Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-13 / 61. szám
Irodalom» művészet 1982. MÁRCIUS 13. &záz éo mj&qjyxui nmwIláLlM zöldkalapos ember az ágyon feküdt, és a zöld kalap a fején volt. Az ágynak nem volt párnája, nem volt nuganyos matracai, az egész ágy egy fegyházkemény szalmazsákból és egy teveszőr takaróból állott Ugyanezért a zöldkalapos ember pamlag helyett használta napközben. EgyJkét óra hosszat szokott heverni ott, mégpedig kalappal a fején, séta pálcával a kezében és fehér kesztyűsen, mert rendesen olyankor szokott eszébe jutni valami meggondolandó, amikor el akart menni hazulról. Gondolkozni pedig csak az ágyon tudott amelynél keményebben nem feküdt középkori barát. Ezen az aszkéta- ágyon gondolta ki eddigi életének minden nevezetesebb állapotát. Itt gondolkozott azon, hogyan lehet milliókat nyerni, és mert jól gondolkozott milliókat nyert. Itt gondolkozott a körülötte levő világ és emberek felett. Innen ítélte, becsülte meg őket. És mert jól gondolkozott, sohasem csalatkozott Krúdy Gyula (1878—1933). Egyéni hangja, képzeletvilága sajátos színt képvisel \a 20. század első harmadának magyar prózájában. Nyírségi dzsentri családból származott. Igen korán eljegyezte magát fez irodalommal, első novellája tizenöt éves korában jelent meg, e tizenhét évesen már főmunkatársa egy vidéki hetilapnak, írásait rendszeresen közük az országos napilapok, folyóiratok. Budapestre költözik, a Fővárosi Lapok munkatársa lesz. Első novelláskötete 1897-ben jelenik meg, igazi elismerést azonban csak A vörös postakocsi című regénye hoz neki 1914-ben. A világháború éveiben intenzíveben fordul a politika felé, a Tanácsköztársaság idején számos cikkével és A kápolnai földosztás című kis könyvével kiáll a forradalom mellett, a bukás után azonban visszahúzódik fi politikától. Korai, Mikszáthra emlékeztető, novelláiban a nyírségi dzsentri. világ széthullását ábrázolja. Fokozatosan alakulnak ki a sajátosan „krúdys" stílusjegyek. Romantika és modern lélekrajz, impresszionista hangulatfestés olvadnak össze írásaiban, s a századvégi Pest és a múlt századi kúriák életéből, emlékeiből különös álomvilág születik. Szokatlanul termékeny író volt, több mint hatvan regényt, közel háromezer novellát írt, ezenkívül számtalan cikket, karcolatot, ifjúsági elbeszélést, néhány színművet. Írásművészete erősen hatott a Nyugat ifjabb nemzedékére. senkiiben. Az ágyon fekve számította ki, hogy mit csinál Lord Darcy, nevezetes barátja a londoni Urak-klubjáíban, sőt. talán még azt is eltalálta, hogy lelki vagy szívbéli válsága volt, csak a varázslatos ágyra hevert, és a válsággal járó szenvedések lemúlottak róla. Ez a kemény, hideg, zordon ágy volt az egyetlen, leg- igazabb barátja. A rideg teveszőr takaró zizegett a fülébe, és megsugdosott neki mindenféle dolgokat. A mennyezet kopár falán egymás után vonultak előtte az emberek, akikre gondolt, és csodálatosképpen úgy látta az embereket az ágyról, mintha nemcsak a kabátjuk, frakkjuk, egyenruhájuk volna kigombolva előtte, hanem a kis csapóajtó is, amely a szív felett van elhelyezve. Beléjük látott, megtudta, hogy mit gondolnak felőle. És kiszámítot- ta, hogy mit fognak cselekedni holnap vagy azután. Az ágyon fekve, a zöld kalap alatt már két órája gondolkozott valamely nem mindennapi eset felett. A zöldkalapos emberrel ugyanis egy furcsa és váratlan dolog történt az elmúlt napokban, két hónappal negyvenedik születésnapja után. Már előzetesen megvizsgálva magát, rájött, hogy szerelmes lett, és úgy tapasztalta, hogy egyelőre gyógyíthatatlan ezen betegsége. A kis színésznő, aki váratlanul megigézte, e percben még sejtelmével sem bírhatott annak, hogy a zöldkalapos ember (több milliónak ura) komolyan szerelmes belé. A zöldkalapos ember ebben is óvatos volt, mint mindenben. A világért sem árulta volna el érzelmeit, csupán ennyit mondott a kis színésznőnek : — Margit kisasszony, én nagy- rabecsülöm önt. Ha kegyed hűséges lesz hozzám, gondoskodni fogok kegyedről, valamint tisztelt családjáról. A zöldkalapos ember utólag többször visszagondolt az elmondottakra, egyenként mérlegelte újra meg újra a szavakat és azt szerette volna kiszámítani, hogy Margit kisasszony ezen nyilatkozatából mit gondolhat felőle. Rájöhetne Margit kisasszony arra, hogy mily őrületesen szereti — annyira szereti, hogy még most, napok múlva is (mikor pedig már régen letárgyalta a kérdést a mindentudó ágyon), mint a buborékok, fel-felszállottak olyan gondolatok a szívéből, amelyek minden más embernél házassági gondolatnak lettek volna mondhatók. A zöldkalapos ember elhessegette magától mindig a gyöngéd gondolatokat : — őrültség volna, ö tizennyolc esztendős, én negyven vagyok. Sohasem szabad megtudnia teljes bizonyossággal, hogy igazán szeretem, mert a nyakamra ül, többé nem fél tőlem, és előbb-utóbb megcsal. Míg így a félelem, hogy cserbenhagyhatom, ha rosszul viseli magát (mert hisz nem szeretem), meg fogja óvni a ballépésektől. — Mert mégsem szeretném, ha megcsalna — mormogta magában, bizonyos fájdalommal (Pedig neki nem szokott fájni semmi.) Megnyomta a csengő gombját, és a belépő inasnak rendeletet adott, hogy Korponai úr jelenjen meg. (A zöldkalapoa ember ugyanis, hogy el ne felejtsük, kastélyában nagy udvartartás közepette élt, és mindenféle urak és szolgák ették a kenyerét.) öreges, csoszogd járású, zöld- mentés vitéz lépett a szobába, akinek piros volt az orra, a füle mellett pedig szépen faragott sastol lat hordott. — Parancsol, nagyságos uram? A zöldkalapos ember egypár angol aranyat csörgetett a kezében. (Ismerte ugyanis udvartartását. A fiúk Viktória királynő fontjait többre becsülték a magyar körmöncieknél.) Korponai uram is szimatolva emelte fel az orrát, és igyekezett katonásan megállani a régi zöld dolmányban. — Parancsol? — kérdezte ismételten. A zöldkailapos ember valahová a szoba másik sarkába nézett, amint fáradt, unott hangon megszólalt: — Barnabás, a titkári teendők alól egyelőre felmentelek. Ezentúl reggeltől estig a Margit kisasz- szonyt keli megfigyelned. Nyomában kell lenni, mint az árnyék. Megértetted? Titoktartás és hőség! Elmehetsz, Barnabás. Midőn néhány perc múlva az ablakból meglátta, hogy az öreg Barnabás, meg-megbotolva rozsdás kardjában tipegve siet el a fasorban a város felé, ismételten megnyomta a csengő gombját! — Farkasvölgyi jöjjön! — adta ki a parancsot. Kétszáz esztendős, nagy szakál- iú, sárga csizmás lovag lépett be. aki még olyan kardot hordott, mint a német lovagrendek tagjai. Mélyen bókol.t az ajtónál, miközben hosszú sarkantyúját ősz- szépén get te. — Farkasvöllgyi! — kezdte a zöldkalapos ember, és a bűvös Viktóriák csörögtek. — Bizalmas útra küldelek, Barnabásnak ugyanis megbízatást adtam városi teendőkre, Barnabás nyomában mégy. és naponként jelented, hogy hol és merre jár Barnabás a városban. Megértetted? Titoktartás és hűség! Elmehetsz, öreg. A vitéz bókolt és csakhamar elügetett a város felé egy kesely lovon. A csengetésre ekkor újra megnyílott az ajtó, és a belépőben egy idős, vikleres asszonyságot láthatunk, aki azon a jogcímen élt a kastélyban, hogy valamikor szakácsnő volt a zöldkalapos ember édesanyjánál. Kezet csókolt a zöldkalaposnak és a régi cseléd bizalmaskodásával kérdezte: — Mit akar tőlem a kis úrfi? — Márta néni, nyakába veszi a nagykendőt, és elindul hazulról. Megy-mendegél a város felé, be a városba... Megy-mendegél, míg nem látja meg valahol az öreg Farkasvölgyi bácsit. Akkor elbújik egy kapu alá. Aztán majd elmondja nekem, hogy mit csinál a városban az öreg Farkasvölgyi bácsi. — Csókolom a kezed, kis úrfi. Megyek is már. Repülök. A vén asszony madárfürgeséggel sietett el a fasorbeli úton. Fekete fiklerje hosszan úszott utána. zöldkalapos ember ekkor megigazította fején a zöld kalapot és így szólott csendesen az ágyához: — Most pedig elmegyek, és meglesem valamennyit. Mert mégse szeretném, ha megcsalnának, és én azt nem tudnám. A zöldkalapos ember ugyanis étitől félt a legjobban az egész világon. 1910. Krúdy Gyula; A zöldkalapos ember Mater Attila: Ingem fehérük Csak a hajnali újjászületés öntudatlan éjszakáim után csak toz .első korty tiszta víz felejthetetlen csupán mert la többi már folytatás pereg mint a homok sörkupak virágzik benne s műanyagpohár — liliomok köztük zöld-rozsdás glóriák s ingem fehérük szárnyszegetten — mert minden eldobálható csak a halál levethetetlen. Képes Géza: Távlatok A vaksötétben látom nyílni a kert violáit ( Az éjszakában mosolyod világit: beragyogja bánatomat ezt s a halál utánit — Dudás Sán Kereskedelmi forgalomba nem kerülő kötetben jelentek meg a közelmúltban Dudás Sándor versei. A kötetet — vagy nevezzük inkább füzetnek — a Szolnoki Nyomda Vállalat kollektívája társadalmi munkában készítette el, — szép gesztus mindez a munkatárs, a nyomda könyvkötészetének dolgozója, Dudás Sándor iránt. Mert Dudás Sándor versei nem érdektelenek, annak ellenére sem, hogy akad köztük néhány, amelyik nyilvánvaló utánérzésről tanúskodik, sőt olyan is, amelyik — tisztán esztétikai szempontokat mérlegleve túlságosan is könnyűnek találtatik. De vannak a kötetnek tehetséges, eredeti látást mutató versei, pontosra, tisztára sikerült sorai is. Noha jól tudom, hogy a vprs egyedül hiteles mértéke az esztétikai tartalom, Dudás Sándor verseit mégis másképp, egy nemes példázatnak kijáró tisztelettel is olvastam. Dudás Sándor Töredék Mint gyöngyhalász, ha tengermélyből felhozta a kagylóéjszakák csillagát, úgy nézlek mindenség gyöngyszeme: hazám! — Négysoros Madár ágról ágra, ének szájról szájra, menekül az élet . halálról halálra. M Üzenet Mint a fák: föld alól az égnek, — ágakat feszítve gyümölcsnek, levélnek — Magamban csak gyökér vagyok, de értetek a fényig érek!
