Szolnok Megyei Néplap, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-07 / 81. szám

1982. ÁPRILIS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé képernyője előtt Kétségtelen az ország leg­nagyobb mozija a televízió, épp ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit játsza­nak, mit mutatnak be ebben az óriási filmszínházban, hogy van e határozott el­gondolás abban, ami a kép­ernyőre kerül. 1 Filmek a képernyőn Nos, aki figyelemmel kí­séri televíziónk filmprog­ramját — nemcsak esetlege­sen néz "meg egy-egy fil­met —, az feltétlenül kell, hogy észrevegye: egy idő óta igen tudatosan válogat a televízió hazai filmjeinkből valamint a nagyvilág film­terméséből. Gondosan ügyel — körültekintő szerkesztés —, hogy a kifejezetten szó­rakoztató művek mellett (ezekből is határozott céllal szemelget) a magas művészi színvonalat képviselő alko­tások kellő hangsúllyal sze­repeljenek a képernyőn. Szándéka e vonatkozásban igen jól kivehető: népszerű­síteni a film múltbéli és mai értékeit. Ha pusztán az el­múlt hét két napját, a szombatot és a pénteket vesszük, ezen a két estén is egész kis filmmúzeumi mű­sort kínált nézőinek a tele­vízió. És micsoda nevek: Renoir, Chabrol, Milos Forman — immáron a filmművészet halhatatlan klasszikusai. Igen jól csengő nevek, per­sze kérdés, hogy a mai tizen- és huszonéveseknek is oly ismerősen csengenek-é, mint mondjuk az idősebb korosz­tályok tagjainak, akik kor­társként ismerhették meg az említett alkotók egy-egy filmjét. A Játékszabály — Renoir — 1939-ből való (péntek este ezt láthattuk), Chabrol Unokafivérekje a francia új hullámot képvi­seli, 1938-ban készült és a csehszlovák Milos Forman Fekete Pétere is új hullá­mos, 1964-ből. Hangvételük­ben jócskán eltérnek egy­mástól — a költőien realista Játékszabály például finom iróniával megalkotott szatí­ra, míg a Fekete Péter a va­lóság riportszerű modern ábrázolata — amiben mégis közösek: a maga nemében valamennyi jó film. Nem­csak hagyományt' ápol tehát bemutatásukkal a televízió, de egyben a nemes szórako­zás, szórakoztatás ügyét is szolgálja. Régi filmek — új élmé­nyek. Olykor Ugyan egyik­másiknál a hang nem töké­letes, van, amikor a kép mi­nőségén is meglátszik a né­hány évtizedes múlt, de ma is megkapja a nézőt a ben­nük megtestesülő gondolat, érzelem varázsa. Ezért csak elismerés illeti a televízió filmkínálatának megterve- zőit, ezért az értékorientá­ciójú, korszerű szerkesztői szemléletért. szovjet vadászrepülő, aki az égbolt szabadságáért harcolt. Az ő sorsának feleleveníté­sével (a derék pilótát ’ egy magyar falu orvosa mentet­te meg a haláltól, ápolván a súlyosan összeégett bete­get) újabb példáját sikerült felmutatnia a filmnek a ne­hézségek közepette megnyil­vánuló emberi önzetlenség­nek, áldozatkészségnek. Szép megható film volt a Az ég-- bolt szabadságáért című do- kumentum-riportfilm. Eré­nyei közé sorolható gondola­ti tisztasága, őszinte érzel- messége. A riporter dicsére­te, hogy „engedte”’: alanya a kedves arcú barátságos Sa- monov ezredes legyen való­ban a főszereplő, s a vezér­szólam pedig a humánus hang. Röviden A Kortársunk sorozatban Jókai Anna mutatkozott be a televízió nézőinek, majd egyik írásának, a Fájdalmas nővérnek tévéváltozatát lát­hattuk ihletett tolmácsolás­ban. Az adaptáció sikerét látva, önkéntelenül is felve­tődik a kérdés: vajon e ke- 'ményiszaVú, szenvedélyes igazságkereső szerzővel, a magyar széppróza kiemelke­dő alakjával nem találkoz­hatnánk-e gyakrabban is a képernyőn? Nagy siker volt a Páva — erre emlékeztetett szombaton este. A négy „Páva című össze­állítás. Üjra felcsendültek a sikeres dalok, újra megjelen­tek a sikeres énekesek, sőt láthattuk őket mai való­jukban is, a hajdani verse­nyek után évek múltán, s összevethettük: hová fejlőd­tek, ma hogyan dalolnak. Mindezek ellenére mégis amolyan se füle, se farka dolognak tűnt a pontosan egyórás „emlékeztető”. Ügy tűnt, mintha a műsor szer­kesztői maguk sem tudták volna, hogy mit akarnak ez­zel a páva-idézéssel. A Kodály-év vajon nem kínált volna valami határozott mű­vészetpolitikai szempontot a téma megközelítéséhez? Furcsa meglepetéssel szol- * gált az elmúlt héten a tele­vízió kulturális magazinja. Cseles módon egy „magyar Amanda Lear” propagandá­ját sütötte el az igazi sztár­ral készített beszélgetés előtt. Egy igazi csillag fé­nyében „fürösztött meg” egy honi „epigont”, aki jól tudja utánozni a híres éne­kes hangját és stílusát. Meg­szoktuk, hogy a Stúdió ’82 tárgyilagosan ver hírt egy- egy kulturális eseménynek, akár itthon, akár külföldön történik, effajta csalafintasá­got azonban nem fogadha­tunk el tőle, ez nem tartozik a korrekt hírverés fegyver­tárába. v VM. Oázis a városban Teniszpálya és tulipánerdő A Jászsági Állami Gaz­daság III. számú kerületé­ben a Hatvan felé vezető út mentén, a vasúti sorompó előtti sivár területen épült annak idején egy gépjavító műhely, a szakosított tehe­nészeti telep, néhány évvel ezelőtt pedig a vetőmag­üzem. A kerület dolgozói kezdettől fogva, de külö­nösen az elmúlt három év alatt fáradságot, időt nem kímélve fásítottak, parko­sítottak, sportlétesítménye­ket építettek kedvenc szó­rakozóhellyé tették az épü­letek környékét. A munkahelyek közötti tereken, több ezer díszfát, díszcserjét és még több, szebbnél szebb virágot ül~ tettek el. Szilárd burkolatú utakat, járdákat, gyöngyka­vicsos sétányokat építettek. Létrehozták a kézi- és a röplabdapályát, a teke- és a futópályát, és elkészült a — Jászberényben egyedüli — teniszpálya. Már megkezdték a télen kipusztult növények pótlá­sát, és folytatják a fásítást, a parkosítást, az út- és járda­építést. Több száz tulipán és más egy és többnyári vi­rág ültetésével csinosítják a munkahelyek környékét, és újabb fafajtákkal gyara­pítják az évek során kiala­kult „mini arborétumot” Az akció jelentőségét nö­veli, hogv a telepen har­minc család lakik, és száz­negyven dolgozó jár ki na­ponta ottani munkahelyére. Közülük sokan munkaidő után is ott maradnak egy­két órára szórakozni, spor­tolni. Nem kicsi azok száma sem, akik szombaton és vasárnap kerékpáron vagy a gazdaság autóbuszán ki­rándulnak a III. számú ke­rületbe, hogy a megnöveke­dett szabadidő jobb és egészségesebb kihasználásá­ra jót labdázzanak, tekézze- nek, vagy ismerkedjenek a tenisz „tudományával”. I. A. Szentendrén Húsvéti népszokások A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum az állan­dó kiállítások mellett szá­mos rendezvénnyel is segíti a régi idők iránt érdeklő­dőket a hajdani népszoká­sok és hagyományok meg­ismerésében. Április II- én például húsvéti népszo­kásokat és játékokat ele­venítenek fel a kisalföldi tájegység süttöri lakóházá­ban. A program délelőtt 10.30 órakor kezdődik és 13.00 óráig tart, melyen az érdeklődők megismerked­hetnek a tojásfestéssel is. Negyven év a közigazgatásban Minden akta mögött ott az ember Ha valakiről elmondható, hogy tizenöt évet letagadhat­na a karából. Boda Ferenc­ről bízvást állítható. Amikor mosolyogva feláll az íróasz­tal mögül', ruganyos léptek­kel közelebb jön és a kezét nyújtja, önkéntelenül végig­mérem: hi hétét len, hogy ez a kemény kézszorítás egy hatvanéves emberé. Boda Ferencnek esze ágában sincs titkolni évei­nek számát, sőt. mintha egy kissé mulattatná, hogy ne­hezen hiszik el róla a nyug­díjas kort. A Szolnok megyei Tanács pénztárában ma is megta­lálható a nyugdíjas gond­nok. több esztendős telek­könyvek adatait egyezteti havi hetvein órában. Elpirul, mint egy kamasz, amikor elmondom, hogy ír­ni szeretnék róla. De azért belelendül az emlékezésbe. a közigazgatásban eltöltött negyven esztendő nem min­dig si ma út iának lefestésé- be. Alig győzöm a jegyze­telést: — Kisújszálláson érettsé­giztem 1940-ben, és bár fel­vettek a Pázmány Péter jo­gi egyetemre, kénytelen vol­tam állást keresni, édes­anyám magára maradt vol­na. így tehát Kunhegyesen ideiglenes helyettes várme­gyei díjnok lettem. Háborús idők jártak, bármely pilla­natban várhattam a behívót, amely meg is érkezett 1942 októberében. Az égbolt szabadságáért A felszabadulás ünnepé­nek alkalmából több műsort is sugárzott a televízió. A pécsiek a bolgár csapatok magyarországi harcáról ké­szítették filmet, Vértessy Sándor egy újabb „gyöngy­szemet” talált, kutatván-ke- resvén a régi idők nyomait, a hajdani események részt­vevő szemtanúit. Egy-egy történelmi évforduló mindig alkalom az emlékezésre. Különösképpen ha vannak még. akik személyesen idéz­hetik á történteket, akiket mindig szívesen hallgatunk. Akárcsak a messziről jött embert, aki távoli világokról csodás dolgokat mesél. Ahogy egy-egy jelentős ese­mény időben egyre távolabb kerül tőlünk, úgy nő meg a személyes vallomások értéke, aszerint erősödik vonzereje. Vértessy Sándornak kétéves szorgalmas munkával sike­rült olyan szemtanút talál­nia, aki felszabadulásunk idejére a harci események tükrében, igaz emberséggel tudott emlékezni, az egykori Innen* az élettörténete sok társáéval azonos: front, ha­difogság ... — 1948 júliusában jöttem haza és azonnal jelentkez­tem a kunhegyesi munka­helyemen. Októberben Szol­nokra. az alispáni hivatalba Alkotók a Berettyó partján Megnyílt az I. mezőtúri alkotótelep művészeinek kiállítása A kiállítás egy részlete Az elmúlt hét végén nyi­tották meg a mezőtúri ki­állítási csarnokban az Em­ber és természet című tár­latot. Az eszményi körülmé­nyek között rendezett tár­lat az I. mezőtúri képzőmű­vészeti ailikotótelep művésze­inek biztosít — természete­sen az alkotások közvetíté­séivel — találkozót a közön­séggel. A bemutatott művek jó része a tavaly őszi alko­tótáborban született vagy fogant, de dicsérj a vendég­látó várost, s a lehetőséget jól hasznosító hat képző­művészt. Egy hónap kétség- beejtően röviid idő a téma. iglazdag tájban. — annyit töltöttek ott a művészek — ám a kiállított művök az alkotók munkakedvéről, az önmagukat kínáló témák iránti szeretetről. ielentős inspirációról tanúskodnak. Hihetetlenül gazdag a kiállí­tás. bár tudjuk, nem rőffel mérik a művészetet, bizo­nyítja a mezőtúri és az ah­hoz hasonló mecénás-művész kapcsolat termékenyítő ere­jét, az újdonság újat szülő lehetőségeit, az alkotótábor művészi és emberi hasznos­ságát. A rendezőelv szerinti té­makör meglehetősen tág — Ember és természet — ebbe a témába sőkminden „bele­fér”, ám alig találtunk va­lamit is a tárlaton, ami pe­riférikus lenne, annál in­kább sokszorosan íelkiáltó- jelezive tárul a néző elé a természet védelmének fon­tossága! Bár a kiállított mű­vek fonmanyelve különböző — megjegyezzük: a tágas kiállítócsarnokban mennyire erősítik egymást a különbö­ző felfogásban, született al­kotások — az előző központi gondolat a természet, a nép­hit szeretet« gyönyörködlte- tőem húzódik végig a tárlat egészén. Novák András jelentkezett a leggazdagabb anyaggal. A vázlatait talán túlzott sze­rénységgel nevezi vázlatok­nak, olyan éliménydús és formagazdag mindaz, amit kiállított, hogy sokszor ön­álló tárlatokon sem kapunk többet. Konstruktív szelle­mű festészetére, úgy tűnik, nagyon jó hatással volit a mezőtúri határ gazdag szín­világa, a megtalált témák sokasága. Paipp György két szép ak- vanellel is jelentkezett et­nográfiai népmeséi ihleté­sű linó- és színeslinó met­szetei mellett Jó humorú, filozofikus mélységű munká­it láthattak, amelyek hí­ven visszaadják a táj em­berének gondolatvilágát. Szily Géza megkapó szín- világú képein a víz, a föld, a levegő találkozása a fő téma (Mezőtúri zsilipnél I., II., III.) erős lírai megjele­nítéssel. Nagy Előd olajkom- pozíeiói erőteljes színfoltok­kal teszik teljessé képei él­ményét, amelyek középpont­jában az alföldi iái termé­szeti változásának jellegze­tességei és a népélet kifeje­ző formái állnak, Takács György érett tech­nikájú monöti pyákon, toll- rajzokon mutatja meg a ter­mészeti táj pusztulásáért ér­zett aggódását, hívja fel az emberek figyelmét felelőssé­gükre. A Ballada — festett, írókázott kerámia — azt a gondolái i értéket is őrzi, hogy grafikusok festők is alkatnak a fazekasok váro­sában. Az első alkotótelep egyetlen szobrásza a karcagi Syörfi Sándor volt. aki ezúttal is számos új, több szót érdemlő munkával hív­ja fel magára a figyelmet, ilyen a Mezőtúri vázlat is, amely merészen modern és kifejezően B ere tty ó-parti. A kiállított művek alap­ján a város Homo et natura emlékérmét az idén Novák Andrásnak és Györfi Sán­dornak adományozták, — ti — hívtak vármegyei irodatiszt­nek. Mindenre pontosan visz- szaemlékezik, méltán büszke a memóriájára, bár azt tart­ja, hogy meg sem közelíti mestere, Erdej Gábor kun­hegyesi vármegyei altiszt emlékezőtehetségét. Erdei Gábortól tanulta meg az iktatás rejtelmeit és vala­mit ami ennél sokkal fonto­sabb, hogy minden akta mö­gött ott az ember, a bürok­rácia eltávolítja egymástól az embereket. Ezt negyven év alatt sose felejtette el. — A tanácsok megalaku­lása, a megyei tanács szer­vezése igazi hőskor volt. Együtt kerestük a jövő köz­igazgatásának lehetőségeit a megyei tanácselnökkel és mindenkivel, aki itt állást kaipott. Az iratok újra ren­dezése, az irodák felszerelé­se, az épület karbantartása, a fűtés zavartalanságának biztosítása tartozott egyebek mellett a feladataim közé. A feladatköröm évekig nem változott, a beosztásom azonban gyakran. Amikor a gondnokságiból gazdasági hi­vatal lett, negyven beosztot­tait kaptam: hivatalsegéde­ket, takarítókat, gépkocsive­zetőket, a sokszorosító üzem dolgozóit a fűtőket... És közben a megyei tanács üdülőire is nekem kellett odafigyelnem. Később lel­tárnyilvántartó lettem, alig változó feladatkörrel. Boda Ferenc, bár a mun­kája a kívülálló számára nagyon száraz, nem vált lelketlen bürokratává, és ezt a megyei tanács vezltői többször is kitüntetéssel ju­talmazták, sőt. .,felsőbb he­lyekről” is érkezett hozzá elismerés: Birtokosa a Mun­ka Érdeméremnek, a Honvé­delmi Érdeméremnek, ame­lyet az MHSZ klubtitkár! teendőiért kapott. Kiváló Dolgozó, tulajdonosa mi­nisztertanácsi és miniszteri okleveleknek, nyugdíjba vo­nulásakor pedig megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Soha se nősült meg család nélkül érte el a nyugdíjkor­határt. — A munkahelyem volt a második otthonom és bár so­kat gondoltam a házasságra, bizonytalan történelmi idő­ben voltam abban a korban, hogy megnősüljek. A csalá­dot némiképpen pótolta, hogy mindig tagja voltam, ma is az vagyok, olyan kö­zösségnek. amely ugyanazt szereti, amit én: a túrázást. Bejártam az ország szinte minden történelmi neveze­tességét, gyakran megfordul­tam külföldön is. Részt ve­szek a Korok, tájak, múze­umok mozgalomban és a megszerezhető maximumot: a 960 igazoló bélyegzőt erő­sen megközelítettem már, több mint nyolcszáz van a „lapomon”. Ezt a barangoló kedvemet megőriztem. hi­szen ennek köszönhető, hogy ma is jó a kondícióm és hogy sose voltam még be­teg ... B. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom