Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-10 / 160. szám
10 Fiatalokról-fiata lóknak 1982. JÚLIUS 10, Szőlőskerti táborozok i i A Jászsági Állami Gazdaságban immár hagyomány, hogy nyaranta az aktuális szőlőmunkára építőtáborokat szerveznek. Igen jó kapcsolatot alakítottak ki a Győr megyei KISZ-bizottsággal, így nyaranta a dunántúli tájegység középiskalás diákjai dolgoznak a jászberényi szőlőkben. Az idén négy turnusban vendégeskednek itt középiskolás diákok, akiknek a szőlőmunkákon kívül (kapálás, kacsolás) bőven jut idejük a város és környékének megismerésére, sportolásra, szórakozásra is. Felvételeink a második turnus mindennapjairól készültek. Valamennyien a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium tanulói. Ex van/ Holott nincs „ex” Ismerősöm fia, Béci, miután átbukdácsolta az első, második és harmadik osztályt, negyedikben rettenetesen „lebetlizett”. Tanárai — gondolva a közelgő érettségire — négy tárgyból gondosan elbuktatták, mint kiderült, nem is ok nélkül. Béci nem fogta jel tragikusan a dolgot. Kihúzta fapapucsából a lábát, kicsit meavakarta a nagylábaújját, s így szólt; „Ez van”. A bolond Hovodzák, akire mestere szerint egyeseg'yedül az akasztófa vár, az utolsó tíz percben úgy döntött, hogy mégiscsak teljesíti a normát. Hűtés, várakozás nélkül rakta az acéldarabokat a marógépbe. A maróéi már a második darab alatt füstölni kezdett, miközben Hovodzák a „Kölyköd voltam. ..” refrénű Edda slágert énekelte. (Persze hűtés, kenés nélkül jobban haladt.) Aztán egyszercsak kettétört a főtengely. Jött a művezető, a főművezető, a gyáregységvezető, a főmérnök. „Ez van”. — mondta Hovodzák, Ezt az áldozatot „Ez vant” hallottam már temetésen, futballmeccs után (vesztett meccs volt), műtét közben, esős vállalati kiránduláson, sikertelen színházi előadás után. A megszólalók az „Ez van!”-t úgy húzták magukra, mint mentőövet, mint esőtől, hótól, jégveréstől óvó fakabátot, mint puha paplant, hálózsákot. Holott: a sok „ez van”, vállrándítással együtt hangzik el, akár anélkül nem egyéb, mint kibúvó, menekülés a valósággal való szembenézés elől. A bukott diáknak, a „rőntópál” szakmunkásnak, a sikertelen színésznek, a vállalati kirándulás szerzőjének — bizonyára voltak okai a hibázásra, amit persze firtatni nem szoktak, csak a ledorongálás jár érte. (Vagy legalábbis azt hiszik — az jár érte.) Mi volt előbb — a tyúk vagy a tojás; az elkövetett hiba, vagy a bűntudat? Mindegy. A vállrándítás semmiképp. Nekem mindenesetre — a tucatnyi hétköznapi eset ismeretében — az jut eszembe: jó lett volna előtte lépni, nyomtól nyomig, októl okig. „urambocsá’ ” a másik helyzetébe beleérző módon lett, légyen szó diákról, szakmunkásról, segédszínészről. — sz. j. — A táborok hőskorából Történetek papírra vetve Az immáron történelmi jelentőségűvé emelkedett hansági lecsapolás megkezdése óta eltelt negyedszázad , alatt- új és mégújabb generációk töltöttek felejthetetlen napokat, heteket az ország valamelyik építőtáborában. A táborozás emlékei, minél távolabb kerülnek, annál szebbek lesznek. Az évek elfeledtetik a lapáttörte tenyér sajgását, a diákok üléshez ferdüió derekának ropogását, az agyvelöforraid hőséget és csak a Szokatlan, Nagy Kalandot hagyják meg, a csapat összetartásának képeit, az egymásrautaltság máskor nyűgnek érzett élményét. Az épít öt á borozás hőskorának szereplői ma már nyaranként a gyerekeiket küldik a néhány napos mástcsinálásra, és nagyokat nevetve hozakodnak elő akkori önmaguk csíny tevéseivel. A történetekhez mindig hozzátéve természetesen. hogy ..én gyermekem a röhögés mellett keményen megfogtam ám a csákányt és a lapátot." A gyerek pedig bólogat. hiszi is meg nem is a színes sztorikat, az ásó göcsörtös nyelét. a. . . De inkább álljon itt néhány történet, melyeket a „hősök'* meséltek. K. Z. az Állami Operaház ösztöndíjasaként lett. ha nem is országos hírű. de időnként a televízióban is felbukkanó énekes, jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház tagja. — Szolnokon jártam gimnáziumba, élelemben először 1962- ben vettem részt építötáborozáson.. Karcagpusztán csatornát ástunk. Puhány srác voltam, az osztálytársak állandó gúnyolódásának középpontja. Az első munkanapon leltár szerűen átvettük a szerszámokat, amik közül nekem délre semmi se maradt. Eldugták a brigádtagok. Megtehették, ugyanis amikor kiértünk a nagy magyar pusztába, én a legközelebbi kukoricásba bevettem magam, hagytam ásót, lapátot, csákányt és bevágtam a szundit. Dél körül éhségre és magányra ébredtem, se a srácok, se a szerszámok nem voltak a helyükön. Elindultam torony iránt, számomra kiismerhetetlen maradt a pusztaság, tájékozódni nem tudtam. A nap teljes erővel pörkölte a fejem, csörgött rólam a veríték. Legalább három óra hosszal bolyongtam a semmiben, mire emberi lénnyel találkoztam. Nagyba jusszu, higgadt öregemberrel. Már majdnem sírtam a tehetetlen dühtől és a félelemtől, óriási megkönnyebbülést jelentett, hogy végre megkérdezhettem: hol vagyok és hol vannak a többiek? Az öreg végigmért fagyos 'nrccal és mutatta, merre menjek. Hálásan köszönöm, de. a nagyba iuszu megfogta a vállam: ..Piheni eau. kicsit, fiam. Ehun egy kis szíverösitö." A pálinka marta a torkom, mintha sósav leli volna. Éreztem, hogy belliül a fejem, pár nerc múlva kellemesen zsibbadtam már. ..Hát nótázni tudsz-e? kérdezte megment öm. ..Tudok". mondtam. és rá kezdtem a Tavaszi szélre. amit remekül lehel ott iivölteni. Befeie'zlem. az öreg arca láthatóan engedett a fagyosságából. még tán ' mosolygott is: ..Hű. de jó gigád van!" F.z volt az első ió kritikám. K. ,1. a Nyugati pályaudvar egyik vasúti lisztje: — A Hanságnál dolgoztam, tulajdonképpen remekül éreztük magunkat. hiszen olyan kalóriadús kajál kantunk, mint az élsportolók. Minden reggel tarisznyába raktuk a délelőttre _ szűnt ennivalót, amit többnyire már munkába menet enni kezdtünk. Egy alkalommal megrökönyödve vettük észre, hogy konzerveket dugnak .a kenyérszeletek mellé. Lázadoztunk hogy mi van a szalámival, a kolbásszal, a fasirozottal. mi ahhoz szoktunk, nem holmi májkrémhez. A tanárok nyugtatgattak bennünket, hogy igen tápláló eledel a májkrém, majd meglátjuk, milyen nagy erőt ad. Zúgolódva bár, de belenyugodtunk. Csak útközben vettük észre, hogy a konzer vhez nem adtak nyitót. Persze, mindenki rögtön megéhezett, és a többség javasolta, forduljunk viszsza. Támadt egy ötletem: letettem a földre a konzervet, és csákánnyal ..felbontottam." El lehet képzelni, mi lett a májkrémből. nem- törődtem vele. 'rákentem a csákány hegyéről a kenyérre. A brigád követle a példám. Kicsit földizü volt ..az uzsonna", de megettük. És lehet, hogy a májkrém valóban kalóriadús, az is lehet, hogy a termőfölddel keverve vált táplálóvá, de azon a (Télelöttön olyan elánnal dolgoztunk, hogy a naponta kiirt brigádversenyt megnyertük. A többi brigádnak ugyanis nem jutott eszébe, hogy a csákány nemcsak munkaeszköz, hanem ha kell. eszeájg is. Hogi) a beígéri néhánytörténetböl végülis kettő kapott helyet. talán nem is a legszellemesebbek. arra egyetlen magyarázat az újság véges terjedelme. Azt. remélhetőleg, ezekkel is.* sikerült bebizonyítani, hogy az építőtáborok hőskora nem kizárólag a filmhíradók celluloid szalagjain maradt meg az utókornak. . . — TI — Vissza a faluba Apostolok egyre több követővel Az alig egy órával ezelőtt kapott címein dühös kutya csaholása jelzi a kapuban toporgó idegent. Haragos tekintetű férfii lép k,j az alacsony ház alacsony ajtaján, kiabálva tudunk szót érteni, illetve még úgy sem. — Ferencet keresem, itthon van-e már? — üvöltöm a kapun és az ugatáson át. A férfi egyet előre lép. aztán vissza kiabál. — Hagyja békén a fiam! Ha eljött, hát eljött, megunta a zaklatásokat és kész! Hogy nem sokkal régebben a fiú hívott meg magához, hogy semmi „rosszat” Herczeg Katával — 6 kérte, hogy ne Katalint írjak — könyebben ment a beszélgetés, mint Ferenccel, aki egy óra alatt visszakozott a társalgástól. Kata rutinos városba járónak számított már — szolnoki középiskola tanulója volt — amikor érettségi után férjhez ment és férje révén szolnoki lakásba költözött. — Rákócziban mindenem megvolt a szüleim révén, a feleség szerepébe nagyon nehezen tanultam bele. A férjemről hamarosan kiderült, hogy maradi felfogású, az ..asszonynak a fakanál mellett a helye” elv híve. Fütyült rá, hogy én két műszakos vagyok, ha nem vol* dugig a hűtőszekrény, na.pokig hallgathattam. Kata majd ’öt évig ' tűrte a másodrendűséget, aztán gondolt egyet és hazament. — Lehet, hogy rosszul hangzik, de örültem, hogy Ha valaki a Keleti pályaudvar felé vonatozik Szolnokról és Zagyvarékasnál kinéz az ablakon, feltűnik számára, milyen csinos kis lakótelep, szegélyezi a bekötőutat. A telep egyáltalában nem új, húsz éve is van már,. vagy több, hogv valaki úgy döntött, vállalja a falu központjától három kilométerre lévő távolságot. És megszületett a rékasi Újtelep. Mostanában pedig már nyújtogatja karját a község felé, hiszen az út mentén egyre másra épülnek a takaros kertes házak. De azok nem tartoznak az Üitelaohez. a Csárda utcát alkották. Nem rátartásáéból kü'önböztétik meg magukat a Csá”da utcaiak az. újtelepiektől. csak n könnyebb tájékozódás v éget t. Ök mondták. A Csárda utcában van egy feltűnően nagy és elegáns épület. úgynevezett „eltolt másfél szintes”, amelynek Faragó László; a MEZŐSÉP termelési főmérnöke a tulajdonosa. Találkozásunk előtt megfogalmaztam magamban jópár kérdést, amik közül végül is egy suta bukott elő: — Szolnoki " értelmiségi létére miért határozott úgy, hogy faluba költözik? —- Nem akármilyen faluba. hanem a szülőfalumba — javítja ki a kérdésem. — Akkpr is miért.... ? — Nézze, nyolc évig laktam a szolnoki Gerle utcában, háromszobás lakásban, a földszinten. Nyugtalanított a zaj, vasárnaponként puffogott a fal a focitól, mellettem, fölöttem állandó volt a nyüzsgés, nekem pedig hiányzott a nyugalom, egész nap embereket irányítok, roppant észnél kell lennem, nem kis megterheléssel járó szellemi munka az enyém. Mindezt magától értetődő természetességgel mondja, mint ahogy azt is, hogy nyolc évi ..szolnokiaskodás” után eldöntötték a feleségével: kertes, családi házra cserélik fel a társasházat. — Először Szandaszőlősön tájékozódtam telek után nem akarok, hogy nincs közöm Ferenc otthagyott munkahelyéhez, hogy... Alighanem hiába kiabálnék, a morcos házigazda lezártnak tekinti a társalgást. Ferenc egy azok közül a rákócziialvi fiatalemberek közül, akik mitsem törődve a közhiedelemmel, hátat fordítottak Szolnoknak, és haza költöztek. Mondom, közhiedelem, ami úgy véli, a falusi fiatalok nagy álma, hogy valahol városon ereszszenek gyökeret. Pedig vannak, akik meggondolják magukat, mielőtt a gyökér kinőne. nem lehetett gyerekem — mondja és mosolyog is hozzá. ■ — Nehéz váltás lehetett a városi élet után visszamenni a „földszintre” — vetem közbe. Megsértődik. — Mi az, hogy földszint? Van itt is fürdőszoba, van bolt... Különben sincs messze Szolnok, továbbra is az ottani munkahelyemen dolgozom. A válás nem viselt meg. sőt, megnyugtatott. Huszonhárom éves vagyok, előttem a jövő, ahogy azt mondani szokták. A bejárás pedig beleivódott a szervezetembe, a faluból rajtam kívül is sokan buszoznak reggelenként, már udvarlóm is akadt. — Ez ám a szép élet! Érti a gúnyolódást, de csak nevet. — Azt. azért nem mondanám. De ez is élet, nem is jobb, szebb, mint a szolnoki volt, de nem is rosszabb. mégis csak közelebb van a városhoz. Nem miattam volt szükség erre a közelségre, hanem a gyerekek miatt: a fiam középiskolába, a lányom általánosba járt Szolnokon. Ám.olyan árakat kértek volna, hogy letettünk a szandaszőlősi építkezésről. Akadt házhely, amit 200 ezer forintra tartott az eladója. Mivel a feleségem is zagyvarékasi. az ő munkája is igényli a kipihentséget — okleveles védőnő — szétnéztem a szülőfalunkban. Kiderült, hogy harmincöt—negyvenezer forintért vehetek egy kétszáz négyszögöles telket. Visszavásárolta az OTP a Gerle utcai lakásunkat., az árához már nem sok kölcsönt kellett felvenni, és megépítettük a rékasi Csárda utcában a házunkat. Másfél éve beköltöztünk. A ház nem csak elegáns, de praktikus beosztású is, szinte „minden” ablakból a kertre látni. A kertre, amely a hatszáz négyszögölével nem a legnagyobb rékasi kertek közé tartozik, de sokmindén megterem benne a" gyümölcstől a zöldségig. — A vezetékes gáz kivételével teljes a komfort: szolnoki vizet iszunk, a fürdőszobában' is Tisza víz folyik a csapokból1, tévé, rádió van, egyszóval semmit se nélkülözünk abból, amit a városban megkaptunk. — Csak hát a távolság ... — Húsz perc alatt bent vagyunk Szolnokon. És ha az autóbusz legalább feltételesen megállna a Csárda utcai kanyarban, még többen építkeznének itt— A gyerekek hogyan fogadták a változást, hiszen ők a városhoz szoktak, az