Szolnok Megyei Néplap, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-20 / 143. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. JÚNIUS 20. HÉTFŐ: Szovjet kormány- nyilatkozat a libanoni helyzetről, a Szovjetunió az izraeli csapatok kivonását követeli — Szaúd-Arábia új királya, Fahd, az egyiptomi elnökkel tárgyalt Híjadban — Közlemény kiadásával véget ért a magyar—mongol kormányfői találkozó. KEDD: Fegyvernyugvás a Falkland-szigeteken — Brezs- nyev üzenetét az ENSZ leszerelési ülésszakához Gro- miko külügyminiszter ismertette: a Szovjetunió nem alkalmaz elsőként atomfegyvert — A Közös Piac pénzügyminiszterei elhatározták a szocialista országoknak nyújtott hitelek kamatlábának emelését. SZERDA: Üjabb harcok Bej- rút körül, Habib, az amerikai elnök különmegbízottja Szárkisz libanoni elnökkel tárgyal — Begin izraeli kormányfő New Yorkba érkezett — A kínai külügyminiszter befejezte bonni tárgyalásait — Véget ért Szingapúrban az ASEAN-orszá- gok külügyminisztereinek konferenciája. CSÜTÖRTÖK: Argentínában menesztették Galtieri, köz- társasági elnököt — Reagan elnök felszólalt az ENSZ- közgyülésen — Mitterrand francia elnök bécsi hivatalos látogatása során javaslatot tett a libanoni rendezésre — Losonezi Pál hivatalos, baráti látogatásra Burmába érkezett. PÉNTEK: Magyar kormánynyilatkozat a palesztinai és a libanoni nép ellen intézett izraeli fegyveres agresszióról — Gromiko szovjet és Haig amerikai külügyminiszter találkozója New Yorkban — Willy Brandt, a szö» ciáldemokrata párt elnöke élesen elítélte az FDP hes- seni szervezetének pálfordu- lását. SZOMBAT: 18 órás tűzszünet Libanonban — A jugoszláv parlament inflációellenes gazdasági programot fogadott el _ ceauscscu román államf ő iraki tárgyalásainak befejezése után Jordániába látogat. Miért nem akarja a Nyugat ugyanazt tenni, mint a Szovjetunió: lemondani a nukleáris fegyver elsőként való alkalmazásáról? Nem túlzás azt állítani, hogy a szenzáció erejével hatott, amikor Gromiko szovjet külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés szónoki emelvényén felolvasta Leo- nyid Brézsnyev üzenetét, s benne az ünepélyes nyilatkozatot: ettől a perctől kezdve a Szovjetunió lemond a nukleáris fegyver elsőként való alkalmazáséiHeti világhíredé ról! A gondolat ugyan nem új, néhány éve merült fel először, de ilyen határozott kötelezettségvállalás még nem történt. A világközvé- lemény tekintélyes része azt várta, hogy a Nyugat követi a példát. Nem így történt. Az első zavarodott vagy tartózkodó állásfoglalásom utón 21 órával Washington megütötte az alaphangot: a szovjet elkötelezettség „nem je'ent hatékony eszközt a nukleáris háború veszélyének csökkentésére”, sőt: a NATO, ha ugyanígy elkötelezné magát, „megnyitná az utat egy Európa ellen hagyományos fegyverekkel indítandó agresszió felé . . J” Van Agt holland miniszter- elnök az ENSZ-ben elismerte, hogy a nukleáris fegyver használatáról való lemondás fontos bizalomerősítő intézkedés lehet, s ugyanígy nyilatkozott Egon Bahr, a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt biztonságpolitikai szakértője is aki hozzátette, hogy a szovjet döntés kedvező feltételeket teremt a különböző fegyverzetellenőrzési tárgyalások számára. Reagan elnök az ENSZ- közgyűlésen nem válaszolt a szovjet kezdeményezésre, viszont a Szovjetuniót próbálta felelőssé tenni a fegyverkezési hajsza fokozódásáért. Az amerikai véleményeket visszhangozva a NATO- ban azt állították, hogy éppen az „sértené a nyugati szövetségi rendszert”, ha kimondanák, hogy elállnak a nukleáris fegyver elsőként való alkalmazásától. Luns főtitkár például kijelentette, hogy fenn kell tartani a „bizonytalanságot”, mivel az elsőnek való alkalmazásról lemondva „kétségbe vonnák a NATO elrettentő erejének hitelét”. Rogers tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka pedig azt mondotta: „ha úgy találja, hogy nem tudja teljesíteni küldetését a Varsói Szerződés erőinek a legyőzésére, akkor javasolni fogja hadászati atomfegyverek használatát.” Izrael a palesztin ellenállás kiszorítását akarja elérni libanoni katonai akciójával. Képünkön: izraeli páncélosok a Bejrutot Damaszkusszal összekötő országúton A kérdés világméretű vitája o'zenyíthatja: kik azok, akik atomháború gondolatával kacérkodnak. Mi történik Argentínában? A Falkland- (Malvin-) szigetek körül két és fél hónapja kirobbant „operettháború” a héten véget ért. A Port Stanleyt védeni hivatott argentin egységek megadták magukat. Argentína maradt alul. A fő vesztesnek Galtieri tábornok, a köztársasági elnök bizonyult, akit lemondásra kényszerítettek tábornoktársai a Buenos Aires-i juntában. Különösed azt rótták fel neki, hogy a vereségért másokat tett felelőssé, a hadsereg vezetőit, ő maga viszont nem tett meg mindent azért, hogy a kezdettől fogva egyenlőtlen küzdelmet előbb — és Argentína számára kedvezőbb feltételekkel — fejezze be. Elhunyt Khaled szaúd-arábiai király. Képünkön: Mubarak egyiptomi elnök az új uralkodó, Fahd (jobbra) társaságában 1976 óta — a Perón-korszak vége óta — különböző katonai csoportok és új meg új tábornokok váltják egymást a hatalom élén. A mostani „háborús vereség” alkalmat ad a hatalmi harc újabb felállásában való megvívására. A nacionalista erők rokonszenve a légierő felé fordul, hiszen a Falkland- szigetek körül — vállalva igen sok harci repülőgép és pilóta elvesztését is — a légierő küzdött a legdereka- sabban és a legeredményesebben. Az új vezetőkre mindenesetre nehéz napok várnak. A gazdasági helyzet már korábban is válságos volt, a hadikiadások rohamos növekedése ezt csak súlyosbította. A társadalmi feszültsé- j get a háborúk idején, szokásos nemzeti egység kialakulása nem szüntette meg. A tömegek újra az utcákra vonulnak, hogy a „vereség” miatt és Anglia ellen tüntessenek, de közben már azt is követelik, hogy távozzon a junta. Megadták magukat a Falkland-szigeteken tartózkodó argentin csapatok. Képünkön: Jeremy Moore brit tábornok, aki az argentin fegyverletételről szóló dokumentumot átvette Mi a célja Izraelnak Libanonban, mit remél ott elérni? A palesztinokat Izrael ki akarja szorítani Libanonból, tehát tulajdonképpen az ütköző övezetre nem is lenne szüksége. A palesztin mozgalom felszámolása végett támadtak olyan hevességgel a palesztin menekült- táborokra, amelyeket aztán a földdel tettek egyenlővé Tíz- és százezrek menekültek tovább: nők, gyermekek, aggastyánok. A férfiakat mind egy szálig igazoltatták, azt keresve, ki tagja a PFSZ-nek. Hova menjenek a palesztinok? Izrael nem bánja, ha Szíriába, azt sem, ha Jordániába, hiszen régóta létezik egy olyan terv, hogy ám legyen egy palesztin állam, de — Jordánia helyén! És még egy feltétel van: ez a palesztin állam gazdaságilag, politikailag legyen Izrael-. nek alávetve. Pálfy József Újabb szovjetellenes amerikai szankciók Béketüntetés Párizsban A francia békemozgalom kiemelkedő eseménye lesz az a nagyszabásúnak ígérkező felvonulás, amelyet ma délután Párizsban rendeznek a Montparnasse pályaudvartól a Bastille térig. Néhány héttel ezelőtt a francia közélet és kulturális élet száz személyisége felhívással fordult a francia néphez, hogy egy nagyszabású tüntetésen szálljon síkra a nukleáris eszkaláció veszélye ellen, s foglaljon határozottan állást a béke védelmében. E felhívás aláírói — köztük Aragon, Hervé Bazin, Maurice Béjart, JeanFerrat, Sanguinetti tengernagy, Jean-Louis Trintignant, Va- sarelly, Vercors — arra szólították fel a franciákat,' hogy miközben New Yorkban az ENSZ rendkívüli ülésszaka tanácskozik a leszerelésről, a francia nép is hallassa hangját, sürgesse a fegyverkezési hajsza megállítását, s követelje az enyhülés politikájának folytatását. Reagan amerikai elnök újabb szovjetellenes szankciót határozott el pénteken. A lengyelországi szükségállapot bevezetésének ürügyén az elnök az amerikai lacensszel dolgozó külföldi