Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-25 / 71. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. MÁRCIUS 25 TISZAFÜREDEN: Hamar népszerű lett az új bázis A tiszafüredi Kossuth téri Általános Iskola 7,a osztályos tanulói osztályfőnöki órán a polgánj védelem feladataival, szervezeti felépítésével ismerkednek meg a bázis tantermében. Előadó: Kovács Ágoston őrnagy, járási polgári védelmi törzsparancsnok A Tisza-parti nagyközségben hosszú ideig nem adódott állandó, alkalmas helyiség a polgári védelmi feladatok oktatásához. Igaz, a jóindulat mindig segített a szűkös helyhiányon, hiszen erre a célra hol a művelődési házban, hol az MHSZ- nél biztosítottak hosszabb- rövidebb időre egy-egy nagyobb klubszobát. A vándorlás 1977 végére szerencsére befejeződött, megürült a nagyközségben egy olyan épület, amelyben kialakíthatták az új otthont. — Jó dolog, hogy a bázis a község központjában van, a főút közvetlen szomszédságában, karnyújtásnyira az iskoláktól — kezdi a bemutatást Kovács Ágoston őrnagy, járási polgári védelmi törzsparancsnok. — Amikor megkaptuk az épületet, bizony akadt rajta javítani való, de segítettek a helybeli szocialista brigádok, és a fiatalokat se kellett noszo- gatnf.Átalakítottuk a szobákat, kifestettük a helyiségeket, kicseréltük a tetőszerkezetet, lebetonoztuk az udvart. A társadalmi összefogást leszámítva a rekonstrukció mintegy félmillió forintba került. Azóta elmondhatjuk: megérte a fáradtság. méltó otthont kapott a járási polgári védelmi parancsnokság. — Milyen a felszereltségük? — A bázis centruma egy 30 személy befogadására alkalmas tanterem. Ott minden fontos oktatási, szemléltetési eszköz megtalálható. Rendelkezünk egy filmvetítő géppel, hozzá 39 szakfilmmel, van diavetítőnk 40 diafilmmel, és láthat nálunk különböző szakszolgálati feladatokat bemutató tablósorokat, egyéni védőeszközöket, a sugárszintet, a sugárszennyeződést mérő műszereket, tankönyveket ,a kiképzéshez tartozó többféle írásos anyagot is. — A ,kihasználtság? — A járás tanulóifjúságának és a felnőttek szervezett honvédelmi nevelése, polgári védelmi felkészítése tulajdonképpen ott folyik. Minden héten van valamilyen program: hol valamelyik általános iskola hetedikesei, hol a nyolcadikosok térne« be hozzánk. De az MHSZ, a munkásőrség, az Ifjú Gárda, a Vöröskereszt, a rendőrség, a tűzoltóság is tart, tartott már itt speciális. szakjellegű összejövetelt. A parancsnoki állományon kívül az úgynevezett szakalegységek (híradó, RBV-vé- delmi, egészségügyi stb.) kiképzésének is legtöbbször ez a terem ad állandó otthont. Nem beszélve arról, hogy a járás általános iskoláiban tevékenykedő honvédelmi felelősök ‘is hagyományosan itt ismerkednek meg évről évre a soron következő feladatokkal. A helyiség népszerűségére jellemző, hogy tavaly például 1980-hoz viszonyítva másfélszeresre emelkedett a forgalma. A rendszeres kihasználtságot jelentősen segítette a járási művelődésügyi osztály és a különböző társadalmi szervezetek (Vöröskereszt, MHSZ úttörőelnökség stb.) közötti megállapodás, amelyek értelmében a honvédelemmel, a polgári védelemmel kapcsolatos tanácskozásokat, összejöveteleket itt rendezik. Mintegy jelezve: az ifjúság körében végzett honvédelmi nevelés olyan komplex feladat, amely minden társadalmi és tömegszervezettől összehangolt, tudatos tervezést, és folyamatos tevékenységet, rendszeres munkát igényel. D. Szabó Miklós Nyugodt lelkiisme rette! Tuncsánvi Sándor alezredessel. Jászberény polgári védelmi törzsoarancsnokával rési éveket idézünk. Bizony elszaladt az idő. Több mini. három évtized suhant el azóta, hoav a fiatal tüzértiszt kikerült a Kossuth Akadémn áról. — Nehéz volt a szolgálat — emlékezik. — És nemcsak azért mert nyaranta több éven át. eav erdei táborban laktunk, hanem a kiskato- nák nevelése miatt is. Az akkori ..sötét” Nyírségből sorozták újoncainkat. Negyed részük, ha tudott írni. Olvan is volt közöttük, aki a Dunántúltól nem tudott haza- taláilni. Ügy kellett eev öregkatonát kísérőül adni mellé, amikor szabadságra ment. Szóval más volt az a generáció. mint a mai. A nevelés mellett a folyamatos önképzés, az osztály- parancsnoki tanfolyam elvégzése is feladata volt. A polgári védelem állományába 1968-ban került. — Kényszerhelyzet volt. Egészségi okok miatt ott kellett hagynom a sereset. Volt. aki könnyen túltette masát az ilven eseten, de én na- svon megéreztem a tiszti kollektívából való kiválást. Mondhatom, hoav törés állt be az életemben mindaddig, amis mes nem ismertem a Dolsári védelem feladatait. Akkor már láttam' a munkám értelmét, és örömömet leltem benne. — Gondolom, főleg akkor-, amikor az úi munkamódszert, is elsajátította... — Hát. igaz. el kellett telni eav kis időnek ahhoz, hogy belássam: egyedül. ..katonásan”, nem mesv. Ebben a munkakörben szót kell érteni a Dolitikai. ' ■ rsadalmi és a gazdasási vezetőkkel, a lakosság tömegeivel. Eredményeket csak így lehet elírni. És amellett széles körű propagandával. Ezért foglalkozok szívesen a fiatalokkal is. Van több Dolgán védelmi szakaszunk a tanintézetekben. Ezért a munkámért kaptam meg az Hiúságért érdemérmet. Turcsanvi alezredes rövidesen nvugállománvba kerül. — Milyen érzéssel válik meg a testülettől? — Nyugodt lelkiismerettel, mert úgy érzem, az ón munkám is hozzájárult ahhoz, hogy, Jászberény polgári védelme korszerűvé válion. Ez a város most már mindent meg tud tenni a lakosságvédelme érdekében. Vigyázat! Méreg! Az országban körülbelül mástól millió család van. aki kertműveléssel, mzeőaazda- sági kistermeléssel, ahhoz szükséges anyagok felhasz.- nálásával. terménvértékesí- téssel foglalkozik. Sainos. nagy részük különösen a tápanyag-visszapótlás és növényvédelemhez szükséges anyagokról hézagos ismerettel. Aki a tápanyagok (műtrágyák) hatásmechanizmusának. a növényvédő szerek mérgező tulajdonságainak ismerete nélkül dolgozik, az veszélyezteti a saiát és embertársai. az állatok, a hasznos rovarok, méhek, madarak egészségét, életét és a környezet tisztaságát. A káros hatásokat célszerű mindenkinek ismernie, és a vegyszereket kellő ismeretek megszerzésével a nagy terméshozamok szolgálatába állítani. A kémiai szerek használata is csak akkor veszélyes. mint a villamosság, ha nem ismerjük jól alkalmazásuk módiát. A mezőgazdasági nagyüzemekben magas szinten képzett szakemberek irányítják a termelést, a tápanyag- és növény véd ős zer -f el használást. ennek eredménye, hogy országunk a mezőgazdasági termelés színvonalát tekintve nemzetközi elismerésit nvert. A mezőgazdasági szakemberek ügyelnek a műtrágyák és nővénvv,Idő szerek felhasználására. és arra. hogy ezek az anyagok kedvező hatást fejtsenek ki. s a megtermelt áru minél nagyobb mennyiségben, az egészségre káros Vegyszerek aükalmazásával- e. vagy az úgynevezett biológiai növényvédelemmel. E két kérdésnél határozottan leszögezhetjük, hogy korszerű mezőgazdaság korszerű tápanyagok és növényvédő szerek nélkül ma már nem képzelhető el. Tehát ezekkel foglalkoznunk kell. de mielőtt alkalmaznánk őket alaposan ismerjük meg tulajdonságaikat. elsősorban a káros, maid a hasznos hatásukat. Örömök és gondok A mezőgazdaság kemizálá- sával egyidőben jelentkeztek az örömök és gondok. Öröm a nagyobb terméshozam, kevesebb emberi munka, hatásos védelem, gond a műtrágyákból visszamaradó esetleg mérgező elem. vagy ve- gyület. és a növényvédő szerek mérgező bomlástermékei a talajban, a növényben, az élelmiszerijén, a vízben, mindenütt a környezetben. A növényvédő szerek ie- len-tősebbik része mérgező, a rovarölő .szerek többsége kontakt ideaméreg, szerkezeti felépítése, mérgezési hatásmechanizmus megegyezik a mérgező harcanvagoké- val. Azonos jellegű növényvédő szer ás mérgező harcanvae esetében mindig kétséges, hogy a veavölet milyen célra került kifejlesztésre, illetve milyen célra használták először. A második világháborút megelőzően növényvédő munkavédelmi. előírásokat nem használnak védőeszközöket. nem mindig ismerik fel a mérgezés tüneteit. Legfontosabb a készítményekre nyomtatott hígítási aiánlások. figyelmeztetések, munka vöd elmi előírások betartása. Csak a kereskedelmi forgalomban kapható, engedélyezett növényvédő szereket. és azokat is csak az előírások szerint használjuk. A permetezéshez használjunk külön, iól záródó öltözetet kalapot, motoros szemüveget. gumi- vagy bőrkesztyűt. valamilyen légzésvédő eszik őzt. Munka közben ne igyunk, ne együnk, ne dohányozzunk. Ha mégis rákényszerülünk, pihenésre szórniuk magunkat, vessük le védőeszközeinket, mossunk szappanos, bő vízben kezet és arcot, töröli ük szárazra magunkat. A munka befeieztá'vel célszerű alaposan lemosakodni, lezuhanyozni. A mérgező harcanvagokkal szembeni védekezésinél nagyon sok hasonlóságot figyelhetünk meg. A Dolgári védelemben használatos védő munkaruha hasonló alapanyagból. hasonló szabásfor- mával készült a mezőgazdaságii védőruhához Van hasonlóság a légzésvédő eszközöknél is. a szűrőbetétek azonban a növényvédő szerek kisebb méreghatása miatt' eltérőek. Az elmondottak alanián igen sok hasonlóságról győződhettünk meg. a növényvédelem és a veevivédelem mENYVEDÓSZEBEK ES MÉKEZÓ VEOTI HARCAmGOK TtXAXßNStUUWH összehasonlító táblázata KÉMIAI SZERKEZETE N HASONLÓ KÉMIAI TULAJDONSÁGAI HASONLÓ FIZIKAI TULAJDONSÁGAI ELTÉRŐ HA TÁSMECHAN IZMUSA AZONOS analitikája HASONLÓ. VAGY AZONOS VÉDEKEZÉS HASONLÓ ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS AZONOS FOSZFÁTÉSZTER TÍPUSÚ VEGYÜLFTEK NÓVCHTKVÓSZEBEK DFP mcjkezó teán mmcdwms hatás nélkül kerüljön a fogyasztók asztalára A legjobban vezetett üzemekben különösen arra ügyelnek. ho°v óv iák a környezetet a műtrágyák és növényvédő szerek szennyezésétől. szer után kutattak és az ideg- mérgeket fejlesztették ki. vagy Vietnamban növekedést serkentő, illetve gátló vegyszereket próbáltak ki és alkalmaztak lombtalanításra. növénvpusztító l.arcanvag- ként. között. A nővén vvédel-n généi, eszközei, a szakmunkások ismeretei, a védőeszközök iól szolgálhatják •érdekeinket. az ország háborús körülmények közötti szakszem védelmét is. Gyakori a gondatlanság Sainos. a háztáji és kisegítő gazdaságokban, valamint a házi kertekben gyakran előfordul gondatlanság. Különösen a táDanvag-fo’- használás äs növényvédelem terén kell sokat tennünk "z embert és környeztét veszélyeztető gyakorlat, megszüntetéséért. Különös paradoxon. hogy a gyógyszertárakban sokkal kisebb hatóanyagú mérget csak orvosi kiírásra lehet kapni, viszont a nö- vénvvédőszer-boltokban sokkal nagyobb méregtartalmú anyagokat bárki szabadon vásárolhat. A vegyszerek szakszerű felhasználását mindenkinek meg kell tanulnia, olvan mértékben, mint ahogyan bánik velük. Súlvos veszélyként mutatkozik a kistermelésben a gvo^-írtó szerek használata. E szerek nemcsak a gyomnövényeket ousztítiák el. se'tburiánzást előidézve, hanem hatással vannak a kultúrnövényekre és más élő szervezetekre is. Felszívódnak a megtermelt burgonyába. sárgarépába. petrezselyembe és más zöldségnövé- nvekbe. ezek elfogyasztásával a szervezetünket károsíthatják. A legiőbb gyomirtó szer a helves növényi sorrend és az ideiében alkalmazott kapálás. Amennyiben nem hullanak el gvommas- vak. akkor nem is kelhetnek ki a gyomok. Az egészségünknek is iót. tesz a szabad levegőn végzett rendszeres mozgás. Napjainkban vita társvát képezi, hogyan termel iünk? A növényvédő szerek bomlástermékei. a szeimaradvá- nvok. vagy más szóval nasz- ticidek. mivel felhalmozódnak az élő szervezetben és a környezetben, károsítják — mérgezik életfunkciójukat befolyásolják, mutálják — az élő szerveket, szöveteket, sejteket. Súlvos problémaként mutatkozik az elhasználd vegyszerek csomagoló- äs tároló- anyagainak. a széiieldobálá- sa. Intézményesen el kellene rendelni. hortw vegyszerek csomagolóanyagai környezetszennyezés nélkül megsemmisíthető anyagiból készülie- nek. és más üveghez hasonlóan a vegyszeres üvegek visszaváltását is meg kellene szervezni. Az üveg. amely naflv részében csak összetörik. mint alapanyag is érték. Napjainkban tapasztalható, hogy egyes üzemek még a por alakú növényvédő szerek árusításához is műanyag flakonokat készítenek, amelyek széiie'.dobálva szennyezik, csúfítják a környezetet csapadék hatására a maradék vegyszer bemosódik a talajba és szennyezi annak vízkészletét. A növényvédő szerek használata közben sokan fegyelmezetlenek. nem tart iák be a munkavédelmi előírásokat nem használják védőeszközeiket. Főleg a kiskertekben A legtöbb probléma a kiskertekben tevékenykedő emberek esetében van. mivel nincs kellő szakmai felkészültségük. nem ismerik a Jó gyakorlat A szakszerű növényvédelem etgvben ió gyakorlat adott esetben a mérgező harcanvag-szeninveződés el- tó"olítására. mentesítésére. Az utóbbi két évtized alatt felfejlődött ipar és kialakult urbanizáció az emberiséig 70 —80 százalékának változtatta meg a munka-, és- 30—40 százalékának a lakáskörülményeit. E változások az emberek nagy tömegét elválasztották a természettől, szabad levegőtől napfénytől, bizonyos réteget a fizikai tevékenységtől. Az ipari és szellemi dolgozók nasv része már régebben felismerte mit. ielent a kertészkedés az egészségre, a káros urbanizációs ártalmak ellensúlyozására. A kertművelés ma már milliók kedvelt foglalatossága. iövede- lemkienészítő tevékenysége. A kert kellemessé teszi a családi egvüttléteket. A leg- fiatalabbtól a legidősebbekig találhatnak munkát, értelmes foglalatosságot. A család élelmezésében — gyümölcs, szőlő, zöldségnövénvek termesztése — komoly szerepet látszik és pénzmegtakarítást ielent. Kellő figyelemmel, szakértelemmel végzett kerti munka révén ígv vailósíthaitó meg az egészségünk és a társadalom védelme. Csathó Zsiemond