ő emlékeikben nem élt a falusi kertes ház varázsa . . . — A fiam könnyedén fogadta. a kislány eleinte nehezen. Moslimár ő is megszokta. talán meg is szerette az új helyzetet. • • * Mészáros Józseftől, a tószegi községi közős tanács elnökétől tudom, hogy az utóbbi években divatba jött Tószeg és Tiszavárkony. Évente harminc-negyven építési engedélyt adnak ki, a tószegi futball-pálya mellett új utcák vannak kialakulóban. Az építkezők többsége a szolnoki Déli iparvidék valamelyik üzemébe dolgozik, és a gyárak támogatják a munkáslakás építkezést. Az új házak tulajdonosainak nagy része azonhan nem a városi életmódot cserélte-cseréli fel a falusival, hiszen azelőtt is ott vagy egy másik községben élt, hanem megtartja az utóbbit. A munkahelyek már csak azért is támogatják a tószegi építőket, mert így közelebb tudják magukhoz a dolgozóikat, mint hogyha mohójuk a Széchenyin laknának. Az úi építkezők között nem, de a község más pontján letelepedettek között akad olyan, aki a szolnoki lakását, pontosabban albérletét cserélte fel Tószeggel. Szabolcsi József önjellemrtéskéniti ,:,alfoértétológusnak” nevezi magát, vagyis az albérleti tudományok ismerőjének. A j ókedélyű albérletei ógus hét évvel ezelőtt hagyott fel a vándorélettel: megnősült és Szolnokon ragadt. Albérletben, csak már nem egyedül. hanem másod-, később h armadmagá val. — Türelmetlenek voltunk, nem vártuk meg, hogy szolnoki lakást kapjunk. Egy ismerősöm ajánlotta Tószeget. mondta, ő is ott akar építkezni. Segített a telekvásárlásban, még az építőanyag beszerzésében is, A rákócziialvi Herczeg Katához hasonlóan nem szeretné. ha jelenlegi munkahelyét meg kellene neveznie. Kata az „emberek szájától” tart, Szabolcsi József pedig attól, hogy ha megtudják a kollégái a váltást, nem hagyják nyugton. _ Rosszakaróim is vannak, akikből írigyeim lennének. Csak hadd hdgyjék, hogy még mindig albérletben lakom valahol Szolnokon. Legjobb lesz, ha a neveim is megváltoztatja, úgy szabadabban elmondom, hogy ímegcsömörlöfctem a várostól még az olyan aligvá rostól is. mint amilyen Szolnok. Rengeteget dolgoztam. maszeknál vállaltam dugiban munkát, hogy minél előbb összegyűljön a házravaló. Fogytam is pár év alatt, legalább tizenöt kilót, de megérte. Tószeg pedig nincs messze a várostol, egyelőre busszal járok munkába. de ha meglesz a kocsi lehet hogy azzal járok majd. Ezt jegyezze fel: levegőhöz jutottam. Summázás helyett Elnéptelenedő falvakról sokat írnak mostanában, azt a közhelyszámba menő mondatot pedig már nem is érdemes leírni, hogy megállíthatatlanul áramlanak az emberek a városokba. Nem mintha fordult volna a kocka, de azért érezhetően lelassult az áramlás. Sőt,-a város közelében lévő községekben az utóbbi időkben nem csökken a lélekszáirn, mert az elköltözők helyére újak települnek. . A városból is. Más-más indítékkal, de költöznek. Faragó László, aki egyébként minden további nélkül vállalta a nyilvánosságot és számomra ő a „vissza a faluba” apostola, könnyen megérthető magyarázattal szolgált: a kertben, a csendben "tud igazán föltöltődni és regenerálódni az ember, hogy másnap friss erővel kezdje a munkát. A városban ... Bendó János Kata nem bánta meg A szülőfalu csendje
