Szolnok Megyei Néplap, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-20 / 116. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. MÁJUS 20. „A mi kutyánk kölyke” Brancsok és közösségek „A mi kutyánk kölyke” — ez az a szólás, amelynek hallatán (nem tudom ki ho­gyan van vele) e sorok író­jának szinte kinyílik a bics­ka a zsebében. Mivel több­nyire olyan esetben idézik, a szóban forgó mondást, amikor valakinek kisebb- nagyobb ballépését, a társa­dalmi élet normáit sértő magatartást igyekeznek lep­lezni. Ha az illető faiunkbé- li (netán szegről-végről a rokonsághoz tartozik), vagy ugyanaz a szakmánk, beosz­tásunk, hasonló sorból szár­A kirekesztett A szociológiai tudomány művelői ezt a jelenséget úgy magyarázzák, hogy minde­nütt. ahol emberek élnek — lakó- és munkahelyen, is­kolában és társasutazáson — láthatatlan, de nagyon is va­lóságos korlátokkal körül ke­rítve csoportok szerveződnek. Egy-egy ilyen mini-közösség tagjai szorosan összetartoz­nak, s szigorúan kirekesztik a kívülállókat. Közhely pél­dául, de gyakorlati igazság, hogy érdeme« a főnök ..jó­embereinek” körébe tartoz­ni. Mert akár forgácsoló szakmunkás, varrónő, ven­déglátói pari felszolgáló, nyomdai berakónő vagy kór­házi osztályos orvos az em­ber. korántsem közömbös, hogy hová osztják be. Lehet ,;hajtós” viszonylag jó ke­resetet eredményező „nagyo­láson” vagy a drehást meg- izzasztó szaporában, éppen ezért nem eléggé kifizetődő precíziós munkadarabon dolgozni. Az egyik gépen könnyű munkával is sok a kereset a másikon — mert gyakran elromlik. régimó­di, gyengébb minőségű anyaggal üzemel és így to­vább —, ha az ember meg­Láthatatlan Amikor elkezdődött az a folyamat, amit manapság munkahelyi átcsoportosítás­nak nevezünk, s a piaci igé­nyek változása okozta gya­kori termékváltással magya­rázunk, csaknem csődbe ke­rült az egyik nagyvárosi vállalat üzemegysége. A környékbeli kisüzemekből irányítottak át dolgozókat a betöltetlen városi munkahe­lyekre. ám az itteni seak- társak bizalmatlanul, min­den segítségtől elzárkózva fogadták a ..falusiakat”. Hosszadalmas rábeszéléssel a vezetőség és a mozgalmi testületek embereket győz­ködő agitációja után sike- írült úgy ahogy tompítani a törzsgárda és az újonnan jöttek közötti ellentéteket. Hogy mennyire károsan be­folyásolja a munkahelyi lég­kör efféle romlása a telje­sítményeket azt mondani se kell. mazik, velünk azonos kor­osztályú, egyeznek nevelte­tésünk körülményei, azonos az iskolai végzettségünk, ugyanabba a társaságba já­runk, esetleg egy műhelyben dolgozunk, akkor neki — el­lentétben másokkal — töb­bet megengedünk. Hajla­munk van rá, hogy elnézzük a szűkebb közösségbe tarto­zók tisztességtelen viselke­dését mások rovására. ha ez nem minket, az egyazon „brancsba” tartozókat káro­sítja. szemetes esete szakad, akkor sem jut egy­ről kettőre. A felszolgálók olykor szívesebben választ­ják az alacsony besorolású ..késdobálókat,”, mint az elegáns vendéglátóhelyeket, mert ahol sok a beszeszelt vendég, ott jócskán csordo­gál a borravaló is. Ezügyben a fantázia túl­tesz a valóságos életen. Egy- ízben a várós tisztántartásá­ért felelős vállalat szerény beosztású dolgozója keresett fel. Azt panaszolta, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva — vagy inkább mert nincs a megfelelő helyen „jóembere” — őt minden jóból kirekesztik. Kérdez­tem: Hogyan? Ügy — vála­. szólta. — hogy míg mások olyan utcákat kapnak mun­katerületül!, ahol kizárólag gépkocsik közlekednek, s 'jómódúak a lakók, addig neki csupa