Szolnok Megyei Néplap, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-09 / 107. szám

1982. MÁJUS 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IFilmjegyxet I Nürnberg, 1946 A Mafilm Híradó- és Do­kumentumfilm Stúdió jóvol­tából a világtörténelem leg­nagyobb, de mindenképpen legfontosabb pere került a közönség elé, a nürnbergi per. A film egészének megér­tése nemigen kíván széles körű történelmi ismereteket, hiszen köztudott, hogy a II. világháború befejezése után a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Francia- ország és Nagy-Britannia megbízottjai egyezményt ír­tak alá a háborús bűnösök felelősségrevonásáról. Ehhez az egyezményhez később húsz ország csatlakozott. Az említett londoni okmány ar­ról határozott, hogy azokat, akik részt vettek a béke el­leni bűncselekményekben, az agresszió előkészítésében, akik kegyetlenkedtek a pol­gári lakossággal és a hadi­foglyokkal, akik felelősek a rombolásokért, pusztításo­kért — Nemzetközi Katonai Törvényszék elé kell állí­tani. A Nemzetközi Katonai Törvényszék Nürnberget vá­lasztotta a tárgyalás szék­helyének — nem is vélet­lenül, hiszen az akkori ba­jor város a fasiszták egy­kori demonstrációinak nagy­színpada volt. A per 1945. október 18- tól, 1946. október 1-ig tar­tott. összesen 403 nyilvános ülésre került sor, a vád 2630, a védelem 2700 doku­mentumot nyújtott be a Nemzetközi Katonai Tör­vényszéknek, amely 240 ta­nút hallgatott ki, 300 000 es­kü alatt tett nyilatkozatot, pedig csatoltak a peranyag­hoz. A per során felhasznált papírmennyiség súlya több mint 20 tonna volt, a tár­gyalásokon elhangzottakat 27 kilométer magnószalagra és 7 ezer hanglemezre rög­zítették. Még azt is felje­gyezte á krónika, hogy a gyorsírók 22 ezer ceruzát használtak el, a fotólabor pedig 13 ezer tekercs film­ről csaknem egymillió kó­piát készített. A per jogossága, amelyet voltak, akik tagadtak, nem csupán az említet londoni egyezményhez kötődik, hi­szen a nemzetközi jog alap­ján már a második világhá­ború előtt is el lehetett ítél­ni bűnösöket az emberiség ellen elkövetett háborús bűnökért. De az is tény. hogy a nürnbergi per előtt jórészt csak egyszerű kato­nák, alacsonyabb beosztású emberek kerültek háborús bűneikért bíróság elé. A nürnbergi perben viszont minden vádlott a náci ka­tonai vagy polgári hierar­chia vezető pontján álló sze­mély volt. Göring a német légierő főparancsnoka, a bi­rodalmi gyűlés elnöke, Ru­dolf Hess, a führer állandó helyettese, Joachim von Ribbentrop, a náci Német­ország külügyminisztere, Wilhelm Keitel vezértábor­nagy, Keltenbrunner, a Gastapo vezetője, Rosen­berg, a nácik fő „ideológu­sa”, Frank és Frick birodal­mi miniszterek, Streicher, a náci szennylap, a Stürmer főszerkesztője és még tizen­két náci főbűnös voltak a vádlottak. A Róna Péter rendezte dokumentumfilm, amelynek Ránki György akadémikus a szerkesztője, a Magyar Filmarchívum, a DEFA Ál­lami Filmarohívum, a Szov­jet Állami Filmarchívum és az International Newsreal Association anyagainak fel- használásával készült, de több, eddig még sehol sem publiáklt fontos kérdést is feltár. Nagyszerűen szerkesztett mozi a Nürnberg 1946. Al­kotóinak sikerült elkerül­niük a dokumentumfilmek didaktikai buktatóit, tiszta, világos, mindenki számára érthető okfejtéssel tárják a néző elé, hogy a támadó há­ború nemcsak törvénytelen, de bűnös is — ahogy ezt Nürnbergben a Nemzetközi Katonai Törvényszék meg­állapította. T. L. Teadélutánok, pávakör Pezsgő klubélet a Puskin úton Kiállítják az ügyes, fürge kezek munkáit A hétfő a pártalapszerve- zeté, a kedd a népfrontbi­zottságé, a szerda és a csü­törtök a nöklubé és a Vö­röskereszté Mezőtúron, a városközponttól jó két kilo­méternyire levő I. kerületi pártszékházban, a Puskin úton, de gyakran látogatják egymás rendezvényeit is. A körzet lakói teremtettek ott' maguknak szórakozási, mű­velődési lehetőséget. Igazi csapatmunka folyik: isme­retterjesztő előadásokat, hangversenyeket, kiállításo­kat szerveznek. Ilyen volt például a hó­nap elején az a szabadidő- kiállítás, amelyen a szivár­vány minden színében pom­páztak a kalocsai párnák, térítők, a horgolt és kötött blúzok, faliképek ,a filcből hímzett újságtartók, falvé­dők. Lombfűrésszel készített lámpát, szalvéta-tartót, túri kerámiákat — kuglófsütőt, butéllát, bokályt — is bemu­tattak. Nyilvánoság előtt ezen a kiállításon mtuatkoz- tak be munkáikkal a téli makramétanfolyam résztve­vői és azok is, akik ered­ményesen sajátították el két évvel ezelőtt a szabás-var­rás titkait. A nőklubosok legutóbbi sikeres teadélutánjának be­vételéből 500 forintot a építéséhez ajánlottak fel. A kambodzsai gyermekváros Magyar—Mongol Barátság Tsz pávakörének sikeres hangversenye is mostanában volt náluk, abból a bevétel­ből 2000 forinttal az épülő piac költségeihez járulnak hozzá. A népfrontosok legköze­lebbi rendezvénye a május 12-i kismama-találkozó lesz, amelyen arról hallhatnak az érdekeltek: hogyan készít­sék elő gyermekeiket az óvodára. Az I. számú nap­közis óvoda dolgozói vállal­ták, hogy foglalkoznak a ki­csikkel, amíg az anyukák az óvónénivel beszélgetnek. k. j. p. Ki iesz az ezredik? Szervusz, szevasz, szia, csau Valétaünnepség Mezőtúron Gyűrűk csilingeltek a borra! töltött poharakban A Holt-Tisza-parti kem­pingből, ahol a Tiszafüreden (esztiválozók gyülekeznek ma reggel küldöttség megy a szovjet temetőbe, ahol fél 10-kor koszorúzási ünnepsé­gen vesznek részt a fiatalok. Néhány perccel 10 óra után a jubileumi futóverseny be­fejeztével kerül sor a járá­si ifjúsági fesztivál megnyi­tójára, amelyet igen gazdag A Mezőgép szolnoki gyár­egysége, a besenyszögi Mező Imre Úttörőcsapat és köz­ségi könyvtár közös szerve­zésében kiállítás nyílik hét­fő délután 4 órakor a gyár tanácstermében. A beseny­szögi könyvtár illusztrációs rajzversenyének anyagából program követ. Hőlégballon­bemutatón, tömegsport-ver­senyeken szórakozhatnak a lányok, fiúk a kora dél­utáni órákig. Az eredményhirdetés után, 3 órától East-koncerttel, 5 órától 8-ig politikai kaszi­nóval, 6 órától 8-ig a Folk ’81 együttes műsorával foly­tatódik a non-stop műsor. rendezett tárlaton a pályá­zaton részt vett úttörők ajándékműsorral kedvesked­nek a megjelenteknek. Az üzemi tárlat május 14- ig, naponta 8—16 óra között látogatható. Zárónapján ke­rül sor az ünnepélyes ered­ményhirdetésre. A mai fiatalokat gyakran éri a szemrehányás, hogy könnyen tegeződnek. A per­tuban lévők a köszönéssel is utalnak a tegeződésre; más szavakkal: az üdvözlésnek van jellegzetesen tegező, il­letve magázó formája. Ez alól talán csak a jó reggelt a kivétel, hiszen mindkét esetre alkalmazhatjuk. Nem egészen új fejleménye nyel­vünknek a tegező köszönés, voltak előzményei. Régebben ezt mondták: isten hozott, búcsúzáskor: isten veled, is­ten áldjon. Nem is gondolnánk, hogy a ma oly gyakran hallható szervusznak erősen feudális színezete volt. Eredeti alak­ja a latin servus humillimus (legalázatosabb szolgája). Ezt magyarra is lefordították: alázatos szolgája (röviden: alá’ szolgája). Az így köszö­nő felettesét üdvözölte ekép- pen, tehát tegeződésről szó sem lehetett. Az alázatos szolgája a felszabadulást kö­vetően teljesen eltűnt. A szervusz azonban maradt. Rövidesen — mintegy igé­nek fogva fel — kialakult a többes számú alakja is: szer­vusztok. E szónak ma már több változata él: szerbusz (kissé népies), szevasz (első­sorban a nagyvárosi nyelv­re volt jellemző), sziasz, szia, szió. Az olasz filmek hatá­sára vált ismertté a szervusz itáliai leszármazottja, a csao (csau). Közhely már, amikor azt Több mint száz üzemmér­nökjelölt ujjára húzták fel az összetartozást jelképező gépészgyűrűt a DATE me­zőtúri mezőgazdasági gépé­szeti főiskolai karán. A ha­gyományos búcsút, a valétát az eddigiekhez hasonlóan az idénis a tudomány, a kul­túra, a sport jegyében állí­tották össze a végzős hall­gatók, s annyiban különbö­zött csupán a korábbiaktól, hogy kicsit ünnepélyesebb volt minden, hiszen a tize­dik évfolyamát bocsátotta útjára a főiskolai kar. A nyolcvanhat nappali és a húsz levelező tagozatos va- létázó hallgató között lesz majd az ezredik fiatal, aki Mezőtúron szerzi meg diplo­máját. Az évtizedes hagyomá­nyokhoz hűen csütörtökön este kulturális seregszemlén adtak számot munkájukról a főiskola művészeti cso­portjai. Sikerrel szerepelt a citerazenekar — az együt­tes ezüstérmet szerzett az országos egyetemi és főisko­lai kulturális napokon — az irodalmi színpad, a Klub kisegyüttes, a képzőművé­szeti és a fotószakkör pedig szép kiállításon mutatta oe a legújabb termést. Pénteken szakmai nyílt napot tartottak, az alkat­részfelújítás és -gyártás megyei szervezéséről, fej­lesztési lehetőségeiről ta­nácskoztak a szakemberek, és a leendő üzemmérnökök. Ezt követte a valéta leglát­ványosabb programja, a snortverseny, s a gépész­karnevál. Az örökrangadón a tanár—diák labdarúgó­mérkőzésen ezúttal sem si­került a visszavágó az okta­tóknak, még a legnagyobb meglepetésre tippelők sem számítottak ekkora gólkü­lönbségre, a hallgatók 8:2-re győzték le a derekasan küz­dő tanári csapatot. A gé­pészkarnevál azonban ha­mar feledtette a „kudarcot”, az oktatók együtt intettek búcsút Mezőtúr lakosaival a város utcáin traktorokon, mezőgazdasági gépeken fel­vonuló a három év emléke­zetes pillanatait megörökítő jelmezes fiataloknak. „De elcsitult a jókedv...” A szakestélyen csapra ver­ték a gépészihordót, s a gyertyafényes teremben az áhítatos csendben csak a gyűrűk csillingeltek a bor­ral töltött poharakban. Könnyű kitalálni, miféle gondolatok forogtak a hall­gatók fejében, miközben a hagyományok szerint „fel­avattatott a gépészgyűrű.” Véget ért a gondtalan diák­élet, megbocsáttattak ezek­ben a percekben az oktatók — a szakestély műsorában A mezőtúri Faze­kasok Népművé­szeti Háziipari Szövetkezete eb­ben az évben kö­zel 24 millió fo­rint termelési ér­tékre számít. En­nek az értéknek 17—18 százalékát exportra terme­lik. Képünkön: készülnek a Mis- kp.-kancsók Melyiket használjam? is felrótt — „viselt dolgai”, a szigorúság, a követelmé­nyek teljesítéséhez való ra­gaszkodás, hiszen mindez értük volt így, hogy alapos tudással, nemes emberi ma­gatartással felvértezve meg­állhassák helyüket a mun­kában, az életben. T. G. „Felavattatott a gépészgyűrű” A vidám karneválon a „gulyáságyú” is ott volt A „királynak” csak csacsifogat jutott Fotó: Nagy Zsolt mondjuk, hogy a nyelv min­dig változatosságra törek­szik; s ez a köszönésekben is megmutatkozik. Legfeljebb a stílusértékük más és más. Kissé bizalmaskodó a kö­szöntelek, üdvözöllek, üdv; sőt — a szellemeskedés foko­zására még meg is toldják: üdv a dolgozónak, harcos üdvözletem stb. Az üdvöz- légy eredetileg Szűz Máriára vonatkozott; kissé megvál­toztatva a kifejezést: légy üdvözölve lett belőle — kis­sé bizalmaskodó. Jellegzete­sen női köszönéssé vált a kö­vetkező gyermeknyelvi szó: pá, pápá (rendszerint hozzá­teszik: édesem) — de még nélküle is bizalmaskodó. Nemcsak a latin hatott nyelvünkre. Tréfálkozva szoktuk használni az arab szálem alejkumot (béke ve­led), a szlovák dobry vecert (jó estét)). Gyakran halljuk mostanában az angol hellót; ez már bizonyos műveltség- fitogtatást mutat. Búcsúzás­kor ezt is mondják tizenéve­seink: báj-báj. Az igaz, hogy elárul némi bájolgást is, mégsem ebből származik, hanem az angol good bye ki­fejezés utótagjából. Az elmondottakból világos, hogy még tegeződve sem mindegy, hogyan köszönünk. Az üdvözlést fogadó fél csu­pán a köszönési formulából is azonnal tudja, hogy kivel áll szemben. Mindig meg kell találni a helyzetnek megfele­lőt, avagy néhány formulát nyugodtan elhagyhatunk. El­végre „mindenki olyan ka­lappal köszön, amilyen van neki” — miként a közmon­dás tartja. Mizser Lajos Szépen magyarul — szépen emberül TISZAFÜREDEN Járási ifjúsági fesztivál TÁRLAT A GYÁRBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom