Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-20 / 67. szám

1982. MÁRCIUS 20. Irodalom, művészet 9 m ókoncert kondultak. Hogv miért nem javít­tat i a mea őket?! A szomszéd szobában az asztali- lámpa fénye foszforeszkálni kez­dett. — Nem kértek valamit? — kér­dezte Ella néni. — Nem — súgta áthatóan Zsu­zsa. — István már alszik is. Elaludt a fény. Átkaroltam Zsu­zsát. mozdulatlanul feküdtünk. Éreztem halának illatát, az ágyne­mű tisztaságszagát. Valamit tehe­tett a szekrénybe, aminek illata át­járta az ágyneműt. Már lói felmelegítettük a takaró alatti kuckót. Megcsókoltam Zsu­zsa nyakát, megborzongott A ke­zem vándorútra indult. A lábamon nyomást éreztem. A macska felugrott az ágyra, s a ta­karó végébe befészkelte maf"t. Zsuzsa kuncogott. Rúgtam eavet. a heverő megkondult. A macska le­ugrott. aztán úira fel. s most Zsu­zsa lábánál keresett menedéket. Ennél mé® az is iobb volt. ami­kor egy délelőtt — a többiek elő­adáson voltak — a kollégiumba be­csempésztem Gabit. Áldott sodro­nyos ágy. amely úgy reit el. mint egy lövészteknő! Azon a csöndes délelőttön egy kis baleset azért tör­tént. A sodrony egy helyen kisza­kadt a szögvaskeretből. s valószí­Jákó Kovács József: Csontod újra megszülik Keli föl és iári: söpörd le fehér inaedről a sarkantvús lábakat fésüld ki haladból a ieaes röaöket óv iád gyönyörű feled szentséaes szikéktől meneküli meneküli a havas gólyáktól hazát termő ölek csontod úira measzülik avémánt-aavaras tél növeszthet keserves alóriát bezúzott kovonvád köré addigra már nem leszel sehol halott édesavám! Simái Mihály: Sesztalov otthon sorsos erdők tavak folyók — nem tudnak elszeretni innen hattvúöreo hollóörea a vartokon horaonvavökér horaonvavökér csillaaszorítás ezer aév sem vontathat el nem tudok elszeretni innen ez a nvíres méa átviláaít fehér éi fehér hó saioo meoíratlan sámándobok szálldoss csak vitorla haiam verdess csak evező kezem levelek — örökéaő lelkek áaak — örökkön-zöraő csontok levélrés-szemek éiszakáia aiak-nélküli énekek könyöklők zöld-zöld medvevárban nem tudok elszeretni innen mint fehér rénszarvas szüavén a vércsillaq — szívem viláaít lehellettel-meailletett lovam ágaskodik a hóból toronylik tüz-feledelem örvényben sámán-ős forog lemerülő konok kezével veri az ős vadvíz-dobot Juvan Sesztalov szovjet-manysi köl­tő, a hatezres lélekszámú finn-ugor rokon nép európai hírű alkotója. nűleg a gondnok vagy valamelyik társam, elődöm az alvásban, drót­tal kötözte vissza. Ennek kiálló vé­ge akadt a tenyerembe, s felszakí­totta. Gabi aranyos volt. rögtön in­dult volna, hogy kimossuk a sebet, elfeledkezve arról, hogy az első ta­karítónő natáliát csap. vaion mit keres egy idegen lány a, fiúkollé­giumban. És a fenyőerdő? Suhogtak a lom­bok. s a tavalyi meg még régebbi tűlevelű-szőnyeg tüskéi beleálltak a bőrünkbe. Gizi az e"“t nézte. Egy vitorlázógép keringett a magasban, egyre szűkülő köröket írva le. s egyre alacsonyabban. — Te. ez nem minket néz? — kérdezte és kisimította szeméből barnásvörös haját, amelv telera­gadt fenyőtűvel. A gép egyre vesztett a magassá­gából. maid hirtelen lendülettel el­tűnt a fák fölött. Hol is van most Gizi? Férjhez ment egy agronómushoz.'És Gabi? Fogalmam sincs. suzsa egyenletesen szuszogott, mellettem. Végigsimítottam az ar­cát. de nem változott a lélegzés ritmusa, csak parányit sóhajtott. Maid megpat­tantam. Ha saiát ágyam lesz. ki­irtom a rugókat. Kibelezem a le­verőt! És vaion hol lesz Zsuzsa? Egy rossz kanapé rúgóinak emléke leszek a számára? És még hátra volt az utam a saiát ágyamig. őséé. A sivatag sár­ga homokja fölött sárga nap lebegett. A homokdűnék egy­hangú hullámai a végtelenbe vesztek. Sehol egy fűszál, sehol egy bogár, nem mozdult sem­mi. A sárga nap sem mozdult, ko­rongja. amelyről úgy látszott: le- bukóban van, ott maradt a dűnék fölött. Akkor a homok peregni kezdett, súlyos férficipők taposták. Mögöt­tük jókora nyomok mutatták a megtett utat. Sötétkék ruhába öltö­zött férfi egv fehér ruhás nőt ci­pelt. A nő kénveskedve emelte fel szép vonalú, telt lábát, előrenvúi- totta. mintha fényes lakkcioőiét szemlélné. A férfi megállt, állát kissé fel­jebb rántotta, mintha túl szorosra kötötte volna meg a nyakkendőiét, amelyből különben nem sok lát­szott. mert a nő teste eltakarta. A férfi lábán is fényesre kefélt fekete, hegyes orrú cipő csillogott. Egymásra néztek. A nő arcán bá­jos mosoly jelent meg. látszott raj­ta. hogy nem törődik a nappal, nem bánja a sivatagot, fölöttébb ielen- tös közölnivalója van a férfival. A férfi várta a szót. az ő aika is mo­solyra húzódott, kiborotvált arcán szárazon feszült, a bőr. Mögöttük sárgán ragyogott a si­vatag napja, fénye árnyékot sem vetett, a férfi élesre vasalt nadrág­jának közepe táján sütött, balról. Jobbról a távolba vesző nyomok látszottak. A nő lélegzetet vett. Akkor zöld fénv öntötte el a hát­teret. maid egv kék köpenyes férfi rohant feléjük egv hosszú bottal. A bot végén juhászkampóra emlékez­tető vashorog volt. a kék köpenyes azt tartotta magasra, ugrált. A férfi és a nő elkomorodott. A férfi hangsúlyozott udvariassággal, lassan engedte le kariából a nőt. rá se nézett a mellette idegesen ugráló kék köpenyesre. A nő talp­ra állt. megigazította fehér ruháját és elsétált. A férfi cigarettásdobozt vett elő. ráütögetett. hogy a nyílá­son előrecsússzon egy-kettő, maid a leghosszabbnak tűnőt a szájába kapta, érdes zúgás hallatszott, mire a férfi legyintett. — Tudom — mondta rosszked­vűen — majd kinn gyújtok rá. Két másik férfi rohant el mel­lette. kézen fogták egymást. — Ki látott még zöld fényt a si­vatagban? — ordította az alacso­nyabbik. — Egyáltalán, hogy tört be a zöld í:nv? A másik rángatta a kezét, de nem tudta kiszabadítani az alacso­nyabbik szorításából. — A kamera miatt akartam egv kis zöldet hozzáadni — magvarázta. — A tónust akartam megtalálni. A kék köpenyes közben elérte a kampójával, amiért felugróit. A magasból egv vödör nagyságú lám­pát húzott le. elégedetten kapta a lába közé. A fényszóró barázdált üvege elől kirántotta a zöld fénv- szűrőt, majd fölnézett: —: Tegyek másikat? Senki sem felelt a kérdésre. Egv bőrzekés gereblvével vágta oldalba, egy mocskos köpenyű sárga festé­ket fecskendezett a homokra.' — Ebből sose lesz_ igazi sivatag — morogta közben. — Azt hiszik, az emberek hülyék, nem tudják megkülönböztetni az ezüstös dunai homokot a szaharai sárgától. De nem hülyék az emberek. Hátrálva, összeütközött a gereb­lyézővei. nerp szóltak semmit, vil­lámgyors helycserét csináltak, ez bal oldalt gereblyézett tovább, az jobb oldalt fújta a festéket. A sivatagi nap mellett ragasztó­val dolgozott egy jól öltözött em­ber. Arca belevörösödött a hailon- gásba. nyelve megjelent a foga kö­zött, ahogy a kék ég egv darab­káját mindenáron a helyére akarta ragasztani. — Mun^a közben kell végezni a díszletezást? — kérdezte gúnyosan az alacsonyabbik férfi, miközben még mindig magával hurcolta a másikat. — Még ió hogy nem a felvétel alatt mászkál azzal a ra­gasztóval! — Nem tehetek róla — vágott vissza a iól öltözött. — Ha úgy kí­vánja. meghagyom a fötoördült eget. Rossz minőségű a ragasztónk, látja, hogy folyton kiszárad ebben a melegben, és fölenged a tapéta. — Magából sose lesz díszletező — kiabálta a köpcös. — Itt öreg­szik meg. d-' egv rothadt díszletet nem fog tudni rendesen fölállítani. A magas száraz férfi kiszabadí­totta a csuklóját a köpcös szorítá­Gobby Fehér Gyula: S / V A T A G sából. Egy darabig dörzsölgette. majd mutogatni kezdett. — Ezt engedd föl — mondta a kék köpenyesnek. —'A harmincket- tesd húzd le. tegyél rá narancsszínű szűrőt. Az jobb lesz. Egy hosszú haiú lány szaladt melléje, jobb kezében szivacsot tar­tott. baljában zöldre festett táblács­kát. — Ez a nyolcadik először — mondta a köpcösnek. — Még tíz percünk van. akkor kidobnak ben­nünket. A köpcös oda se figyelt, egv sza­kállassal beszélgetett. — Kameraátállás — mondogatta meggyőződéssel. — Áttesszük ma­gát egy kicsivel jobbra. Akkor job­ban bejönnek az effektusok. A szakállas rágógumizott. — Vigyázzon, hogy tetőtől talpig benne legyenek mindketten — mondta a köpcös. — A nő se lóg­jon ki a képből. A szakállas nem felelt, rágóiz­mai egyenletesen működtek. — Ha énbelőlem nem lesz díszle­tező. őbelőle nem lesz Fellini — súgta a ragasztós a sötétkék ruhá­ba öltözött férfinak, akinek az ar­cát egy vörös haiú kövér nő púde- rozta. miközben a cipőjét egv fia­tal gyerek hosszú szőrű kefével áll­hatatosan fénvesítgette. A férfi nem felelt, a pamacs ép­pen az orra tövét döfölte szeme előtt kávébarna púderfelhő szállt. A háta mögött három-négv lámpa lógott, a kék köpenyes az egyiktől a másikig rohant, szűröket cserélt rajtuk Hirtelen egv másik vörös hajú nő került elő. visítva lökte félre az előbbit. — Tönkre teszed a ruhámat, te állat — gyors mozdulatokkal iga­zított valamit a galléron — Nem figyelsz semmire, csak a sminkre! Azt hiszed, a ruha nem fontos? Egy fehér köpenybe búit ember a haját igazította a férfinak. — Hadd tegyek rá még egv kis lakkot — könvörgött. — Meglátja, még a számum se görbíti meg a szálait. Tegyünk rá még egv kis lakkot. Hirtelen érdes zúgás hallatszott. — Felvétel indul — recsegett egv hang. A sivatag sárga homokja fölött sárga nap lebegett. A homokdűnék egyforma hullámai a végtelenbe vesztek. Egy fűszál, egy bogár nem látszott sehol. Akkor két férfi - egy hatalmas zöld kaput cipelt be. Meggörnved- itek a sújya alatt. Mindketten li­hegtek. A köpcös ordítozott. — Ki engedte be őket. az isten ve-:e meg! — öt perc múlva kezdjük a nép­dalműsort — magyaráz*-' egv ele­gáns nő. Kezében sűrűn teleirt pa­pírt tartott. — A gyártási osztály azt mondta, pontosain: kell kezde­nünk. mert utánunk fontos politi­kai műsor jön. — Kifelé azzal a kapuval! — or­dított a köpcös. — Egész napunk ráment erre a harminc másodperc­re. és most ezt is tönkreteszik. Ki­felé! A két munkás szótlanul emelte fel a zöld kaput. Görnyedt háttal cipelték vissza, ahonnan jöttek. — Majd meglátjuk, joga van-e velem ordítozni — az elegáns nő a papírlapot lobogtatta. — Egész napomat elvesztem, ha nem hagy most békén fölvenni ezt a kénét — a köpcös úgy forgott maga körül, mint a legyet kergető kutya. — Talán végre minden be­állt. ahogy kell. Az elegáns nő kivonult, mellette elrohant a gereblyéző, két-három mozdulattal rendbe tette a homo­kot. Gépi hang recsegett. — Felvétel indul. A hosszú haiú lány vigyázva a homok elé lépett. A zöld táblácskát magasra tartotta. — Nyolcadik először! — kiáltot­ta. majd rácsaota a tábla széléré a lécet. — Várj. hang n§m indult! — kiál­totta valaki. A lány durcásan vállat vont. le­eresztette a kezét. — Hang indult! — kiáltották. — Kép megy! — hallatszott egv rágógumis hang. A lány újra fölemelte a táblát. — Nyolcadik először! A sivatag sárga homokja fölött most csak a sárga nao lebegett. Semmi se mozdult, maid megjelent a sötétkék ruhás férfi a nővel. A nő kénveskedve nyújtotta előre a lábát. Egymásra néztek. — Ha ilyen cipőt viselsz — mondta a nő. és igyekezett, moso­lyogni — méa a sivatagon is átgva- loaolsz vele. Csönd -volt. A mosoly ráfagvott mindkettőjük arcára. A férfi jobb oldalán, a nyomaiban állandóan pergett a homok. A sárga szemek alól itt-ott ezüstszürke csillogás tört elő. Bal oldalán a nap erősen fel- vöröslött. A férfi iobb keze kissé megremegett a nő súlya alatt. Visz- szafoitották lélegzetüket. — Stop! — ordította a gépi hang. A férfi hangsúlyozót udvarias­sággal. de elég gyorsan tette le a nőt. Két talicskás férfi szaladt fe­léjük. A kék köpenyes már ott ug­rált a homokon hosszú botiával. A ragasztós a falhoz szaladt. — A kék háttér marad! — üvöl­tötte. — Aki megrongália az eget. annak beleverem az orrát! ék suitással díszí­tett szlovák nén—'- seletbe öltözött fiúk özönlöttek be. A vörös hajú kövér nő köztük cikázott egviknek-má.siknak elkapta a fejét, villámgyors moz­dulatokkal púderozta őket. Két munkás lihegve cipelt egv hatal­mas. zöldre festett kaput. A köpcös a homlokát törölgette. — Ez volt aztán a munka — dünnyögte elégedetten. — A cipő­gyár megnyalhatja mind a tíz ui- ját. A Szaharába még senki se vitte el őket. Az egyik talicskás már tolta ki­felé a homokot. Laoátiát elkapták a népviseletbe öltözött legénvkék. tréfálkozva hányták a maradék ho­mokot a másik talicskába. A köpcös elkapta a magas fénv- mesiter kezét. — Tudja, hogy kár ezért a siva­tagért — sóhajtotta. — Gyerekko­romban mindenemet odaadom, ha egv fél napig játszhatok egv ilyen sivatagban. Igazi idegenlégiósnak éreztem volna magam. A magas rángatta a kezét köz­ben osztogatta a parancsokat: — Most a harminckettest engedd vissza. Kék szűrőket hozzál. Balról erősebb fénv kell. A köpcös szomorúan fordult el. — Négy óráig volt egv sivata­gom. Ha az előhívásnál el nem tol­ják az egészet. Akkor kezdhet iük elölről. De akkor nem ilyen rikító sárgára festik nekem a homokot. Akkor igazi homokot hozatok. A cipőgyár fizeti. Összeállította: Rékasy Ildikó t or Emil festőművész alkotásai­tok

Next

/
Oldalképek
Tartalom