Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-11 / 59. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. MÁRCIUS 11. Gyászhír — köszönetnyilvánítások Mélységes fájdalommal tu­datjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy TÖRÖCSIK ZOLTÁN szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk életének 70. évé­ben váratlanul elhunyt. Te­metése pénteken, március 12-én de. 11 árakor lesz a tiszakürti temetőben. A gyá­szoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, jó szomszédoknak. ismerősök­nek, akik szeretett édes­anyánk, nagymamánk, déd­nagymamánk, özv. csípés 1STVANNE temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek. fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család, Kisújszállás. — Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, akik felejthetet­len drága férjem, édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk, DOMBÓVÁRI GYÖRGY temetésén megjelentek, sírjá­ra virágot helyeztek el, eny­hítették nagy fájdalmunkat. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. SZÉKELY IMRÉNÉ Győrfi Julianna temetésén részt vettek, sírjára koszo­rút. virágot helyeztek, rész­vétnyilvánításukkal gyászun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Karcag. INGATLAN ELADÓ .2 szobás, összkomfortos örök­lakás. Szolnok, Ady E. u. 20. IX/10. alatt OTP-átvállalással. (1594) SZOLNOK központ­jában, kiemelt öve­zetben, II. emeleti, két és fél szobás, 60 m^-es szövetkeze­ti lakás eladó. Kp. -f 70 ezer OTP. Ér­deklődni telefonon 18—20 óra között 15-104. (1798) _________ S ZOBA-KONYHÁS ház, 74 négyszögöl telekkel eladó. Szol­nok. Szivattyú u. 4/a. Érdeklődni: 17 óra után. (1593) Eladó Szolnok. So­mogyi Béla u. 8. sz. alatt kétszobás, komfortos. kertes házrész azonnal be­költözhetően. Ér­deklődni lehet: le­vélben Janszi Péter. Telefon: 673-804. 1039 Budapest III. Kabar u. 1. Ill/12. vagy Farkas János- né Szolnok. Tabán 12. (H, 498) __________ 230 000 Ft készpénz­zel -f OTP-átválla­lással lakásmegol­dást keresek Szolno­kon. ,.Lakat” jeligé­re a kiadóba. (1530) 2 szoba összkomfor­tos, gázfűtéses, 53 m2-es OTP-lakás el­adó vagy Szolnokon családi házért el­cserélhető. Szolnok, Csokonai u. 3. III. em, 9. Gábos. (1633) CSALÁDI ház jó karban, szép gyü­mölcsössel eladó. Szolnok, Széchenyi út 12. (1681)_________ F EGYVERNEK—ör- ményesi vasútállo­mástól 10 percre csorbái kőút mellett 866 négyszögöl szán­tóföld eladó. Víz. villany a végénél van. Érdeklődni minden nap Török- 'szentmiklós, Dózsa György út 16. (1765) CSALÁDI ház 300 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni Szabó András Szol­nok, Szellő u. 21/a. (1754)__________________ ELADÓ Jászberény, Alkotmány út 4. szám alatti ház. Fő- § térnél. Érdeklődni lehet: minden va­sárnap 4—6-ig a helyszínen. (1832) ' SZOLNOK, Kiss Já­nos u. 174/a. alatt 130 négyszögöl te­lek kis épülettel — garázzsal eladó. ..Közművesített” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. (H. 534) KISÚJSZÁLLÁSON eladó háromszobás hőtároló kályhafű- téses családi ház 600 négyszögöl portával, 50 db sertéstartásra alkalmas hellyel, ipari árammal, ga­rázzsal, két utcáról való bejárattal. Irányár: 550 000 Ft. Táncsics út 25. (1815) BUDAPEST, XVIII. kér., Havanna utcai 3 szobás, OTP-örök- lakásomat kp. + OTP-átvállalással el­adnám vagy jászbe­rényi, családi ház­ra cserélném. Azon­nal költözhető. Ér­deklődni : Balogh Kálmán Jászberény, Tanács krt. 41. (1831) KÉTSZOBÁS. szö­vetkezeti lakás el­adó 420 000 Ft kp. + 80 000 OTP-átválla­lással. „Zagyva-par­ti” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 543)____________________ SZOLNOK belváro­sában egy szoba, komfortos, örökla­kás eladó. Érdeklőd­ni : Beloiannisz u. 13. fszt. 6. 18 órától. (H. 541) 150—250 négyszögöl építési telket ven­nék. „Szolnok és környéke” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 537) JÁSZÁROKSZÁLr. LÁS, Bajcsy-Zs. u. 25. sz. (temető út) családi ház eladó. Érdeklődni a hely­színen 1982. márci­us 27—28-án vagy levélben Rucska Jó- zsefné 9025 Győr, Szarvas út 25. _______ S ZOLNOKON 6-os autóbusz végállomá­sától 10 percre 350 négyszögöl kertész­kedésre alkalmas föld eladó. Érdek­lődni : Szolnok, Napsugár u. 51. szombat, vasárnap. (H. 540) GÉPJÁRMŰ 8 éves 110-es Skoda eladó. Homok, Bá­torszőlő II. út 8. (1588)________________ C X-es 601-es Trabant 25 000 Ft-ért eladó. Szolnok. Rozmaring u. 10. (H. 519) 1200-as Zsiguli el­adó. Kaszab, Jász­berény. Varjas Sán­dor út 2. I. em. 8. du. 4 után. <1789) TOTALKÁROS vagy karambolos Dáciát veszek rendszám­mal. Árajánlatot a kisújszállási autós­boltba. (1816) OLDALKOCSIS MZ motorkerékpár el­adó. Jászberény, Li- get u. 21. (1752) 1200-as Zsiguli friss műszakival eladó. Karcag, Liget út 37. (1825)__________________ UG-s 1200-as Lada 2 éves műszakival és NSU motorkerékpár műszakira felkészít­ve eladó. Szolnok, Karinthy út 142. (Szandaszőlős). (H. 535) ADÁS-VÉTEL 3 db heverő eladó. Szolnok, Ifjúság út 2. (Csokonai út vé­gétől. )_(1587)_________ ESZTERGAGÉPET veszek. Minden tí­pus érdekel. Típus- és ármegjelöléssel. „Norton” jeligére a kiadóba. (1493)______ E LADÓ 20 anyajuh vemhes és fias. Molnár Vince 5451 Öcsöd, Dózsa Gy. 43. (1567) ELŐNEVELT csirke kapható és elője­gyezhető. Fehér húshibrid, F 1-es kendermagos. Mart­fű. József A. u. 28. Szekeres. (1642) NAPOS fehér hús- hibrid hibró fajta csirke kapható és előjegyezhető. Holy- ba Antal, Tiszaföld- váf, Vadász út 1/a. dobozüzem mögött. Nagytételben ár- kedvezménnyel. (1659)__________________ BONTÁSBÓL szár­mazó faanyagot ven­nék. „Deszka” jel­igére a szolnoki hir- detőbe. (H. 520) KARDVIRAGHAGY- jMA fekete, sárga, zöldesfehér. rózsa­szín, bíborbordó, 4 Ft darabja. 30 dara­bon alul nem szál­lítok. Drága dísznö­vény szaporítója megrendelhető, fólia üvegház szükségte­len. 100 m2-en nagy bevétel. Tájékoztatót küldök. JOÓ Sán­dor — 2941 Ács, Tol­di u. 6. (1695)_______ M ODERN szekrény­sornak való bútor­lap eladó. „Barká­csoljunk” jeligére a jászberényi szer­kesztőségbe. (1753) MENYASSZONYI ruha eladó 96-os csípőbőségre. Plósz Jánosné Szolnok, Kassai út 68. III/9. (H. 542) MOGYORÓSZÍNÜ nutriák eladók. Kar­cag, Kátai Gábor 42. (1827)__________________ MÉLY és sport Ike gyermekkocsi eladó. Szolnok, Bartha Ist­ván u. 9. 11/23. (H. 509)____________________ HOBBITELEK fa­házzal kiadó. Érdek­lődni: telefon: Szol­nok 15-394 19 órától. (H. 538)_______________ S TIHL motorfűrész és egy sárkányrepü­lőgép eladó. Mező­kövesd, Szomolyai Út 141. ' EGYÉB GÉPKOCSIVAL ren- delkező fiatal há- zasDár vállalat vagy szövetkezet részére bedolgozást vállal. Ajánlatokat Abád- szalók Alkotmány u. 8. sz. alá kériük. (1728)__________________ Német nyelv okta­tását vállalom anya­nyelvi szinten. Ér­deklődni lehet: Be­yer Mariann. Jász­berény. Kökény u. 11/b... ild. 12-155-ös tel. 27-es melléken. (1605) KÜLÖNBEJARATÜ, 5 helyiségből álló lakrész kiadó Szol­nok, Páfrány út 2.* (Tulipán út végén), Nádas. (1580) ________ I II. 2-án este eltűnt egy Berci nevű 8 éves. kövér testű, fekete kan Spániel kutya. Ismertető je­le a 2 fülén őszölő szőrzet, a kutya na­gyot hall. Kérjük, ha valaki befogad­ta, vagy tud hol­létéről, jutalom el­lenében értesítsen. Cím: Keresztvári, Szolnok, Dózsa Gy. u. 16. Tel.: 11-619. (1796) LAKÁSCSERE * VIII Budai 1 1/2 szoba, összkomfortos taná­csi lakást jászberé­nyi 2—-2 1/2 szobás­ra cserélek. Cím: Hajnal Józsefné 1115. Budapest. XI. kér Frankó u. 28 a. VIII 26. Telefon: 694-555 145 mellék. (1603.)_________________ E LCSERÉLNÉM tö­rökszentmiklósi 2 szobás, szövetkezeti lakásom hasonló szolnokira. „I. M.” jeligére a kiadóba. (1586) ELCSERÉLNÉM szol­noki, Várkonyi téri 2 szobás, I. emeleti, gázos, loggiás, taná­csi lakásom szolno­ki, 3 szobás, étke­zős, tanácsira kész­pénzráfizetéssel. Széchenyi is érde­kel. „összkomfort 82” jeligére a ki­adóba. (1511) BELVÁROSBAN 49 ma összkomfortos, távfűtéses, loggiás tanácsi lakásom el­cserélném belvíz- mentes, kertes ház­ra. Legalább 2Va—3 szoba -f- fürdőszoba, konyha, kamra. Si­ma csere. Szolnok, Móra F. u. 11. X/l. (1557)__________________ ELCSERÉLNÉM há­romszobás, szövet­kezeti, szolnoki la­kásom kertes házra. Érdeklődni: 17 óra után 15-392 telefo­non. __(H. 536)_______ B UDAPEST, Örs ve- zér tér környéki ta­nácsi, földszintes, egy szoba, komfor­tos lakásomat el­cserélném szolnoki két szoba, összkom­fortos, tanácsiba. Érdeklődni: Buda­pest, telefon: 801- 839 egész nap. (H. 539) HAROMSZOBÁS, összkomfortos, ta­nácsi lakásomat két egyszobás taná­csi lakásra cse­rélném. „őszi cse­re” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 544) HÁZASSÁG 37 éves, 170 cm ma­gas, barna elvált, rendezeti körülmé­nyek között élő fia­talember ezúton várja 30—40 év kö­zötti hölgyek leve­lét házasság céljá­ból. „Még nem ké­ső” jeligére a ki­adóba. (1570) Hirdetmény Modern szobabútorok, gyermek- és kiegészítő búto­rok, konyhák, stílbútorok, régi dolgok, dísztárgyak, réz-, bronzcsillárok, festmé­nyek eladása, vétele. Kész­pénzért vásárolunk bútoro­kat. elszállítjuk — Bútorüz­let Szolnok, Szabadság tér 3. (Tisza-hídnál.) (711.) Energiatakarékossság vegyszeres kazántisztítással! méréseivel igazolt számítások szerint, az alkalmazott vegyszerrel jelentős energiamegtakarítás érhető el. — tartós hatásfoknövelés I — a kazán élettartamát növeli. f W Tüzelőberendezések tüzeléstechnikai és üzemi vizsgálata Levegőtisztaság-védelemmel összefüggő emissziómérés Szolnok megyei Kéményseprő Vállalat, Szolnok, Jókai u. 3. Telefon: 12-171, 13-009. (1651.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom