Szolnok Megyei Néplap, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-12 / 136. szám

1982. JÚNIUS 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A „VERESFŐD” MESTERE Varga József kunmadarasi fazekas műhelyében A múzeumudvarban Hangversenyt ad a Kodály kórus Finnországi vendégszerep­lése előtt Szolnokon, a mú­zeumudvarban ad hangver­senyt ma este 8 órától a szolnoki Kodály kórus. Mű­sorukon többek között Hän­del, Haydn és Kodály Zoltán művei szerepelnek, de finn, észt és indián dalokat is hallhat a közönség a kórus előadásában. A hangverse­nyen — amelyet a Finn— Magyar Baráti Napok alkal­mából rendeznek meg — ve­zényel Buday Péter és Rigó Éve. Szólót énekel Vájná Ka­talin és Antal Gabriella, zongorán kísér Nagyné La- báth Valéria. Tv-találkozó Veszprémben Az idén isimét Tv-találko. zó színhelye lesz Veszprém. A június 21. és 26. között lezajló, sorrendben immár a XII. találkozóról tegnap a Magyar Televízió szék­házában tájékoztatták a szervezők a sajtó munkatár­sait. Mint elmondták: a szemlén 13 drámai alkotást és nyolc operafi'met vetíte­nék. Az eddigieknél gazda­gabb az ősbemutatók listá­ja: hét tv-film és a test­vérszakma képviseletében egy játékfilm — Gothár Pé­ter: Megáll az idő című al­kotásának — moziforgalma­zás előtti vetítésére kerül sor. Újdonság lesz az idén, hogy először jelentkezik mű­soraival a szegedj és a pé­csi körzeti stúdió. Az előb­bi három ősbemutatót is tart Veszprémben. A veszprémi tévételálkozó eseményeit a nagyközönség is figyelemmel kísérheti: a televízió naponta tájékoztat­ja nézőit a rendezvényekről. Hétfőn — rendkívüli adás­napon — az 1-es csatornán számol be az első nap prog­ramjáról, majd ezt köve­tően bemutatja az Üdvözlet Veszprémből című szórakoz­tató műsort. Ebben az el­múlt 11 esztendő alatt kü- löndíjat nyert alkotások sze­replői lépnek fel. Keddtől péntekié a 2-es csatorna tá­jékoztatja a nézőket a talál­kozóról, s minden este je­lentkezik a képernyőn a Stúdió ’82 különkiadása. Két-három verébugrásnyi az egész műhely. Az égető­kemencék is kiszorultak az udvarra, az egyik fedél, a másik szabad ég alatt van. Jókora házőrző vigyázza a parányi portát, a butykoso- kat, a kancsókat, a köcsögö­ket, a lisztest, a sóst, a faze­kakat, fűszertartókat. Idilli a kép a régi fakerítéssel, mintha itt ragadt volna a múlt század. A mester edényeit rakos­gatja. — Régi, régi dolgok ezek. A nagyapám azt mondta, hogy az ő nagyapja is faze­kas volt. — Csak a maga pályáján volt kitérő? — Már ahogy vesszük. Én kubikos voltam, itt is'ott is, de apám csendben dolgozga­tott, íazekaskodott. Aztán el­ment ... Hozzám meg jöt­tek a testvérek — én vol­tam a legfiatalabb a család­ban — rokonok, falusiak, hogy mi lesz a fazekassággal, ki dolgozik nekik? Így tér­tem meg a régi mesterség­hez néhány éve. Azt csiná­lom, amit az őseimtől láttam, tanultam: kavicsolt veres edényeket. Füredi ág ez, mi is onnan származunk, na­gyon, de nagyon régi mun­ka . . . — A különböző kiállításo­kon, ahol szép sikerrel sze­repelt, sokan kíváncsiskod­tak a „kavicsolásra’'. Hogy megy ez? — Itt van ez a sima, tü­körsima kézbeíekvő kavics... Vigyázok rá mint a szemem- íényére . . . — Miért? Ilyen sok van: fekete folyami kavics. — Amekkorát maga téved! Ez az egy van! Szegény apámnak volt még egy ilyen jószága, de elveszett. Idefi­gyeljen: amíg kubikoskod- tam évekig figyeltem a só­derhegyeket, hátha találok olyat, amelyik jó lesz. Ne adj isten! Ritka kincs... Szóval fogom az edényt, *s szépen rárajzolom a kavics­csal a mintát, aztán beleég, ráég .. . De éppen a kavicso­lás miatt vastagabbfalúnak, erősebbnek kell lenniük ezeknek az edényeknek, mint a mázoltaknak. Jó kell égetni őket, akkor bírják az időt, a strapát... — A kemencék is jó régi­ek... — Nem annyira öregek, mint inkább régimódiak. Én építettem őket, hogy elles­tem az apámtól, nagyapám­tól. Nagy kincs egy jó ke­mence. No, nemcsak a faze­kaskemence ... — Hanem? — Amilyen még volt a ré­gi portákon, szobákban/ Búbos, kuckós, melyik mi­lyen. Nem sül azóta olyan kenyér, rétés, bodag, krump­lismackó, amióta kiment a divatból a kemence. De én Ez az örökségem már hallom: itt is ott is épí­tenek. Kérdezik, hogy kell, mint kell. — S hogy kell? — A torokmagasság, a lángjárás a fontos, meg a jó tapasztás. Megvan ennek is a nyitja, de nem ördöngös­ség. Aki jó pácolt szalonnát akar enni, építsen kemencét. Nem kunszt a semmiből meg van, de hogy milyen hasz­nos, csak az tudja, akinek van . i1, A madarasi veres­főd különösen jó hozzá. — Mázas edényekkel nem próbálkozott. — Dehogynem, csak vala­hogy nem szeretem úgy, mint ezt az egyszerűt, ezt a régit, a kavicsoltat. Lehet, at­tól van, hogy ez az öröksé­gem. — ti — / Arcok és szándékok Jeney István fényképei Jeney István fényképei a Szigligeti Színház előcsarno­kában láthatók. Nyolc kü­lönböző előadás jellegzetes-, avagy Jeney látásmódjától figyelmet érdemlő mozzana­tain gondolkodhat el a néző. Mindegyik felvétel >— a szí­nészi alkotás pillanatának megismételhetetlenségéből következően — egy adott va­lóság térképe, modellje, ha úgy tetszik feltehetetlen kér­dőmondata. Vidám dolognak egyáltalán nem mondható látvány, emberek küszködé­se szándékaik, törekvéseik megvalósításáért, pontosab­ban: elképzeléseik megköze­lítéséért. Hiába a színház a kiállítás témája, semmi „színházit” nem találhatunk Jeney felvételein, sem a fo­galom megszelídített, sem gunyoros értelmezésében. Kegyetlen világ, a valóság hordozója a mólytónusú képsorok összessége. Más­képpen kellene élni életün­ket, hogy boldogok lehes­sünk, sugallja a tárlat. De a boldog embert alakító szí­nész maradéktalanul érezhe- ti-e ezt, amikor márdossa a kétely: olyan boldogságot mutattam-e, amely az értei­Dosztojevszkij: Nasztaszja Filippovna. Rendezte: Andrzej Wajda (Budapest, 1981. Zichy kastély) Képünkön: Jan No­wiczky A híres előadás másik jelenete: Jerzy Radzilowitz mes élet csúcsa, amely köve­tendő, s cél... Talán újra megérthetünk valamit Jeney fényképei láttán, hogy miért halnak korán a színésze*? Az erős érzelmi hatást ki­váltó képsorok első nézője, a fényképész Jeney, aki az objektiven keresztül úgy láttá kollégáit, a helyzete­ket, ahogy megörökítette, nem tagadhatja le a színész Jeneyt, hiszen az-is nagyon komoly szerep, ahogyan a színészekről beszél képeivel. A kiállítás katalógusában Rainer Maria Rilkét kéri se­gítségül mottója megfogal­mazásához: „...szívesen le­törölnénk a festéket s min­dent, ami hamis, hogy úgy láss bennünket, amilyenek valójában vagyunk. De vala­hol még ránk tapadt egy da­rabka jelmez, amelyről meg­feledkeztünk.” Ez a szerep- / vállalás az emberi magatar­tás folytonossága, s talán mindegyikünk színész, tragi­kus hős, ki netán elbukik, tapírbőrű bufó, aki csak a kacagásra érzékeny, szalon- bonviván, primadonna aki értően festi magát, s egy idő után önmaga sem tudja, ki van a maszkja alatt. Talán nem is a színházról beszélteti képeit Jeney, ha­nem arról a nagy színpadról, amelyen — idézzük újra Rilkét — „csetlünk-bbtlünk, félig ember, félig gúnykép mindegyikünk: nem vagyunk sem színészek, sem valódi­ak .. . De úgy hisszük, annak a „fényképésznek”, aki így sű­ríteni tudta a színpad vilá­gát színésznek kellett szü­letnie. T. L. Hatvanezer kollégista nevelése Tanulmányi sokkal jobb Kollégium. Nemzetközi művelődéstörténetünkben év­századok óta patinás csengé- se van ennek a szónak, amelynek hallatán a leg­több ember iskolai tanulmá­nyaira gondol vissza, kollé­giumban nevelkedő költők, írók, tudósok életrajzára. Emlékezetünkben úgy élnek a régi kollégiumok, hogy azok tették lehetővé a sze­gény családból származó ta­nulók ingyenes vagy ked­vezményes oktatását — és ez így igaz. Kevesen tudják, hogy már az első magyarországi kollégium is a szegény sorsú diákok fölkarolására alakult a7 1390-es évek elején: ”a tanulni vágyó szegény isko­lások Krisztus-kollégiuma”, így nevezte el az alapító, Budai János esztergomi Jelenleg négyszázhúsz ál­talános és középiskolai kol­légium működik Magyaror­szágon, második otthont adva csaknem. hatvanezer — ebből 11 ezer kisiskolás — tanulónak, akiknek a lak­helyén elnéptelenedett az általános iskola, illetve nem található a továbbtanulásra választott típusú Icözépisko- la, és kedvező bejárási le­hetőségeik sincsenek. A kol­légisták nagy többsége, mint­egy hetvenöt százaléka két­kezi dolgozó gyereke. Mit kínál egy mai kollé­gium a családból ideiglene­sen kiszakadt gyereknek? Tulajdonképpen család, he­lyett családot, egy másik: az otthoninál sokkal na­gyobb közösséget. Ahogy a kollégiumok életét vezérlő rendtartás előírja: otthont nyújt, kiegészíti és szükség szerint pótolja a családi ne­velést, gondoskodik az ott­honosság. az érzelmi védett­ség feltételeiről. Persze a kollégium mást is ad a növendékeknek emellé: például hathatós eredményük az átlagnál kanonok. Ennek a kollégi­umnak a szabályzatában az olvasható; hogyha ezek a növendékek azután jól jöve­delmező álláshoz jutnak, kö­telesek visszafizetni a Krisztus-kollégiumnak az összes költséget, amelyet a tanításukra fordított. Egyéb­ként mentesek a visszafize­téstől”. A mai kollégistáknak nem kell visszatéríteniük az ok­tatási költségeket, ha fel­nőtt korukban jó állásba kerülnek. Ezzel persze eszem ágában sincs a csak­nem hatszáz évvel korábbi viszonyokat párhuzamba ál­lítani a mostaniakkal, hi­szen annyiszor és akkorát fordult azóta a világ, hogy az összevetésnek egy sze­mernyi lehetősége sincsen. A neveléstörténeti adalék érdekes illusztráció csupán. tanári segítséget az iskolai tanulmányok eredményes végzéséhez, elmélyítéséhez. Hogv milyen színvonalon? A legtöbb helyen a kollé­gisták tanulmányi átlaga sok év óta jóval magasabb az iskolai átlagnál. Amiként iskoláinkból, ha­sonlóképpen a kollégiu­mainkból is száműzték a régi rend, a megcsontosodott pedagógia; kaszárnyafegyel­mét. A mai kollégiumok világa derűs, emberséget sugárzó. Az ott dolgozó pe­dagógusok a munka és a pihenés ésszerű arányainak kialakításával, a játék és a sportolás lehetőségeinek megteremtésével a tanulók, sokirányú művelődéséről, a szabad idő tartalmas eltöl- tésérlő is gondoskodnak. A kollégium igaz; nevelő intézmény: közösségbem a közösség által, a közösség számára neveli a fiatalokat; hozzájárul önállóságuk ki­bontakozásához. a szocialista személyiség sokoldalú kitel­jesedéséhez. Diákönkormányzat Van a középfokú kollégiu­mokban folyó nevelésnek egy olyan eleme is, amely a szocialista demokrácia fej­lesztését illetően széles kö­rű társadalmi érdeklődésre is számot tarthat, ez pedig a kollégiumi diákönkor­mányzat. Az önkormányzati tevé­kenységnek az a célja, hogy a tanulók — a kollégiumi rendtartással és nevelési tervvel összhangban — a diákotthoni közösség tagjai­ként vegyenek részt önma­guk és társaik nevelésében, a közösségi életmód alakítá­sában. E célok valóra válá­sában kollégiumaink több­sége figyelemreméltó ered­ményeket ért el; a tanulók a maguk által szabályozott életforma követelményeihez jól alkalmazkodnak A kol­légista közösség évente diák­tanácsot választ, és két köz­gyűlés között ez a szervezet — a tanárokkal együttmű­ködve — felelősségteljes munkát végez a kollégium mindennapi életének irányí­tásában. A diáktanácsnak a közös­ségi élet minden egyes moz­zanatához köze van: dönté­si, egyetértési, véleménye­zési jogok egyaránt megille­tik. A diáktanács figyelem­mel kísérj a kisebb tanulói közösségek szervezeti életét, jutalmazást és elmaraszta­lást kezdeményez, jóváhagy­ja a továbbtanulási javas­latokat, szervezi a szabad­idős programokat, hallatja szavát a diákszociális jutta­tások odaítélésében. Nevelőtanárok Nem esett még szó a ne­velőtanárokról, akiknek az a fő feladatuk, hogy nagy fe­lelősséggel, önállóan, céltu­datosan segítsék a kollégis­ta fiatalok személyiségének mind teljesebb fejlődését. Kívánatos volna, hogy egy­re több kiváló fölkészültsé- gű pedagógus jöjjön erre a pályába, ám a jelenlegi fel­tételek kevéssé vonzzák őket. Magas a heti kötelező óraszám, a fizetés nincsen arányban a terhekkel, ala­csony a túlmunka díja is, a családosok életét pedig borítja a fordított időbeosz­tás, vagyis ők akkor van­nak szolgálatban, amikor a családjuk a pihenés óráit töltik — ezek a- leggyako­ribb panaszok. Az oktatási kormányzat és a tanácsok az utóbbi évti­zedben sokat tettek a ne­velőtanárok élet- és munka­körülményeinek javításáért, de minden nehézségen nem sikerült még úrrá lenni. Ez .magyarázza, hogy a jelenle­gi ianárok egy része ugró­deszkának tekinti a kollé­giumi állást, és az első adandó alkalommal átlép az iskolai katedrára. Vannak azonban szép számmal törzsgárdista taná­rok a kollégiumokban is, olyanok, akik tízjhúsz vagy még több éve dolgoznak ugyanazon a helyen. Min­den elismerést megérdemel­nek Sk, mert a kollégiumok, diákotthonok nevelési ered­ményei az ő áldozatos pe­dagógiai tevékenységük nél­kül nem jöhettek volna lét­re. PKI. „Lisztes”, „sós”, „fűszeres” A második otthon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom