Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-06 / 55. szám
10 Szolnok megye múltjából 1982. MÁRCIUS 6. Januárban is, nemcsak márciusban Thász Mór vízfestménye az 1849. március 5-i szolnoki csatáról 1 honvédség győztes csatái Szolnoknál 1849 elején fogtunk, s több tisztjük, kiket a katasztrófa ágyban ért, foglyunkul esett, s sok fegyver s podgyászszekér. A huszárok a lovasokra rohantak, kik közül sokat levagdaltak s elfogtak, tüzérjeink itt is igen jól viselték magukat. Az ellenség Abony felé szaladt, lovassága, aki bírt, Ceglédig futott... Mikor a városba rohantunk, a város lakosai örömmel fogadtak bennünket, s dézsával,' korsókkal, edényekkel hordták ki elénk a bort és az ennivalót, de amelyből nem vehettünk, részt, mert ' az ellenségre kellett rohannunk, de azután meg lettünk vendégelve este, mindőn be lettünk hozzájok szállásolva .. Perczel csapatai egészen Ceglédig, Vecsésig üldözték a megfutamított ellenséget, de Windischgraetz haderejének nyomasztó fölénye miatt visszahúzódtak a Tisza bal partjára. fl II. szolnoki csata 1849. március 5-én A fővárost megközelítő osztrák seregek fenyegetése elől a kormány székhelyét 1848/49 fordulóján Debrecenbe telepítették át. A lebonyolítást megkönnyítette az akkor már működő pest— szolnoki vasútvonal. Az át- település védelmét Perczel Mór tábornok csapatai látták el, akik fel-feltartóztat- ták Windischgraetz altábornagy Szolnok felé előrehaladó seregét. Perczelék feladata a Tisza-vonal védelme volt. Azonban Ottinger osztrák tábornok hadosztálya előnyomulás közben Szolnokot megszállta, de a Tiszán túlra nem merészkedett. Hz I. szolnoki csata 1849. január 22-én Eddig viszonylag kevés szó esett arról, hogy 1849 januárjában is volt egy szolnoki csata. Perczel Mór csapatai kiverték Szolnokról az Ottinger dandárt. A jelentős fegyvertényről egy szolnoki helyi ^ forrás (História Domus III* 45.) közreadásával számolunk be. „Á Szolnokhoz közel levő Tiszán túli városok, falvak és pusztákon lelkes magyar seregével tanyázó Perczel Mór jeles hadvezér kémek által értesülvén arról, hogy Ottinger cs. kir. tábornagy csak azért nem bátorkodik előre, s Debrecen felé vonulni, mert Budáról semmi segítséget nem kapott, kellő rendelést tett arról, hogy szép számú hadinépének egy része Szolnokon fölül. az úgynevezett Szóró csárdán innen, a másik Szolnokon alól paládicsi puszta irányában, s széliében jól befagyott, s így hídként szolgáló Tiszán átkelvén, az egyenesen Tiszafádnak jövendő harmadik résszel, vagyis az igazi magyar hadtesttel egyesüljön, s a Szolnokon tartózkodó két nehéz lovas ezredet egészen bekerítse, mind egy szálig vagy lekon- colja, vagy legalább lefegyverezve elfogja. A csel kivitelére az idő kedvezett a magyaroknak annyiból, mert a fölöttébb sűrű ködben, anélkül, hogy megiáttassanak, bátran jöhettek minden felől...” Az osztrákok súlyos veszteségeiről Mihálka Endre honvédaltiszt kéziratos naplójából értesülünk: „A hídról várva ‘tőlünk a megtámadást, azt megerősítették, s nem is álmodták, hogy oldalról támadhassuk meg; csak midőn a sűrű ködben egyszerre a Zagyva folyónál termettünk, mely szintén keményen be volt fagyva; s annak jegén át a mi zászlóaljunk, a Porosz z. alj. Nemer légió stb. tömegesen szuronyt szegezve a városba rohantunk ... Ekkor kapkodtak nyakra-főre a császáriak, s hanyatt-homlok rohantak ki a városból. Mi a városon keresztül rohanva sokat elEnnek a győzelemnek részletei az olvasók előtt sokkal inkább ismertek, ezért most Damjanich hős katonáinak szolnoki győzelméről a legelső költői formában írt alkotást mutatjuk be, ameTy 1849. március 15-én jelent meg szlovák nyelven Szarvason, a Réthy-nyomdában. A szöveg mondanivalója arra is utal, hogy nemcsak a magyarok számára volt jelentős" a tavaszi hadjárat kezdetét jelző diadal, hanem az örömben velünk osztozott Békés megye szlovák anyanyelvű népe is. Szolnok felől csendes szellő fújdogál. Víg pacsirta enyhe légben szálldogál. Pacsirta dal, lágy napsugár a légben, . Mi zúg mégis, mint a dörgés — a réten?... Barátaim ti ettől ne féljetek Szolnok mellett traktálják a németet. Reggelijük kemény gombóc ágyúból. Csak úgy csurog az izzadtság hátukról. Mit tesztek ti szerencsétlen németek. Dúló fegyvert ellenünk mért emeltek? Mért akartok békés népre rontani. Szabadságtól másokat megfosztani... A'szolnoki fahídnál van egy nagy sánc, Oda bújt a kutya német, foly a tánc. Azt hiszi, hogy biztos helyen vagyon. Földalatti sáncokban mulat nagyon. Vasárnap még alig, hogy hajnalodik, Damjanich már Szolnokhoz közeledik. A harmadik zászlóaljt s huszárjait Rendezi, s a lengyeleknek sorait.. Fene német, a hogy minket meglátott. . Bátorságuk mind az inukba szállott. S hogy bennünket onnét elrémítsen, Tizenkét ágyút tett a sánchoz készen. De hiába fogyasztják a puskaport, Füstbe ment a fáradságuk, — a mi volt. Ijedtükben célba lőni se tudtak Annál jobban felinger’lték a magyart. Mert midőn megtudták a honvédek. Hogy merész lett ijedtében a német. Rárohantak, elszedték az ágyúkat, Magyar kéz által lelték halálukat. Nem vette most a német ezt tréfára, Futott a híd rgögé. ha bírta lába. Azt hivé, hogy ködkép gyanánt eloszlik Szolnok mellől szerencsésen távozik. A mieink nyomban őket követték S a németnek fejét lábát levették, Csak a dragonyosok menekülhettek S Szolnok felöl Pest felé igyekeztek... Megfordultak a. megmaradt németek, Futás által ők menekvést reméltek, A csehek a huszárokkal utánok S előrül a honvédek törtek rájuk. Két oldalról szépen bekerítették, ' Hogy ne leljenek menekülésre rést. Futás közben a Zagyvába hullottak. Ottan lelték keserves halálukat... Négyszáz foglyot most a magyar vezérek Didallal Kossuthnak elküldének S kiket mégis a véletlen megmentett, Windischgraetz vigasztalására mentek. Windischgraetz úrt mi álmaid lehettek. Hogy ízlett a hír, nyugtalan telkednek? Vájjon most is még a disznó-pásztorok — Mind te mondád? — mind — a magyar huszárok?! Maradjon a tietek, mi tietek. De kívánjuk: mienk is maradjon meg, Ha békében hagytok, mi is úgy hagyunk, Ha csata kell, arra is készen vagyunk!” Az eredetileg 29 strófából álló verset rövidítve adjuk közre, Moravcsik József fordításában, de így is visszaidézi az 1848—49-es forradalom és szabadságharc hősi emlékét. Kaposvári Gyula Már művészet, nem is mesterség Vas-müemlékeink Ahhoz, hogy a műves vas- emlékeket csak kis mérték- bien értékelhessük, tudni kell, hogy az valahol az évezredünk homályában gyökerezik. A vasművesség hosszú évszázadok alatt végigkísérte az építészetet annak szerves társiparaként. Már a 13—14. században a céheken belül különváltak a tűzi kovácsok, tűzilakatosok és a magasabb .szintet képviselő műlakatosok. Már készültek pl. remekmívű csillárok, gyerlyatartók, falikaros és mennyezeti lámpák. De megjelentek az épületeken kívüli munkák is, így a rúcskapuk, vasajtók és ablakrácsok. A 16. században jelentek meg az indaszerű fonadékok, címerek, kelyhek, bújtatások, a kúpos spirál, a vasrudak lándzsahegy-végződései, a különböző csigahajlítások, s lehetne tovább sorolni az egyes díszítőelemeket. A 18. században a vasművesség euy újabb, a korábbinál sokkal gazdagabb díszítő- készlettel rendelkező stílust alakított ki. Élve a barokk lehetőségsivel, a vasművesek alkotásait szinte plasztikussá, festmén.ysizierűvé fejlesztették. A jellemző díszítő elemeket már felsorolni is nehéz volna. A kovácsremekeken megtalálhatók az akan- tuszlevelek, stilizált tulipánok, liliomok, rózsák, egész virágcsokrok, virágkosarak, egy és kétoldalra tüzesen kicsavart. kosszarvak, s a finommívű rozetták sok-sok változata. A barokk vasmunkák láttán joggal vetődik fel a kérdés, mesterség-e, vagy inkább már művészet a vasnak ilyetén való megmunkálása. A 18. században a vasművesség elérte virágkorát, a későbbiekben az alkotások egyre szegényesebbé váltak, sj ma már a mesterséget is kihalás fenyegeti. Szolnok megyében isi maradtak'fenn míves vasemlé- . kék az elmúlt századokból, amelyek közül a szerző 18-at felmért. Az alkotások több jeles tűzi lakatos nevét is megőrizték, így pl. neves mester volt Maier Péter Karcagon, Tóth István Török- sízentmiklóson, Wachs Gyula,, Székely Ferenc és Székely Gyula Szolnokon. Talán nem késő még a szorgalmas, míves vasas nemzedék utolsó leszármazottaiit a megye muzeológusainak felkeresni, s munkáikból az utókor számára valmit megmenteni. Annál is. inkább, mert azok már ipartörténeti dokumentumok. Tipity János ________NÉPSZOKÁSOK_________ B alázsolás, dömötörözés, tűzugrás „Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!... .. Mert orv betegség öldös íme engemet és fojtogatja torkomat, gégém szűkül, levegőm egyre fogy, ■ tüdőm zihál... Segíts!...” A végzetes betegségtől gyötört Babits Mihály könyörög így egy középkori szenthez Balázsolás című versében. A legenda szerint ugyanis szent Balázs vértanúságot szenvedett püspök imával mentett meg egy fiút a .fulladástól. A VI. században a püspök nevét a torokfájás gyógyítójaként emlegették. Emlékére alakult ki az a szokás, hogy a nép az áldozatra szánt gyertyákat a torka elé tartotta, s így imádkozott egészségéért. Később az egyház ezt a szokást balázsolás néven szertartásként is gyakorolta. A február 3-i Balázs-nap- ról egy másik, világi szokást is feljegyeztek: jelmezekbe öltözött, fakardot kötött iskolás fiúk megbeszélt helyén gyülekeztek, s zászlókkal, bokrétákkal felszerelve elindultak, hogy házról házra járva iskolájuknak új tanulókat toborozzanak, tanító- mesterüknek adományokat gyűjtsenek. Ezt a középkori eredetű szokást a Dunántúlon még a századforduló táján is gyakorolták. A naptári ünnepekhez, névnapokhoz számos, ma már feledésbe merült népszokás kapcsolódott. András, Luca, Miklós, Iván, Medárd napján mi már csak ismerőseinket köszöntjük, névnapi emlékezéssé szelídültek a régi, sokszor látványos, olykor babonás ünnepségek, hagyományok. Ki bíztatná manapság arra fiúgyermekét nagypénteken, hogy ostort pattogtatva űzze el a házitól a (kígyókat, békákat? S melyik kertész vagy kiskerttulajdonos veregetné harangszókor késsel a gyümölcsfáit a gazdag termés reményében? Pedig valamikor mindkét népszokás Palócföldön is a nagypénteki ünnepi „teendők” közé tartozott. Egy mai lány június' 24-én, az egykori szent Iván ünnepén elsősorban Iván nevű ismerősére goúdol, semmint arra, hogy négyszögű tűzön kell keresztülugrania, s ugrásából a falu éltesebb matrónái megállapítják, milyen tűzről pattant menyecske lesz belőle. December 4-én a Borikat, Boriskákat köszöntjük, s eszünkbe sem jut, hogy ez a nap a keresztény hitért lefejezett szent Borbála emlékünnepe volt, akit a bányászok, tüzérek, várak védőszentjéként tartottak számon. Sőt, a hajadon lányok is pártfogójuknak tekintették. A bányászok között pedig az a hiedelem élt, hogy éppen Borbála- napkor jelenik meg" a bányarém. jelzi a veszélyt, közben dohányt kér a bányászoktól, de csak lapátról fogadja el. Ha kap, elégedetten megemeli szakállát és távozik, a bányászok pedig megmenekülnek. „Szent György napján kihajtom a gulyámat!” — mondja a népdalbeli gulyás, s arra utal, hogy április 24én kezdődött a legeltetési szezon. A szeptemberi szent Mihály napját pedig a számadás, az elszámolás dátumaként tartotta számon a közhit. A pásztorélet feledésbe merült érdekességei közűi a Dömötör-napi ünnepséget is érdemes megemlíteni. A keleti egyház a IV. században vértanúként meghalt Dömötört a pásztorok védőszentjének tekintette. Feljegyezték, hogy 1474-ben Mátyás király is részt vett Szegeden a Dömötör-napi ünnepségen A „dömötörözés” - a juhászok életében nagy esemény volt. A vendéglátó számadó juhász az ünnepi lakomára meghívta a szomszédos csikós1, gulyásszámadókat, sőt még' a pandúrokat is. A mulatozás sokszor több napig is eltartott. A Kiskunságban Dömötör napja előtt a város alá hajtották a nyájat, a juhász a gazda gondjaira bízta a jószágot, mondván, neki három napig joga van ünnepelni, mulatni. Az október '26-i Dömötör-napot juhászújévnek is mondták: ekkor álltak be új gazdához a juhászok. — Tegnapelőtt, Medárd napján esett az eső! — Annyi baj legyen! — Azt mondják, negyven napig fog esni! — Ugyan kérem, babona! — válaszol korunk felvilágosult embere, aztán siet fel- köszönteni Margit nevű hölgyismerősét, és eszébe sem jut, hogy ősei, elődei hányféleképpen ünnepeltek, ha egy-egy névnapot mutatott a naptár. Kiss György Mihály Összeállította: Selmeczy László Fakapu-betétrács — Szolnok
