Szolnok Megyei Néplap, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-15 / 191. szám
I 1982. AUGUSZTUS 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Országos döntőre készüld kunhegyesiek Méltó módon szeretnék képviselni megyénket Miért függesztették fel Lipták Zoltán edzői tevékenységét? Lázas készülődés tapasztalható néhány hete Kunhegyesen, ami érthető, hiszen a XXXI. Falusi Spartakiád országos döntőjébe jutott a férfi és a női röplabdacsapat, valamint több atléta, összesen huszonkilencen indulnak a legjobbak között, és a lelkes készülődés azért is kettőzött, mert Szolnokon lesz az országos döntő és saját megyéjükben nem akarnak szégyent vallani. — A döntőbe jutottak zöme a BHG dolgozója, de vannak tanácsi, állami gazdasági és áfész-dolgozók, valamint pedagógusok és tanulók is — mondta Gorzás Lukács, a KESE titkára. — Az atléták a megyeiből, a röplabdázók pedig a területiből jutottak az országos döntőbe. — A kunhegyesiek évek óta jól. szerepelnek a spartakiád versenyeken. Miként sikerül ezt elérni? — Nálunk évek óta szervezetten foglalkozunk a spartakiád versenyzőkkel. Mindig megrendezzük a téli és a nyári versenyeket, és ezekre könnyű a mozgósítás, mert megvannak hozzá az aktíváink, de maguk a sportolók is várják és igénylik a mozgást. Nagy segítséget adnak a pedagógusok. Az atlétákkal Cseh Zoltán testnevelő, a röplabdázókkal pedig Csapó Ferenc, a költségvetési üzem vezetője, képesített edző foglalkozik. A kunhegyesiek a járási döntőt rendre megnyerik, a megyei döntőn öt év alatt háromszor elsők voltak, legutóbb pedig Szombathelyen, az országos döntőben huszonnyolcán indultak, és nagy érdemeket szereztek abban, hogy Szolnok megye a harmadik helyen végzett. Az idei döntőbe Kocsis Tibor magasugrásban 188, távolug- rá?ban pedig 608 centiméterrel jutott, Lakatos Rudolf pedig, aki a szakmunkásképző intézetben szerette meg a futást, 400 és 800 méteren lett első. Lakatos elsősorban a 400 méterre és a spartakiád váltóra készül szorgalmasan. A keddi, öt órakor kezdődő edzésre sűrűn érkeztek a röplabdázók. Az esőtől felázott pályán várni kellett az edzés megkezdésével, így jutott idő a beszélgetésre. — Heti három edzéssel készül a férfi és a női csapat — tájékoztatott Csapó Ferenc. — A játékosok munkaidő után is vállalták az edzést, legtöbben a BHG-tól, és ha valaki délutános műszakba jár, ledolgozza az edzéssel kiesett munkaidőt. A lányok, úgy tűnik, technikailag képzettebbek az ellenfeleknél, biztosan nyerték a területi döntőt. A férficsapat főleg idősebb, harmincon felüli játékosokból áll. Idősebbek, de játékban nem rosz- szak. A férfiaktól valamilyen érem várható, de a lányoknál merészebb elképzeléseink vannak. Már elkészült a sorsolás, sok az ismeretlen csapat, a sötét ló, mi azért nem ijedünk meg. A nagyközségben a tanácstól a munkahelyig mindenki segít bennünket s mi ezt jó szerepléssel igyekszünk viszonozni. Aztán kezdődhetett az edzés, mert felszáradt a pálya. (pi) Kocsmában nem adnak érmet Molnár Ferenc a csapat legidősebb játékosa, 40 éves, egy 14 éves lánya és egy 10 éves fia van. Foglalkozása festőmázoló és bútorasztalos. Az Építőkben birkózott, huszonnyolc évesen kezdőit röplabdázni, tizenkét éve folyamatosan csinálja. így vélekedett: — Pontosság, megbízhatóság, határozottság kell munkában, sportban egyaránt. Szenvedélyem a sport, ezzel hasznosan töltöm az időt, ha kocsmába járnék ott nem adnának érmet. Véleményem szerint jobb lenne két évenként rendezni az országos döntőt, mert akkor még nagyobb tömegeket mozgatna, nem kellene négy évet várni a legjobbakkal való találkozásra. Mi jó helyezéssel szeretnénk örömet szerezni a nagyközségnek, a fiataloknak, lökést adva ezzel is a sportélet további fellendítéséhez. Vízilabda Országos Ifjúsági Kupa Szolnokon Tizennyolcadik alkalommal kerül sorra, Szolnokon pedig harmadszor rendezi meg a megyei úszószakszövetség az Országos Ifjúsági Kupa vízilabdatornát. Az országos ifjúsági bajnokság 10, és a bydapesti ifjúsági bajnokság 5 legjobb csapata ad találkozót a Damjanich uszodában augusztus 16 és 19 között. A'tornát kieséses rendszerben bonyolítják le. Az első napi program, 16- án, hétfőn; 8.00 KSI—Kecskemét, 8.45 Szolnok—Szentes, 9.30 FTC—Spartacus, 10.15 Szeged—Vasas Izzó, 11.00 Tatabánya—OSC, 14.45 Újpest —Eger, 15.30 Vasas—Bp. Honvéd, 16.15 Szentes—KSI, 17.00 Kecskemét—Szolnok, 17.45 Vasas Izzó—FTC, 18.30 Spartacus—Szeged. Területi labdarúgó-bajnokság Gólzáporos rajt Lehel SC—Balassagyarmat 4:3 (1:0): Jászberény, 600 n. V. Bodó. Lehel: Németh — Gergely, Fényes, Huszár, Fenyvesi — Sulyok (Kaszab) Szántai, Lukácsi — Petró (Gomibos), Szabó, Szívós. Edző: Péczeli Szabolcs. Balassagyarmat: Pintér — Pribék, Rob, Hornyák, Vin- cze •— Dudás, Fábri, Deák — Rigó (Puruczki), Ba- binszky (Hodur), Tóth. A gólok története. Félórányi játék után Sulyok elcsípett egy rossz kapukiru- gást, Szabóhoz játszott, akinek lapos lövése a kapus előtt felpattanva a hálóba költött ki. 1:0. Szünet után negyedóra elteltével egy beívelt szabadrúgásnál Németh bizonytalankodott és Dudás a hálóba fejelt. 1:1. Néhány perc múlva Tóth szögletéből Fényes a saját kapujába perdített. 1:2. Egy perc múlva Szabó Gombos elé tálalt, ki kiegyenlített. 2:2. Még ebben a percben Fényes helyrehozta hibáját, 3:2. Mintegy fél óra elteltével Kaszab a hálóba bombázott. 4.2. A 90. percben Puruczki lesről elfutott, beadását Tóth értékesítette. 4:3. Megkérdeztük Lipták Zoltán a Hűtőgépgyár aggregátszerelde üzem vezetője, 35 éves, két családja van, tíz éve üzemvezető hetvennyolc dolgozó főnöke, milliós értékű készterméket állítanak .elő. A Lehel SC női kézilabda-szakosztályában öt éve edző. Harmadik éve • a felnőtt csapat szakvezetője. Mikor átvette a női gárdát az NB II-ben, nyolc mérkőzés után a kieső helyen tanyázott két ponttal, de a bajnokság végén hatodik lett. A következő évben az NB II legjobb második helyezettjeként felkerült az NB I B-be, ahol a tavasszal jól szerepelve a kilencedik helyet szerezte meg. Az őszi fordulóra az alapozást még ő végezte, de az első bajnoki mérkőzésen már más ült a kispadon. Edzői tevékenységét ugyanis ideiglenesen szüneteltetik. Miért? — A tavaszi szünet után. az alapozás július 14-én egyéni foglalkozásokkal megkezdődött, majd 19-én összevont edzőtáborozással folytatódott. Július 21-én elmentünk a Balaton Kupára, ahol jól szerepeltünk. Július 25- én jöttünk vissza, és 26-án folytatódott volna az edzőtábor. Reggel mindig fél hatra járok dolgozni, utána megyek edzésre, majd onnan vissza a munkahelyemre. Kilenc órakor odaálltam a lányok elé eligazítást tartani amikor megjelent Bodó Attila szakosztályvezető és felszólított, hogy hagyjam el a termet, a lányok közelébe sem mehetek. Az okot 27-én a fegyelmi tárgyaláson majd megtudom. Közölte még hogv Tóth Éva játékosedző veszi át a szakmai vezetést. Akkor szó nélkül bejöttem a gyárba dolgozni. ASZTALITENISZ Alkotmány Kupa országos II. osztályú felnőtt, ifjúsági és serdülő nemzetközi verseny, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 8. ATLÉTIKA Tisza Kupa serdülő összetett verseny, Szolnok, Véső u. 9. KERÉKPÁR Jász-Kun Kupa országúti verseny, Szolnok—Jászberény, rajt és cél Szolnok, Ady u. Köjáí- székház 9. — Mi történt? — A csapatnak nem volt intézője, ezért három vagy négy héttel a kupa előtt, kérésemre Nagy Istvánnét alkalmazta az egyesület. A sportirodán, 27-én amikor megjelentem, a szememre vetették. hogy nem megfelelő hangot használok a játékosokkal, túlságosan kemény vagyok, sokat kell futni. Az az igazság, hogy a Balaton Kupán ellenőriztem a lányokat, és éjjel fél 12-kor még az asztal körül ücsörögtek az előszobában, Nagynéval és a férjével. Amikor kérdőre vontam őket, Nagyné azt válaszolta, hogy én intézzem a szakmai dolgokat a vonalon belül, ő a csapat vezetője amiről papírja is van. A közös programon sem vettek részt a játékosok, majd amikor hazajöttünk, néhányan panaszt tettek ellenem a szakosztályvezetőnél és az ügyvezető elnöknél. —t Klikkek vannak a csapatban? — Előfordul súrlódás, volt már, akit kiközösítettek, de beszélgetésekkel sok mindent helyre lehet hozni. — A játékosok hogyan fogadták a döntést? — Nem tudom. Az üzemben ketten dolgoznak, véleményük szerint ennek nem lett volna szabad megtörténni. Állítólag néhányan le akartak állni. — Most milyen álláspontra helyezkedik? — A Lehelnek nem szabad szétesni, a csapat ennek ne lássa a kárát. Úgy érzem az eljárás nem volt becsületes. Azok után, amit a kézilabda fejlesztéséért ötéves pályafutásom alatt tettem, nem ezt érdemeltem volna. Sportesemények LOVAGLÁS _____________________ T erületi lovasbajnokság II. forduló, Kötelek, Ady Tsz pályája 8 és 14. LABIJARÜGAS Területi bajnokság: Jászkisér— H. Asztalos, SE, Jászkisér 16.30, Daróczi, Rákóczifalva—Hajdú Vasas, Rákóczifalva 16.30. Virágh. Megyei bajnokság: Középtiszai MEDOSZ—Jászberényi Vasas 17.30, Bartha, Túrkeve—Szolnoki Vegyiművek 17.30 (Békés meA fegyelmi bizottság tárgyalásán egyetlen kifogás volt ellenem, hogy miért nem hoztam haza a csapatot. Hívnak Szentesre, Egerbe, Kecskemétre edzőnek. Felkerestük Rózsa László termelési igazgatót, a Lehel SC elnökét is. — Az elmondottak alapján — mivel akkor szabadéi g!>n voltam — igazat adok abban, hogy Lipták miért nem lépett fel kellő eréllyel a renitenskedők ellen — vélekedett. — Az intézőt pedig aki közöttük volt, haza kellett volna küldeni. Ha egy edző elmegy a kupára, ő mondja meg, ki mikor, mit csinál, tartsa össze a csapatot. Különben erélyes ember de a kupán kicsúszott a kezéből a csapat. — Felfüggesztése volt a legjobb döntés? — Ezt a fegyelmi bizottság hozta. Az elnökség véleménye, hogy egyértelműen a játékosok is felelősek a történtekért. Mindenki megkapja a figyelmeztetési, amit elrontottak, együtt kell helyrehozni, de aki továbbra is hibázik, el kell távolítani. Elnökségünk csütörtökön délután tárgyalt az ügyben, és a döntésről hétfőig mindenki írásban értesítést kap. Liptákkal beszéltem, meggondolatlanul cselekedett. Az egészben csak az a sajnálatos, hoggy az egyesület, a város, de ezen keresztül a megye amúgy sem magas színvonalon lévő kézilabdasportja kerül veszélybe. Remélhetően javára, a sport javára rendeződnek a dolgok. gyéből), JászárokszáUás—Jászjá- kóhalma 17.30 (Heves megyéből) , Kunszentmárton—Tiszaföld- vár 17.30 Inges, Tisza Cipő SE— Abádszalók 17.30, Sfczávó, Karcag—Kunhegyes 17.30, Terenyei, Törökszentmiklós—Szajol 17.30 Varga, Szászberek—Jászalsó- szentgyörgy 17.30, Pintér. Területi ifjúsági és serdülő bajnokság: Szolnoki VSI—Békés, Mátyás kir. u. 10. Lehel SC—Jászkisér, serdülő 14.30, Richter, ifjúsági 16.30, Hegyi. Körös Kupa: Tiszakürt—Tószeg, Homok—Cibakháza, Öcsöd—Cserkeszőlő, Mesterszállás—Mezőhék, Cserháti, Csépa—Tiszaug. Talmácsi. Kezdés egységesen 17.30. — taki — |A rádió és la televízió műsora VASÁRNAP SZOLNOKI STÚDIÓ: 8.30: Szlovák nyelvű műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. —9.00: Hírek — Programajánlat — Alföldi lapszemle. — 9.10: Kedvelt melódiákat játszik Billy Vaughn zenekara. — 9.20: Hódolat Szolnoknak. Beszélgetés Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumigazgatóval. — 9.40: Slágeregyvelegek — népszerű előadók. — 9.58—10.00: Műsorelőzetes. — 19.30—20.00: Sport és muzsika. Szerkesztő: Tamási László (A tartalomból: Eredmények a labdarúgó NB II-ben — A területi bajnokságról jelentjük — Totó — Alföldi sportesemények.) KOSSUTH: 8.05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8.21: Énekszóval, muzsikával. A Mákvirág együttes felvételeiből. — 9.00: Népszerű dallamok — világhírű előadók. Km.: Barbra Streisand, Piero Toso és a Venetoi szólisták, Janet Baker és Dietrich Fischer-Dieskau, a Shadows együttes és Francoise Hardy. — 10.03: ö az! A Zenélő Dominó különkiadása. — 11.00: Vasárnapi koktél. — 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12.40: Laikus, amatőr, dilettáns? — 12.50: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa Sebestyén András műveiből énekel. — 13.11: Barokk zene. — 14.29: Ütőn Kodályhoz. — 15.05: Művészlemezek. — 15.58: Az országépítő. Kós Károly regényét rádióra alkalmazta Papp Zoltán. — 17.05: Kötelező gyakorlat . . . értelem szerint. Riporter: Kállai Tünde. — 17.35: Schubert: C-dúr vonósötös. — 18.40: Vergilius ifjúsága. Hegedűs Géza regényének rádióváltozata. — 19.30: Zenemúzeum. — 21.00: Orff: Carmina Burana. — 22.15: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 22.51: Bécsi klasszikus muzsika — korabeli hangszerekkel. — 0.10: A Grimethorpe rézfúvós együttes játszik. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek! — 7.00: A római katolikus egyház félórája. — 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. — 8.05: peile, a szerencsés fickó. Hans Peterson regényét — Tótfalusi István fordítása alapján — rádióra alkalmazta Krem- sier Edit. — 8.46: Irodalmunk a két világháború között. Hazatérés. Illyés Gyula versei. — 9.30: Szivárvány. —< 11.uü: Szórakozó Európa. Koppenhága. — 11.55: Sportkrónika. Tudósítás a motorcsónak VB-ről, a tenisz SB-ről és az országos úszóbajnokságról. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Egy ej Velencében. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 14.00: Gramofonalbum. — 14.35: Táskarádió. — 15.35: Poptarisznya. — 17.30: Nemzedékek. — 20.33: A filmízlés anatómiája. II. rész. — 21.05: ,,Nótaszó a porondon”. — 22.30: Ritmus! A Piramis együttes felvételeiből. — 23.15: Friml operettjeiből. 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 8.11: Komoly zenei zsákbamacska. Magyar Kornél műsora. — 9.48: Operakettősök. — 10.45: öt kontinens hét napja. — 11.00: Kapcsoljuk a salzburgi Mozarteumot. A Mozarteum zenektarának Mozart- hangversenye á Salzburgi Ünnepi Játékokon. — Kb. 13.05: A Sparks együttes felvételeiből. — Kb. 13.35: Régi magyar muzsika. — 14.00: Triólemezeinkből. — 15.00: Reneszánsz kórusmuzsika. — 15.26: Ki szállt át a magántaxiba? Ernőd Pál riportja. — 15.56; Új operalemezeinkből. — 19.03: Ferencsik János vezényli az MRt szimfonikus zenekarát. — 19.26: Szvjatoszlav Richter felvételei. — 20.27: Hi-Fi varieté. ,— 21.27: A Rádiószínház bemutatója. Mészárszék. Slawomir Mrozek színművének rádióváltozata. Fordította: Pályi András. Rádióra alkalmazta: Bárdos Pál. — 23.07: Spanyol cigánydalok, svájci táncmuzsika. HÉTFŐ SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Hangszervirtuózok. Maurice André trombitázik. — 17.15: Hazai holmi. Körmendi Lajos jegyzete. — 17.20: Az Erkel fa árnyékában. Gyula zenei hagyományai. Szerkesztő riporter: Kutas János. — 17.50: Háromnegyed ütemben. — 18.00— 18.30: Alföldi krónika. KÖSSUTH: 8.25: Verbunkosok, nóták. — 9.00: A hét zeneműve. Beethoven: IX. szimfónia. — 9.30 Reggeltől estig. Simon István versei. — 9.39: Amerre a Galga folyik .. . — 10.Ó05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora. — 10.35: Erkel operáiból. — 11.04: A Vándor kórus énekel. — 11.21: Latin-amerikai históriák. — 11.39: Wilhelm Meister tanulóévei. Goethe regényét Benedek Marcell fordítása alapján rádióra alkalmazta: Marsall László. — 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.42: A 212-es. Illés Endre novellája. Rádióra alkalmazta: Sumonyi Zoltán. — 15.05: ,,S mi vagyok én . . .” Középiskolások vetélkedője Arany János halálának 100. évfordulója alkalmából. — 16.06: Fúvósesztrád. — 16.30: Világablak. Az olvasás gyönyörűsége. Hegedűs Géza előadássorozata. — 17.10: Kodály-művek legszebb hangfelvételeiből. — 19.20: Üj pódium. Amerikai humor. — 20.25: Hétfő esti muzsikaszó. — 21.13: Gita Govin- da. Szanszkrít pásztorének a XII. századból. Irta: Dzsajadéva. Fordította: Weöres Sándor. — 22.20: tíz perc külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stú- didót. — 23.30: Tito Gobbi operaáriákat énekel. — 0.10: Presser Gábor táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Palcsó Sándor operettdalokat énekel. — 8.35: Figyelmébe ajánlom! A hét zenei műsoraiból Boros Attila válogat. — 8-50: Slágermúzeum. — 10.00: Ze- nedélelőtt. — 12.00: Üj népzenei felvételeinkből. — 12.40: Tánczenei koktél. — 13.25: Éneklő Ifjúság. — 13.35: Trombitaszó. Maurice André felvételeiből. — 14.00: Kettőtől ötig. .. — 17.00: Választóvonal. Érdek — ellentét. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: Kirakodóvásár. — 19.40: Tip-top parádé. A Műd együttes felvételeiből. — 20.10: Sanzonok. — 20.35: A bűnbak — a felelősséghárítás múltja és jelene. — 21.05: Nosztalgiahullám. Roy Orbison. — 21.30: Veronika. Részletek Vipler operettjéből. — 22.00: Nóták. — 22.35: Rádiószínház. Dominic Boot összeomlása. Tom Stoppard kishangjáté- ka. — 23.20: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR: 9.0:: Elena Suliotis operafelvételeiből. — 9.30: Kamarazene. — 10.30: A Kaszakő együttes játszik. — 11.05: Romantikus zene. — 13.07: Népzene sztereóban. — 13.38: David Ojsztrah hegedül, zongorán közreműködik: Vladimir Jampolszkij. — 14.17: Fiatalok stúdiója.— 14.35: Zenekari muzsika. — 16.11: Kazinczy szerepe a felvilágosodás korában. — 16.30: A hét zeneműve. Beethoven: IX. szimfónia. — 17.00: Az Altered Images felvételeiből. — 17.30: Monteverdi- madrigálok. — 18.04: A Prágai Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Prágai Rádióban. — 19.05: Magvar művészek operafelvételeiből. — 20.05: Brahms: G-dúr szextett. — 20.40: Vokális zene. — 22.15: A Beatles egvüttes és a dzsessz. — 23.00: Balettzene operákból. Televízió VASÁRNAP 9.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 9.05: Óvodások filmmüsora. Kisfilm-összeállítás. 1. A négy mókamester. Francia bábfilmsorozat 4. rész: Ültessünk virágot (színes). 2. Mackó Misi kalandjai. Lengyel bábfilmsorozat. Mackó Misi a Szaharában (színes). 9.25: ,,Csepü, lapu, gongyola”. Vidám vetélkedő gyerekeknek. IV. elődöntő: Gyönk—Kölesd (színes). 10.10: A négy titok. Magyarul bfeszélő, szovjet film II/l. rész (színes). 11.15: Hírek. 11.20: Kolozsvári Grandpierre Emil: Rest Miska. Mesejáték (ism., színes). 15.15: Források közelében. A Kincskereső televíziós száma. A szegedi körzeti stúdió műsora (színes). 15.55: Reklám. 16.00: Szamos Rudolf: Kántor. Történetek a híres^ nyomozókutyáról. V/4. rész: Havas történet (ism.). 17.05: 30 év legszebb népdal- feldolgozásaiból. Zeneszerző: Végvári Rezső (színes). 17.25: Műsorainkat ajánljuk (színes). 17.50: Reklám. 17.55: A sötétség bűvölete. Albert Fischer filmje. ^8.25: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 18.45: Esti mese (színes). 19.00: A HÉT (színes). 20.00: Hírek. 20.05: Találkozás az ördöggel. Magyarul beszélő, amerkai film (színes). 22.00: Sporthírek (színes). 22.10: Hírek. 2. MŰSOR: 16.50: Motorcsónak világbajnokság. Közvetítés Szegedről (színes). 17.40: Forma I. autóverseny. Osztrák nagydíj. Közvetítés Zeltweg-ből (színes). 19.00: Koncertközvetítés Pozsonyból. 20.00: Hírek. 20.05: Csiky Gergely—Szakonyi Károly: Mukányi. Vígjáték. A szentendrei teátrum előadása. felvételről. 21.25: Lovak emberek nélkül. Angol rövidfilm (színes). SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 15.50: Bratislava Nagydíj 1982. Nemzetközi díjugrató verseny. 17.10: M. Rajnona, az egyik legjobb autóversenyző. Dokumentum film. 510. Cseh film. 19.10: Egy hét a képernyőn. Müsorajánlat. 19.30: A fiúk viselkedéséről. Stúdióbeszélgetés (ism.). 20.00: Olaszország jelene. Dokumentumműsor. 20.50: Hírek. 21.05: Szlovákiai kerékpáros körverseny 5. szakasz. 21.20: Iskola lábujjhegyen. Dokumentumfilm. 21.40: Moulin felügyelő. Francia bünüf#i filmsorozat. BUKAREST: 8.0C: Iskolatelevízió. 8.40: Ember és egészség. 9.30: A zene örömei. 10.00: A falu életéből. 11.45: A gyermekek világa. 13.00: Vasárnapi album. 16.30: Ba^bu Delavrancea trilógiája (7. rész). 17.30: Képernyő a kicsinyeknek. 18.00: Atlétikai Balkán-bajnokság. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Utazás hazai földön. 20.35: „Rendkívüli kiadás”. Román játékfilm. 22.20: Tv-híradó. 22.30: Olténiai dallamok.