Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-03 / 154. szám
6 Nemzetközi körkép 1982. JÚLIUS 3. Hányszor lehet meghalni? Fegyverkezés és túlfegyverkezés A Szovjetunió és az Egyesült Államok közti genfi .tárgyalások kapcsán érdemes átgondolni egy veszélyes jelenség, a „'túlfegyverkezés” kérdését. Világunkban törékeny béke uralkodik. Olyan béke, amelyben az egykori hirosimai bomba szinte játékszernek számít. Napjaink interkontinentális rakétái már 20 megatonna TNT, azaz 20 millió tonna trinitrotoluol .robbanóerejű -töltetet hordoznak: a Hirosimái bomba ezerszeresét. A nukleáris és hagyományos robbanóanyag-készlet összmennyiségét 60 ezer megatonnára becsülik, (összehasonlításul: a második világháborúban a harci cselekmények során felhasznált összes lőszer .robbainóereje mindössze 6 megatonna volt.) A különböző becslések szerint évente több mint 500 milliárd dollárt emészt fel a fegyverkezés — miközben a másik oldalon sorakoznak az ismert adatok a munkanélküliségről, a nyomorról, a járványokról, az éhségről, arról, hogy az emberiség egyharmada alultáplált. S az ENSZ adatai szerint az évi hadikiadások 10 százaléka elég lenne az éhező gyerekek sorsának gyökeres átalakításához. Az ENSZ közgyűlés rendkívüli, leszerelési ülésszaka elé tűzött feladat logikusan .következik tehát az ellentétpárokból: meg kellene szakítani a fegyverkezési spirált, a hatalmas kiadásokat más, értelmes célokra kellene fordítani, az élet, nem pedig a pusztítás szolgálatában. E cél érthető és indokolt — a siker lehetőségével kapcsolatos kételyek mégis jogosak. Hisz már 1978-ban, az első leszerelési ülésszakon is megfogalmazta a zárónyiilatkozat: „Elérkezett az idő, hogy véget vessen a világ annak a helyzetnek, amelyben a fegyverek, főképpen pedig a .nukleáris fegyverek felhalmozása sokkal Inkább fenyegetést, mint védelmet jelent az emberiség számára”. És mégis: e felismerés ellenére a múlt évtized fegyverkezési kiadásai minden korábbi rekordot megdöntötték. „Ám •— írja például a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet jelentése — e hatalmas összegek ellenére kevés nemzet érzi magát ma nagyobb biztonságban, mint tíz évvel ezelőtt. Ellenkezőleg: a népek többsége egyre kevésbé érzi biztonságban magát. A katonai célokra kiadott összegek tehát korlátozott 'készleteink igazolatlan és tragikus elherdálásának tekinthetők”. Alig múlik el hónap, hogy ne kapnánk híreket a haditechnikai területén .kidolgozott új találmányokról. A hadiiparban tevékenykedik a tudósok és mérnökök tekintélyes része. A ballisztikus rakéták új generációja, számítógépvezérlésű szárnyasrakéták, korlátlan hatótávolságú óriási tengeralattjárók, sugárfegvvarek, aerósolos bombák, tömegpusztító vegyi harci eszközök, új repeszgránátok. mind nagyobb teljesítőképességű harckocsik és páncólelhárító fegyverek, versenyfutás az elektronikus hadviselésben... A sor szinte végtelen, ám a lényeg annál tömörebben összefoglalható: az erőegyensúly egyre" magasabb szinten valósul meg. Hiba azonban (és ez olyan hiba, amelybe a legtöbb nyugati elemző szívesen beleesik), ha nem próbáljuk meg az események miértjét, az Okokat kutatni. Nem lehet elégszer leírni az alapigazságot, azt, hogy a szocialista országok társadalmi és gazdasági rendszerétől idegen a fegyverkezési hajsza kezdeményezése. Itt seniki nem vág zsebre szuperprofitot a fegyverkezésből, viszont ezek az öszszegek jól .lennének hasznosíthatók más, békés területéken. Nem vitatható, hogy valamennyi országnak szüksége van a biztonságra. De ugyanígy nyilvánvaló, hogy ezt nem a fegyverkezési programokban, hanem a leszerelésben kell keresni. A számítás egyszerű: a mai 60 ezer megatonnával három miililiió Hirosimát lehet előidézni. Ez elméletileg 390 milliárd • áldozatot jelent, vagyis az emberiség csaknem nyolcvanszorosát! De hát hányszor lehet meghalni? A londoni Stratégiai Intézet együk tanulmányából tudjuk, hogy az USA jelenleg a Szovjetunió húszszoros elpusztítására képes, míg az tízszeresen tudná megsemmisítem az Egyesült Államokat. Nyilván lehet ezen vitatkozni: lehet, hogy az arány „csak” tizenötszörös, .illetve nyolcszoros. De a .következtetés elvitathatatlan- a védelem a fegyverzeteknek a jelenleginél jóval alacsonyabb szintjén is lehetséges. Halász György Az 1500 éves Kijev Az ősi Kijev látképe Az ukrán főváros, Kijev az idén ünnepli fennállásának 1500. évfordulóját. Az ősi szláv város jól ismert a történelemben, a szlávok törzsszövetsége körülbelül az időszámításunk utáni 5. században lép aktívan a történelem küzdőterére. Ebben az időben keletkezett a Dnyeper-parti város, amely a varjágóktól délire, a görögökhöz vezető híres kereskedőút mentén épült, összekötve a normannok világát Bizánccal. Már a 9. századtól fontos kereskedelmi központ volt. Az ezerötszáz éves városban a történelem szó , szerint a lábunk előtt hever. Ha a város ősi részében földmunkák kezdődnek, az exkavátorkezelőkkel együtt archeológusok is utaznak az építkezésre. A szakemberek mindent megtesznek az előkerülő történelmi értékek,, régi épületek megóvásáért. Kijev, a Szovjetunió harmadik legnagyobb városa, napjainkban gyors ütemben fejlődik. A 2 millió 150 ezer lakosú város az Ukrán köztársaság fontos ipari, tudományos és kulturális központja. Itt található az Ukrán Tudományos Akadémia, Számos tudományoskutatóintézet, 22 felsőoktatási .intézmény, 40 középfokú oktatási intézmény. Több színház, sok könyvtár, és kulturális központ áll a kijeviek rendelkezésére. Naponta több mint félmillió dolgozó lát munkához az üzemekben és gyárakban. Repülőgépet és tengeri halászhajót, színes televíziót és exkavátort, bútort és mesterséges gyémántot, szerszámgépet, cipőt és ruhát állítanak elő. A város 78 ezer hektárjából több mint 40 ezret fás, bokros, virágos zöldterület foglal el. Azokat a vállalatokat, amelyek s/.envnyezik a levegőt, a város határán- kívülre telepítik. Az ősi város emlékei .tovább élnek az évszázadok során fennmaradt krónikákban, a Kijev-Mogiljanszki Akadémia - könyveiben, a híres ukrán költő. Tarasz Sevcsenko költészetében. a templomok és székesegyházak fenségében. Kijev főutcája, a Krescsatyik összeállította: Constantin Lajos Argentína — Falkland után Uj elnök — régi gondok A falklamli katonai kudarc — halomba gyűlnek az argentin fegyverek Port Stanley-ben — Ne sírj értem Argentína — dúdolják könnyes szemmel az Evita musipal ismert slágerét a tábornokok, miközben megszégyenültan eloldalognak a hátsó kijáraton. Igaz, e borongós búcsú mindössze az International Herald Tribune karikatúráján játszódik le. A valóságban sajnos nem mennek ilyen magától értetődő egyszerűséggel a dolgok. Megfigyelők ugyan a falklandi fegyverszünet bejelentése után az egész argentin .katonai junta azonnali bukását jósolták, a jelek szerint azonban a tábornokok egyelőre nem hajlandók felvállalni a kudarc beismerésének kétségtelenül hálátlan feladatát. Pedig nehéz tagadni, hogy az 1976 óta hatalmon lévő argentin katonai rezsim kudarcot kudarcra halmozott, politikai, gazdasági — s a falktandi fiaskóval — katonai értelemben egyaránt. Éppen a belpolitikai válság, az immár hetedik éve „befagyasztott” politikai élet viharos megélénkülése volt a Malvin-szigetek (azóta már újra Failiklandök) visszaszerzéséért kezdett katonai akció egyik indítéka. Idén tavasszal az argentinok — Isabel Perón gyengekezú kormányzatának megdöntése óta első ízben — tízezres tüntetéseken tiltakoztak a diktatúra ellen. Galtieri elnök, aki a könnyű győzelem reményében küldte a Faillkiland-szigetekre 'katonáit, a bizonytalan belpolitikai helyzetben ezzel a húzással némi haladékot kapott. A rezsim polgári ellenzéke: á felfüggesztett pártok, a betiltott szakszervezetek felsorakoztak ugyan a nemzeti zászló alá, a hazafias ügy védelmében, ám nem „kitöltetlen csekket” adtak a katonáknak. A régóta ígérgetett demokratizálás mielőbbi valóra váltását követelték. Az argentin hadsereg történetének első „éles” háborús .kalandja a hibás helyzetértékelés következtében vereséggel végződött. Argentína gazdagabb lett néhány fájdalmas tapasztalattal és szegényebb néhány illúzióval. Most újra kell értékelnie helyét a világban. Galtieri elnök nyilvánosan ugyan .nem volt hajlan•dó kiejteni száján a megadás szót. közvetetten mégis vállalni látszott a felelősséget. Lemondott ' elnöki posztjáról és a katonai juntában viselt tisztségéről. Helyét a szárazföldi erők élén hű embere, a kemény vonalhoz tartozó Nicoliades tábornok foglalta el. A földi haderő pozíciói egyelőre inkább erősödni, mint csök■ kenni látszanak. Mindazoknak csalódniuk kellett tehát, "akik abban reménykedtek, hogy a hadsereg a szégyenletes megadás után mielőbb szabadulni igyekszik a hatalom terheitől, s közös kormányt alakít a polgári politikusokkal. Argentína új elnökévé ismét egy katonát választottak: Reynaldo Bignone nyugalmazott tábornokot. Igaz. egyben ígéretet tettek arra, hogy 1984 márciusában a fegyveres erők visszatérnek a kaszárnyába. Bignone kijelölésével azonban aligha oldódott meg bármi. A nagy érdemekkel eddig kevéssé jeleskedő új elnök még a hadseregvezetés teljes bizalmát som élvezi, nemhogy képes lehetne az. egyre harcosabban fellépő polgári erőik lecsillapítására. Bignone mögött csak a földi haderő áU —. s a háttérben feltehetőleg az előd, Galtieri. A légierő és a haditengerészet nem ígérte támogatását az új államfőnek. Meglehetősen kétséges tehát, mit érhet el. Nem kevesen vélik úgy. hogy az eddig teljesen jelentéktelen tábornok ellen (aki Buenos Aires-i körök szemléletes jellemzése szerint olyan, mint a „hagymás rostélyos hagyma .nélkül”) újabb palotalőrradalom bontakozhat ki. Elekes Éva Franciaország *82 Küzdelem a munkanélküliséggel Kérdezz meg száz franciát; arra a kérdésre, hogy mi a legsúlyosabb gond az országban. 99 biztosan azt feleli: le chomage, azaz a munkanélküliség. Jelenleg kétmillió munkaképes francia állástalan, s köztük aránytalanul sok a fiatal. — Igen, elsőként kellett volna említeni — mondták szocialista párti beszélgetőiéi.saim —. azokat az erőfeszítéseket. amelyeket a kormány már eddig is lehetőség szerint tett új munkahelyek előteremtéséért, a munkaalkalmak növeléséért. Tekintélyes összegét, 11 milliárdos támogatást szavazott meg a kormány például a kis- és középüzemeknek abban a reményben, hogy ettől a segítségtől kedvet kapnak majd munkaalkalmat szülő új beruházásokra. Egyelőre még csak a kezdeti, de biztató eredmények látszanak. Az államnak sikerült jónéhány vállalattal szerződést kötnie, hogy azok — állami támogatás ellenében — növelik a munkahelyek számát. Eddig így negyvenezer új munkahely született, főleg az állami szektorban. Ám a helyzetet megnehezíti, hogy a baloldal kormányának súlyos örökséggel kell megküzdenie, hiszen 1981-ben 20 százalékot is meghaladta a munkanélküliek számának emelkedése. Így eredményként könyvelhető el — ha megnyugvásra persze nem is ad okot —, hogy ha idén még nem is kevesebb a munkanélküli, de sikerült valamelyest megállítani a növekedés mértékét. Ha azt vesszük, hogy közben a szomszédos országokban évente 10—20 százalékkal több a munkanélküli, ■ akkor a „stagnálás” eredménynek mondható. Egy csapásra nem megy minden — vélik beszélgetőpartnereim. A kormánynak nincs csodatévö varázspálcája. de a gazdaság reformjaival, a különféle intézkedésekkel talán sikerül elérni, hogy a gazdasági élet fellendülésével mégiscsak megjön majd a vállalatok beruházási kedve, másrészt a nvugdíjkorhatár leszállítása. a munkaidő csökkentése és más eszközök alkalmazása meghozza az eredményt. s a franciák feje fölül el lehet űzni soksnk szociális bajt, sőt morális bomlás okozóját, a munkanélküliséget. Mitterrand már választási hadjárata idején, a Giscard d'Estaing-nel való televíziós csatározásban ezt a problémát állította az első helyre. Ám tisztán kell látni: Franciaországban a baloldal került ugyan hatalomra. de nem változtak meg az alapvető társadalmi és osztályviszonyok, s a legjobb elképzeléseknek is útját állhatják a tőkés világ törvényei szabta korlátok. Éppen ezért van abban sok igazság, amit Evryben egy útjavító munkás mondott, amikor a változásról faggattam: „on verra”, azaz majd meglátjuk — volt tömör válasza. Amiben legalább annyi volt a jövőbe vetett remény, mint a jövőért érzett aggodalom. Valkó Mihály Következik: A Kiéber sugárúton. A L’Unité rajza. Ön kutató? Igen. És ezt mondja, ez az év önnek .jelentős volt? Igen. Miért? Talált valamit? Igen — munkát!
