Szolnok Megyei Néplap, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-30 / 125. szám
1982. MÁJUS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Film jegyzet I Szuperexpressz Többszáz kilométeres sebességgel rohan a szuperexpressz, olyan gyorsan, ahogy — ezidáig — csak a japán vonatok képesek száguldani. Ha az olvasó erre kíváncsi, leírhatjuk, hogy milyen ez a csoda vonat, de úgy hisszük tudományos, technikai magazinjainkból sokkal szakszerűbb képet kaphatnak az érdeklődök ... Bár nem lenne indokolatlan ha a Szuperexpressz krónikása is erről a masináról írná jegyzetét, hiszen ez a film főszereplője, — tegyük hozzá az egyetlen hiteles szereplője. Szóval rohan a szupervonat Nippon országában, ráadásul nem is lassíthat, mert ha ezt teszi a derék';,főpilóta” akkor bizony — ha előzőén nem fizetnek ki a terroristáknak kimondhatatlan nagyságú pénzt — nos, akkor a vonat másfélezernyi utasával felrobban. Katasztrófa film lenne tehát a javából, a modern krimi elemeivel dúsítva, — ha' az lenne. De nem az. Minden tiszteletünk az Árnyéklovas, A kopár sziget. A vihar kapujában és más film- történeti értékű japán alkotásoknak. alkotóiknak, de a Junja Szato rendezte valamit nehezünkre esett végigülni. Ez az a film, amelyre egy percet is kár pazarolnunk. Mindezt nem a műfajnak szóló sznobéria mondatja velünk, a jól „megcsinált krimi nagyon kellemes szórakozás, ki- kapcsolódás lehet. Ellenérzésünk tehát nem a témának szól, hanem a megvalósítás hogyanjának. A téma egyébként egy az egyben amerikai adaptáció, bárgyú, amilyenek — általában — a nyugati „kassza filmek” sztorijai. Ám mégis van különbség, nem kevesebb, mint az a többé kevésbé általánosítható igazság, hogy a hasonló rendeltetésű amerikai filmek a gyártelep szállítószalagján a „tisztes ipar” hagyományai szerint készülnek. Vagyis: vannak akik a kom- merszigények kielégítésére szériában is tudnak elfogadható, vagy jó filmeket gyártani, vannak akik nem ... Nos, a Szuperexpresszben csak a „főhős” kot le bennünket. Nagyon szép ez a vonat, szívesen megnéztük volna a Deltában, vagy a Kisfilmek a nagyvilágból műsorában, — bárgyú piff-puff nélkül. — ti — Válogatás Cannes-ban Tizenöt alkotást vett át "magyarországi forgalmazásra a canne&i filmfesztiválon a MOKÉP. Ezekből tíz a fesztivál hivatalos versenyprogramján szerepelt, közöttük van a fesztivál szinte valamennyi díjnyertes alkotása A Filmglóbusz '83 programjában — a Budapesti Tavasz fesztivál idején — 1983 márciusában a nézők már láthatják a két nagydíjas művet; Yilmaz Güney „Az út” című török filmjét és Costa-Gavras görög rendező „Eltűntnek nyilvánítva” című 'amerikai alkotását. Ez utóbbi dél-amerikai környezetben játszódó, politikailag elkötelezett dráma, amely egy baloldali újságíró meggyilkolásának körülményeit jeleníti meg. Ugyancsak láthatjuk a legjobb rendezés díjával kitüntetett „Fitzcarraldo” című NSZK filmet, melynek rendezője Werner Herzog: a zsűri különdíjával kitüntetett „Szentlőrinc éjszakája” című olasz—francia produkciót (rendezte: Paolo és Vittorio Taviani), valamint az „Egy hölgy azonosítása” című olasz filmet, melynek rendezőjét Michelangelo Antonionit, a cannesi fesztivál .35. évfordulója alkalmából az egész életművéért nagydíjjal tüntettek ki. Tegnapelőtt azelőtt Sorsok és emlékek Sistey András: Szibéria melege, Péczely László: A repülőszázad Az 1950-es évekről szóló Tegnapelőtt című legújabb Bacsó Péter-film jászberényi ankétjén hangzott el az a vélekedés, hogy a felnőttkorba lépő ifjúság kevésbé tájékozott a szülők, nagyszülők nemzedékének világáról. Az elmúlt évtizedekben mintha valahogy csökkent volna a családi kommunikációs és mesélő kedv, amely az eleven élmények, tapasztalatok átadásával gazdagítaná közösségi életünket, sajátos tájékozódási pontokat jelentve történelmi-társadalmi múltunk megismerésében. Ezen tűnődve jutott eszembe akkor, hogy az én serdülőkoromban bezzeg órák hosszat hallgattuk nagyapáink emlékező meséit, történeteit — többek között — első világháborús beszámolóit. Tudtunk Przemysl váráról, Doberdóról, a piavei csatáról. Talán egy kevésbé ellentmondásos korról, amelyet az egyéni felelősségérzettől felmentve élhettek át (ha átéltek egyáltalában) beszéltek olyan szívesen az akkori öregek, s ezért volt olyan sok anekdotikus íz a történeteikben? A választ nekem erre a kérdésre egyértelműen Bis- tey András legújabb könyve (a Bányai Kornélról szóló monográfia és az összeláncolva című elbeszéléskötet után immár a harmadik) adta meg. A Szibéria melege című regény ugyanis egy ilyen első világháborús visszaemlékezés — a jászapáti Szikszai Kálmán és társai — történeteiből íródott. És ezekben a történetekben szó sincs leegyszerűsített világszemléletről, hanem éppen az átélt történelmi események mindennapjai során adódó döntéseikről: hűek maradjunk-e saját emberségünkhöz, ho- gyon tehetjük ezt meg. milyen választási lehetőségeink vannak (nekünk és másoknak), hogy a szűkebb vagy tágabb emberi közösség hasznára lehessünk? Elvegyük-e halott bajtársunk pénzét (amikor erre egyezség volt), elfogadjuk-e a fogoly tiszt felkínált rubeleit, vagy — immár fogságba esve — a szintén ezzel a lehetőséggel számoló orosz katonáknál váltsuk be magyar pénzünket? A regénybeli példákat még folytathatnám, de mindezzel talán sikerült érzékeltetnem gyermekkori élményeimet és Bistey András írásművészetét is. A háborús emlékezések ugyanis éppen az ő tolmácsolásban nyerik el sajátos érteküket, jelentésüket, élvezetes olvasmánnyá és egységes műalkotássá varázsolva őket. Annak ellenére, hogy Szikszai Kálmán egyes szám első személyében elmondott „regénye” — hét év története a katonai behívó kézbesítésétől a hadifogságból való visszaérkezésig — a szó hagyományos értelmében aligha van megregénye- sítve. A szerző bizonyára elvett a gazdag élményanyagból, hogy annak csak legfontosabb epizódjaiból alakítsa ki művét. A könyvben ezek a rövid epizódok, történések, emlékek — külön címszavakat kapva — követik egymást. A minden felesleges nyelvi sallangtól megfosztott, rendkívül tárgyszerűen megfogalmazott epizódok külön érdekessége, hogy szinte teljességgel nélkülözik az elbeszélő érzelmi motiváltságát; az indulatok, a harag, a támadás, a nehezen elfogadható valóság elleni kritika éle nélkül fogalmazódtak meg. (Óhatatlanul is Bisteynek azokra az elbeszéléseire emlékeztetve, amelyekben mintegy kívülállóként száraz, de pontos tényszerűséggel ír le drámai történéseket.) Ám a szerző, mivel tartózkodik a műbe csempészett mindenféle kommentártól, és az olvasóra bízza hősének és a vele, körülötte történteknek megítélését, éppen így ér el erős érzelmi hatást. Annál is inkább, mert a százegyné- hány balladás tömörségű epizód (természetesen a történések sorrendjében előadva) szoros összefüggésben van egymással. Visszatérő •motívumok hálózzák át meg át ezeket az elbeszéléseket: a tisztesség, a közösséghez való hűség megtartása mellett a magunk megőrzésének. életben maradásának józan elve. És eközben egy más, új világra csodálkozás színes emlékképei — akár az ópiumszívó kínai „rendhagyó” pipájának vagy a „halas kalácsának leírása, rövid töprengés a három feleséget is eltartó öreg tatárról stb. — teszik emberivé és teljessé ezt az egységessé váló közelképet. Azaz a Szibéria hidegében annak melegségét is felfedezni tudó, a sorssal, a körülményekkel megfontoltan hadakozó, azt változtatni és ezért boldogságra is képes belső kultúrájú parasztember világát. Bistey András kisregénye — nyilván praktikus okokból — egy kötetben jelent meg Péczely László egykori vöröskatona visszaemlékezéseivel. A kiadó választását mindenképpen sikeresnek mondhatjuk, hiszen időben-korban „párhuzamos életrajzok”-at olvashatunk >a két műben. Mindemellett összekapcsolja őket közös, Szolnok megyei vonatkozásuk is: amíg Bistey jászsági hősei a távoli Szibériában harcolnak vöröskatonaként, addig Péczely (a regényben Pécsi) és társai legnagyobbrészt a Tisza- parti lövészárkokban. Cibakházán, a „vezsenyi-zsák- ban”, Szolnokon védik a tanácshatalmat a román intervenciósok ellen. De folytathatjuk a sort a két mű — önként adódó — egyéb jellegzetességeinek összevetésével is. Péczely A repülőszázad vöröstengerészeinek életében szintén a mindennapok apró történéseit, a különböző emberi magatartások, tettek (lélektanilag is hiteles) ábrázolását, leírását tartja fontosnak. Például a hiányos menázsit felfrissítendő egy-egy különleges vacsorához szükséges ételek beszerzése és elkészítése éppen olyan visszatérő és fontos esemény regényében, mint Bistey katona- vagy hadifogoly-hőseinek körében. Mindezek — és a példákat ismét sorolhatnám — nem deheroizálják hőseit, hanem éppen emberi közelségbe hozva őket, teszik teljesebbé (és ezért elfogadhatóbbá) a róluk és e valóban történelmi korszakról kialakult (tanult) élményeinkét, képünket. Végezetül hangsúlyoznunk kell, hogy Péczely László műve a Tanácsköztársaság fontos (olykor sorsdöntő) eseményeinek hű krónikája is .A szerző nem utólag megfogalmazott naplót vagy eseménytörténetet ír. hanem kitűnően dramatizálva tapasztalatait (korabeli dokumentumokat is idézve) tengerésztársai és a forradalomhoz hű hadihajósok tevékenységének értékelő-összefoglaló bemutatására is törekszik. Írása tehát mindamellett, hogy sajátosan egyéni színt képvisel a korra vonatkozó szépprózában, fontos dokumentum. Szolnok megyében és másutt is tanulmányozásra érdemes forrásmunka. (Zrínyi 1982.) Arató Antal A napokban kezdődtek, és ma fejeződnek be az általános iskolákban a kisdobos- és úttörőavatások. Képünkön: a szolnoki Csanádi körúti iskola leendő kisdobosai Ott még az ivóvíz is más volt A falusi gyerekeket zár- kózottaibbnak, csöndesebb-1 nek és egy kicsit hátrányos helyzetűnek tartották évekkel ezelőtt, és tartják még néha most is. A mai falu azonban változásával, fejlődésével a korábbiaknál napyobb lehetőséget ad: gyereknek lenni fijlun ma mást jelent, mint akár négy-öt évvel ezelőtt is. Ám hogy mit jelent valójában, arról beszéljenek maguk a gyerekek: Gyétvai Katalin hetedikes. Kovács József és Szendrei Ibolya nyolcadikos, Uliczki Ildikó ötödikes kenderesi tanulók. KATI „A mj lakásunk nincs messze az iskolától, fél órát kell gyalogolni. De nem unatkozom az úton, mert ahogy elindulunk a húgommal. mindjárt csatlakozik hozzánk egy-két gyerek, és mire az iskolába érünk, tízen is összejövünk. Ilyenkor mindig megbeszéljük, mi történt tegnap az iskolában, vagy milyen filmet adtak a tévében. Délben a napköziben ebédelek, utána hazajövök, itthon tanulok. Régebben ottmaradtam a napköziben, de most már nagy vagyok, és a szüleim megbíznak bennem, tudják* hogy nem csavargók el. sőt az ötödikes húgom is itthon van velem, én vagyok felelős érte. Amikor este a szüleim hazajönnek a munkából, mindig megbeszéljük, hogy mi történt aznap az iskolában. Tanulás után segítünk, dolgozunk a ház körül, a kertben kapálunk, gyomlálunk, öntözünk vagy takarítunk a lakásban és az udvaron. Nálunk otthon mindenki magára mos, így, meg a mj segítségünkkel édesanyánknak több ideje marad, és néha elmehetnek apával a moziba vagy szórakozni is. Elég sokat utazom, az iskolával is gyakran megyünk kirándulni táborozni, a szüleim is elvisznek nyaralni. Sokszor jártam Budapesten, de a városok közül a legjobban Eger tetszik, mért szép, régi házai vannak és ott a vár is, amiről az embernek rögtön eszébe jut „Az egri csillagok”, a tőreik időkből való sok emlék. Tetszik Pest is, de az az igazság, hogy elég piszkos meg füstös. Falun jobb a levegő. Az ember szabadabban érzi itt magát, és nem szakad el a természettől. Erről van egy jó történetem is. Az egyik pest, ismerősünk eljött hozzánk, és elhozta a gyerekét is.. Ez a gyetek még soha életében nem látott ge- reblyét. Nézte nézte a szerszámot, többször is megkérdezte. hogy mi az, de hiába mondtuk. hogy gereblye, nem akarta megérteni. Aztán egyszer csak rálépett, és a nyele homlokon ütötte. Azóta ismeri a gereblyét. Szabadidőmben soka* olvasok. régebben zongorázni is tanultam, de abbahagytam, mert nem nagyon érdekelt. Azért a 'magam kedvtelésére mindig tanulok új dolgokat, és próbálgatom otthon a zongorán. Most éppen a Für Elise-t tanultam meg. Már egészen jól megy.. JÓSKA „Debrecen mellett Álmos- don születtem, három éves koromig ott laktunk. Aztán Kenderesre költöztünk, azóta itt vagyunk. Nemigen emlékszem Álmosdra, így olyan, mintha kezdettől fogva itt laktunk volna. Szeretem Kenderest, nem is akarok elmenni innen. Most az a tervem, hogy Kenderes minden szép épületéről makettet csinálok. Már neki is láttam. Kartonpapírból kivágom a formákat és összeragasztom. Csak azt hiszem, elés soká fog tartaná, mert a listámon szerepel az iskola, a kultúrház a tanácsháza. az ABC és a szakmunkásképző épülete... Szeretem Budapestet is, mert a Budapesti Honvéd- nak drukkolok, az a csapat pedig fővárosi. Már hatéves korom óta gyűjtöm a képeiket, a jelvényeikét, a zászlóikat. Tavaly egy budapesti barátom megvette nekem a Honvéd újságot, nagyon örültem neki. Jó lenne minden évben megszerezni, de itthon nem árulják. Mindig megnézem a focimeccseket a tévében. Nagyon szeretem a „Kapcsolta>m”-ot is, meg szoktam fejteni a közönség- rejtvényt és be is küldöm, de még soha nem . nyertem. Szabad időmben gyakran játszom logikai játékkal, vagy keresztrejtényt fejtek. Egyszer tizennégy rejtvényt fejtettem meg, mindet be- küldtem, de nem nyertem. Úgy látszik, nincs szerencsém. A szüleim megvették nekem a bűvös kockát meg a bűvös kígyót is. tudják, hogy szeretem ezeket a játékokat. öt másodperc alatt kirakok egy gömböt a bűvös kígyóból, a barátaim közül senki nem tudja ilyen gyorsan. Kedvenc tárgyam a matematika. Logikus, érdekes, meg lehet oldani sok példát, ha az ember odafigyel, meg egy kicsit gondolkodik...” IBOLYA „Az elmúlt nyáron Zán- kán voltam, az úttörőtáborban. Ha lehetne, szívesen laknék ott. Talán azért, mert ott minden a gyerekekért van, a tábor, az épületek, a fák... Amikor ott jártam, háromezer gyerek volt egvütt, sokat játszottunk, ismerkedtünk,“ új dalokat tanultunk. Nyaranta nemcsak Zánkárq megyünk innen az iskolából, hanem Káptalan- füredre. Debrecenbe, Salgótarjánba Tokajba, Egerbe, mikor hová. Olyan izgalmas, amikor kirándulunk. már hetekkel előtte készülődünk. megkérdezzük az osztályfőnökünket, hogy merre van az a város, az a falu vagy az a tábor. és megkeressük a térképen. Az utazás előtti este alig tudok elaludni, tízszer js a lelkére kötöm anyukámnak, hogy reggel keltsen fel, nehogy elkéssek... Ha befejeztem otthon a tanulást, és segítettem is, annyi programom van. hogy nehéz válogatni. Majdnem mindennap megnézem a tévéhíradót, mert rengeteg érdekes dolgot hallani és látni. Most például már hetek óta mindig szó esik a Fáik land-sziget ékről. M inden este várom az újabb híreket, mii történt tegnap óta. Aztán, ha szép idő van, a barátaimmal, a lányokkal, a fiúkkal csapatot alakítunk és focizunk. Érdekelnek a könyvek is. Leginkább fantasztikusakat olvasok. Verne Gyula a kedvencem, de tetszenek a kötelező olvasmányok is. Nyolcadik osztályban a Légy ió mindhalált g-ot olvastuk, és. nagyon meghatódtam rajta. mert • Nyilas Mis,! annyira magára hagyott, szegény gyerek volt, mégis megállta a helyét. ..” ILDIKÓ „Ha egy idegen Kenderesre jönne, és megkérne engem, hogy mutassam be neki a falut, először az iskolához vezetném el. Biztosan csodálkozna, ha meglátná a védett fasort, olyan szép. Megmutatnám neki a művelődési házat, a szakmunkásképzőt és a tanácsházát. Aztán elmennénk a gyermekikönyvtárba is. mert oda egyedül is szívesen járok. Leginkább Weöres Sándor verseit szeretem, olyan vidám, mulatságos némelyik ! Azért szeretem ezt a falut, mert itt minden gyerek barátkozik a másikkal. Egyszer Dunaújvárosban nyaraltunk az egyik rokonunknál, egy hétig voltunk ott, Tnlndennap elmentem a játszótérre mégsem barátkoztam össze senkivel. Aliig vártam, hogy hazajöjjünk. Emlékszem, még az ivóvizük sem volt olyan jó, mint gz itthoni. Azért Kenderesről hiányzik valami: egy uszoda. Jó lenne, ha megtanulhatnék úszni. A tanár , néni azt mondta, hogy egyszer majd tanuszoda is lesz a faluban. Otthon esténként kézimunkázom szeretek hímezni. Az iskolai kiállításon is szerepeltek a térítőim, tagja vagyok a kézimunkaszakkörnek. Mozibq is elmegyek néha. legutóbb a Vuk. ot láttam, olyan aranyos az a kis róka! Színházban még nem jártam soha, biztosan olyan lehet, mint a kültérii ázban a nagyterem elől van egy színpad, és mögötte rengeteg széksor. ..” * * ★ A mai. megúiuló falu, lehetőségeivel és korlátáival a szülőhelyhez ragaszkodó, de látni, meeismerni akaró, a világot értelmes kritikával szemlélő gyerekek otthona. Paulina Éva
