa és 78 kg árpát, 13 kg szappant, 128 kg cukrot és két malacot. A háztájiban 28 mázsa kukoricája termett — így a család évi jövedelme 23 000 forint volt. • • • Kecskés Tibor családjával együtt 1962 óta Miskolcról jár Cserkeszőlőre a gyógyvíz kínálta lehetőségek kedvéért. Húsz éve törzsvendége a fürdőnek; hihetünk neki: — Hatvannyolc éves vagyok, de négy-öt-tíz nap cserkeszőlői fürdőzés után nyugodtan letagadhatnék húszat. Ha nem hiszi, kérdezze meg a feleségem. Komolyra fordítva a szót: ez a fürdőhely, annak ellenére, hogy ugyancsak közismert, felkapott lett az utóbbi 8— 10 évben, ma is otthonos, bensőséges, barátságos. S hogy mennyit fejlődött? Mi, akik vendégeskedni jövünk ide, évről évre látjuk a kibontakozást. Hol egy új ABC, hol egy új járda, újságospavilon — minden évben kapunk valamit. Ha visszagondolok, hogy húsz évvel ezelőtt milyen volt a strand és környéke, csak elismerést érdemelnek a „gazdák”. • • • Tegnap az ünnepi tanácsülésnek volt egy különleges aktusa. A község alapításáUtca — épülő házakból nak harmincadik évfordulója alkalmából „Cserkeszőlő községért” kitüntetést — Gyulavári László szobrász- művész plakettjét — kapott László István, a Magyar— Román Barátság Termelőszövetkezet raktárosa. László István tősgyökeres cserkeszőlői. A Muszáj-sző- lőben gyerekeskedett. Bogarasra járt iskolába. Édesapjával együtt 1945 óta párttag. Azok közé az emberek közé tartozik, akik tétlenkedve nem érzik jól magukat. Így azután élete folyamán mindig ott vállalt munkát, ahol szükség volt rá. Volt párttitkár: nappal aratott, éjszaka meg a beszámolót csinálta. 1957 és ’62 között — a konszolidáció és a tsz-szervezés befejezése idején — tanácselnöke veit Cserkeszőlőnek. Sok egyéb mellett az ő működéséhez fűződik: 1960-ban mindenkit megmozgató társadalmi murikaakcióval fölépült a település bekötőútja. De László Istvánnak régebbről is vannak kellemes emlékei: — Itt, a Kisasszónyszőlő és a varnyasi rész mindig sűrűn lakott volt. Tiszakürt és „Cserkeszőlő községért” — az érem két oldala szőlővel, illetve a vizet szimbolizáló ábrával Kunszentmárton pedig akkor sem volt közelebb hozzánk, mint most, csak épp a közlekedés volt rosszabb. Úgyhogy már a negyvenes évek végén voltak itt olyan hangok, hogy létre kéne hozni a mi saját tanácsunkat. Előbb segédjegyzőt kaptunk, aztán végre 1952. január elsejével elnyertük a „függetlenségünket”. Azt hiszem, azóta bebizonyította ez a nép. hegy méltó az önállóságra. Hogy milyen emberek laknak itt? Hűségesek, törekvők. Az itteni földek még a tsz-mozgalom elején se termelték meg a kenyérnekva- lót. Most alig akad ház, ahol gépkocsi ne volna. Jött a strand, az idegenforgalom. Azt mondják a máshol élők irigykedve: ez a nagy szerencséje Cserkeszőlőnek. Én azt mondom erre: ki-ki a maga szerencséjének kovácsa. Folytathatjuk a cserkeszőlői „kalandozást”. Vadonatúj utcák, épülő házak, üdülősor, szabadtéri színpad. Villanyhálózat, vezetékes ivóvíz. És épül a szennyvízhálózat, s itt is, ott is üdülőkkel gyarapszik a falu. Harminc év nem nagy idő: egy ember életében még a java ifjúkor. Ügy tűnik — egy település életében is így van. Szabó János és feriiv iFotó: T. Z. Árnyas, hűvös, de — zsúfolt a kemping
