Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-30 / 75. szám
Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! xxxiii. évi. is. sz. 1982. március 30.. kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ötszázhatvanöt millió a nyereség A területfejlesztési verseny győztesei Tizenöt település tanácsának jutalma Elkészült a Szolnok me- Evei Tanács és a Hazafias Népfront megyei elnöksége által meghirdetett területfejlesztési verseny tavalyi eredményeinek értékelése. Az összesítés alanián a társadalmi munka értéke Halben Szolnok megyében meghaladta az 565 millió forintot. 4,8 százalékkal több minit tavalyelőtt volt. A lakosság a korábbinál aktívabban kapcsolódott be a településfejlesztő. szépítő mozgalomba. Tavaly tizeneev- ezerrel többen végeztek társadalmi munkát, amelynek az egv lakosra iutó értéke 1268 forint. Ez az átlag, amelynél 32 településen iobb eredményeket értek el. Szolnok megyei emberek a munkáinkon túl. anyagilag is hozzáiárultak a községek, városok gyarapodásához. Egyrészt az önkéntes pénz- felaiánlásukkal. másrészt a víz- és csatornatársulati érdekeltségük révén több mint 40 millió forintot juttattak el a tanácsokhoz. Az üzemek, a vállalatok anyagvásárlással és pénzzel, összesen 84.3 millió forinttal támogatták a feilesztési célok megvalósítását. Űi gyermekintézmények építésére és régiek felújítására. karbantartására a társadalmi munkáknak több mint egvharmadát fordították. Tavaly került a versenyfeltételek közé először az úi beruházások határideje . és költsége. Értékes pontokat lehetett szerezni a határidőn belül és a tervezett költségnél olcsóbban kivitelezett úi beruházásokkal. Az eredménye 130 úi létesítmény 90 százaléka az eredeti határidőre elkészült, és 67 százaléka a tervezettnél kevesebbe kerüli A megyei versenyértékelő bizottság és a megyei tanács vb tervosztályának iavasla- tát Szolnok megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága elfogadta, és döntött a helyezésekről. valamint a ver- senvdíiak odaítéléséről. Az első csoportban, a városi tanácsok versenyében az első helyezést Törökszent- miklós város Tanácsa érte el. Jutalma a vándorzászló és az elismerő oklevél mellett 800 ezer .forint. A második Túrkeve város Tanácsa lett. A vándorzászűó és az elismerő oklevél mellé 650 ezer forintot kap. A harmadik helyezett Jászberény város Tanácsának eredményét elismerő oklevéllel jutalmazzák. A második csoportban: a hétezer lélekszámot meghaladó nagyközségek versenyét Jászaváti naavközséa Közös Tanácsa nyerte. Jutalma: vándorzászló, elismerő oklevél és 600 ezer forint. A második Jászfényszaru nagyközség Közös Tanácsa. Díja: a vándorzászló, az elismerő oklevél és 400 ezer forint. A harmadik Jászárokszállás nagyközség Közös Tanácsa. Jutalma: elismerő oklevél és 300 ezer forint. A harmadik csoportban, a hétezer' lélekszám alatti nagyközségek versenyében az első helyezést Űjszász nagyközség Tanácsa érte el. A végrehajtó bizottság vándorzászlóval. elismerő oklevéllel és 600 ezer forinttal iutalmazza. A második helyezett Tószeg nagyközség Közös Tanácsa. Elismerésül vándor- zászlóit. oklevelet és 400 ezer forintot kap. A harmadik helyezett Jászkisér nagyközség Tanácsa. Jutalma eLisme- rő okilevél és 300 ezer forint. A negyedik csoportba tartozó. háromezernél nagyobb lélekszámú községek versenyét Alattyán község Közös Tanácsa nyerte. Jutalma a vándorzásziló. az elismerő oklevél és 400 ezer forint. Második: Kengyel község Tanácsa lett eredményét a végrehajtó bizottság vándorzász- lóval. elismerő oklevéllel és 300 ezer forinttal jutalmazta. A harmadik helyezett Zagy- varékas község Közös Tanácsa elismerő oklevelet és 200 ezer forint jutalmat kan. Az ötödik csoportban, a háromezernél 'kisebb lélekszámú községek versenyének, győztese Rákócziiigalu község Tanácsa lett. Jutalma: vándorzászló, elismerő oklevél és 300 ezer forint. A második helyezett Tiszaienő község Közös Tanácsa. Elismerésül vándorzászlót oklevelet és 250 ezer forintot kap. A harmadik Jászboldog- háza község Tanácsa. Jutalma: oklevél és 200 ezer forint. A járási hivatalok között meghirdetett versenyben az első helyezést a Szolnok megyei Tanács v B. jászberényi Járási Hivatala érte eL Jutalma vándorzászló, elismerő oklevél és 100 ezer forint. A második helyezett a Szolnok megyei ^anács, V. B. szolnoki Járási Hivatala, amely dicséretben és elismerő oklevélben részesül. Folytatta munkáját a VHP kongresszusa (Külpolitikai tudósításunk a 2. oldalon) era Akiknek a kevés is sok Lakbérhátralékosok Kisújszálláson 3. oldal Végre:időszaki kiállítóterem A Jász Múzeum bővül, de... 4. oldal A hétvége sportja 5—6. oldal Németh Károly Prágába utazott Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára — pártküldöttség élén — tegnap Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására Prágába utazott. A küldöttség részt vesz a szocialista országok ■ testvérpártjai párt- és tömegszervezeti kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titkárainak tanácskozásán. Kádár fogadta Egon Bahrt Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására vasárnap este hazánkba érkezett Egon Bahin, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökségének tagja. Kíséretében van Eugen Sel'bman, az SPD parlamenti frakciójának külpolitikai tanácsadója. A vendégeket Horn Gyula az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára hétfőn a KB székházában fogadta Egon Bahr-t. a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökségének tagját. valamint a kíséretében lévő Eugen Selibmannt, az SPD parlamenti frakciójának külpolitikai tanácsadóját. A szívélyes légkörű találkozón véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzetről, különös tekintettel az európai biztonság és együttműködés időszerű kérdéseire, az enyhülési politika további megerősítésének lehetőségeiről. Foglalkoztak a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Német Szociáldemokrata Párt közötti rendszeres párbeszéd tovább folytatásának fontosságával, amely jól szolgálja a Magyar .Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság közötti sokrétű és jól fejlődő kapcsolatokat, s egyúttal a nemzetközi béke. a biztonság ügyét. A találkozón részt vettBe- recz János, az MSZMP Köíz- ponti Bizottságának tagja, a külügyi osztály vezetője és Horn Gyula osztályvezető helyettes. Harmadik éve gyárt raklapokat a MÁV részére a mezőtúri Magyar—Mongol Barátság Tsz asztalosműhelye. Az idén mintegy 1500-at készítenek A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI GMV-NÉL Jobb együttműködés, bővül a raktározási lehetőség A múlt évi — különösen búzából rossz — gabonatermés nem tette lehetővé, hogy a törökszentmiklósi Gabonavetéshez készülődnek a megye téeszeiben, állami gazdaságaiban, vegyszerezik, lazítják a talajt. Képünk a tiszafüldvári Lenin Tsz-ben készült. forgalmi és Malomipari Vállalatnál teljesítsék a felvásárlási tervet. A mezőgazdasági nagyüzemektől tavaly az 1980. évinél 20 százalékkal kevesebb terményt tudtak csak megvenni. Kedvezett viszont az időjárás a rizstermesztők- ndk, és 1981-ben már érezhető volt a rizstelepi rekonstrukciók jótékony hatása is. az előző esztendőbelinél 22 ezer tonnával több riz&t adtak el a gazdaságok- a vállalatnak. így ennyivel is kevesebb ..vízi gabonát” kell az országnak kemény valutáért importálnia. A tervtől való lemaradás nem akadályozta meg a feldolgozó ipari igények kielégítését és az országos gabonaexport 19 százalékát is képes volt biztosítani a törökszentmiklósi GMV. A vállalat az elmúlt esztendőben összesen 243 ezer tonna takarmányt adott el a nagyüzemeknek és a kistermelőknek, ebből a mennyiségből 160 ezer tonna volt a keveréktakarmány. A tápok iránti kereslet tavaly mérséklődött, a GMV — bár. keverőüzemeinek kapacitását így sem tudta teljes mértékben kihasználni — igyekezett azonban alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Kapcsolatba lépett kevéréktakarmá- nyokat is forgalmazó termelési rendszerekkel és azoknak a Szolnok megyei állattartó nagyüzemeknek, amelvek néldául bábolnai takarmányok etetésére specializálódtak. 1981-ben az előírt recepttára szerint a GMV keverte meg a tápot. Az év első hónapjainak igen sok munkát adó feladata a raktárak felkészítése az idei termésfogadására. A „tárolókat” folyamatosan ürítik ki és a készleteket — a gabonaipariak szerint — jó tempóban szállítják exportra. (A törökszentmiklósi GMV-től az első féléviben 10 ezer tonna terménynek kell külföldre jutnia.) Befejeződött a búzafelvá- sáliiási szerződések megkötése, az 1982-es kukoricatermés értékesítéséről azonban még nem minden gazdaság- gall sikerült ímegállllapodnii. A GMV szakemberei szerint a gazdaságokat ösztönözték az új gabonaárak. Amíg régen a minőségi búzákért egységesen 15 forintos felárat fizettek, addig ma (a beltaintaimi értéktől függően) 25, illetve 40 forintban határozták meg az értékesebb termény mázsájáért adható többletet. A szerződések alapján a vállalatnál minden eddiginél több gabona átvételére készülnek. Ezért is tart ják Tö- rökszenitmiklóson igen fontosnak az új termény elhelyezésére való felkészülést. Á vállalat megbízottjai már javában tárgyalnak a bér- itárcíiási lehetőségek biztosításáról. a szezon kezdetére a Szolnak megyei GMV raktárainak kapacitása is bővül 11 ezer tonnával. A takarmányforgalmazás területén ebben az esztendőben a termelési rendszerekkel kialakított együttműködés továbbfejlesztése ad munkát. Törökszentmikló- son ígv is bővíteni kívánják a 4 ű rwlr v á'l ä yi .t