Szolnok Megyei Néplap, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-13 / 110. szám
XXXIII. évf. 110. sz. 1982. május 13., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Falkland-válság Fontos szakaszba jutottak a tárgyalások Argentína és Nagy-Britan- nia képviselői — akik egymással nem hajlandók szót váltani —, és a kapcsolatot köztük fenntartó ENSZ-főtit- kár tegnap egyaránt úgy vélekedett, hogy az argentin— brit tárgyalások fontos szakaszba jutottak. Harci cselekményekről egyelőre nincsenek hírek. Az aregentin képviselő, Enrique Ros külügyminiszterhelyettes szerint most már a „lényegi pontok” megvitatása kezdődik. Sir Anthony Parsons brit ENSZ-nagykövet közvetve megerősítette, hogy a tárgyalások „felfelé ívelő szakaszban” vannak. Perez de Cuellar ENSZ-főttikár pedig arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi szakaszban minden esetleges félreértés végzetes lehet. A világszervezet vezetője kifejezte azt a reményét, hogy a hét végére a mostani szereplők elvégzik feladatukat. A tárgyalásokon történt esetleges előrehaladást su(Folvtatás a 2. oldalon) A kampány idején is két pihenőnap hetente Félidejénél tart a cukorgyár felkészülése A Szolnoki Cukorgyár vezetősége tavaly határozta el> hogy az idei kampányban az ötnapos munkahétnek megfelelő .rendben dolgoznak az üzemekben. Az első lépéseket már korábban megtették a változás érdekében, a feladatok zömét azonban a mostani karbantartási időszak alatt kell megoldani. Az ország tizenkét cukorgyára közű) csak Szol- noíkon vállalták, hogy a répafeldolgozás ideién is heti két szabadnapot adnak a dolgozóknak. A testvérvállalatoknál mindenhol a karbantartás ideje alatt adják ki a kampányra eső pihenőnapokat, a szolnokiak azonban drágának tartották ez.t a megoldást. Így sincs elég emberük a felkészülés feladatainak megoldására. ha „szabadságolják” őket- akkor az üzem berendezéseinek karbantartását sok pénzért — a mainál is több ..idegen” vállalatra kell bízni. Az ősszel kezdődő répa- feldolgozás a Szolnoki Cukorgyárban az ötnapos munkahét bevezetése ellenére sem foglalkoztatnak a tavalyinál több embert. viszont a három helyett négy- műszakos munkarendre térnek át. Közel 20 millió forint elköltése árán. gépesítéssel lehetővé teszik, hogy egy-egv ember a korábbinál több feladatot oldhasson meg. A legutóbbi kampányban kísérletképpen már működött a gyárban egy cukorfőző automata. A tapasztalatok kedvezőek voltak, ezért a vállalatnál úgy döntöttek. hogy az tizem valamennyi cukorfőző állomását önműködővé teszik: a napokban várják Koppenhágából a 13 új berendezés alkatrészeit. A cukorfőzés gépesítésének persze nem csak az az előnye, hogy az .-üstök” mellett kevesebb emberre lesz szükség és a főzőmesterekre több munkát is rábízhatnak. A szokásos karbantartási feladatok, a gépek és berendezések ellenőrzése és megjavítása mellett sok teendőt ad a gyárban a takarékossági tervek teljesítéséhez nélkülözhetetlen feltételek megteremtése. Az idei kampány alatt Szolnokon egy-másféi százalékkal szeretnék mérsékelni az üzem energiafogyasztását. A cél eléréséhez bonyolult műszaki feladatokat kell megoldani. A kívánt eredmény már csak azért is nehezen harcolható ki. mert működése során ez a gyár használja a legkevesebb energiát a KGST országaiban dolgozó cukorgyárak közül. A legutóbbi répafeldolgozáskor még csak kísérleteztek egy. a melaszcukor-vesz- teségeket csökkentő berendezéssel. Az új eljárás hasznosnak bizonyult ezért az idén már üzemszerűen alkalmazzák a gyárban. A bevezetésével elérhető haszon csak látszólag kicsi, az egy-két tized százalékos veszteségcsökkentés több mint 1000 tonna cukrot jelent. A Szolnoki Cukorgyárnak szeptember elejére kell felkészülnie a répa-termés fogadására. Az üzem műszaki szakemberei és a külső kivitelező vállalatok — például az Április 4 Gépipari Művek- a CSŐSZER, és a Villanyszerelő Ipari Vállalat — dolgozói idáig betartatták a karbantartási ütemterveket. Jól halad a gyár nemrégiben leégett szárazrépaszelet-tárolója hehelvett készülődi raktárépítése is, a jelentős kár ősztől nem hátráltatja a termelést. Persze nem csak a műszaki vonalnak” van tennivalója a felkészülés idejére. A vállalat állandó dolgozói a napokban kapják meg a négyműszakos munkarend miatt tavalyitól gyakran igen különböző feladataik leírását. EH fl szavak hitelét a tettek adják 3. oldal Tudnivalók üdülés elölt 4. oldal Távlatokban a Holt-Tiszáról 5. oldal Mezőtúr megerősítette helyét az élcsoportban 7. oldal Púja Frigyes Bulgáriában Púja Frigyes külügyminiszter, aki Petr Mladenov, a BKP KB PB tagja, bolgár külügyminiszter meghívására tegnap hivatalos baráti látogatásra Szófiába érkezett, délután koszorút helyezett el Georgi Dimitrov mauzóleumánál. Tegnap a koraesti órákban megkezdődtek a magyar— bolgár külügyminiszteri tárgyalások. A magyar diplomácia vezetője aggodalommal állapította meg, hogy az amerikai imperializmus szélsőséges köreinek politikája kiélezi a nemzetközi helyzetet. Kiemelte, hogy a NATO döntése a közép-hatótávolságú amerikai nukleáris rakéták nyugat-európai telepítéséről összeegyeztethetetlen az európai népek érdekeivel. Reményét fejezte ki, hogy a genfi szovjet—amerikai tárgyaláson az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvei alapján végül is megállapodás születik. Púja Frigyes aláhúzta, hogy a Magyar Népköztársaság támogatja a Szovjetunió békepolitikáját, s reményét fejezte ki, hogy az európai katonai enyhülési és leszerelési értekezletet mielőbb megtartják. Petr Mladenov tegnap este vacsorát adott Púja Frigyes tiszteletére. Az Alföldi Téglaipari Vállalat martfűi gyárában évente 6,7 millió kis méretű téglának megfelelő mennyiséget gyártanak. Ennek 70 százalékát a lakosság részére értékesítik Évi 1,2 millió jiúscsirke kibocsájtására alkalmas baromfitelep építését kezdte ei a rákóczifalvi Rákóczi Tsz. A Petőfi- majorban megindult beruházás ,1984-ben fejeződik be Losonczi Pál befejezte látogatását Pest megyében Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke tegnap Pest megyei látogatásának második napján — a megye vezetőinek társaságában — Ceglédet és a ceglédi járást Ikereste fel. A város és a járás vezetői Cegléden a pártbizottságon fogadták. Sárik Ferenc, a városi és Fekete Antal, a járási párt- bizottság első titkára beszámolt az ipari üzemek, a termelőszövetkezetek munkájáról Cegléd és a környező települések életéről. A látogatás ezután az ÉVIG ceglédi gyárában folytatódott. Bárki Kálmán vezérigazgató ismertette a vállalat és ezen belül a ceglédi üzem feladatait. Az Elnöki Tanács elnöke az üzem megtekintése után a város . közelmúltban elkészült úi létesítményeivel ismerkedett. A program délután Al- bertirsán folytatódott. A község melletti dombvidéken húzódó, hat termelőszövetkezet áltai közösen létrehozott nyolcszáztizenöt hektáros csonthéjas gyümölcsöst. — Főző József, az al- bertirsai Micsurin Termelő- szövetkezet elnöke mutatta be. A ceglédi járás településeivel. gazdálkodásával ismerkedvén az Elnöki Tanács elnöke megtekintette av albertirsán tavaly átadott kiilenctan.termes általános iskolát, valamint dánszent - miklóson az épülő művelődési és sportházat. Kétnapos Pest megyei látogatása befejezéséként megszemlélte a Micsurin Termelőszövetkezet dánszentmiklósi központjában a gazdaság termékeiből összeállított kiállítást. maid . találkozott a tsz vezetőivel és szocialista brigád vezetői vei. A Magyar Nők Országos Tanácsának ülése Októberben • országos nőkonferencia Tegnap a Parlamentben ülésezett a Magyar Nők Országos Tanácsa. Berecz János az MSZMP KB osztályvezetője előadást tartott. az időszerű nemzetközi kérdéseikről. Ezután a nőtanács tagjai békefelhívásban fejezték ki aggodalmukat a világ sorsáért. Ebben többek között hangsúlyozták, hogy a fegyverkezésre szánt összegeket a világ számos országában pusztító éhség. betegség, nyomor. írástudatlanság leküzdésére használják fel. Oszlassák fel a katonai tömböket és szövetségeket, folytassák a fegyverkezés csökkentésére vonatkozó tárgyalásokat. Ezután Sebestyén Nándor- né, az Országos Béketanács elnöke a fóti gyermekváros nevelőközösségének átnyújtotta a béketanác.s eim- lékplakettjét, Kádár Miklós,nénak. az MNOT munkatársának és Juhász Juditnak. a Magyar Rádió munkatársának pedig békejel- vényt adott át a magyar békemozgalomban kifejtett munkájuk elismeréseként. Az ülésen Duschek La- josné. az MNOT elnöke előterjesztette a nőtanács elnökségének javaslatát: ez év október 30—31-ére hívják össze a III. országos nőkonferenciát, Az elfogadott javaslat szerint a tynácsko- záson számoljanak be a II. országos nőkonferencia óta végzett nő- és család,politikai munkájukról, az MSZMP KB 1970. évi nőpolitikái határozatának, illetve az előző nőkonferencia programjának megvalósulásáról. A konferencián vegyék számba milyen változások történtek az utóbbi években a nők életében, és irányozzák elő a nők társadalmi helyzetének további javítására közéleti szerepének fokozására vonatkozó feladatokat. Az ülésen a nőtanács úgy döntött, hogy emlékplakettet alapít Gárdos Mariska, a magyar és .a nemzetközi nőmozgalom kiváló harcosának emlékére. Az emlékplakettet minden évben — első ízben a III. országos nőkonferencián — azoknak a személyeknek vagy kollektíváiknak adományozzák, akik tevékenyen elősegítik a nőpolitika megvalósítását.