Szolnok Megyei Néplap, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-19 / 142. szám

10 Nyugdíjasok fóruma 1982. JÚNIUS 19. LEVÉL HELYETT * A nehezen papírra vetett, dülöngélő betűkből nehéz sors világlik ki. Idős, nagy­beteg asszony írta, s nem bajait, betegségét panaszolta. Csupán azt: miért olyanok az emberek... Kapzsik, lelketlenek, po­tyára vágyók. Ilyenek lennénk? Vitathatatlan, vannak, akik cselekedeteik szavaik -és terveik alapján ilyennek tűnnek. Legalábbis az idős nagybeteg példájából, életé­ből ez olvasható ki. Az asszony hatvanon felül maradt özvegyen, s* egyúttal teljesen magányosan. Nem ő tehet róla, hogy nem szült gyereket, nem maradt gyá- molítója öreg napjaira, — bár ki tudja, a gyerek, az utód gyámolító-e mindenkor, minden családban? Nos, az asszony fiatalságában faluról a fővárosba került, s úgy tervezte, csak addig szolgál úri házaknál, amíg párjára talál. Bár ez megtörtént, mégse hagyhatta el a cseléd­szobák, a .hátsó lépcsők, a konyha melletti pár lépés hosszú folyosók világát. A férj is nincstelen volt, nehéz munkával — ha volt mun­kája — kereste a kevéske kenyeret, ami sokszor magá­nak is csak kóstoló volt. így a feleség tovább cselédeske- dett, s' örültek egymásnak, ha kimenőnapokon ligetben, parkban, akárhol találkoz­hattak. Mikor meg eljött a jobb idő, a fellélegzés, negy­ven múlt, megfáradt, korán megöregedett, agyondolgo­zott kis nő — hogy vállalhat­ta volna a felelősséget? Egy anyának sokszor a fél élete is kevés, amíg felneveli a gyerekét. így, ezért maradt magára, mikor megözve­gyült. Ennek már majd’ húsz éve. Az első tíz év eltelt nagyobb bajok nélkül. Minden nyáron végigmeszelte a kis házát, ki­járt a temetőbe esténként, muskátlit, petúniát, rezedát gondozott a férje sírkertjén. Voltak ugyan rokonai, nem is kevesen, de idegenül fo­gadták, s ő is úgy érezte ma­gát, ha nagy elszánások kö­zepette meglátogatta egyiket- másikat. Valahogy nem fo­gadták vissza maguk közé. Ö •volt a távoli, az alig ismert. Amikor ágynak esett, már csak egy öccse élt, s testvé­reinek gyerekei. A testvér is a vállát vonogatta, amikor a kórházból keresték őket. Nem, ők dolgoznak, elfoglal­tak a saját családjukkal, nem tudnak segíteni. Ápolni, el­látni? Hogyisne! Régi ismerős, húsz évvel fiatalabb nyugdíjas asszony állt mellé, hogy elhagyta a kórházat. Napjában vitt neki ebédet, kiváltotta az orvos­ságokat, körbetakarította a szobáját, kimosta szennye­sét. Sokszor elmondta neki:. sose tudná megfizetni, amit érte tesz. Sok-sok betegség, többszö­ri kórházi ápolás után gon­dozója kitartott mellette. A legutóbbi kórházi napokban jött a gondolata. Ha ez az asszony így gondoskodik ró­la, mindenkinél jobban meg­érdemli a kis házát, ezét- azát, ha lehunyja a szemét. A gondolatot tett követte. Nehezen papírra vetette, dü­löngélő öreges betűivel leír­ta; a végakarata az, hogy a jó asszony örököljön utána. Az asszony először tiltako­zott, aztán sok sírás, beszél­getés után elfogadta a leve-, let. A just hagyónak arra is volt gondja, hogy két beteg­társát megkérje, írják alá, legyenek tanúi a végakara­tának. Hogy-hogy nem, erről már hírt hallott minden, őt meg­tagadó rokon. Üzentek, fe­nyegetőztek: megtámadják ők azt a végrendeletet, he­lyettük nem fog örökölni senki. Ezt írta levelében, emiatt kesereg egy nagyon fáradt, beteg öregasszony. Levelet kellene, lehetne írni neki. Nyugtatni, hogy félelme alaptalan. Nem bizonyos, hogy kapzsik, lelketlenek, potyára várók az emberek. S nem biztos, hogy neki csak ilyen hozzátartozók jutottak. Sajnos több ilyen levelet kellene írni. Mert sokan van­nak, akik hasonló jajkiáltást küldenének, küldhetnének. — SJ — Nyári bőrápolás Feltűnő, hogy főképpen nyáron, ha gyors a felmele­gedés é;. a levegő fülledt, fo­kozódnak a bőrgyógyászati megbetegedések. A meleg időben jelentkező bőrbajok többnyire azonos okra: a fo­kozott verejtékezésre vezet­hető vissza. A probléma ak­kor kezdődik, ha valamilyen körülmény gátolja a verej­ték elpárolgását, s emiatt fellazul a bőr felszínét borí­tó szaruréteg. Éppen ez te­szi szükségessé, hogy foko­zott gonddal ápoljuk a haj­latok táján levő bőrt, így a combok közt, a hónaljban és nőknél a mell alatti részt. Erre azért tan szükség, mert az összefekvő bőrterületeken a test nem képes megfelelő­en szellőzni, s így a verejték sem párologhat kellően. A kövér emberek bőre, külö­nösen a hajlatok tájékán, nagy felületeken fekszik ösz- sze, ezért közülük többen kapnak valamilyen bőrbe­tegséget. A nem megfelelő tisztálkodás is kiválthatja a hajlatok bőrének gyulladá­sát. A bőrbetegségek megelő­zésére legfontosabb teendő a gondos és rendszeres tisztál­kodás. Parfüm és kölni nél­kül is biztosíthatjuk testünk egészséges és üde illatát na­pi kétszeri ■ - reggeli és es­ti — alapos mosakodással, jó illatú pipereszappannal, na­ponta váltott friss fehérne­művel, és nyáron izzadtság­gátlók használatával. Könnyen izzadó, testes emberek az alapos, napi két­szeri tisztálkodáson felül szórják be testük hajlatait hintőporral. Ez nemcsak be­fedi, hűsíti és szárítja az ér­zékeny bőrt, hanem véd a kidörzsöléstől is. Az anti- szeptikus hintőpor fertőtle­nítő hatásával a baktériumok szaporodását is gátolja. Fon­tos a ruházat megválasztása is. Meleg időben nem prak­tikus a műszálas fehérnemű, mert nem szívja fel a vizet, így a test hamar befülled alatta. dr. Kocsis Károly Divatolni szabad Valamikor természetes volt: aki elérte az ötvenedik évét, télen—nyáron feketébe, de legalábbis a színek sötét árnyalatába öltözött. Hol van már az a világ! A nagy­mamák is megmaradtak kedves színeik mellett, s ilyenkor nyáron egy-egy kisgye­reket kézenfogva vezető új nyugdíjasról első pillantásban nem is tudja az ember, mama vagy nagymama? A Skála áruházban azt kértük: adjanak tanácsot nyári ruhákra, cipőkre az idősebb korú nőknek. *Nos, a rengeteg közül néhány célszerű kínálatról fotókat is készítettünk. Ügyeltünk a kiválasztott holmik árára, — mert pénzből sosincs elég — s arra is, mi, hová illik. íme javaslataink: Érettségi találkozók, esküvők, nyugdíjas­találkozók kellemes nyáresti, őszeleji vise­leté: gyapjú jersey ruha az alkalmi manö­kenen és kezében. A Skálában több szín­ben kapható. Szabása, szép szolid színei afféle „örök” alkalmivá avatják. Ez a leg­drágább ajánlatunk: ezerhatszázkilencven forintba kerül. Am, ha jól meggondoljuk, egy jó varrónő ötszáz körül kérne csak a fazonért... Egész nyáron ruha — a neve: Week-end. Világosdrapp a színe, kényelmes viselet­nek tűnik, tjtszázkilencvennyolc forint az ára A cipőosztályon kellemes, bőrszandálokat néztünk ki idős olvasóinknak. A polcon látható román szandál ára 320 forint. Jól levegőző, bőrből, kissé magasított sarokkal készült, ötven-hatvan évesek is hordhat­ják. Mellette a még biztonságosabb sarkú világos, körmöket takaró drágább, 580 fo­rint. — Ha vásárlásra nem is volt célunk ösztönözni, reméljük, ötleteket adtunk az öltözködéshez Vizes örömök A cserkeszőlői gyógyvíz nemcsak messze földön, környeze­tünkben is híres. Különböző, többnyire időskori betegségek fájdalmait enyhíti. Ezért keresik fel nyaranta oly sokan a nyugdíjasok közül. Képeink a víz- és napfürdőzést örökítet­ték meg (Fotó: Tarpai Zoltán) A nyomdász családfő A jászapáti múzeumtól alig száz méterre húzódik meg az idős köpyvkötő, Do­rozsmai Károly háza. — Nem ismernek sokan, a község lakóinak többsége létezésemről sem tud. Pa^, naszkodni mégsincs okom, hiszen a kis ismeretséggel is oly sok munkára kapok megrendelést, hogy csak győzzem csinálni ... Külön­ben is a 70 esztendőmből mindössze tizet töltöttem Jászapátin. Ügy kerültem ide, hogy feleségem, aki itt született, hazavágyott, azért nyugdíjazásom után Buda­pestről Jászapátira költöz­tünk. Bevallom, nem ment könnyen a helyváltoztatás, és mert a tétlenségtől is féltem, iparengedélyt kér­tem, így lettem a község könyvkötője. — Mondhatnánk úgy is, hogy Jászapátin folytatta azt, amit Budapesten abba­hagyott? — Nem ilyen egyszerű, sokkal kacskaringósabb az én pályafutásom. Családunk hagyományait ápolva . a nyomdász szakmát válasz­tottam, 1930 táján kaptam kézhez a segédlevelet. A könyvkötéshez csak annyi közöm volt, hogy tíz évvel később, amikor letettem a nyomdász mestervizsgát, a könyvkötészet is szerepelt a tantárgyak között. A Ma­gyar Királyi Állami Nyom­dában dolgoztam, szerettem a szakmát, csak nem „smak- kolit”, hogy amikor bein­dult a hadigépezet, a mi nyomdánk tért át elsőként a hadi utasítások, a katonai behívók gyártására. Munka­helyet változtattam, egyik ismerősöm segítségével a Munkaügyi Minisztérium ál­lományába kerültem, mint munkaerő-közvetítő dolgoz­tam a józsefvárosi „cseléd­szerző” osztályon. Később Miskolcon, majd Kassán csináltam ugyanezt. Annyi nyomorúságnak, szenvedés­nek voltam a tanúja, hogy a felszabadulás után való­sággal menekültem vissza Budapestre a nyomdász szakmába.' Nyugdíjas koro­mig dolgoztam az Egyetemi Nyomdában, utána még egy évig, mint revizor segítet­tem a Zrínyi Nyomdában, végül letelepedtem itt, Jász­apátin és mert csak erre kaptam iparengedélyt, pá­lyát változtattam, nekilát­tam a könyvkötészetnek. — Kényszerpálya a mos­tani? — Eleinte annak tekintet­tem, aztán megszerettem, mintha mindig ezt csinál­tam volna. Négy gyerme­künk van, mindegyik nyom­dász, a tizenkét unoka kö­zül öt ugyancsak a nyom­dász szakmát választotta, egy viszont a nagyapa nyug­díjas mesterségére szava­zott, és a könyvkötészetet tanulta ki. Szép mesterség ez is, igaz, hogy itt nincs sok alkalmam díszes borítá­sú régi könyveket restau­rálva viaskodni az enyészet­tel. Bekötöm, mutatós szép köntösbe öltöztetem, viszont a helyi és a jászsági taná­csok, a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek, az ipari üzemek -megbízásából a ren­deletgyűjteményeket, a kol­lektív szerződéseket és egyéb minden nap forgatott könyveket. Illés Antal Élni csuda jó! AIJM ég tócsákat kerül­Marm getünk a keskeny járdán, de a fel­hők közül már ki-kibukkan a Nap. A tiszaszentimrei, Pe­tőfi úti apró ház szőlőlu­gassal övezett udvarán fü­vet kaszál a 85 éves Réti István. Legényesen, könnye­dén hajlong. Barátságosan fogadja a köszönést, és már tárja is a kiskaput. — Kerüljenek beljebb, a malacka várhat! Réti István egyike a fa­lubeli házi szociális gondo­zottaknak. „Házvezetőnőjét”, ahogy tréfásan Tóthnét em­legeti, maga fizeti a nyug­díjából. A tiszafüredi gép­állomásról 1960-ban jöttél, 13 év 265 nap után. Csak résznyugdíjat kap, sok évet elveszített korábbról, mert nincs róluk papír. — Hannuska után már nem mehetek igazolásért... De elég nekem ez, hiszen már felül kapok a kétezer- négyszázon. Pótolgatom is, nemrég adtam le két hízót. Világ életemben dolgos em­ber voltam, nem fogott ki rajtam semmi. — Hannuskát említette ... — Hét évig voltam Hon- thy Hanna sofőrje. Ettől kezdve kerekedik a nyolcvanöt esztendő törté­nete. Az előzményeket — a cselédeskedést, a Ferenc Jóska katonájaként letöltött két és fél -évet, az olasz fronton szerzett arany vitéz- ségi érmet, a ’18-as forra­dalmat, a Tanácsköztársasá­got, s a bukása utáni meg­próbáltatásokat — olyan él- ményszerűen meséli, mint­ha mindez tegnap történt volna ... Amikor a két ve­zető kommunistát, a szent- imrei Fehér Imrét meg a tiszaszőlősi Szarvas Sándort lelőtték a kukoricásban, őt, az összekötőjüket elfogták. Szökése, internálása, szaba­dulása kész regény. — Vígh Lajos, az akkori főbíró mondta: Pista fiam, menj a faluból, csak akkor lesz nyugtod, ha eltűnsz a szemük elől. Én meg, ke­nyeret a zsákba, elmentem Pestre. A Kertész utcában ácsorogtam, ahol a Cíklop- garázst akkor csinálták, míg csak meg nem kérdezték, hogy mit akarok. Mondtam: munkát. Faggattak: mihez értek, voltam-e katona, hol szolgáltam? Kinézték belő­lem a dolgos embert, felvet­tek kocsimosónak. Le is töltöttem ott tíz esztendőt. Közben odaköltözött az eme­letre Honthy Hanna, Pethő Miklós főorvos volt az ura. Vettek égy szép olasz ko­csit, azt rám bízta a mű­vésznő, hogy viseljem gond­ját. Igen meg volt veltm elégedve, mert amikor na­gyobb autót vettek,_ hívott sofőrjének. Akkor negyven ember dolgozott már a ke­zem alatt a garázsban, még­is el tudott csábítani a mű­vésznő ... no, nem úgy ér­tem! Hábár a feleségem igen féltékeny voilt miatta. Különösen, hogy annyit jár­tunk külföldre. Mert sokfelé fellépett, Jugoszláviában, Romániában, Németország­ban, Lengyelországban — így lettem világjáró. Szóval nem a magamformák között jártam ki az élet iskoláját. Sürög-forog körülöttünk a vendégszerető házigazda, észreveszem, hogy az egyik lábán igen kurta a posztó- mamusz feje. Háborús em­lék? — Még a garázsban tör­tént. Elcsúsztam az olajon, és a fogaskerék csizmástól lekapta a lábfejem. De ez nem zavart az autóvezetés­ben, azt nagyon szerettem. Most is vennék egy kis Tra­bantot, olyan szépen eljár­nék vele, csakhogy a nyolc­vanöt évem miatt nem en­gedik ... Sokat töprengek az életemen, különösen éj­szaka, mert az nekem már nagyon hosszú, de még az is jobb itt, mint ott nap­pal — int az ablakon át a temető felé. — Mert élni csudajó! R. E. Fotó: Dede Géza Összeállította: Sóskúti Júlia

Next

/
Oldalképek
Tartalom