Szolnok Megyei Néplap, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-17 / 89. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. ÁPRILIS 17 I Arckepvázlat I Aki eleven... Az ember hajlamos azt hinni, hogy az úgynevezett ,.mai fiatalok” (ilyen csoport, réteg persze csak a köznyelvben létezik) sorsának alakulása mentes mindenféle bonyodalomtól. Hortiné Bathó Edit, a jászberényi Jász Múzeum huszonhat esztendős néprajzos muzeológusa ízig-vérig „mai fiatal”, ám — ahogy mondja — eddigi pályája nem nélkülözte a fordulatokat, sőt kalandokat sem. Bár mindvégig jó tanuló volt, úgy hozták a körülmények, hogy a középiskolát — a Lehel Vezér Gim- názuimban — levelezőként, munka mellett fejezte be. A jászberényi Déryné Művelődési Központban dolgozott, táncolt — méghozzá kitűnően — a Jászsági Népi Együttesben, gyerekekből álló csoportot tanított a táncra, s a társastánc együttesnek ugyanúgy oszlopos tagja volt, mint a Mozaik irodalmi színpadnak. „Mellesleg”: dolgozott és tanult, sőt a sikeres érettségi után — levelezőn — elvégezte a debreceni tanítóképző intézet népművelés — könyvtár szakát is. Mindebből fölrajzolhatjuk a portré néhány markáns vonását: konok, céltudatos, nagy munkabírású, s minden háttérben ott munkál a „szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak” egészséges vágya. Mert — kimondva kimondatlanul — ezért vállalta az éjszakánkénti könyvek fölött való görnye- dést, a „talpalást” s a nem csekély szellemi igénybevételt délelőtt, délután a munkahelyen, s a próbákon napnap után. Ez így kicsit „heroikusnak” hat, holott erről szó sincs: Hortiné Bathó Editnek van egy képessége. Amit vállal, amit csinál — teljes emberként, lelkesedéssel végzi. — Egyébként semminek sem volna értelme — mondja. — Kell, hogy az ember örömét lelje abban, amit csinál, őszintén szólva, én takarítani vagy kertben dolgozni sem tudok valamiféle belső fűtöttség nélkül. Életrajza további adatai ugyancsak meghökkentően nagy energiáról tanúskodnak. Miután befejezte a népművelés-könyvtár tanulmányokat (sőt letette a kiegészítő főiskolai államvizsgát is), — s közben munkahelyet változtatott, a Jász Múzeumba került múzeumi népművelőnek — nekivágott a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem — nagy szakmai hírű — néprajz szakának, úgynevezett egyéni levelezőként. A néprazj: régi szerelem. — Valaha, kisgyermek koromban sokat voltam tanyán élő nagyszüleimnél. Ha tetszett, ha nem, végig kellett próbálnunk mindenféle paraszti munkát (épp eleget morogtunk néha az öcsémmel). Az esték, a vasárnapok szépek voltak: közösségben, beszélgetéssel, meséléssel, játékkal teltek. Ha úgy tetszik: ezek voltak első „néprajzos” élményeim. Később a tánc- együttessel rengeteget jártunk Tímár Sándorral táncokat gyűjteni. A rendszeres alapos néprajzi gyűjtőmunkával — annak egy területével — ekkor ismerkedtem meg, s tulajdonképpen ekkor tudatosodott bennem az is, hogy — néprajzos szeretnék lenni. Néprajzot — levelezőként tanulni — csak múzeumi munkahelyről lehetséges. (A debreceni egyetem második évfolyamán négyen vannak ilyen „kiváltságos” helyzetben.) Gondolhatnánk: az egyetem mindenestől kitölti a termetre törékeny jász (a Bathó név tősgyökeres jászberényi eredetre utal) fiatalasszony életét. Hát nem! Futja az erejéből honismereti szakkör vezetésére, a mindennapos múzeumi aprómunkára, háztartásra, virágoskertre, kiállításrendezésre, múzeumi hangversenyek szervezésére, családi életre, barátokra, nyári táborokra, többnapos — immár tudományos igényű — gyűjtőutakra, sőt (ezt is el kell kezdeni valamikor) hamarosan megjelenik első szakmai publikációja is, a Jászság méhészetéről. Az egyetemen, a harmadik félévet négy jelessel és egy négyessel zárta, hamarosan következnek az év végi vizsgák. Szakmája, választott hivatása, mindennapi munkája — egyszersmind életformája is. („Sokat köszönhetek a férjemnek, aki nemcsak azt tudja, s érti mivel jár egy ilyen kis múzeumban dolgozni, hanem amiben tud, segít is. Igaz, régóta ismerjük egymást, valamikor együtt táncoltunk az együttesben.”) Jellemző történet, mintegy a szakmához és az emberekhez való viszony példázataként. Egy Zselicségben tett gyűjtőúton egyik adatközlőjével, a hetvenegynéhány éves, beteges Sáfár Franci bácsival olyan jól összebarátkozott, hogy a bácsi még a kórházból is írt neki Jászberénybe. Üjabb találkozásra, sajnos, már csak a szu- limáni temetőben került sor, ahol a néprajzosokat — gyászoló családtagként fogadták. Fontieket átfutva, föltűnik: sok-sok apróság hiányzik Hortiné Bathó Edit portréjához. Az is többek között, hogy szeret szórakozni, olvasni, barátokkal, ismerősökkel találkozni, utazni, s a nagy szerelemtől, a néptánctól sem szakadt el — bár már nem táncol az együttesben — ott van minden jelentősebb táncszemle, fesztivál nézőterén. Egy szó, mint száz: mai fiatal módjára éli életét. Valahogy, úgy ahogy József Attila egyik sorában megfogalmazódik: „Egyszerű ez: él az, aki eleven.” Szabó János Tavasz Bükkben Fotó: Dede A jászberényi Pelyhesparti ABC húsosztályán egy középkorú férfi tüsténkedik. Kitűnik túlzott szívélyességével, ügybuzgalmával. Amikor az egyik vevő csirkeaprólékot kér, kisiet a pult mögül, könyékig túr a hűtőpultban. hogy maga keresse elő a szárnyat, lábat tartalmazó nylon zacskót. A távozóknak tüntetőén köszön, kicsit meg is hajlik, egyszóval az egyébként figyelmes mezőnyből kilóg modorával. A húsvágó bárd forgatásában azonban nem kimondott profi. — Pincér a szakmám, a Jász-Ételbárban dolgoztam felszolgálóként — kezdi a bemutatkozást Szalóki János. A boltot szerződésbe vették, én pedig az utcára kerültem. Az 1060—61 -es tanévben szabadultam mint felszolgáló szakmunkás, van két befejezett vendéglátóipari technikumi évem és üzletvezetői képesítésem. — Miért nem tartott önre igényt az új üzlet11 vezető? — Hát kérem, a szerződésesek mindig a legolcsóbb munkaerőt keresik. Én borravalóval hat-hétezer forintot is megkerestem az ételbárban, Most itt harminc- nyolc évesen ezernyolcszáz forintos alapfizetéssel vagyok próbaidős. ■ I — Mégis mit gondol. y I ilyen rangos képesítéssel 11 miért nem talál állást a í | szakmában? — Előfordult, hogy munkaidő után bementem a Lehelbe meginni valamit. Nagy ritkán úgy is adódott, hogy kevés volt a vendég, jött egy-két jóbarát, így munkaközben is lehajtottam egykét pohárral. Híre ment. Amikor a Lehelbe jelentkeztem állásért, a vezető azt mondta: „Biztosan oka van annak, hogy te nem kellettél az ételbárban. Én sem tudlak alkalmazni.” Így kerültem ide harmad fizetéssel. Ugyancsak a Jász-Ételbárban volt vezető Török János- né. Jelenleg a Lehel étterem helyettes vezetője, ö is a szerződés miatt vált meg korábbi munkahelyétől. — Semmi, de semmi harag nincs bennem a jelenlegi vezető iránt — mondja. — Amikor meghirdették az üzletet. kérdezte, indulok-e az „árverésen”, mert ők kivennék családi vállalkozásban. Mondtam, hogv nincs szándékomban belevágni Ellőttem a kirendeltségvezetőségre. közöltem, milyen helyzet állt elő, és azonnal elhelyeztek. Ugyanazt csinálom, amit a korábbi helyemen, a besorolásom magasabb és a jutalék,. a prémium is több. A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat legtöbb üzlete eddig Jászberényben „került kalapács alá”. Mondhatni. a tucatnyi étterem, vendéglő. kiskocsma „árverésével" nagyjából be is fejeződött a városban a nagy érdeklődéssel kísért „műfai- váltás”. Nagy Imréné, a vállalat városi kirendeltségvezetője olyan hévvel igyekszik meggyőzni arról, hogy egy-két egvedi esetet kivéve semmi károsodás nem érte azokat, akiknek a szerződéses viszony miatt megváltozott a munkakörülményük, hogy hinni kell neki. — Szerencsés helyzetben voltunk, elmondhatom. — Olyan zökkenőmentesen tudtuk elhelyezni a felszabadult létszámot, hogy magunk sem gondoltuk. Elsősorban a segédmunkások körében volt jelentős a mozgás. A jó szakemberek számára semmi nehézséget nem jelentett az elhelyezkedés. — A vendéglátásban nehezen mérhető az trlapbéren kívüli juttatás: borravaló, jutaléjc, műszakpótlék. szolgálati étkezés jöhet még a fize; téshez. Ebben sem károsodott senki? — Ha már ennyire pontosan méricskélni kell, akkor elmondhatom, hogy inkább jobban jártak azok. akik munkahelyet változtattak. A melegkonyhás egységeknél megmaradt a természetbeni juttatás, de ezúttal mód volt Fejük fölül a boltot? arra is, hogy szociális igényekre is tekintettel legyünk. Őszintén szólva a jászberényi idillinek mondható kép nem nyugtatott meg. Április '22-én olyan nagy szolnoki egységek kerülnek „eladásra”, mint a Múzeum étterem, az Aranyiakat, a Kunsági, két vállalati büfé és így tovább. Tudva levő, hogy a szerződésbe adott melegkonyhás üzletekben a létszám a vezetővel együtt nem haladhatja meg a tizenkét főt. Márpedig ezekben az éttermekben jelenleg jóval többen dolgoznak. — Velük mi lesz? — Kérdeztem Lukács Ferencet, a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat igazgatóját. — Eddig semmi, problémánk nem volt, mert a szakmában volt egy relatív munkaerőhiány. Különösen kellett a segédmunkás, tehát jól is jött az, hogy a szerződéses üzlet általában egy- harmaddal kevesebb munkaerőt foglalkoztat, így a felszabadult dolgozókkal betöltöttük az üres munkahelyeket. — De hogyan tovább? — Mire a megye negyven- nyolc szerződéses üzlete gazdára talál, felvagvunk rá készülve, hogy mintegy hat- van-hetvén munkanélkülit produkálunk. — Miért van az. hogy a szerződéses üzletben kevesebb ember is elég ■ ugyanarra — sőt a várakozás szerint a differenciáltabb — munkára? — Mindenki többet és hatékonyabban dolgozik, ha a saját pénze forog kockán. A hagyományos, szoros elszámolású üzleteink különféle szociális meggondolásból eltartottak egy-egy embert — olyat, aki nem dologozott meg a fizetéséért. Ezt a luxust egy szerződéses üzletvezető már nem engedheti meg magának. Egyébként tanulmányozni fogjuk, miként lehet a szoros elszámolású üzleteinkben is hatékonyabban tevékenykedni, tehát elmondhatom. hogy a szerződéses üzleti forma az egész vendéglátásra jó hatással lehet. — Térjünk vissza azokra a munkanélküliekre. akik kiesnek a szakmából: velük mi történik? — A probléma elsősorban szolnoki. A megye más területén szinte ismeretlen. Tárgyalásban vagyunk az édesiparral, az év közepére gyártási leírást kapunk tőlük és az Aranyiakat földszintién eg'" mini őzömet létesítünk. Úgy számoltuk, hogy körülbelül negyven, embert tudunk majd itt elhelyezni. Megveszerfe egvre több kisboltra. hentesüzletre, zöldségboltra is fel került a „szerződéses üzlet” tábla. Jászberényben az Alkotmány utcai parányi szatócsüzletben. amolyan átmeneti állapotban találom Fodor Tst- vánnét. Az ideiglenes helyzet oka az. hogv rövidesen „eladták feie fölül a boltot”. — Hát kitolt velem a kartársnő, — kezdi a panaszkodást. Úgy volt, hogy elsején már átveszi az üzletet, miután a versenytárgyaláson elnyerte. Hozzákezdtünk a leltározáshoz, elvitték a pénztárgépet is, aztán szóltak, hogy hagyjuk abba. Most itt vagyok megfüröd- ve; árut nem merek rendelni. mert azt sem tudom mi lesz velem. Ha jön valóban a vezető, én megyek egy nagyobb ABC-be. — A Bajnok utcából azért kellett eljönnie, t mert szerződéses lett az üzlet. Itt ismét „kalapács alá került a bolt” tehát tovább kell állnia. Nincs elkeseredve? — Egy kicsit sajnálom majd a környéket, mert megszerettem az embereket, és úgy érzem, a vásárlók is megszerettek engem. Napi három-négvezer forintra növeltem a forgalmat, felajánlották. hogv induljak a versenytárgyaláson, de nekem nem volt hozzá ambícióm. Megyek az ABC-be, remélem ott is megszeretnek, mert ez a szakmában a legfontosabb. Ezt a szeretetet sajnos nem sikerült mindenkinek elnyernie. A Kossuth Lajos utcában árválkodik egv tej- és kenyérbolt. A szerződéses üzletvezető Kispál József. Nyitvatartási időben — csukva találom a boltot. A környékbeliek panaszkodva mondják; a boltvezetőről menetközben derült ki, hogy nem az a kifejezett kereskedő alkat. — Hogy „ütött be” Jászberényben az Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat boltjainak szerződéses üzemeltetése — kérdem Sas Jánost, a vállalat jászberényi kirendeltségének vezetőjét. — Ügy látjuk, a mi profilunkba tartozó üzletek vezetésében még nincs olyan gyakorlata a kereskedőknek, mint a vendéglátósoknak. Van néhány problémánk, így az Alkotmány utcai kis bolt kijelölt vezetőjének egyelőre nem érkezett meg az erkölcsi bizonyítványa, a tej- és kenyérbolt vezetőiével pedig bírósági úton érvényesítjük a szerződésben foglaltakat. Mindenesetre nem ez a jellemző. —Mi történik a felszabadult munkaerővel Önöknél? — Nálunk olyan jellegű gond, mint a vendéglátónál nem adódik. A hatékonyság a kereskedelemben nem jelenthet kevesebb kiszolgálót; egyszóval a mi szakmánkban nem lehet munkaerőt spórolni. tgv mindössze belső mozgást jelentett az átszervezés. || — Ahol rosszul vizsI gázik a vezető, ott mit || tudnak tenni? — A dolog nagyon egyszerű: szerencsére köziegvző előtt kötjük a szerződést, így nagyon sok vitának helye nincs. Elvesszük tőle a boltot. és újból meghirdetjük. Üzleteink nem minden áron eladóak! Csak azokra bízzuk, akik a korábbinál színvonalasabb ellátást képesek biztosítani. Bár a vélemények egybe vágtak, hogy az „árverezésnél” a jelképes kalapácsütések nem érték az itt dolgozókat. mégis megkérdeztem a megyei tanács kereskedelmi osztályán Dudás József közgazdasági csoportvezetőt, nem lesznek-e áldozatai ennek az újításnak? — Az. elmúlt esztendőben a megyében mintegy kétszáz embert „mozgattak meg” a szerződéses üzletekben, de egyetlen panasz sem volt. A megyei tanács végrehajtó bizottsága januárban foglalkozott a szerződéses üzletekkel. és több olyan útmutatást adott, ami segített az eligazodásban. || — Milyen előnye és í I milyen hátránya lehet a 11 szerződéses üzletekből a I1 megye ellátásának? — Az előnyt az jelentené, ha olyan embereket sikerülne megnyerni a szerződés megkötésére, akiknek helyismeretük, piacismeretük van, és kötődnek a környékhez. Ezáltal differenciáltabb, emberközpontúbb lenne a kiszolgálás. Amitől félni kell, az a szakemberek elkallódá- sa. A kereskedelemben egyharmados a fluktuáció, ez nem növekedhet. Márpedig a szerződéses üzlet vezetője bértömeggel gazdálkodik, a megmaradt munkabért megtarthatja, így félő. hogy lesz olyan üzlet, ahol elsősorban a szakképzetlenebb, olcsóbb munkaerőt alkalmazzák. Évente mintegy kilencszáz kereskedelmi szakembert kénzünk a szakmunkásoktól a főiskolásokig, mégsincs látványos eredménye. Ezen a tendencián is javítani kellene az új rendszernek. Úgy tűnik, jól megfér egymás mellett az egyéni és a csoportérdek. A szakmában nagyobb földindulást nem okozott eddig az új kereskedelmi forma. Mi fogyasztók minden esetre akkor lennénk elégedettek, ha nem a tábláról, de a kiszolgálás színvonaláról tudnánk megállapítani, hogy melyik üzlet az amelyik „szerződéses”. Palágyi Béla a
