Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-20 / 168. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. JÚLIUS 20 Újabb javaslatok a válság megoldására Egy nyugat-bejrúti apa ölben viszi megsebesült gyermekét — az édesanya mellette kézben viszi az infúziós üveget. Az elhúzódó politikai patthelyzet változatlanul súlyos szenvedéseket okoz a libanoni főváros lakosságának (Telefotó — KS) Hadgyakorlat az NDK-ban (Kommentárunk Washingtoni kockázatok Ahogy Nyugat-Bej rútot szinte hermetikusan elzárták. az izraeli csapatok a külvilágtól, úgy a libanoni • válságból is nehezen kínálkozik kiút. Szerencsére folynak a diplomáciai tárgyalások, de a megfigyelők többsége egyelőre csekély esélyt ad a patthelyzet megoldásának. Washingtonban egyszerre több eszmecserére összpontosul a figyelem. Kedden Reagan elnök a Fehér Házban fogadja az Arab Liga képviseletében tárgyaló szaúdi és szír külügyminisztert. Céljuk elsősorban az, hogy megszerezzék az USA támogatását—- mint a Biztonsági Tanács állandó tagjáét — az izraeli csapatok kivonásához Libanonból. Ez azonban csak az egyik téma. A megbeszélések másik napirendi pontja legalább ilyen fontos. Nevezetesen; Reagan igyekszik megoldást találni a Nyugat-Bejrútban körülzárt palesztin harcosok sorsára. Szíria elutasító magatartása rendkívül súlyos helyzetbe hozta a PFSZ-t, s az izraeliek egyre fenyegetőbben követelik az ügy lezárását. Félő, hogy a palesztinok távozásának elodázása a Tel Aviv által az utóbbi időben egyre sűrűbben emlegetett „katonai megoldás” alkalmazásához, vagyis a nyugat-bejrúti harcok kiújulásához vezet. Ilyen körülmények között a washingtoni diplo- . máciára minden korábbinál nagyobb nyomás nehezedik. Bármiként lépnek, sem a velük baráti viszonyban álló arab államok, sem Izrael rokonszenvét nem szeretnék kockáztatni. Az ilyen bonyolult helyzet tapintatos megközelítést igényel. S ki lenne erre alkalmasabb — teszik fel egyesek a kérdést Washingtonban —;. mint a Közel-Kelet egyik legkiválóbb szakértője. Henry Kissinger? George Shultz állítólag már tanácsot kért az ingázásai folytán az arab világban és Izraelben is sok tapasztalatot szerzett elődjétől. Washingtonban azt is tudni vélik. hogy Kissinger már Reagan elnöknek is fölajánlkozott bizonyos közvetítő szerepre. Más kérdés, hogy az elnök nem tartott igényt szolgálataira. Ügy tűnik, most sem hajlandó Kissingert a libanoni szorítóba küldeni: a Fehér Ház legalább is vasárnap cáfolta az erről szóló találgatásokat. Annyi azonban bizonyos. hogy a washingtoni vezetés rendkívül kényes helyzetbe, szinte kutyaszorítóba került. Izrael tulajdonképpen kész tények elé állította szövetségesét és patrónusát Libanonban. ám katonai lépéseivel egyszersmind megnehezíti a diplomáciai kibontakozást. Nyugat-Be jrút. a palesztin mozgalom főhadiszállása ugyan ostromgyűrűbe került, ,de bizonyos fokig mozdulatlanságra kényszerült az USA is. Bármiként lépne, az vagy Izrael rovására az arab világnak kedvezne és a palesztinok támogatását eredményezné, vagy fordítva, a Közel-Kelet amerikabarát- rendszerei körében váltana ki heves reakciót. Washington pe(jig egyiket sem kockáztatja. Gyapay Dénes (Folytatás az 1. oldalról) idézi Reagan sajátos hangvételű üzenetét a lao. Washingtoni értesülések szerint egyébként éppen Szaúd-Arábiának, valamint Kuvaitnak szólt a hétvégi ameril^pi javaslat „közös hadgyakorlatok” rendezéséiül. Az Irán részéről a térség országait fenyegető állítólagos veszéllyel riogató amerikai próbálgatás alkalmasint kudarcra ítéltetett — mutatnak rá sajtókörökben. Reagan elnök döntésére az Egyesült Államok — újabb rendelkezésig — felfüggesztette a golyósbombák szállítását Izraelnek — közölte tegnap a Fehér Ház. A függesztő hatályú döntés addig marad érvényben, amíg a vizsgálat meg nem állapítja, hogy a golyósbombákat Izrael „védelmi célokra” használta-e. Négyezer újabb lövedék szállítása tegnap lett volna esedékes. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője tegnap kizártnak nevezte, hogy bármely felelős amerikai személyiség fogadja Khaled el- Hasszánt, Jasszer Arafat Egyesült Álamokban tartózkodó közeli tanácsadóját. Szaúd al-Fejszal szaúdi külügyminiszter vasárnap Washingtonba érkezett, ahol a libanoni helyzetről és a Nyugat-Bejrútban körülzárt palesztin harcosok sorsáról folytat megbeszéléseket az amerikai külügyminiszterrel. — Ugyancsak Washingtonba érkezett tegnap Abdel Halim Khaddam Szíriái külügyminiszter is. Reagan amerikai elnök ma a Fehér Házban — Shultz külügyminiszter társaságában — fogadja a hivatalosan az Arab Ligát képviselő szaúdi és a Szíriái politikust. Shultz amerikai külügyminiszter a két arab külügyminiszterrel a tervek Terjedelmes határozatában az SZKP Központi Bizottsága pozitívan értékelte azt a munkát, amelyet a Grúz KP végez a Szovjetunió megalakulása 60. évfordulójának előkészületeivel kapcsolatban, és az elmúlt években végzett és jelenleg kifejtett tevékenységét. Az SZKP KB a hetvenes évek elején a tbiliszi pártszervezetről hozott határozatában igen komolyan megbírálta a Grúz KP tevékenységét. A határozat a többi között leszögezi, hogy Grúziában „kérlelhetetlen harc folyik a protekcionizmus, a káros hagyományok a magántulajdonosi tendenciák és a szocialista életforma normáitól való egyéb eltérések ellen, s ez Újjászervezik és tovább fejlesztik az amerikai haderők szabotázsra és a CIA céljaira is felhasználható különleges egységeit. A The New York Tjmes tegnapi jelentése szerint a kulisszák mögött folyó újjászervezésre Caspar Weinberger hadügyminiszter adott utasítást. A kommaníló- és szabotázsalakulatok kiképzésére, felszerelésének fejlesztésére szolgáló összegeket már — rejtve — tartalmazza az (októberben kezdődő) lüíllí-as pénzügyi évre szóló hadiköltségvetés. „A nem-hagvományos hadviselésre helyezett nagyobb hangsúly egybevág a Reagankormány . elgondolásával. szerint külön-külön tanácskozik majd. Hafez Asszad Szíriái elnök vasárnap este Damaszkuszban megerősítette: addig nem vonják ki Libanonból a Szíriái erőket, amíg ott izraeli csapatok tartózkodnak. Aszszad megerősítette továbbá, hogy az izraeliek által körülzárt Nyugat-Bejrútban a PFSZ harcosianak oldalán szíriai katonák is vannak. Eutsimiosz Sztoforopulosz, Görögország bejrúti nagykövete hétfőn cáfolta azokat a korábbi jelentéseket, amelyek szelint Görögország fölajánlotta a PFSZ-nek, hogy a Nyugat-Bejrútban körülzárt erőit egy görög szigetre telepítse át. Mudar Badran jordániai miniszterelnök az ammani hozzájárul ahhoz, -hogy a munkáskollektívákban egészséges erkölcsi-politikai légkör jöjjön létre, fejlődjék a néptömegek kezdeményezése és aktivitása.” Külön foglalkozik az SZKP KB határozata az ideológiai és politikai munka feladataival. Ezek sorában említi — az időszerű gazdasági feladatokra történő mozgósítás mellett — azt, hogy az eddiginél szélesebb körben kell szemléltetni a Szovjetunió létrejöttének történelmi jelentőségét, az ország népei és nemzetiségei internacionalista összekovácsolódásának fontosságát, a szocializmus történelmi vívmányait. Nagyjelentőségű az isj hogy dolgozókat az orosz néppel kialakult történelmi barátság szellemében neveljék. hogy fokozottan támaszkodjanak a CIA által folytatott titkos akciókra” — állapítja meg a lap. A The New York Times idézi a Pentagon irányelveit: „ha az Egyesült Államok érdekei veszélybe kerülnek, bevetik a különleges alakulatokat barátai és szövetségesei megsegítésére". Á szárazföldi haderő, a hadiflotta, a légierő és a tengerészgyalogság egyaránt rendelkezik e „különleges” kommandóalakulatokkal. Bevetésükre — így a Pentagon utasítása — akkor kerülhet sor. ha „hagyományos erők alkalmazása korai. alkalmatlan vágy kivihetetlen volna”. kormány tegnapi ülésén „nevetségesnek” minősítette Menahem Begin izraeli kormányfőnek egy izraeli—jordániai konföderáció létrehozására tett szombati javaslatát, ugyanakkor pedig részleges jordániai mozgósítást jelentett be. Ez utóbbit azért rendelték el, „hogy megvédjék az országot az agressziótól”. A jordániai miniszterelnök bejelentése egy nappal azután hangzott el,,hogy Hasemi Rafszandzsani, az iráni parlament elnöke kijelentette Teheránban: Irán minden szükséges lépést megtesz az olyan országok ellen, amelyek (mint Jordánia —. a szerk.) a közép-keleti háborúban Irakot támogatják. Békemenet — 82 Nagygyűlés Leningrádban A dán, norvég, svéd és finn békemozgalmak részvevőiből álló Békemenet ’82 — tagjai vasárnap — a hozzájuk csatlakozó szovjet békeharcosokkal együtt — végigvonultak a Néva-parti város — és Leningrád utcáin és terein. A folyótól mintegy húsz kilométernyire lévő piszkarjovói hősi temetőben — ahol a második világháború több mint félmillió leningrádi hősi halottja nyugszik — ünnepélyes nagygyűlést tartottak. Áz ünnepséget Mihail Dugyin szovjet költő, a Szovjet Békebizottság leningrádi területi elnöke nyitotta meg. A gyűlés szovjet és külföldi szónokai felszólították a világ minden békeszerető emberét, hogy az emberiség érdekében munkálkodjanak a béke megóvásán és megszilárdításán. Czyrek Rómában Józef Czyrek lengyel külügyminiszter tegnap Rómába érkezett és a Vatikánban találkozott Agostino Casaroli bíborossal, valamint Emilio Colombo olasz külügyminiszterrel. A lengyel külügyminiszter csütörtök reggelig marad Rómában. Nagy-Britannia Véget ért a vasúti sztrájk A brit mozdonyvezetők szakszervezete (ASLEF) — a szakszervezeti mozgalom általános támogatása híján — tegnap beszüntette két hete tartó sztrájkját. Közös hadgyakorlat kezdődött hétfőn az NDK területén, az NDK és Lengyelország hadserege, valamint a Németországban állomásozó szovjet hadseregcsoport törzseinek részvételével. A gyakorlaton haditengerészeti és légierők is részt vesznek. A Varsói Szerződés egyesített Az EGK-tagállamok külügyminiszterei kétnapos ülést kezdtek tegnap Brüsszelben. A napirenden a közel-keleti helyzet, az iraki—iráni konfliktus újabb fejleményei, Nyugat-Európa és az Egyesült Államok kereskedeleiyipolitikai ellentétei. Portugália tervezett közös piaci csatlakozása, s a közép-amerikai országokkal fenntartott kapcsolatok kérdései szerepelnek. Brüsszeli sajtóértesülés szerint tegnap délelőtt a külügyminiszterek mélységes aggodalmukat fejezték ki a libanoni helyzet és az iraki— iráni konfliktus miatt. Libanont illetően megerősítették, hogy a háború befejeződése után hozzájárulnak az ország Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára tegnap a román kormány meghívására hivatalos látogatásra Romá-Az. iraki csapatok kiűzték iraki területről az iráni inváziós hadsereget a Basra iraki határmenti kikötőváros körzetében "vívott harcokban — közölte tegnap reggel a BBC kiküldött tudósítója. A tudósítót — több külföldi kollégájával együtt- — az irakiak elvitték a frontvonalakra. Itt egy iraki ezredes bemutatta nekik a szombati és vasárnapi harcok színterét, s azt a pontot, ameddig az irániaknak sikerült behatolniuk iraki területre. Az ezredes közölte a külföldi tudósítókkal, hogy az irániakat — számszerint mintegy százezer katonát — maradéktalanul kiszorították Irak területéről, súlyos veszteségeket okozva nekik. A BBC tudósítja beszámolt arról. hogy míg a körzetben tartózkodtak, a határ felől szüntelenül hallani lehetett az ágyúdörgést. Teheránból egyelőre nincs hír a Basra körzetébe küldött csapatok sorsáról. A legutóbbi — vasárnap esti — iráni közlemény szűkszavúan arról számolt be. hogy a körzetben harcuk folytak, de hogy iraki vagy iráni te- Vületen. az nem derül ki. Az iráni közlemény szerint súlyos tüzérségi összecsapások voltak az 500 kilométefegyveres erői parancsnokságának kiképzési tervének megfelelően a gyakorlat célja a csapatok együttműködésének tökéletesítése, á fegyverbarátság elmélyítése. Az, első napon a csapatok az NDK középső területén védelmi harcokat gyakoroltak és jó felkészültségről tettek tanúbizonyságot. helyreállításához. Levélben kérték fel az Európai Beruházási Bankot, hogy engedélyezzen körülbelül 50 millió dollár összegű kölcsönt Libanonnak. Diplomáciai források ‘szerint Genscher nyugatnémet külügyminiszter Nyugat-Európa közel-keleti szerepvállalásának lehetőségét hangsúlyozta, amit már Mubarak egyiptomi elnök is szorgalmazott. Más téren a közösség az Arab Liga főtitkárának kérésére vállalta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait támogatva latba veti befolyását Teheránban az Irak elleni háború befejezése érdekében. niába érkezett. A főtitkárt Stefan Andrei külügyminiszter, valamint Románia állandó ENSZ-képviselője fogadta. rés frontszakasz valamennyi szektorában, iráni repülőgépek pedig támadták az iraki állásokat. Visszaérkezett Bagdadba Taha Jasszin Ramadan iraki első miniszterelnök-helyettes. A politikus Szaúd-Arábiában és Kuvaitban tárgyalt az iraki—iráni háborúról. Algírban tárgyal Husszein ugyancsak a konfliktussal Musszavi iráni kormányfő, kapcsolatos kérdésekről. Ismeretes. hogy az öböl-menti országok Irakot támogatják, Algéria pedig Iránt pártolja. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap este — középeurópai idő szeyint 22.00 órakor — zárt ülést tartott az iraki—iráni konfliktus ügyében. A Biztonsági Tanács egy héttel ezelőtt, július 12-én egyhangúlag hozott határozata tűzszünetre és csapataiknak a két ország nemzetközileg elismert határai mögé történő visszavonására szólította fel a hadviselő feleket. A tűzszünet betartásának ellenőrzését a BT határozat ENSZ-megfigvelők hatáskörébe utalta. Irán a határozatot elutasította és. mint ismeretes, offenzívát indított Irak erői ellen, behatolva iraki területre. * Hz SZKP KB értékelése a Grúz KP munkájáról Szabotázsra és a CIO céljaira is felhasználhatók Újjászervezik az amerikai különleges erőket Tanácskoznak az EGK-külügyminiszterek Bukarestben az ENSZ főtitkára Kiszorították Irak területéről az iráni támadókat Ellentmondásos hírek érkeztek az Irak és Irán határkörzetében folyó harcokról. Képünkön; teheráni jelentések szerint több mint száz ember vesztette életét Hamadan városában az iraki légitámadások következtében (Telefotó — KS)