Szolnok Megyei Néplap, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. MÁJUS 1 Félmilliárd forint Kinek a kedvére? A beszélgetés minden résztvevője kínosan feszen­gett a székén. Az idős em­ber — az újítási előadó — azért, mert egy elszólása nyomán a főnökét* a jó negyvenes, simára fésült hajú műszaki osztályvezetőt faggatták. Ez utóbbi kényel­metlenül érezte magát a kényszerű magyarázkodás miatt, magam pedig azért, mert a magas beosztású „kérdezett” érdek helyett egyszerű, „nem nyilatkozom” megnyilvánulással igyeke­zett magát 'kivágni a kutya­szorítóból. Miről is volt szó? Pusztán csak arról; miért fekszik hónapok óta íróasz­talának fiókjában néhány el­bírálandó újítás. Amikor el­váltunk, már csak annyit nem mondott idősebb kol­legájának; „ezért még szá­molunk!” A gépgyártó üzem­ben már más személyek dol­goznak az említett poszto­kon. A történet régi. Amiért felemlegetem, annak oka: körülbelül példázza azt, hogy fél évtizeddel ezelőtt egy középnagyságú üzem műsza­ki fejlesztési kérdéseivel foglalkozó szakembere mi­lyen fontosságot tulajdoní­tott néhány ötletnek. Azt is illusztrálja, milyen jelentő­sége volt negatív szereplőnk szemében az újítások ügy­intézőjének. Az eset érde­kessége, hogy aligha keltene csodálkozást, ha éppen ha­sonszőrű újítási előadók kö­rében hangzana el manap­ság. Mert mint az éppen egy nemrégiben az SZMT- nél lezajlott tanácskozáson elhangzott, igen sok vállalati vezető, s itt nem feltétlenül főmérnököt, igazgatót, vagy Vezérigazgatót kell érteni, nem tartja partnernek az .újítások sorsát intéző elő­adókat. De mi is adja meg igazán tevékenységük sú­lyát? A válasz egyértelmű; maguk a benyújtott javasla­tok, az újítások, netán talál­mányok. Nem utolsó, hanem elsősorban hasznuk. Remek helyezések Szolnok megyében 1976-tól laoO-ig az SZMT vizsgálata szerint mintegy 20 ezer újí­tási javaslatot nyújtottak be. Az elfogadott és alkalmazott újítások haszna megközelí­tette- a félmilliárd forintot. A mozgalom ezen jellemzői, mert a kezdeményezések nyomán bátran lehet mozga­lomról beszélni, több tízezer dolgozó aktivitását tükrözik. Olyanoké, akik valamiért könnyebbért, termelékenyeb­bért, biztonságosabbért vagy takarékosabbért mást, újat akarnak. Miért érdemes ezeknél a számoknál elidőz­ni? Azért, mert alaposabban nagyító alá véve őket kide­rül például, hogy növekedett azoknak a fizikai dolgozók­nak a száma az utóbbi esz­tendőben, akik újításokkal foglalkoznak — kétharma­da a benyújtott javaslatok­nak tőlük származik — s hasonlóképpen emelkedett az új elképzeléseket „felvo­nultató” fiataloké. A muta­tók az értékek hátterét vizs­gálva tapasztalhatjuk, hogy az üzemek nem egyformán veszik ki részüket az újító mozgalom megyei eredmé­nyeiből. A hetvenes években például a mezőgazdasági üzemekben alig-alig nyújtot­tak be javaslatokat, tavaly viszont már az ötszázat is megközelítette az újítások száma, közöjttük találunk jó- néhány találmányt is. Az utóbbi esztendőben kiderült — ez persze összefügg a mezőgazdasági munkák gé­pesítésével — mennyi jó el­gondolás halmozódott fel például a termelőszövetke­zetekben. Nem csupán a gazdaságok közötti országos újítási versenyben elért re­mek helyezések, hanem a megvalósított értékesített ja­vaslatok is arról tanúskod­nak; kinyitották a sokat emlegetett tartalékok ezen tárházának ajtaját. Nem így van ez az ipari szövetkeze­tekben, ahol korántsem je­leskedhetnek hasonló ered­ményekkel. Az említett előadók java­solták: „nézzen bele egy vál­lalat újítási feladattervébe, s kiderül, komolyan veszik-e a mozgalmat.” Legalábbis részben. A Hűtőgépgyár egyik osztályvezetője mond­ta: a nagyüzemben az ötle­tek, a javaslatok szerves ré­szét adják a műszaki fej­lesztésnek. Ennek figyelem- bevételével készül az újítók programja is, amiben ki-ki felkészültségének megfelelő­en megtalálja, milyen mű­szaki problémákra vár meg­oldást a vállalat. Hasonló­képpen ez a 7. sz. Volánnál, vae’v az Alföldi Téglaipari Vállalatnál. Könnvű nekik — mondhatná néhány fővá­rosi központú megyei gyár­egységi ötletembere, aki va­lamikor az év derekán kap­ja kézhez a Budapestről út­nak indított feladattervet. Valóban előfordul ilyen. Ta­lálni azonban éppen Szolnok megyében olyan pesti köz­pontú üzemet, ahol az újító- mozgalom színvonalát meg­irigyelhetne jó néhány me­gyei nagyvállalat. Igaz, a BVM kunszentmártoni gyá­rában nem a fővárosi fel­adatterveken múlott a ja­vaslatok sikere, azok szá­ma. (A kitűzött feladatok között sem találnánk olyat itt, ámelyet nem egy újító, hanem egy kutatóintézet sem tudna megoldani.) Ha már az irigységről esett szó. Mit jelent az Sí? Ugye mindenki az új mértékrend­szerre gondol. Ismereteimet újítási berkekben jártas be­szélgető partnerem bővítette azzal, hogy ez „egyébként” a sárga irigység praktikus rövidítése. A gáncsoskodó, vagy aki sokallja a haszo­nért járó díjat, gyűlöli a si­keres embereket — említi —- úgy mondják, Sí-ben gon­dolkodik. Az ilyen magatar­tás lehangoló, és nyilván visszaveti' az újítási kedvet, ami annak ellenére, hogy számokkal, műszaki megha­tározásokkal nehezen defi­niálható fogalom, mégis lé­nyeges szerepe van a javas­latok megszületésében. Te­gyük hozzá, ma már hamis az a kép. amely szerint a magányos feltaláló egyedül vívja a rendeletekkel, a vé­leményezőkkel a harcát. Se­gítséget kapnak, nem is ke­veset az ötletemberek. Pél­dául az említett újítási elő­adóktól. S itt térjünk visz- sza ez utóbbiak tevékenysé­gére. Miként lehetnének partnereik a vállalati veze­tőknek? Elsősorban szakér­telmükkel vívhatják ki ezt az egyébként természetes együttműködést. Azzal, hogy tudják, mikor milyen díj- kulcsok használhatók, azzal, hogy ismerik, mikor ' kedve­zőtlen egy újítónak az esz­mei díjazás, ismerik az iparjogvédelem szabályait, tanácsokat adnak, kezdemé­nyeznek, szerveznek, koordi­nálnak, divatos szóval: me­nedzselnek. Az ő munkáju­kat pedig segítik a szak- szervezetek. Szolnok megyé­ben iparjogvédelmi tanfo­lyamokat rendeznek, hogy bővítsék az újítói előadók ismereteit. A szakszerveze­tek jóvoltából találkozhat­tak újítók, feltalálók, s újí­tási előadók e témakörben jártas jogi szakértőkkel. A Magyar Iparjogvédelmi Egyesület gyors megalaku­lása, tagjainak létszáma is bizonyítja, hogy kellenek a vállalatoknak, az intézmé­nyeknek az ilyen szakembe­rek. Nem panaszkodhatnak te­hát az újítók, hogy alig fog­lalkoznak tevékenységükkel. Ennek ellenére jónéh.ány té­nyező arra utal, hogy ez még mindig nem elég, vagy e területen is a hatékony- sági elemeket kell még job­ban érvényesíteni. Mennyit értékesítenek? Csak egy példa: Az or­szágban az újítások alig több mint egy százalékát értéke­sítik más üzemeknek, intéz­ményeknek. Pontosan nehéz kideríteni, melyik közül az, amit mások is hasznosíthat­nak, de hogy ennél több, az bizonyos. Vagy: az utóbbi hetekben lezajlott üzemi újí­tási tanácskozásokon, igen sok szó esett arról, hogy nem tisztázott a műszakiak kezdeményezései körül sok­sok tényező. Például: mi számít munkaköri köteles­ségnek. mi nem? Hogyan vi­szonyul majdan egy műszaki szakember az újításokhoz, mint véleményező, ha mos­tani ötletei elvetélnek? Kér­dések, amelyekre igen sok üzemben keresték a választ, s amelyek várhatóan elhang­zanak az újítók május 15-i országos tanácskozásán is. Mozgalmuk Szolnok me­gyei eredményei biztatóak, néhány mutató *obb is az országos átlagnál. A vállala­tok többségében felismerték, hogy amikor egy ötletember a javaslatát kidolgozza, nemcsak saját, hanem "válla­lata, ha úgy tetszik a nép­gazdaság „kedvére” is tesz. S hogy bármelyik a három közül minél jobb legyen, annak elengedhetetlen fel­tétele: képzettség, a képes­sé? minden szintjén fel kell használni a kezdemé­nyezéseket. Hajnal József Több mint eg.v évtizede gyárt különböző transz­formátorokat a kunmada­ras! Vas- és Elektromos Ipari Szövetkezet. Árbe­vételüknek mintegy felét a különböző tekercselési munkák biztosítják Szűcs Géza: — Ha nem adunk a vetés minőségére, többel kötjük be a növényápolásnál Összefogás jóban, rosszban fl brigád titka Nehezen adta meg magát a tél. Más esztendőkben április végén már a „jász esőnek”, a szárízék törmelékkel meg műtrágyás zsákok darabkái­val labdázó forgószélnek ve­tettek hátat a ladányi határt járók. Most, a hét közepén azt figyelték aggódva a téesz- beliek, jut-e még a bevetet­len tábláikra a Mátra felől tornyosuló hófelhők tértié­ből. Zsörtölődött is Zana Gá­bor gépkocsivezető, akivel az Egyetértés Tsz Milleren túli földjeire igyekeztünk: — Micsoda időjárás! Per­sze, akárhogy is várat ma­gára az igazi tavasz, a határ szép lassan csak megújul. Nézze két oldalt a dűlőút szé­lét! Most már -ha bunkóval verik, ahogy errefelé mond­ják, akkor is nő a fű. Nemcsak a fű, hanem a bú­za is nekirugaszkodott. Nyúj­togatnia kell mái1 a nyakát a fácántyúknak, hogy szem elől ne tévessze a tengernyi zöldben tolldíszes kakasát. És sorol már a 'magról vetett hagyma is, ami a Bajcsy Zsi­linszky brigád traktorosainak — őket kerestük a jászladá- nyi határban — idei első munkáját dicséri. — Mindig a hagyma veté­sével kezdjük koratavasszal a szezont, és a búzavetéssel fejezzük be, úgy október vé­gén — hallottuk Gál Sándor­tól, a brigádvezetőtől. — — Közben alig-alig van meg­állás. Április 4-ét kivéve dol­goztunk most is minden szombaton, meg vasárnap. Sürget az idő, nyakunkon a május és vagy négyszáz hek­táron még hátra van a nap­raforgó Vetése. Reggeli hét­kor már a vetőgép nyomjel­zőjén a figyelmünk, és ami­kor a fővárosból meg Gyöm- rőrői a hazatérő eljárókat le­rakják a vállalati buszok a ladányi főtéren, mi azt mond­juk, de magasan jár még a nap. A napraforgónak szánt ha­talmas tábla túlsó végén a néhány percre még játékszer­nek látszó másik MTZ las­san közelített. A forgóhoz ér­ve kiszállt a „nyeregéből” a traktoros, és nyújtotta a ke­zét: Szűcs Ferenc vagyok. Szélárnyékba, az erőgép ol­dalához húzódva vettük számba, hogy rajta kívül kik dolgoznak még együtt a bri­gád alapítói közül. — Kiss János, Szűcs Géza, Gémesi Imre és Káldi István mind ott voltak tizenöt évvel ezelőlt a peresi tanyaköz­pontban, amikor elhatároz­tuk, hogy brigádot alakítunk. Traktorosok voltak mind, de néhányukat másfelé, kit a té­esz buszára, kit személy­vagy tehergépkocsi volánja mellé szólítottak az. újabb fel­adatok. Most a tizenkét bri­gádtag közül öten dolgozunk traktorral. Én csaknem húsz esztendeje rézatom magam, az MTZ harmadik típusát nyüstölöm már. Olyan ma-, gyár gyártmányú kombájn, amilyennel először arattam;' már csak múzeumban talál­ható. A fiam, aki gépszerelő itt az Egyetértsében, nyakan­ként Claas Dominátor pano­rámás fülkéjéből figyeli, ho­gyan dől a vágóasztalra a ka­lász. Kerülnünk kellett még a határban, hogy a traktoros brigád más tagjaival is szót válthassunk, pedig már ugyancsak közelinek látszott a szomszéd falu templomtor­nya. — Az a tapsifüles már a besenyszögi téesz földjén po­rol, — mutatott előre Zana Gábor. — Fiatal, idei nyúl, de alighanem lógna a kutyárti nyelve, ha utána eredne. Ott látok egy MTZ-t a bogárzói digógödör mellett, i biztosan delelőre tért a traktoros. Eszes Tibort valóban ott találtuk a fákkal, bokrokkal benőtt, vadbúvóhelynek meg­hagyott gödör szélén. Mutat­ta a frissen vágott, hegyesre faragott vesszőt. — Tudománya van ám a nyárskészítésnek is! Ha na­gyon elvékonyítja az ember a hegyét, egy emberesebb sza­lonnadarab súlya alatt eltö­rik. Hamun sülve pedig csak a pogácsa jó! Nem sokáig kell már így táskázniuk az ebédre valót, állnak a falai a téesz új konyhájának, ebéd­lőjének. Mi brigádtagok is „siettetjük” az építkezést, mert ha elkészül a konyha, kihordják majd ételhordóval a kosztot a határba a trakto­rosoknak is. A múltkorában, amikor két napig esett az eső, és nem vethettünk, segéd­munkások voltunk mi is az építkezésen. Mint; elmondták, nemcsak az időjárás miatti kényszer- pihenőkor, hanem szabad idejükben is szívesen vállal­nak malterhordást, téglaado­gatást a brigádtagok. Ahogy a többieknek, úgy Eszes Ti­bornak sem csak az ilyen al­kalmi segédmunkák szerepel­nek a társadalmi munkavál­lalásai között. — Tizenhat éve vagyok ön­kéntes rendőr. Nem mondha­tom, hogy hálás feladat, de tudomásom szerint nincs ha­ragosom. A havonta két-há- rom estémet igénybevevő jár­őrözés alkalmával a kivilá- gítatlán járműve miatt meg­szólított kerékpáros vagy a hétvégi táncmulatságból ha­zatessékelt ittas legényember, ha aludt rá egyet, másnap reggel ugyanúgy mond agy- gyonistent, vay fogadjistent, mint annak előtte. A legtöb­bünk vállalt hasonló társa­dalmi megbízatást. Ketten szövetkezeti küldöttek, ugyan­annyian munkásőrök, és a döntőbizottságban meg ta­nácstagként is tevékenyked­nek brigádtársak. Az áprilist meghazudtoló hidegben szívesen időztünk volna még a szalonnát pirító traktoros rőzselángja mellett, de újabb MTZ dübörgése halkult eL a közelben. Bíztat­\ Eszes Tibor: — Ha minden jól megy, jövőre már mi is meleget ebédelünk, tányérból Gál Sándor: — Reggel héttől este hétig, tavasztól őszig nincs megállás tak a többiek, hogy rakjam e; a jegyzettömböt, mert hs a traktoros meglátja, inkábt fordul még egyet a vetőgép­pel, csak ne kelljen a szava­kat válogatnia az újságíró előtt. — Huncut ember ám Szűcs Géza, — mondta Zana Gábor a határban segítségemre lé­vő gépkocsivezető. — Nem­régiben intímebb női holmi is keveredett a gépekhez ola­josrongynak kiosztott textil­hulladékok közé. Magyaráz­kodott otthon az asszonynak a traktoros, akinek Szűcs Gé­za délben a táskájába csem­pészte. Mintha zsinór mellett húz­ták volna, dicsértem az újon­nan érkezett^ MTZ-vezetőnek a vetőgép mögött, a szépen elmunkált talajban sorjázó csíkokat. Beszélgető partne­rem ezúttal komolyra vette a szót: — Azokba a táblákba, aho] a brigádtagok vetnek, mi jö­vünk majd vissza a növény- ápoláskor is. Ha görbék a so­rok, majd kiegyenesíti azokat a kultivátor, de akkor már mázsaszámra bánja a kivá­gott hagyma vagy cukorrépa. Szóvall, gyorsabban haladva elnagyolnánk a munkát, a teljesítménybér alapján több kerülne az egyik zsebünkbe, de mivel a közösben a kár is közös, a másik zsebből hi­ányozna a forint a terméski­esés miatt. Szóba hoztam, hogy az Egyetértés Tsz-ben az egyik legjobb kollektívának tartják az 1967-ben megalakult, Baj­csy Zsilinszky Endre jievét viselő traktorosbrigádot. Munkaversenyvállalásaik túl­teljesítésével. társadalmi munkájukkal ötször érdemel­ték ki eddig a szövetkezet ki­váló brigádja címet. Szűcs Géza ujjai sokáig túrkáltak. a brigádtársak szerint hun­cutságtól, ezüstfehér hajában míg a válaszon gondolkodott mi kell ahhoz, hogy jó legyen egy brigád? — Azt hiszem, nincs sem­mi titkunk. Nem kell hozzÉ más, mint az, hogy néhány az 'átlagosnál többet tenni tudni akaró munkatárs össze­fogjon jóban, rosszban. No é; persze nélkülözhetetlen hoz zá a segítő, megértő család­tagok. Tcmcsközy Ferenc Szűcs Ferenc, — A téeszben töltött húsz évből tizenötöt a - brigádban dolgoztam Si-sárga irigység

Next

/
Oldalképek
Tartalom