vállalatokra is kiterjesztette azt a tilalmat, hogy részt vegyenek a Szibériát NyugaUEprópávál összekötő gázvezeték építésén. A döntést a nemzetbiztonsági tanács ülésén határozták el, amerikai vezetők szerint nem akadályozhatja ugyan meg a gázvezeték építését, de késleltetheti azt. Az amerikai döntés elsősorban azokat a nyugat-európai cégeket érinti, amelyek a General Electric helyett szándékoztak turbinákat szállítani az épülő gázvezetékhez. A többi amerikai cég (példáiul a Caterpillar és a General Electric) által megbélyegzett washingtoni szankciók kiterjesztése jogi problémákat is felvet, mivel az európai cégeknek korábban átadott licencek felhasználásának utólagos korlátozásáról van szó. A szovjet—nyugat-európai gázvezeték építését lassítani szándékozó új amerikai tilalmi intézkedés a gázveze- ,ték építésében részt vevő nyugatnémet vállalatokat fenyegeti — állapítják meg nyugatnémet gazdasági körökben. Párizsban a kormányhoz közel álló körökben azt jelentették, hogy az amerikai kormány eddig még nem tájékoztatta hivatalosan Franciaországot a pénteki rendelkezésről. Az AFP hírügynökség megállapítja, hogy szakértők szerint a Szovjetuniót semmiképpen sem akadályozhatja az embargó a gázvezeték építésében, mert a Szovjetunió rendelkezik a turbinák gyártásához szükséges műszaki eszközökkel, még ha azok drágábban, vagy hosszabb idő alatt készülnek is el. ENSZ-erM Míg két hónap Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken este 13 szavazattal, két tartózkodás mellett újabb két hónapra meghosszabbította az ENSZ libanoni békefenntartó erőinek mandátumát. tA békefenntartó erők megbízatása tegnap járt volna le, s a Biztonsági Tanács — amely korábban hathónapos időszakokra hosszabbította meg azt. — Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár javaslatára úgy döntött, hogy ezúttal csak két. hónapra terjeszti ki az Unifil-csapatok mandátumát, tekintettel a közben rendkívül súlyossá vált helyzetre, s arra, hogy az ENSZ- erők a libanoni inváziót elkövető izraeli csapatok számbeli fölénye és nagyobb technikai felszereltsége miatt, valamint megbízatásuk jellegénél fogva sem tudták útját állni az agressziónak. Folytatódlak a tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) tatásai alüpján a tegnapi The New York Times feltételezi, hogy a közel-keleti, elsősorban a libanoni helyzet mellett, szó lehet egy korábban idén őszre tervezett csúcstalálkozó előkészületeiről. Másfelől a külügyminiszteri találkozót figyelemmel kísérő amerikai sajtóforrások rámutatnak: Reagan csütörtöki beszéde az ENSZ-ben és az amerikai kormány változatlanul minden szovjet indítványt elutasító vagy agyonhallgató magatartása aligha növeli egy csúcstalálkozó sikerének esélyét. Izrael a PFSZ lefegyverzését követeli A 48 órás tűzszüneti felhívást elfogadva, Izrael ma délig adott haladékot a PFSZ lefegyverzésére. Az izraeli követeléseket képviselő Philip Habib amerikai elnöki megbízott nyomatékosan figyelmeztette a libanoni és palesztin vezetőket, hogy „az izraeliek készek elmenni a végsőkig”. Ez azt jelenti, hogy a diplomáciai közvetítés kudarca esetén a fővárost körülzáró izraeli invá- ziós csapatok tömegmészárlás árán is felszámolják a palesztin erők maradványait, a- PFSZ bejrúti központját. Tegnap a kora délutáni órákig a tárgyalások nem hoztak eredményt.' A PFSZ hajlandó átadni a fegyvereit a libanoni kormányhadseregnek, ha ezt megelőzően az izraeli csapatokat kivonják Bejrút térségéből, megfosztva őket attól a lehetőségtől, hogy irtóhadjáratot indítsanak a fegyvertelen palesztinok ellen. S/.a- lah Khalaf (Abu íjad), az El- Fatah helyettes vezetője felszólította Szárkisz libanoni elnököt és a kormányt: vessenek véget az izraeli megszállásnak és akkor a PFSZ minden tőle telhetőt megtesz az ország egységének megőrzéséért. * * * Zehdi Terzi, a Palesztinai Feilszabadítási Szervezet képviselője. aki megfigyelőként képviseli a PFSZ-t az ENSZ- ben. az ENSZ-közgyűlés rendkívül; leszerel.ési ülésszakának péntek délutáni ülésén élhangzott beszédében köszönetét mondott azoknak az országoknak, amelyek Me- nahem Begin beszéde idején kivonultak a közgyűlés ülésterméből, s ezzel kifejezték támogatásukat a palesztin nép iránt. Terzi rendkívül kemény hangon ítélte él az izraeli kormánynak a hitleri fasizmusra emlékeztető bűncselekményeit, amelyeket demagóg módszerekkel próbál elfogadtatni a nemzetközi közvéleménnyel. A Tel Aviv-i kormány — mondta — világosan kijelentette, hogy cél-' ja a PFSZ megsemmisítése. De ahhoz, hogy ezt megtehesse, a palesztinai népet kell megsemmisítenie. A PFSZ és a palesztin nép ugyanaz — jelentette ki Terzi. A PFSZ képviselője nem hggyotj kétséget afelől, hogy Izrael számításai nem vál- ha'nak be: a palesz'in ,n.ép folytatni fogia a küzdelmet ioigaiért. mert az önvédelem és a létezés joga elidegeníthetetlen és szent jog minden nép és nemcsak az államok számára. Argentin üzenet a BT elnökének Pénteken délután a Buenos Airestől 2600 kilométerre délre fekvő Puerto Santa Cruzba megérkezett az argentin hadifoglyok első csoportja a Falkland- (Malvin-) szigetekről — jelentette a Noticias Argentinas független argentin hírügynökség. Argentína mindaddig nem tekinti befejezettnek az Angliával fennálló konfliktust, amíg London nem oldja fel a Falkland-szigetek légi és tengeri blokádját, nem vonja ki csapatait a szigetekről, és nem szünteti meg az általa, valamint a Közös Piac által elrendelt gazdasági szankciókat — a többi között ezt hangoztatja az az üzenet, amelyet az argentin ENSZ- nagykövet juttatott el a Biztonsági Tanács elnökéhez kormánya nevében. Az üzenet azzal vádolja Angliát, hogy nem tartotta magát a Biztonsági Tanács határozatának ahhoz a pontjához, amely a tárgyalásos rendezésre szólította fel mindkét országot a Falkland-szigetek kérdésében támadt vitában. Argentína továbbra is az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalásokat tartja az egyetlen eszköznek, amellyel elérhető a konfliktus rendezése és megszüntethető a törvénytelen gyarmati uralom — hangoztatja az üzenet. Az argentin pártok a junta élén történt változás ellenére változatlanul követelik a katonai kormányzás megszüntetését és az ország súlyos gazdasági és szociális problémáinak megoldását. Lengyel tiltakozás A lengyel kormány —sajtószóvivője -útján — nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy Reagan elnök sorozatban megpróbál beavatkozni a lengyel belügyekbe. Nyugat-európai kőrútján, majd június 13-i nyilatkozatában, legutóbb pedig az ENSZ- közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakán megpróbálta . kioktatni a lengyel vezetést arról, hogy milyen belpolitikát folytasson. Az Egyesült Államok legfejső vezetői hozzá hasonló módon Lengyel- ország szuverenitása ellen lépnek fel, arrogáns módon diktálni próbálnak a lengyeleknek. Június 13-i nyilatkozatában Reagan odáig ment, hogy a lengyeleket tüntetésekre buzdította, s ezzel gyakorlatilag arra lázította őket, hogy lépjenek fel saját országuk vezető szervei ellen. Az Egyesült Államok a gazdasági szankciókat is abban a reményben folytatja, hogy ezáltal elégedetlenséget keltsen a lengyel lakosság körében, s előidézze, hogy az emberek szembeforduljanak a szocialista állammal. A jelenlegi amerikai kormány politikája ellentétes mind az ENSZ alapokmányával, mind a helsinki záróokmányban foglaltakkal — hangsúlyozza a nyilatkozat, és rámutat, hogy éppen az amerikai politika volt az egyik fő oka' annak, hogy Lengyelországban az ország megmentése érdekében olyan rendkívüli intézkedéseket kellett bevezetni, amelyeket most a washingtoni kormány hevesen bírál. Lengyelország továbbra sem fog aláaknázó szerepet játszani, amellyel meggyengítené a szocialista közösséget és a Varsói Szerződést, a Szovjetunióval való barátságot, s amely veszélybe sodorná az európai békét, az ország határainak stabilitását.