Szolnok Megyei Néplap, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-08 / 106. szám
Nemzetközi körkép 1982. MÁJUS 8 Csehszlovákia A továbblépés gondjai llenséges fegyverek árnyékában Vitathatatlan érdeklődés kíséri mostanában északi szomszédaink gazdaságát, amely a továbblépés gondjaival birkózik. Csehország- nak 34 évvel ezelőtt a szomszédos szocialista országokénál ‘jóval fejlettebb ipara volt, azóta pedig Szlovákia — a gazdagabb társköztársaság segítségével igyekszik felzárkózni a cseh színvonalhoz. Mindenképpen tény — s ezt kevesen tudják —, hogv például az egy főre jutó acéltermelésben Csehszlovákia jó évtizede a világranglista első három helyének egyikén van, Japánnal és Belgiummal. A KGST-ben északi szomszédaink, hasonló alapon számítva, az első helyen állnak a műanyag, a pápír, a szövet gyártásában. Lassú alkalmazkodás n figyelmet .külön ráirányította Csehszlovákia gazdaságára a parlament legutóbbi ülése, amelyen Gus- táv Husák, a CSKP főtitkára is megjelent Lubomír Strougal kormányfő expozéjából megtudtuk, hogy a kormány nem könnyű körülmények között hajtja végre a parlament által tavaly nyáron jóváhagyott programot, mivel sok a belső — különösen gazdasági — probléma, s mert az USA agresszív politikája miatt romlott a nemzetközi helyzet. A továbbiakban rámutatott, hogy a kormány fő célja: fordulatot elérni a népgazdaság intenzifikálásá- ban. Részleges eredmények születtek. A tervezettnél többet sikerült eladni a nemszocialista országokban, tavalyhoz képest 5,1 százalékkal nőtt — az anyagárat nem számolva — a termelési érték, s 1,1 százalékkal csökkent a termelés anyag- költsége. Rossz volt viszont a tavalyi termés, az építőipar elmaradt a tervtől, s így a nemzeti jövedelem sem érte el a tervezett mértéket. — A kormányfő szólt a télutón elrendelt áremelésről, amelynek fő célja a kereslet szabályozása volt. Tény, hogy azóta a minőségi húsáruból aránylag jó a kínálat, az egy főre eső húsfogyasztás meghaladta az évi 85 kilót. Az iparcikk-kínálat teljes, bár a választék aem kielégítő. Szóba került az expozéban a csehszlovák gazdaság legnagyobb kérdése: az irányítás reformja. Erről Lubomír Strougal azt mondta, hogy „a gazdasági szervezetek többségénél nem tudták kellően átültetni a gyakorlatba annak új elveit és intézkedéseit, a népgazdaság még mindig csak lassan alkalmazkodik a piaci változásokhoz és igényekhez ... A kormány az eddigi lépéseket csak kezdetnek tekinti, és további intézkedéseket tervez, hogy... a termelői árak reálisak, értékarányosak legyenek, jobban serkentsenek az anyagtakarékosságra... Fokozatosan megszűnik az exporttermékek egész sorának dotálása.” Az értéktörvény hat E szavakból világos, hogy Csehszlovákia számára a továbblépés záloga a gazdasági irányítás reformja. A téma nálunk sokszoros érdeklődésre tarthat számot. Ne feledjük, mi már másfél évtizede hasonló feladatok megoldásán fáradozunk, s hogy északi, szomszédaink fontos, hagyományos gazdasági partnereink. Nem csoda, hogy tavaly oly nagy érdeklődés fogadta Lubomír Strougal miniszterelnök gondolatait a reform megvalósításának lehetőségéről. Annakidején nem hagyott kétséget afelől, hogy a tervezésbeli és irányításbeli változtatásoknál sok, főleg szubjektív akadályba ütköznek. Sok ember képzeli úgy — említette Lubomír Strougal —, hogy az új gazdasági irányelveket majd csak kijátssza valahogy, hogy ez csak valamiféle konjunkturális dolog. Ezzel szemben határozottan kijelentette: „Nem a kommunizmusban, hanem a szocializmusban élünk, ahol az értéktörvény hat. Az értékviszonyokat különféle módon, tervszerűen befolyásoltuk, de Algériai mozaik Algériában mintegy 200 magyar szakember dolgozik gabonatároló silók építésén. A munka megrendelője az O. A. I. C. algír vállalat, az építkezés fővállalkozója a MEZŐGÉP, az építészeti münkákat a KUNÉP, a technológiai szerelést a dunavar- sányi Petőfi Tsz, a szállítást pedig a kecskeméti Volán végzi. Az említett cégek dolgozói nyolc-nyolc silót építenek, Sidi Aissa, Sidi Hadje- res, Béni Slimane és Ksar Chellala településeken. A silók építése 1980 szeptemberében kezdődött, és várhatóan az idén december végén be is fejeződnek a munkálatok. Az építkezők legnagyobb ellenfele az időjárás, igaz, ezekben a hónapokban reggel 0 Celsius, délben pedig 20—22 Celsius fok körüli a hőmérséklet. Az ott dolgozó fiatalok leveléből megtudtuk, hogy szinte minden hét végén kirándulhatnak, gyönyörködhetnek Algéria festői szépségű tájaiban, ismerkedhetnek az ottani szokásokkal. Ez utóbbiakból adnak ízelítőt a képek. Ez a sátor egy magkereskedőé Az újonnan létesült szociális intézmények egyike: gyermek kórház Managuában lényegében a dolgok kárára gyakran el is nyomtuk.” Rámutatott továbbá, hogy a központi szerveket túlterhelik az operatív döntések olyan ügyekben, amelyekben képtelenek objektiven állást foglalni, s hogy e döntéseket át kell adni a gazdaság- irányítás alacsonyabb szintjére, s ott majd kövzetle- nül érzékelek a döntések következményeit is. A központ — mondotta — csak azt tartsa meg, amit a szocialista állam tervszerű gazdasága tőle feltétlenül megkövetel. A megszokás: bilincs A rendkívüli horderejű döntések szubjektív akadályáról külön szólt a kormányfő. A többi között ezt mondta: „A (gazdaságirányítási reform) megvalósításának persze összhangban kell lennie az emberek politikai és szakmai fejlődésével, hogy azt megértsék és támogassák. Nem szabad elfelednünk, hogy vezető kádereink többsége — középszinten csakúgy, mint a minisztériumokban — az 1948— 50-es években lépett hivatalába, hogy hosszú éveken át dolgozott az irányítás megszokott, bejáratott modelljében, s hogy a megszokás bilincs.” Egyértelmű, világos szavak, amelyeknek igazát a csehszlovák parlament mostani ülése megerősítette. Épp ezért bízvást utalhatunk arra a gondolatra, amelyet szintén e témakörben fejtettek ki, s amely nálunk is ismerős: megszabadulni a régi beidegződésektől, áttérni az újszerű, a gazdaságos gondolkodásra és cselekvésre — ez igényes és nehéz feladat, amelyet nem oldunk meg egyik évről a másikra. A Magyarországhoz oly sok mindenben hasonló északi szomszédország azonban, akárcsak mi, elindult ezen az úton, s bízunk benne, hogy a tőlük megszokott következetességgel, szívóssággal végighalad rajta, hiszen ez kölcsönös érdekünk, a szocialista közösség érdeke. Managua, a fantomváros. Ez a nem éppen felemelő jelző kívánkozott ki belőlem, amikor először végigsétáltam a nicaraguai főváros utcáin. Ledöntött házfalak, föltépett vízvezetékek, embermagasságú gaz, s mindez a város egykori kereskedelmi központjában. Az egy évtizede pusztított földrengés, s a három éve bezárult, véres polgárháború sebeit máig is csak részben sikerült begyógyítani. ötmilliárd dollár kellett volna ahhoz, hogy a romokat eltakarítsák, s a termelőüzemeket újra beindítsák. Az elmúlt két és fél esztendő alatt ugyan honnan teremthetett volna elő ekkora ösz- szeget a rendkívül szegény, alig 2,4 milliós lélekszámú ország? Ha a kávéból és jórészt déligyümölcs-exportból csordogáló bevétel egészét erre fordíthatnák, az is kevés lenne. Ám az Egyesült Államok nyílt katonai fenyegetése, az egykori somozista bandák fegyveres intervenciói arra késztették a fiatal sandinista rendszert, hogy sürgősen megszervezze és felszerelje reguláris hadseregét. És hogy nem alaptalan Managua aggodalma, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a nicaraguai kormány kénytelen volt rendkívüli állapotot kihirdetni az országot fenyegető belső és külső fegyveres támadások közvetlen veszélye miatt. A forradalom megvédéséért folyó harc mellett azonban sikerült megoldaniuk egy sor szociális-társadalmi problémát is. A legégetőbb a munkanélküliség enyhítése volt, hiszen — különösen vidéken — a felnőtt lakosság ,.A jobb párt, a rosszabb időikre” — ekként kínálja magát mostanában a lakosságnak Ausztria kormányzó- pártja. az SPÖ. Az 1970- ben hatalomra került osztrák szocialisták szájából bizony igencsak szerényen és némileg kényszeredetten hangzik e jelmondat. Hiszen az kétségtelen, hogy amit a 45—50 százaléka nem talált munkát. Emellett az írástudatlanság felszámolása, a lakásgondok enyhítése és az ellátás javítása szerepelt a legsürgősebb feladatok között. Tavaly 170 millió cor- dobát (1 USA dollár = 25,7 cordoba) fordítottak az iskolák fejlesztésére. 788 milliót az egészségügyre, 112 milliót lakásépítésre és 82 milliót egyéb jóléti programra. A sandinista rendszer a legnagyobb sikereket az úgynevezett alfabetizációs programban érte el. Erről beszélgettem két léoni egyetemista lánnyal. — Lelkesítő program volt — mondja Maria Alvarez Diaz. — Fél év alatt 600 ezer nicaraguai írástudatlanból 400 ezret tanítottunk meg a betűvetésre. Az analfabéták aránya 70 százalékról 13 százalékra esett, amivel alighanem a legfejlettebb latin-amerikai országok sorába léptünk. De ez csak szocialista kormányzat a legutóbbi hat-nyolc évben produkált. az nemcsak Ausztriában, hanem szerte a világon elismerést keltett. Nyugati szomszédunk a tőkés világválság viharaiban olyan szigetnek tűnt. amelyet nem érnek utol a bajok. A legzordabb időkben is az elviselhető 3 százalék alatt maradt a munkanélküliek aránya, s míg szerte a világon stagnáltak, sőt visszaestek a beruházások. Ausztriában meglepően él énk man ad t a gazdasági tevékenység. A legmagasabb szintű szociális ellátást biztosító tőkés államokban is kénytelen-kelletlen kurtították a jóléti alapokat, ám Ausztriában növekedtek a szociális kiadások. Egyszóval irigyelt állam képét mutatta a külvilágnak az Osztrák Köztársaság, mint a tőkés világ ..utolsó (válság- mentes) mohikánja”. 1982 tavaszán azonban nyilvánvalónak tűnik, hogy az „utolsó mohikán” is elesett. csakúgy, mint Cooper híres indiánikönyvében. A nyugat-európai sajtó persze némileg kárörvendezdk az osztrák modell bukásán. S a „lám megmondtuk” hangulatú értékelésekben valóban rámutatnak a Kreisky- kormány gazdaságpolitikájának leggyengébb pontjára: a válság negatív hatásait a gazdaság hatalmas állami támogatásával védték ki. Ez a módszer rövidebb krízis esetén talán be is vált volna. így azonban olyan csillagászatira növelte az államadósságokat — hiszen a termelésserkentő. munkahelyvédő és jóléti kiadásokat részben hitelekből fedezték, — hogy azok most nagy pusztítást végeznek a gazdaságban. Már tavaly megkezdődött a hanyatlás: sorozatban mentek csődbe kis. és nagyvállalkozások egyaránt. . Olyan óriásokat ért utói a krach, mint a híres Kneissl sígyárat, az Eurnig elektrotechnikai vállalatot vagy a világhírű Osztrák Klímatechnika AG-t. a dolog egyik fele. Mi diá kok — akik a munka dán dárját végeztük — nagy vál tozásokon estünk át a fél é alatt. Bejártuk az országol emberek ezreivel ismerked tünk meg. Alighanem ekko váltunk igazán felnőttekké Jómagam olyasmit éltem ál ami kitörölhetetlen az em lékezetemből. A honduras határkörzet falvait jártul Juanita Cruz, végzős orvos tanhallgatónővel. Többnyir gyalog közlekedtünk, de nag; örömünkre egyszer felvet minket egy kamionos. E lett a vesztünk. Egy sziki; mögül fegyveres ellenforra dalmárok ugrottak elénk, tüzelni kezdtek a kocsira. I sofőr a gázra lépett, közé jük hajtott, de azok szétug róttak és hátulról lőttet Juanitát eltalálták. Ott fe küdt az ölemben, egészen ; következő faluig, Ocatálif Azt hiszem, rögtön a lövé pillanatában meghalt... Súlyos válságban van a vo ralbergi és a töröli textil ipar; legnagyobb cégei csá milliós állami támogatass« tudnak létezni. Az állarr segítség forrásai azonba mind jobban kimerülnél hiszen a költségvetés hiány az idén a katasztrofális 5 milliárd schillinget (3 mii liárd dollár) is meghaladja A következmény mari érezhető: a szocialista kon mány kénytelen beletörödr abba. hogy legfontosab gazdasági célkitűzése, a mi nimális munkanélküliség amely egyben leglátványo sabb sikere is volt az el múlt időkben, tovatűnj 1 Nem vitás, hogy a szocia lista kormányzat gondja megszaporodtak, annál in kább. mert éppen a súlyos bodó válság nyomán mari megindultak a jövő évi vá lasztások előcsatározásai. A SPÖ számára még nemzet közi tekintélyű vezetői« Bruno Kreisky is probléma okoz. A 71 éves, betegeske dő kancellár ugyanis egyr kevésbé bírja a széles kör tevékenység okozta megter helést. Maga úgy nyilatlko zott. hogy — orvosaival kon zultálva — májusiban dönt marad vagy visszavonul. De kijöhetne utána? Mer hozzá hasonló politikus nen akad pártjában. „Bruno csá szár cipője túl nagy ne künk” — vallják őszintén a SPÖ vezérkarában. Ráadásu a legutóbbi idők korrupció botrányai érzékenyen meg sebeztek néhánv szociálist vezetőt. A párt szerencséje hoev a legnagyobb ellenfél a Néppárt (ÖVP) sincs jobl helyzetben: a vezetési vál ság és a korrupció ott i szétzilálta a sorokat. A: ÖVP ezért javasolja mosta nában közös gazdasági prog ram kidolgozását és végre hajtását (tehát egvfajt nagykoalíciót) az SPÖunek amely egyelőre hallani sen akar erről. A szocialistái még bíznak abban, hogy i Nagy öreg. Kreisky a vá lasztásokig csodát tesz. (avar) Firon András Az út mellett 200—300 méterenként kínálják a narancsot. Ez egy húsbolt. A kínált árut az ajtófélfára akasztják, a levágott állat feje a küszöbön, az áru frisseségét jelképezi Az alku kötelező Fotó: Varga Sándor Seres Attila Ausztria Az utolsó mohikán?