olyan kültelki utca jut ahol még gyakori­ak a lófogatú stánfkocsik (ezek maradandó következ­ményeivel). s nem akad ház­mester. akii a járda rend­ben tartása vagy a kukás- edény körüli szolgálatkészség okán némi borravalóban ré­szesítené. erővonalak A klikkek harca persze korántsem a fizikai munka­helyen dolgosokat jellemzi leginkább. Éppen fordítva. Ott a legveszélyesebb, a leg­élesebb az eltérő érdekcso­portok háborúskodása, ahol kilóra, darabra aligha mér­hető szellem 1 tevékenység folyik. Nem titok, hogy a kutató vagy oktatási inté­zetek. az egészségügyi vagy művelődési intézmények há- zatáján olykor sok ember életét keseríti az intrika. Az érdekkörök láthatatlan, de nagyon is érezhető erő­vonalainak hatása néha fur­csaságokat produkál, K éopen annak kedvez, aki — vala­mely véletlen folytán — ki­maradt a „tojásból”. Süvöl- vény újságíró korában e ciklk szerzője akkori mun­kahelyén váratlan előlépte­tésiben részesült. Kisfőnök- nék nevezték ki. s eleinte .— gyermeteg módon — ér­tékes, tulajdonságai korai felismerésének vélte a si­kert. Holott egészen más volt az indíték. Mivei a nagyfőnök és a helyettese ádáz harcot vívott. hogy jnélyikiik „embere” kerül­jön egy megüresedett poszt­ra : s lévén kiegyenlítettek az erőviszonyok, kompromisz- szuimot kötöttek. Hogy egyi­kük tábora se gyengüljön vagy erősödjön, a status quo ér dók éten. úgy döntötték: kineveznek egy olyan sem­leges egyént, nemrég jött újfüiút, aki se ide, se oda nem tartozik, se nem oszt. se nem szoroz. Az új kibontakozása Az igazságnak tartozom azzal, hogy a világért se hagyjam lei: léteznek olyan ikit.kojöf.fcégiek, amelyekbe noha nehéz bekerülni, s jól jár. akit befogadnak, a kol- léktíva .tevékenysége még­sem keresztezi, hanem ép­pen, hogy előbbre viszi tár­sadalmi céljaink elérését. Er­re akkor döbbentem rá, amikor egyik dunántúli ne­ves építőipari vállalat álla­mi díjas brigádjával volt al­kalmam megismerkedni. A munkatársak előtt szinte 'becsülete, rangja volt az itt dolgozóknak. Egy fiatal kő­műves elárulta: egyetlen vá­gya hogy egyszer majd ő is ennek a brigádnak a tagja lehessen. Igaz. hogy mindén munkából ők kapják a leg­nehezebbet, szakmailag és emberi tulajdonságuk tekin­tetében csak a legkiválób­bak állják a sarat közöttük. Dehát éppen ezért! Hasonló nagy megbecsü­lés övezte a csillogó szén­mezőiről nevezetes vidék kormánylkitüntetéssel elis­mert bányászbrúgádját. Aki itt megállta a helyét, az esetleg nem hat-nyolc, ha­nem 12——14 ezer forintot vitt haza havonta. Persze nem mások rovására. S nem kizárólag a fizetési boríték vastagsága, hanem a társa­dalmi munkák az önműve­lés. vagy az önzetlen közös­ségi áldozatikészség tekinte­tében is az első sorokban álllaik. S míg apáink idején csak hosszú évek után, a mesterek fogásait ellesve hág. hatott az ifjúmunkás a „se­gédurak” körébe, addig a példaként felhozott brigádok olykor a legreménytele­nebbnek ítélt „nehéz fiúkat” is maguk közé fogadták", mondván, vagv megszoknak, vagy megszöknek. S többnyire az előbbi kö­vetkezett be, hála a brigád- tagok tapintatos, de kemény pedagógiai módszereinek. Szemünk láttára bontakozik tehát ki agv új. követésre érdemes mai formája a „munkahelyi érdekközössé­geknek”. Vajda János Futóműbeállító műszer üzembehelyezésével bővítette szolgáltatásait a cserkeszőlői Magyar—Román Barátság Termelőszövetkezet autószervize. A közös gazdaság mel­léküzemágaként működő üzemben évente kétezernél több magán- és közületi jár­művet javítanak, (T. F.) Szekszárd határában a Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatal kempingjében öt jurta for­májú összkomfortos üdülőházat adtak át rendeltetésének május hónapban. Az érdekes formájú, tetszetős kis motelekben összesen húsz lakosztályt rendeztek be. Az épületekben száz személyt tudnak elszállásolni. fl gazd’ uramtól a dadogásig Hogy a hivatalos és a hét­köznapi köszönések, meg­szólítások századunkban nem tartoznak az úgyneve­zett könnyen elsajátítható hazai „leckék” közé, erről a ikunhegyesi tanácsházán dolgozó, 78 éves Juhász Bá­lint bácsi rengeteget tud mesélni. Hozzátéve: az idős férfi "eleiében az a rendkí­vüli és országosan egyedül­álló, hogy 1917. július 10-e óta, azaz hatvanötödik esz­tendeje a községháza, majd a jogutód községi tanács al­kalmazottja. Korábban ik­tatóként dolgozott évtizede­ken át, de még ma is na­ponta bejár, rendszeresen dolgozik, afféle élő lexikon a régi idők tanújaként. oda illő titulus, és ha kez­detben némán haladunk to­va egymás mellett, a hely­zet egyre kínosabb lesz. Én se szólok, ő is hallgat, ac idő meg telik. Vannak más okok is. Nagy Erika 19 éves, szolnoki adminisztrátor. — Ha találkozom a volt általános iskolai tanáraim­mal, messze ívben elkerülöm őket. Van közöttük jónéhány 28—30 év körüli férfi. Csó­Rangkótsag felsőfokon — Amikor a monarchia idején az iktatóba kerültem, a legelső tennivalók közé tartozott a megszólítások, a címzések ismerete, elsajátí­tása. Ezzel a feladattal a jegyzőket bízták meg. — Emlékszik a tanultak­ra? — Alapszabály volt, hogy a hozzám, hozzánk hasonló, a létra legalján álló szegé­nyeknek tegezni senkit sem lehetett. A megszólításoknál rendszerint három szempont érvényesült. Az első a va­gyoni helyzet volt. Általá­ban 80—100 holdig a jó na­pot gazd’ uram illette a be­térőt, 100 holdtól 200-ig nemzetes uram, nemzetes asszony, 200—500 köblös kö­zött tekintetes úr, 500—1000 között nagyságos úr, a fele­sége nagyságos asszony, majd ezer felett a grófok, meg a hercegfélék címe méltóságos volt. A kormány legmagasabb beosztásainál tevékenykedőknek pedig a kegyelmes uram járt: szó­ban is, meg írásban is. — Akadt még más köve­telmény is? — Igen, a fizetések alap­ján. Ha például a főszolga­bíró fizetése az úgynevezett ötödik osztályban volt, mél- tóságos cím illette. Az első három fizetési kategóriába egyébként rendszerint a mi­niszterek kerültek. És élt még egy harmadik szem­pont. Ez a ki voltam, mi­lyen famíliából származom elv. A felszabadulás után a megváltozott társadalmi, gazdasági viszonyoknak megfelelően újabb és újabb megszólításformák kerültek a köztudatba. Középkorú és annál idősebb olvasóink bi­zonyára emlékeznek még hasonló feliratokra a bol­tokban, üzletekben, irodák­ban, hentesnél, fodrásznál a negyvenes évek végéről, az ötvenes évek elejéről. „Elvtárs, kartárs, tagtárs Ez nálunk a megszólítás” A három titulus — mi tagadás — sokszor okozott fejtörést. Mert akiről a bol­tos, illetve az üzletben levők sejtették, hogy nem tarto­zik az első kategóriába, de a kartárs sem illik hozzá, hi­szen sohasem folytatott ke­reskedő, fodrász vagy taná­csi munkát, annak a harma­dik változat maradt. Ilymó- con: tessék Nagyné tagtárs­nő, mit adhatok Kovács tag­társ? Hogy miben volt tag­társ a betérő, ezt ma már ne bolygassuk. Ma hogyan állunk ezzel a kérdéssel? Kiszel Sándor kunhegyesi vb-titkárnál ér­deklődöm,, aki mint tanácsi dolgozó, hosszú esztendők óta foglalkozik a lakosság ügyes-bajos dolgai vak Hivatalos, nem hivatalos — Most a házon belüli, a hivatalos megszólítás