Szolnok Megyei Néplap, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-03 / 180. szám

1982. AUGUSZTUS 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Képzőművészeti világhét 1982 Központi téma: művészek a társadalomért száznál több rendezvény A rádió I huBámhosszán I Harminc perc alatt a Föld körül Színes, humorral teli mű­sort szerkesztett Hável József a rádió és az MTI külföldi tudósítóinak jegyzeteiből, kommentárjaiból a Harminc perc alatt a Föld körül leg­utóbbi adásában. ízelítőt ka­pott a hallgató a kínai tele­víziózás történetéből, az NDK „vitaminpiacairól”, a fran­ciákat lázban tartó a Szent Antal lánchoz hasonló já­tékról, de nem maradtak ki a műsorból a világszerte jámborságukról ismert lon­doni bobbyk sem. Ezúttal azonban nem a segítőkész, jóságos citybeli rendőr arc­képéhez festett újabb voná­sokat a tudósító, hanem egy egészen más oldalról számolt be. Mint ismeretes a közel­múltban egész Anglia fölhá­borodva kérdezte, miként es­hetett meg, hogy a királynő­höz besétálhatott egy alkal­mi látogató. Hol voltak a biztonsági emberek, a rend­őrök? Csak tetézte a méltat­lankodást, hogy a palota le­mondott biztonsági főnöké­ről nyilvánosságra hozták homoszexuális hajlamait, a haladó szellemű lapok pedig egyre-másra korrumpálódott bobbyk leleplezésével trak- tálják olvasóikat. Beszámol­nak lopásokról, csalásokról, amelyek magas rangú rend­őrök segítségével maradtak kinyomozhatatlanok, de szé­gyenfoltok estek az alacso­nyabb beosztású bobbykon is. Az angolok beszédtémája így.az időjárás mellett most már kiegészül a rendőrök botrányainak taglalásával, s egy illúzióval kevesebb ma­rad a szigetország lakói szá­mára. Egy korty tenger Figyelemreméltó, aktuális jegyzettel jelentkezett Fekete Gyula a sorozat legutóbbi adásában. A szakmunkásta­nulók körmendi olvasótábo­rában járt, s ennek ürügyén elemezte a mozgalom törté­netét, jelentőségét. Az idén is több tízezer ál­talános iskolás és szakmun­kástanuló tölti el vakációja egy részét olvasótáborokban. A belépő alapfeltétele: ked­vezőtlen műveltségbeli in­díttatás — vagy ahogy már a köztudatba is átment helyte­len kifejezéssel hátrányos helyzet — yalamint a nyi­tottság, érdeklődés a művé­szetek, az irodalom egyálta­lán a művelődés iránt. Ha a diákok kiválasztása valóban ezek alapján történik, akkor az olvasótábor eléri célját, utat mutat, segít a fiatalok­nak az önművelésben, a sza­bad idő hasznos eltöltésében. A több éves tapasztalatok azt is igazolják, hogy a 10 napos vagy kéthetes tábor csak kiegészítheti az iskolai oktató-nevelő munkát, a tanév alatt nemigen olvasó gyerekek azután sem vesz­nek a kezükbe többször könyvet. Az olvasótábor haszna et­től függetlenül természete­sen vitathatatlan. Persze csak általában, hiszen a tá­borok egy részében kevésbé érdeklődést felkeltő, valóban készségeket fejlesztő prog­ramokkal várják a diákokat. S ez sokszor nem is pénz, ha­nem inkább jó ötletek kér­dése. A példaként említett körmendi táborban sem állt rendelkezésre több pénz, mint másutt, a fiatalok még­is jól érezték magukat, nem unatkoztak, s ami a legfon­tosabb: gazdagodtak művelt­ségben, intelligenciában. Bi­zonyára talált volna máshol is hasonlóan jól szervezett ol­vasótábort a rádió jegyzet- irója. Ám mégis igazat kell adnunk annak a megállapí- ;ásának. hogy legyen inkább levesebb tábor, de vala­mennyi érje el a célját. —tg— A Nemzetközi Képzőmű­vészeti Szövetség kezdemé­nyezésére etíben az évben szeptember 27. és október 3. között rendezik meg a kép­zőművészeti világhét esemé­nyeit. A világhét hazai, köz­ponti programjáról Tímár Árpád, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének alelnöke tájékoztatta az MTI munkatársát. — A magyarországi meg­nyitó ' ezúttal Csepelen, a munkásotthonban lesz. A központi gondolat: „Művé­szek a társadalomért”. Ennek jegyében kerül sor a meg­nyitót követően harminc mai magyar művész csoportos ki­állítására. Szobrászok, festők, grafikusok, iparművészek vallanak alkotásaikkal, arról, hogy miként látják a művé­szet lehetőségeit a nyolcva­nas évek magyar társadal­mában. Kerámiaművészetünk elis­merését, az utóbbi évtizedek­ben kivívott rangját jelzi, hogy idén Magyarországon tartja közgyűlését a nemzet­közi kerámia-akadémia. A genfi székhelyű szervezet Hangversenyt rendeztek szombaton este Szolnokon, a Tisza Szálló kerthelyiségében. A Tiszán innen ... című mű­sorban a vendégek operett slágereket hallhattak Tibol­di Mária, a Fővárosi Operett Színház és Lemblanc Győző, a Magyar Állami Operaház Köztudomású, hogy az alig arasznyi kisplasztikák képe­sek — apró terjedelmük el­lenére is — a monumentali­tás erejével hatni szemlélőik­re. Távoli, s nem is pontos az analógia, de mégiscsak a lé­nyegre utal: az apró, többszö­rös kicsinyítésű modellek is — ahogy a cseppben a tenger — magukban hordozzák az eredetiek arányait, s termé­szetesen a modellkészítés fo­lyamatában reprodukálódik rengeteg technikai felisme­rés. Az abádszalóki MHSZ mo­dellező szakosztály vezetője, Vincze Ferenc nem laikus módjára ismeri a modellezés jelentőségét. Első repülőmo- delljeit 10—11 éves gyerek­ként, a felszabadulás után készítette, s a modellezés az­óta is fontos — mert örö­möt adó — része minden­napjainak. A megye model­lező életébe Kisújszálláson kapcsolódott be, majd 1969 óta vezeti, tanítja szülőfalu­ja, Abádszalók általános is­kolás modellezőit. A szakkör műhelyének fala tanúsítja, hogy Vincze Ferenc nem akármilyen szakmai munkát végez: a fal tudniillik a kü­lönböző versenyeken nyert oklevelekkel van kitapétáz­va. (Ami hely maradt, oda hajó- és repülőmodellek •tervrajzait feszítették ki.) Feltételezhetnénk, hogy a kör vezetője valamilyen mű­legfontosabb feladatának a modern kerámiaművészet tá­mogatását és népszerűsítését tartja. Jelentős a szerepe a nemzetközi kiállítások meg­szervezésében is. a kerámia­akadémia közgyűlése és az ezzel kapcsolatos események sorozata több városunkat érinti. Kecskeméten szilikát­ipari triennálét tartanak. Siklóson — a jelentősnek ígérkező szakmai tanácsko­záson kívül — a magyar ke­rámiaművészet harmincéves fejlődéséről rendeznek kiállí­tást. Pécsett kerül sor a ha­gyományos kerámia-bienná- léra, és Szolnok ad otthont a képzőművészeti filmszemlé­nek. A felsorolt központi prog­ramokon kívül természetesen számtalan más kiállítás és rendezvény gazdagítja a vi­lághét hazai eseménynaptá­rát. A Képzőművészeti Szö­vetség felhívására már ed­dig is több közművelődési intézmény jelezte, hogy va­lamilyen formában — kiál­lítással, tanácskozással, elő­adásokkal — csatlakozik a képzőművészeti világhéthez. művészének tolmácsolásá­ban. Nagy sikert aratott a táncbemutató, s a Killián György Repülő Műszaki Fő­iskola zenekarának muzsiká­ja. Az est házigazdája Antal Imre, a televízió népszerű ri­portere volt. szaki pályán dolgozik. Erről szó sincs: az abádszalóki Le­nin Tsz-ben pénzügyi előadó. Szenvedélyének nyitja na­gyon egyszerű: — A modellezést szeretni kell — mondja, mintegy „ars poetica-ként”. — A gyere­kekbe, akikkel foglalkozom, ezt igyekszem átplántálni. És a gyerekek nagyon fogéko­nyak, nagyon ügyesek, s na­gyon mélyen megőrzik a mo­dellezéshez fűződő élményei­ket, ismereteiket. — Ha, valakit meg kellene győznie a modellezés haszná­ról, fontosságáról, mit mon­dana? — Azt hiszem, nem mon­danék semmit. Helyette in­kább elhívnám egy olyan foglalkozásra, amikor a kez­dők útnak indítják első pa­pírból készült modelljeiket, vagy amikor egy új. rádió­irányítású, 2.5 köbcentis mo- torcsónakmodell 120—130 ki­lométeres sebességgel fod­rozza az abádszalóki tározó vizét. Ha ez sem elég, akkor mesélnék arról a tanítvá­nyomról. akit ötödik osztá­lyos korában kifejezetten ügyetlen, nehézkes kezű, so­kat rontó gyereknek ismer­tem meg. s akinek, mert tü­relmet, kitartást látott maga körül, olyan tulajdonságai fejlődtek ki az évek során, hogy — egyebet ne mondjak — ez a srác 1979-ben az AT — repülők úttörő kategóriá­Július utolsó hétvégén a szokásosnál is több hazai és • külföldi túristát vonzott Szeged. A becslések szerint mintegy harmincötezren ér­keztek a városba. Kiket a szabadtéri játékok, kiállí­tások, hangversenyek, kiket az ipari vásár csalogatott a Tisza „fővárosába”, de so­kan a 16. ifjúsági napok programjai miatt válasz­tották a hétvége színhelyé­ül Szegedet. Fiatalok ezrei érkeztek külön vonatokkal, autóbuszokkal a háromna­pos rendezvénysorozatra, bolgár és francia, német, szerb és orosz szavak ke­veredtek a magyarral. A hivatalos adatok szerint négyezer-nyolcszáz tizen ­és huszonéves fiatalt látott vendégül Szeged, de ha mindehhez hozzáadjuk a „hálózsákkal” érkezett fiúk és lányok tucatjait, nem túlzás tízezer vendégről be­szólni. S nem véletlenül ér­keztek ennyien. A KISZ Szeged városi Bizottsága és az Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda több, mint százféle rendezvénnyel várta a fiatalokat. Jazz- és rockkoncertek, filmvetíté­sek, polbeat, és íolkrock, country és délamerikai gi­tárzene, népzenei műsorok, néptáncbemutatók, táncház és disco szerepelt többek között a kínálaton. Szinte nem volt a városnak olyan tere, utcája, ifjúsági klub­ja és művelődési háza, ame­lyet ezen a hétvégén ne a fiatalok vettek volna birto­kukba. A rendezvények központ­ja a Tisza-part volt. A rak­partra vezető lépcsősorok már pénteken délután sok­Magyar filmsiker külföldön A Taorminában július' 24— 31. között megrendezett nem­zetközi filmfesztiválon Go- thár Pétéi' Megáll az idő cí­mű játékfilmje nyerte a má­sodik díjat. A filmet nagy sikerrel mutatták be az idei jában országos bajnokságot nyert. Nem kell részletezni, hogy a technikai készséget, intelligenciát milyen mérték­ben fejleszti a modellezés. Volt olyan szakköri tagom, aki itt határozta el, hogy pi- lótá lesz. Egy másik a hajó- modellezésen keresztül ka­pott kedvet a vitorlásver­senyzéshez. (Tavaly nyert is egy kisebb versenyt.) Az abádszalóki modellező szakosztályban változatos munka folyik; építenek vi­torlázó és motoros repülőket, és — amióta létezik á táro­zótó abádszalóki öble — ha­jókat. A hajómodellezésre a „jó víz” jóvoltából kapott rá Vincze Ferenc is. S noha alig pár éve, hogy elkészült az el­ső hajómodell, a szakosz­tályvezető ma már egész kis. flotta „admirálisa”. (Melles­leg: megfontolásra i méltó, hogy nem volna-e érdemes nagyobb hajó- és motor- csónakmodell versenyeket rendezni az abádszalóki öböl­ben.) Mi sem természetesebb: a versenymodellezök számára nincs nyári szünet. Szomba­tonként edzenek, hétközben is bárki bemehet a műhelybe javítani, építeni ^modelljeit. (Igaz; Vincze Ferenc egy ug- rásnyira lakik a műhelytől.) S hogy a hozzáértés, az ügyszeretet mire képes? A szakosztály évi költségvetése 3000 forint, s nem tesznek ki színű tömegtől tarka flottak. A nonstop, zenés-információs műsor a látnivalókról, ren­dezvényekről tájékoztatta a fiatalokat. Persze igencsak nehéz volt eldönteni, hogy mit is válasszanak? A Szol­nok megyeiek több mint háromszáz fős küldöttsége is több táborra osztott, de kettőre legalábbis. A Dóm téren Verdi Trubadúr című operája, egy másik színhe­lyen a P. Mobol koncertje várta őket. Pekárik Géza szolnoki szakközépiskolás az utóbbit választotta. — Óriási buli volt, — lel­kendezik — de nem csak a koncert, maga az ifjúsági napok megrendezése is nagyszerű gondolat. Tíz méterenként fogad valami látnivaló, szinte minden percben történik vala­mi, de már maga az a tény is, hogy ennyi fiatal együtt van, elegendő ahhoz, hogy jól érezze ma­gát az ember. Szombaton, a Széchenyi téren kirakodták portékái­kat a népművészek, „lépe­gető” strucotól, a kékfes­tőig, ezüst ékszerektől a bőrdíszműig sokféle áru kö­zött válogathattak a járóke­lők, a válalikozókedvűek sa­ját karikatúrájukat is ha- zavihették emlékként egy utcai grafikus jóvoltából. A délután legnagyobb esemé­nye az ifjúsági karnevál volt. Legalább húszezren szorongtak a rakparti lép­csőkön. Érdemes volt. A Csongrád megyei fiatalok élénk fantáziával elevenítet­ték meg Madách Az Em­ber tragédiájának színeit. Persze nem az eredeti ké­Nógrád megye 22 szlovák és 2 németajkú nemzetiségi községében egy hónapon át váltották egymást a kulturá­lis rendezvények, amelyek záróeseményeként vasárnap Bánkon nemzetiségi feszti­vált rendeztek. Reggel a község főutcáján színpompás dalos menetben vonultak a nemzetiségi együttesek a csillagászati összegeket a Le­nin Tsz és a tiszafüredi járá­si MHSZ-vezetőség kisebb- nagyobb alkalmi segítségei sem. Az abádszalóki szakkör pék sorakoztak fel, sajátos „görbe tükörben” láthattuk a „Nagy mű” mai esemé­nyeit. Este az újszegedi szabad­téri színpadon az Expressz- show ígért kellemes szóra­kozást. — A Karthago együttes miatt jöttem el — mondja Fehér János, a szolnoki vízügyi szakközépiskolából — biztosan jó koncert lesz, de érdekel az Elvis Presley életéről szóló film is. — Két hét táborozás után csuda jó kikapcsoló­dás ez a három nap — te­szi hozzá a túrkevei Fodor Imre — Vaskúton dolgoz­tunk és tanultunk is per­sze. mert a tábor egyben KISZ-vezetőképző is volt. EZit a hétvégét jutalomként kaptuk. Kicsit persze zsú­foltak most a napjaink, hol­nap azt hiszem már csak strandolni fogunk. A film és a koncent való­ban sikert aratott, éjféltájt ért véget, de a Tisza túlsó partja még akkor sem csen­desedett le. Tűzijáték, ut­cabál, hatalmas tömeg, mintha ezen az éjszakán senki sem igyekezett volna nyugovóra térni. Nyilván ezzel is magyarázható, hogy másnapra már kissé „elfá­radt” a város. Délután a Széchenyi tér előtt már in­dulásra készen álltak a bu­szok, az állomásról sorra kigördültek a vonatok. Vé­get ért a 16. SZÍN, amely­nek minden rendezvényét, összes színhelyét, a fellépő együttesek, előadók sorát itt felsorolni aligha lehetne, az azonban bizonyos; unatko­zó arcokat nem. .láttunk sehol. T. E. bánki tó víziszínpadához, ahol az erdőkürti, a vanyar- ci. a mihálygergei, a nézSai, a legéndi, a nógrádsápi tán­cosok és* kórusok, szólisták adták elő műsorukat. A bán- ki tó partján felállított könyvsátrakban a Ludové Noviny és Neue Zeitung szerkesztői találkoztak az ol­vasókkal. mégis gazdag; igaz ez a gaz­dagság nem a fölhalmozott anyagokban, nem a költség- vetésben mérhető. Sz. J. Nyáresti zene Messzire hangzott a fúvószene cannes-i filmfesztiválon is, ahol az egyik szekcióban ugyancsak díjat kapott. Ahogy cseppben a tenger Kis hajók admirálisa Vincze Ferenc; „A gyerekek mélyen megőrzik modellezés­hez fűződő élményeiket.” Nemzetiségi találkozó Bánkon Tízezer fiatal, Ifjúsági napok Szegeden

Next

/
Oldalképek
Tartalom