Szolnok Megyei Néplap, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-17 / 89. szám

1982. ÁPRILIS 1

irodalom, művészet

Jőzsa Lajos szobrászművész alkotásai

— Elhibáztam — mondta gyorsan a férfi. — Nem úgy lépek a bástyával.

— Most már késő — válaszolt kárörömmel az asszony.

— De nem.

— De igen.

A férfi haragosan nyúlt a bástya után. Az asszony felkapta a kezét, és elébe tartotta. A férfi elrántotta a kezet, az asszony erre lesöpörte az egész táblát.

— Nesze. Akkor játssz velük magad.

A férfi elfehéredett a dühtől. Felemelte a kezét, és az asszony felé ütött. Nem találta. Az asszony sikoltva hátrált. Megdöbbenve néztek farkasszemet.

Az asszony sírva sietett ki a szobából, a férfi pedig haragosan ment el hazulról. Ekkor hetekig nem játszottak. Kezdtek társaságba járni, és az asszony kih'ívóan kacérkodott mindenkivel, aki az útjába akadt, a férfi pedig tüntetőén udvarolt minden kacér asz- szonynak. j

Néma. hideg gyűlölet volt közöttük! Naphosszat alig beszéltek, és siettek megszabadulni egymástól, mihelyt tehették.

A sakktábla megértette velük, hogy nem egymáshoz valók. Vad és kíméletlen természetükről leoldott minden féket a játék szenvedélye, és nem szerelmes férfi és nő, hanem két meztelen indulat állott egymással szemben.

Az érintkezés lassan újra megkezdődött közöttük. Megszokták azt. amit a házasfelek lassanként megszoknak, hogy együtt legyenek, beszélgessenek, együtt éljenek, amikor a lelkűk rég eltávolodott egymástól. Hideg szemmel és hiAz első mámor hónapokig tartott. Egy fél év telt el, amíg szinte mindennap újra érezték győzelmük örömét, egyesülésük mámorát, lassan azonban jelentkezett az unalom. Meglepetve fogadták, és szégyenkezve titkolták maguk előtt is. De nyilvánvaló volt már, hogy egymás társasága nem elégíti ki őket. Az örökös együttlétbe befurakodott a fanyarság. Nem volt mit mondaniuk egymásnak. Próbálgatták a dédelgetés és a becézés régi játékait, és unottnak találták. Nézték egymást, ásítoztak, és tanácstalanul ődöngtek a lakásban.

— Paula — kérdezte egy napon a férfi —, tudsz sakkozni?

— Nem — válaszolta az asszony. — Miért?

— Az íróasztalom fiókjában megtaláltam a régi sakktáblámat. Kedves volna . . .

— Taníts meg — mondta az asz- szony.

— Jó — kiáltott örömmel a férfi.

Kihozta a kockás táblát, felállította a figurákat, és magyarázni kezdett. Eleinte kissé nehezen ment a dolog, de azután mindent megértett az asszony. Az idő gyorsan* telt el, és mikor végét vették a tanításnak, örömmel állapították meg:

— Ezentúl mindennap játszunk.

Minden nap játszottak. Az ebéd utáni és a vacsora utáni idő, amelyet a férfi még mindig otthon töltött, volt a legunalmasabb. Ilyenkor játszottak. A férfi szivart vett elő, az asszony is rágyújtott egy cigarettára, és megelégedéssel, örömmel ültek le a kis asztalhoz, amelyen szép rendben sorakozva ott állottak a játék figurái. Jó pajtásoknak érezték magukat, szórakozást, kellemes, apró izgalmakat vártak a játéktól. Szerették ezeket az órákat.

Addig, amíg az asszony kezdő volt, minden pompásan ment. A férfi könnyen nyerte meg a játékokat, és ha az asszony is nyert néha, az véletlenszámba ment. Ebbe belenyugodott az asszony is. Hónapok teltek el, és a sakkozás óráit mindig örömmel várták.

Lassanként azonban az asszony veszedelmes ellenfél lett. A férfinak erőlködnie kellett; törnie a fejét, kínos fejmunkával kellett fáradnia a nyerésért. És nemsokára szó sem volt kpnnyü, tréfálkozó győzelmekről. Az asszony egyenlő rangú játékos lett. A férfi nap nap után vereséget szenvedett a mérkőzésben, és kedvező eredmény volt, ha nyert és veszített játékai egyenlők voltak.

A sakktábla körül ekkor valami titkos és lappangó gyűlölet keletkezett. Nem a játék kedvéért ültek rr.ost már le játszani, hanem a győzelem kedvéért. Aki veszített, az dühbe jött, elkeseredett, fanyar haraggal pillantott a másikra, és gyűlöletesnek találta az örömét. Hibákat keresett rajta. Néha megállapította a fellobbanó harag, hogy a másik durva lelkű, otromba, rút. Keserű kifakadások estek. Vad és sértő vita támadt azon, ki játszik jobban. Gúnyolták egymást. A játéktudás után a szellemi képességekre került a sor.

— Minden ostoba liba azt hiszi manapság magáról, hogy hódító szellemű asszony — mondta a férfi.

Az asszony élesen válaszolt;

— Te azt hiszed, hogy csak az az értelmes ember, aki egyszer megbukott az ügyvédi vizsgán?

A vita átsiklott a többi külső és bt lse tulajdonságokra, és sivár, maró, marcangoló veszekedés lett. De a sakktábla azért egyre vonzotta őket. Minden nap újra kellett kezdeni a játékot, és a tegnapi veBíró Lajos (1880—1948) Bécs- ben született, Budapesten végezte középiskoláit, majd újságíró lett. A nagyváradi Szabadság szerkesztőségében is dolgozott, s szoros barátságot kötött Ady Endrével, akinek rendkívüli tehetségét elsőként ismerte fel.

Később a fővárosba került a Budapesti Naplóhoz, majd a Világ vezércikkírója lett. Publicisztikája radikális szellemű. Színműveiben, regényeiben, novelláiban, s a Huszadik század című folyóiratban ■ közzétett tanulmányaiban haladó szellemű társadalombírálónak bizonyult. A Károlyi-kormány alatt egy ideig államtitkár is volt z külügyminisztériumban. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült

Bécsben, majd Berlinben új- ságírósködott. végül Londonban telepedett le. Angliában és az Egyesült Államokban számos forgatókönyvét megfilmesítették. Korda Sándorral közösen alapította meg a „London Film Production”-t. amelynek haláláig munkatársa maradt.

Drámai tehetsége prózai munkásságára is rányomta bélyegét. Novellái gyorsan pergő, erős indulatoktól, szenvedélyektől feszített kis drámák, gyakran robbanó befejezéssel.

.■ ; 11 --------------------------------------------------j

m magiba? twaelláUxél

Matt

lány szülei sokáig ellenkeztek. A férfi kezdő ügyvéd volt, és nem bíztak benne, hogy lesz valamivé. A leány makacs akarata végre diadalmaskodott. Megvolt az esküvő, egy hónapig utaztak, és azután kezdték a házasság csendes, békés, munkás életét.

szekedést mindig elfelejtették, mikor a sakkozás ideje eljött.

Jókedvvel ültek le játszani. De mikor rámeredtek a kockás táblára, a figurák mozogni kezdtek, és a játék kibontakozott, akkor a fejtörés, a megerőltetett gondolkodás, a győzelem eshetősége izgatta és lázba hozta őket. A játszás szenvedélye, a szellemi mérkőzés tudata, a párbaj izgalma egyformán ingerelte őket. Fékezhetetlen indulatok háborogtak bennük, és vadul törtek ki, mikor egy-egy vita támadt. A férfi egyszer elhibázott egy lépést. Az asszony felvillanó szemmel nyúlt a táblához.

Bíró Lajos:

egymást, de az érintkezésük majdnem olyan volt, mint a régi.

Egyik napon otthon voltak. Nem lehetett sehová se menni. Unatkoztak.

A férfi ekkor az asszony felé fordult, és egy kicsit önmagát is gúnyolva, zavart mosollyal, félvállról kérdezte;

— Nem játszanánk egy partit?

— Nem.

A férfi gúnyolódni kezdett:

— Nem mersz játszani. Félsz, hogy veszítesz.

Az- asszony hallgatott. A férfi folytatta a szavakat, gyermek módra csúfolódott:

— Nem mersz játszani. Neeem meeersz ... Neeem meeeersz...

Az asszony hallgatott. De az arca kipirult, az ajka dühtől remegett. és végül reszketve páttantfel.

— Hát lássuk.

Odaült a sakktábla elé. összehúzta a homlokát, beléharapott az ajkába, és kemény, vad akarattal akart nyerni. Nyugodt is akart lenni, de a belsejében remegett az izgalom. A férje még mindig gúnyolódott. ö nem szólt semmit, de forrón érezte hullámzani a vérében minden gyűlöletét, és úgy érezte, hogy a játéknyerés vad, gyönyörű, régen kívánt fizikai le- gázolás lesz.

— Hármat játszunk — mondta a férfi. — Mind a hármat elveszted.

Játszottak. A férfi folyton gúnyolódott. Az asszony dühös erőfeszítéssel játszott,, remegett, izgatott volt, és az első játékot csakugyan elveszítette.

— Látod — mondta a férfi — megmondtam. Nem tudsz semmit. Mindig nagyra vagy vele, milyen jól tudsz. Ilyenkor látszik, hogy semmit se tudsz. Semmit.

— Majd meglátjuk.

— A másodikat is elveszted.

— Majd meglátjuk.

— Elveszted, elveszted — dúdolta a férfi.

Az asszony reszkető ajakkal, tüzelő szemmel meredt a sakktáblára. A faragott figurák összezavarodtak előtte. A kockák kinyúltak, megdagadtak, az alakok feltomyo- sodtak. Láza volt. Gyűlölete, dühe és megvetése úgy borzongatta, mint valami kínzó láz. Elveszítette a második játékot is.

— Látod — mondta a férfi jóindulatú oktató hangon —, nem megmondtam? Minek kezdesz azzal, aki többet tud nálad.

Az asszony elkeseredve, leigáz- va lihegett.

— Hát lássuk — mondta hebegve —, hát lássuk most.

jra játszani kezdtek. Az asszony vigyázatlan volt. Valami kombináción törte a fejét és parasztjait elmozdította királya elől. A férfi észrevette. Óvatosan felvonult, és amíg az asszony nehéz, komplikált tusára készült, előrehúzta királynéját, felugrott és diadalmasan kiáltotta:

— Sakk. Matt.

Az asszony megdermedve bámult a táblára. Az volt. Matt, kétségtelenül az. De orv módra, tisztességtelenül az. Tisztességtelenül, komiszul kijátszottnak, bandita módra kifoszlottnak. becstelenül íegázoltnak érezte magát. Elfehéredett a dühtől. A férfi gúnyosan nevetett rá és ő vérforralónak, rettenetesnek, gáládnak látta ezt a nevetést. Elvakult, elkábult a dühtől. Az asztalon, a sakktábla mellett gvúitótartó hevert: nehéz, éles szegletű öntöttvasból. Gyűlölettől részegen nvúlt utána. A férfi nevető feie elő'ehaiolt. Ö felkapta a nehéz vasat, és őriöngő erővel vágta a nevető fejhez.

A vas éles szeglete mélyen vágódott be a halántékon, a férfi elbukott, és homlokán kibuggyant a

vér.

Szikszai Károly:

Amikor nincs mt

Amikor nincs már semmi, csak ez a végtelen eső, minth kegyelmet osztana, amnesztiát néhány napnak, mert tavaly ii virágoztak a nők, ruhájuk ala boldog pillanatokkal, most mégis rád gondolok, meztelenségünkre, ami sosem meztelen, csak valami hasonli akár a pornográf képeken, eg. tanult mosoly, egy tanult póz, másvalakihez tartozó gyakorta szavak, mondatok, ruhátlanul hazudott testünk, most mégis rád gondolok, amikor nincs már semmi, csak a végtelen hosszú eső, mintha kegyelmet osztana lassú fejből amnesztiát néhány napnak, néhány távolodó fényképnek . .

Gulay István:

Csönd

agyapa a hintaszékben ült, kezében újságot tartott, de nem olvasott, tekintete papírt szorító ujjain pihent. A körmei erősen szarusodtak, a bőre száraz volt, kráterszerű pórusaiból felidéződött benne a tavasszal szántott határ, amikor a göröngyök, mivel nem szíttá őket szét a fagy, kemények, mint a szikla. Nem eszébe jutott ez, hanem szinte a szemébe ötlött a szántás, mert hamarabb tűnt fel előtte valaminek a képe, mint a neve, vagy ezzel kapcsolatos gondolata.

Keskeny, kissé kegyetlen arca, szemére liffenő szemhéja nem sejtette azt a mérhetetlen ráérőssé- get, komótosságot, tanakodást kedvelő természetet, amiről ebben a kisvárosban oly igen jól ismerték. Az, hogy most ült, ellene szólt valódi tulajdonságainak. összeráncolt homlokkal, élesen nézte az ujjait; azt hitte volna az ember, van annyi nyers indulat benne, hogy ha kell (mert megmarta egy mérgeskígyó vagy katonának vinnék különben), könnyen lecsapná bármelyik ujját baltával. De megvolt

A

N