az elv­társ, illetve az elvtársnő. Ezt használjuk mi, tanácsi dol­gozók egymás között, illetve az ügyfeleinkkel is. — Mindig és mindenki­vel? — Ez fogas kérdés! Hogy ne kerüljem meg az igaz­ságot, azt kell mondanom: alkalma, meg személye is válogatja, a megszólítást. Ha valaki így kezdi a mondó­ké ját: nézze, titkár elvtárs, akkor tudom, ő is. hivatalos ember, én is az vagyok, mert a téma jellege, vagy az ügy ezt követeli. Persze, aki rég­ről ismer, annak Sanyi, Sán­dor vagyok. A szomszédo­kat, meg főleg az idősebb embereket így szólítom: Bandi bátyám, Juliska néni. — És a fiatalok? — Küszködnek, hogy egy negyvenegynéhány éves em­bert hogyan szólítsanak. Ne­kik a Sanyi bátyámra áll a legjobban a szájuk. — És a tanácstitkár min­denkit meg tud szólítani? — Hazudok, ha azt mon­dom, igen. Amikor olyan emberrel állok szemben, hogy hirtelenjében képtelen vagyok a döntésre, mert nem ismerem, a megszólítást megkerülöm. Nézze asszo­nyom, tudja kérem, legyen szíves stb. ezek olyan for­mák, amelyekkel udvarias1 is vagyok, és az illetőt sem sértem meg. Ami a néhány korosztálynál még élő kö­szönési formákat illeti', mint a van szerencsém, szia, hel­ló, csao, ezeket mi nem használjuk. A napszaknak megfelelő köszönések, a vi­szontlátásra' szépen kifeje­zik az üdvözlést és a búcsú- zást is. Hát igen, kifejezik. Felté­ve. ha üdvözöljük egymást. Mert bizonyos helyzetekben hideg szoborként vonulunk el egymás mellett. ‘ Holbtt csak egy lépcsőház, eset­leg egy emelet választ el bennünket. Sokan képtele­nek vagyunk a szomszédok megszólítására, üdvözlésére. Nehezen jön a szánkra az kolomot már csak nem kö­szönhetek nekik, a jó na- potra meg még nem mindig áll a szám. Nem beszélve arról, hogy ők változatlanul tegeznék, pedig nálunk a gyárban még az igazgató is magáz. Címek és forintok Bizony, bizony ma sem könnyű mindig a helyzethez illő megoldást megtalálni. Bölcsészdoktor ismerősöm, aki egyébként nem magas fizetéssel rendelkező adjunk­tus így elmélkedett. — Ha piacra megyek, és a régi ismerős maszek zöld­ségesnél méregdrága primőrt veszek a kislányomnak, ott doktor úr a titulusom. Ha­sonló a helyzet, ha a Zsigu­lim javíttatom a kisiparos­nál. Valószínű azért, mert így több borravalót remél, vagy a piacnál maradva, a cím bizonyos termékek meg­vételére — ha drága is — .kötelez*!/, Hivatalos helye­ken elvtárs vagyok, a tanít­ványaimnak tanár úr, a szomszédoknál Kiss úr. Hogyan is állunk mi át­lagemberek napjainkban ez­zel a megszólítással? Negy­ven—nyolcvan éve voltunk már hé’ maga, hallja ken­dek, azután lettünk kartár­sak, elvtársak,. szaktársak. Legújabban úgy veszem észre a kelleténél mintha megint többet lennénk urak. Főleg az utcán, vagy olyan helyzetekben — boltokban, piacon, javítások alkalmából stb., ha ki kell nyitnunk a pénztárcánkat. Mert hogy a szebbik nem se maradjon ki ebből a szí­nes megszólítási kavalkád- ból, rólulk is essék szó az írás végén. Az ő titulusuk asszonyom, kisasszony, rit­kábban a hölgyem, a kiske- gyed. Ha azután végképp semmi sem jön a szánkra, és mégis szóba szeretnénk telegyedni velük« segít az egyes szám harmadik sze- mélyű személyes névmás. Valahogy így: — Öööö ... elnézését ké­rem. ne haragudjon, hogy megszólítom ... öö . .. ö ... merre taláiom ... ö ... ö a háztartási boltot? A válasz kétféle lehet: ő a leszólított nő vagy meg­mutatja az üzletet, vagy kia­bálni kezd, gondolván, hogy a dadogás ritkán _ jár szö­vődmények nélkül... D. Szabó Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom