Szolnok Megyei Néplap, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-02 / 127. szám
% 1982. JÚNIUS 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Killián-siker a hadsereg járőrbajnokságon A Magyar Néphadsereg 1982. évi járőnbajnokságát Pécs környékén rendezték. A rendkívül nehéz terepen, sok váratlan feladattel nehezített menetvonalon derekasan helytálltak a szolnoki főiskolások. A sík vidékhez szokott alföldi gárda •— (negcáfotva minden előítéletet — végig versenyben volt a bajnoki címért, s csak minimális különbséggel szorult a második helyre, megelőzve sok jórőrtradíció- vaii rendelkező esélyesként kikiáltott csapatot. A több Gazdag programjuk lesz a hét végén a tiszafüredi járás fiataljainak, de még a távolabb lakók is jó programra találhatnak a Hortobágy szélén. Tiszaörsön rendezik a szövetkezeti fiatalok megyei ifjúsági találkozóját, melynek esemény- sorozata már pénteken délután kezdetét veszi. A sátortáborban lakó vendégek többek között Délibáb túrát tesznek Nagyivánba, majd Tiszaörsön Stúdió ’82 címmel Érdi Sándorral találkozhatnak, de a műsor vendége lesz Surányi András, az Aranycsapat című film rendezője is. Vasárnap a tisza- örsi fürdő területén a sport lesz a főszereplő. Fut a falu elnevezéssel tömegsportversenyt rendeznek, melynek tavaly hatalmas közönségsikere volt, és a rendezők az idén sem adják alább. * * * Szombaton a tenisz férfi NB II-ben is megkezdődött a küzdelem a bajnoki pontokért. A MÁV MTE újonc NB Il-es gárdája az első fordulóban Szegeden a József Attila Tudományegyetem ellen kezdett. József Attila Tudományegyetem— Szolnoki MÁV MTE 9:0. * * * A MÉSZÖV Kunszentmár- tonban rendezte meg az idei női és férfi kispályás labdarúgó-bajnokság megyei döntőjét a 628-as sz. szakmunkásképző intézet sportpályáján. A versenyen 6 női és 12 férfi labdarúgócsapat jelent meg, mintegy 220 fős létszámmal. Az egész vasárnapot betöltő és négy pályán éves kemény . felkészülés eredményezte férfias helytál- lúsukiat, elismerésit kiváltó előkelő helyezésüket, maly- lyel ismételten öregbítették a főiskola és a megye sportjának jó hírnevét. A csapat tagjai: Fábián Miklósi járőrparancsnok, Fábián György, Tóth Zoltán, Seres Ferenc, Piros Attila, Varga András. Debreceni János járőntagok. A csapatot felkészítették: Ferencz Attila alezredes, Romhányi Antal őrnagy. bonyolított izgalmas mérkőzések végeredménye a következő. Nők: 1. Kunszentmár- ton és Vidéke Áfész, 2. Jubileum Lakásszövetkezet Szolnok, 3. Mezőtúr Áfész. A döntő mérkőzés Kunszent- márton és a Jubileum Lakásszövetkezet között zajlott, melynek eredménye 4:1 lett. Férfiak: 1. Mezőtúr Áfész, 2. Gagarin Lakásszövetkezet Szolnok, 3. Jászapáti Áfész. A Kunszentmárton és Vidéke Áfész különdíjakat ajánlott fel a legtöbb gólt lövőnek és a legeredményesebb kapusnak. Nőknél a legeredményesebb kapus díját Tóth Jusztina (Kunszentmárton), férfiaknál Polgár Lajos (Mezőtúr) kapta. A legtöbb gólt lövő díját nőknél Fodor Katalin (Kunszentmárton), férfiaknál Szarvas Lajos (Jubileum Lakásszövetkezet) kapta. * * • Kosárlabda. Magyar Népköztársasági Kupa. férfi, a legjobb tizenhat közé jutásért: Alföldi Olajbányász— Kecskeméti SC, Szolnok, ti- szaligeti sportcsarnok 18. * * * Hétfőn a Magyar Mező- gazdaság hetilap szerkesztősége Szolnokon szakmai nap keretében az AGROCOOP tevékenységével ismerkedett. Délután barátságos labdarúgó-mérkőzésen találkoztak a vendégek és a házigazdák, és az újságírók 5:3 arányban győztek. Kézilabda NB 1 B. Női: Lehel SC— Szentesi Kontakta 17:16 (9:4). Jászberény, 150 n. V.: Atkári, Várhegyi. Lehel SC: Czibul.ya — Borgulya fi), Szálkái (6), Herbály (3), Gál (1), Budai (1), Vágóné (4). Csere: Dalmadi, Tóth (1), Pljesovszky, Sándor, Ivanicska. Edző: Liptóié Zoltán. Az I. félidőben jól játszó Lehel nagy fölényben volt, és a sok kihagyott ziccer ellenére is 5 gólos előnyt szerzett. Szünet után feljött az ellenfél és szorossá tudta tenni a mérkőzést, a 16. góljukat időn túl szerezték. A Lehelből csak Vágóné játéka dicsérendő. NB 11. Férfi: Alföldi Olajbányász—Ceglédi ÜT- TRÖSZT 18:18 (7:7). Szolnok, 200 n. V.: Hegedűs, Kiss. Olajbányász: Túróczi — Kecső, Kocsis (5), Danyi T. (3), Serfőző, Csajbók (3), Rátkai, Bódi, Szintai, Bar- tha (3), Tari (1), Berényi (3). Edző: Horváth József. A banjokságban vezető és az elmúlt évben még NB 1 B-ben szerepelt Cegléd kezdett jobban, de az Olajbányász gyorsan felzárkózott. A mindkét oldalon kitünően megszervezett védelmi fal kemény feladat elé állította a támadókat, sőt külön őrzőt kapott a ceglédiek két legeredményesebb játékosa. A félidő közepétől az Olajbányász vezetett, és az utolsó percben növelhette volna előnyét, de kimaradt a ziccer, és az ellentámadásból a vendégek egyenlítettek. A második félidőben tovább folytatódott a védekezési „párharc” és újra az Olajbányász húzott el 16:14-re. Cegléd támadósorának átszervezésével próbálta a hazai védőfalat széthúzni és büntetőket kiharcolni. Ez sikerrel járt, mivel a három gólt büntetőből lőtték. A végig jóiramú mérkőzésen a fegyelmezetten védekező és a többször vezető Olajbányász győzelmet érdemelt volna. Néplap 23. heti totótippje * 1. Lazio—Varese v. e. 1 1 x lx 2. Bari—Samb. v. e. 1111 3. Brescia—Crem. v. e. 1 lx l x2 4. Catania—Cav. v. e. 1 x lx 1 5. Lecce—Paler, v. e. x2 x2 x2 x2 6. Pesc.—Verona v. e. 2 2 2 2 7. Pesc.—Verona I. f. 2 2 2 2 8. Pist.—Pisa v. e. x2 x2 x2 x2 9. Pist.—Pisa I. f. 2 lx lx 2 10. Reg.—Perug. v. e. x2 x2 x2 x2 11. Reg.—Perug. I. f. x2 1 x2 1 12. Spal—Foggia v. e. 1 x2 1 x2 23. Spal—Foggia I. f. 1 x2 x2 1 Pótmérkőzések: 1, 1, x. SPORTHÍREK I MŰSOROK I I Rádió I SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Ferencz Éva, a Szigligeti Színház tagja énekel. — 17.15: Ifistúdió. Szerkesztő: Ben- kő Imre. — 17.40: Beatparádé. — 18 00: Alföldi krónika. —18.15: A tepnap slágereiből. — 18.2^— 18.40: Hírösszefoglaló. Lap- és müsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Intermikrofon. — 8.5(5: Beszélni nehéz. — 9.08: Népszerű szimfonikus muzsika. — 9.43: Kis magyar néprajz. — 9.48: Tarka mese. kis mese. — 10.05: A kincses sziget. R. L. Stevenson regénye rádióra alkalmazva. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Csángók. — 12 45: Házunk tája. — 13 00: Operaslágerek. — 13.30: Dzsesszmelódiák. — 14.29: Kagylózene — Bony- hádon.. — 15.05: ..A századok nem törtek össze minket”. Olasz költők versei. —* 15.28: MR 10— 14. — 16.05: Ünnepi könyvhét 1982. — 17.05: Csőbe bűzött csőgyártás? Riport. — 17.30: Pátria — népzenei hanglemezsorozat. — 17.48: Zinka Milanov operaáriákat énekel. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 19.15: Népdalest. — 20.07: A magyar művelődés századai. — 21.01: Hanglemez újdonság. Verdi Álarcosbál című operája Claudio Abbado vezényletével. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Világhy Erzsébet nötafelvctcleiböl. — 22.45: Közelkép. — 23.00: Híres előadóművészek kamarazene-felvételeiből. — 0.10: A Philipp Jones együttes játszik. PETŐFI: 8.05: Filmzene. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8 35: Idősebbek hullámhosszán. — 9.30: Lehár Ferenc és Horváth Jenő melódiái Körmendi Vilmos feldolgozásában. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.35: A Szabó család. —12.05: Németh János cimbalmozik, Oláh Ernő gordonkázik. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.25: Útikalauz üdülőknek. — 13.30: Színes szőttes. — 14.00: Kettőtől négyig... A Petőfi rádió zenés délutánja. — 14.00: Korondy György énekel. Zongorán közreműködik: Achim Erzsébet. — 14.15: Polkák fúvószenekarra. — 14.39: Slágermúzeum. — 15.28: Daloló, muzsikáló tájak. — 16.08: Timmy-Tom. Idegen ötletből írta: Kerényi Mária és Vadász Gyula. — 16.35: Néhány perc tudomány. —16.40: Fiatalok a seregben. — 17.00: Újdonságainkból. Magyar táncdalok. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: Külföldről érkezett. Máder László népzenei összeállítása. — 18.55: Szerelmi kettősök. Szirmai Albert operettjeiből. — 19.25: Prizma. — 19.45: A V. Moto- Rock együttes felvételeiből. — 20.35: Vidám est. — 21 35: Nemzetközi műsor. — 22.30: Fáy András szerzeményeiből- — 23.20: Zenés játékokból. 3. MŰSOR: 9.00: Janácok operáiból. — “9.44: Artur Rubinstein zongorázik. a Guarneri vonósnégyes játszik. —11.05: Szimfonikus zene. — 12.41: A Régi zene stúdiója együttesének Machaut-felvételei- ből. — 13.07: Horváth László kla- rinétozik. — 13.43: Rózsaméz. Gion Nándor regényének rádióváltozata. — 14.08: Händel: Acisz és Galathea — pásztorjáték. — 15.47: Új operalemezeinkből. — 16.53: öt földrész zenéje. Pápua Üj-Guinea. — 17.00: Képek és jelképek. 17.30: Zenekari muzsika. — 18.15: Magnóról magnóra. — 19.05:' Bob Marley felvételeiből. — 19.35: kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Starker János gordonkaestje. — Közben: kb. 20.10: Közelítések. Dr. Bolla István pszichológussal beszélget Ungváry Ildikó. — Kb. 20.30: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 21.15: Kórusok. hangszerszólók. — Kb. 21.45: A Beatles-együttes és a dzsessz. — 22.30: 2000 felé. — 23.05: Fritz Wunderlich operaáriákat énekel. Televízió 8.55: Idősebbek is elkezdhetik. .Tévétorna (színes, ism.). 9.04: Iskoiatévé: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat) Weöres Sándor: Bóbita (ism., színes). Tamkó Sirató Károly: Tengerecki hazaszáll (ism.. színes). Tündér Erzséböt (ism., színes). 10.05: Delta. Tudományos híradó, -(ism., színes). 10.30: A magas, szőke férfi visz- szatér. Magyarul beszélő, francia filmvígjáték (ism., színes). 11.50: öten a világ legnagyobb Kotrógépén. Rövidfilm (ism., színes). 15.20: Iskolatévé: Kamera (középisk.). A film. mint művészet (színes). 16.00: Hírek. 16.05: Parókás férfi Libériában. Nagy siker volt—hagyomány lesz Kengyelfutás Kengyelen Bizonyára sokan és sokáig fognak emlékezni az erzsébeti parkerdőben megrendezett tömeg&poirtnapra. Termelőszövetkezeti tömegsportnapkémt hirdették meg, de részt vett rajta a könnyező községek apraja- nagyja. A kora reggeli- hűvös, szeles idő sem tudta elriasztani a kilenc órai rajttól a sportolni vágyókat. Egymás után gördültek az autóbuszok, személygépkocsik a Bagi-miajor vasútállomás melletti térre, ahol „Szállj ki és kocogj!” feliratú tábla fogadta az érkezőket. és sokain ezt a felkérést meg is szívlelték. Jöttek Üjszáseról, Zagyvaré- ka&nól. Kenderesről sőt Kunhegyesről is, de sokáig -lehetne még sorolni a távoli községekből, városokból érkezőket. Sokan voltak, akik kerékpárral „célozták meg” a találkozó színihelyét1, de legtöbben azért végigkocogták a parkerdőig vezető közel háromezer méteres távot. Népes volt a versenyt futók mezőnye, ahol a férfiaknál a rákócziújfalusi Ádáim József húzhatta fel elsőnek a győztesnek járó sárga trikót, nőknél a kengyeli Papp Katalin. a legfiatalabbak mezőnyéből pedig a rákóczifal- vi Szelei Erzsiké és a kengyeli Tímár Lacii bizonyult a .legkltartóbbnak. Cseszniak János, a kengyeli Dózsa Tsz elnökéinek megnyitója utón a homoki és a kengyeli kisdiákok OSN ’82 törnagyakorlata aratott nagy közönségsikert. A nonstop program az erdei torna- pálya felavatásával kezdődött majd benépesültek az alkalmi sportpályák. Izgalmas csatákat hozott a férfi kispályás labdarúgás, melyből a kengyeli Bagi-major csapata került ki győztesen a tiszasülyiek előtt. Ugyanilyen biztatás kísérte a női focisták mérkőzéseit, ahol hetes rúgásokkal a rákóczi- úifa.lusi lányok vitték el a pálmát a kengyeli Dózsa Té- esz lányai elől. Aki eljött a sportnapra, egyáltalán nem unatkozhatott, a rendezők bőven gondoskodtak játékról, sportról. Virtuskodni ott volt a rönk- hajítás, „skanderezés” melyet még az amazonok is megpróbáltak. A gyerekeknél pedig a grundbirkózós araott nagy sikert. Volt köcsögtörés, lepényevés. zsák- bafutás, léggömbfúvás. helyből .távolugrás, reggeltől estig tartó céllövészet az Magyarul beszélő. NDK tévéfilm (színes). 17.40: Nyugalmunk érdekében. Élelmiszer-védelem. 18.10: Reklám. 18.20: Kincseink a kukában. Riportfilm. 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese. 19 30: Tv-híradó (színes). 20 30: „ítélet előtt.” zimre Péter: A tettes is áldozat. Tévéfilm. 21.30: Környezetvédelmi fórum. 23.00: Élő népdal. 23.10: Tv-híradó 3. kiadás. . 2. MOSOK: 18.40: Szép szó. Ünnepi könyvhét. 19.30: Tv-híradó. 20.30: Autó-motorsport. 20.50: Győr-Sopron megyei tájkép. 21.05: „Szobanövény.” 21.35: Tv-híradó 2. kiadás. 21.45: Pannónia Kupa. 22.40: Zenés utazás Dubrovnikba. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.20: A kis mozdonyvezető. NDK film. 18.25: Hírek. 18.40: Orion. 19.20: Francia nyelvtanfolyam. 29 lecke. 20.15: Telt ház. Angol tévékomédia. 21.15: Időszerű kérdésekről. 21.45: Nemzetközi atlétikai verseny. BUKAREST: 17.45: Kezdeményezések. 20.00: Tv-híradó: 20.30: Gazdasági figyelő. 20.45: Vitaműsor. 21.05: Filmmúzeum. 22.35: Tv-híradó. Képeink a tömegsportverseny egyes epizódjait örökítették meg MHSZ pavilonjában, „vérre menő” kötélhúzó verseny és sokan máazták meg a májusfát, hiszen akik a csúcsig eljutottak, boldogan szaladtak zsákmányukkal, egy színes zsetonnal az áfész pavilonjába, ahol csokira vagy játékra válthatták be. A tömegsportnapot rendező TiESZÖV, a járási Sportfelügyelőség, a helybeli Dózsa Tsz és a községi tanács igazán %nindent megtett, hogy a rendezvény több, mint kétezer résztvevője jól érezze magát. Báli István Színpompás bemutató Kunhegyesen Színpampás ünnepség volt Kunhegyesen, ahol 1200 fiatel . részvételével több mint 3000 néző előtt, óvodások, általános iskolások és középiskolások mutatták be a szebbnél szebb ügyesen összeállított tornagyakorlatokat, a nagy számú közönség elismerését és tapsát kiérdemelve. A rendező bizottság megjutalmazta az óvodásokat. az általános és középfokú intézetek csoportjainak pedig oklevelet adományozott. A leglátványosabb címet a mezőgazdasági és ipari szakmunkásképző intézet zászlógyakorlata nyerte el, testnevdiő Cseh Zoltán. A legszebben bemutatott gyakorlat címet a Kossuth ÚR Általános Iskola Tanítás után ‘című gyakorlata kapta, betanította Füleki Standomé testnevelő. .A legfe- gyelmezettebb gyakorlat címet a Dózsa úti Általános Iskola kesztyügyakorliata kapta, betanította Nagy Lászlómé testnevelő., A zsűri különdíját kapta a gimnázium és a híradás- technika ipari szakközépiskola ugrócsaipaita (testnevelő Felső Tibor), és a Dózsa úti Általános Iskola ernyő- gyakorlata. Betanította Békési Istvánné tanárnő. A tornaünnepély után került sor a községi spartekiád atlétikai versenyre, melynek válogató jellege is volt a június 6-án megrendezendő járási yensenyekre. A rendezők és a résztvevők elégedetten távoztak a tóbb mint négy órán át tartó színpompás rendezvényről. Junior vívó-csapatbajnokság Banczik bronzérmes lett az „Avas Kupán” Szombaton és vasárnap Budapesten a sportcsarnokvívótermében rendezték meg a férfi és női tőr junior csapatbajnokságot. A. Szolnoki MÁV MTE mindkét fegyvernemben képviseltette magát. Az első napon férfitőrben 12 csapat lépett pástra, s a MÁV MTE versenyzői végeredményben az 5. helyen végeztek. A csapat tagjai: Banczik Zoltán, Veszter Béla, Csányi Imre, Pozderka Imre, Lakatos Imre. Másnap a női tőrötök folytatták a küzdelmeket. A 14 csapat versenyében a Pusztai Ildikó, Bállá Csilla, Feigl Erika, Kenyeres Gabriella összeállítású csapat a hetedik helyet szerezte meg. Vasárnap Miskolcon, a Városi Sportcsarnokban rendezték meg a hagyományos „Avas Kupa” felnőtt párbajtőr- és kardversenyt. A Szolnoki MÁV MTE junior korú párbajtőrözője, Banczik Zoltán is indult. Huszonegy egyesület 73 sportolója mérte össze tudását. A tavalyi győztes- Banczik biztosan jutott a kilences döntőbe, végül szoros küzdelemben, a második helyezettel azonos győzelemmel, csupán rosszabb találati aránnyal szorult a harmadik helyre. A döntő végeredménye: 1. Völcsai (MTK VM) 6, 2. Kaiser (Vasas) 5, 3. Banczik (MÁV MTE) 5.