Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-19 / 66. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. MÁRCIUS 19. Szovjet szakszervezeti kongresszus Felhívás a világ dolgozóihoz A magyar küldöttség moszkvai programja Magyar kormányküldöttség Venezuelában I Kommen- tárunk II buckley- küldetés Végéhez közeledik Buck- ley amerikai külügyminiszterhelyettes európai látogatása, aki jelenleg Rómában tárgyal a biztonsági ügyekért felelős főtisztviselót azért küldte a Fehér Ház Nyugat- Európába, hogy tisztázza a szövetségesekkel, milyen — a szocialista országok ellen irányuló — újabb megtorló intézkedéseket hajlandóak a jövőben végrehajtani. Nyilvánvaló, Washington még mindig nem adta fel teljesen a reményt, miszerint az EGK-orszá- gok esetleg elállnak a nagy szibériai gázüzlettől. Az elnöki küldöttnek ezen a téren aligha sikerült eredményt elérnie. Párizsban például Cheys- son külügyminiszter kijelentette: „szükségünk van a szovjet gázra. Tulajdonképpen kinek akarnak az amerikaiak ártani: nekünk vagy az oroszoknak?,, A francia kormány azt is világosan Buckley értésére adta, hogy nem hajlandó semmiféle új szankciót kimondani a Szovjetunió ellen. Hasonló értelmű volt az a londoni bejelentés is, miszerint kormánygaranciát adtak szocialista országba irányuló szállításokra. Ilyen lépést tett az NSZK kormánya is: január 11., a NATO-szankciók kimondása óta, 517 millió dollárnyi, a Szovjetunióba irányuló exportért vállalt garanciát. Az NSZK nemcsak a gáz-cső ügyletben érdekelt — rendkívül fontos a nyugatnémet cégeknek maga a keleti piac is, amit most Washington lényegében el akar zárni szövetségesei elöl. A gázügylet tehát nagy valószínűséggel megvalósul, ám az Egyesült Államok vezető körei továbbra sem tettek le arról, hogy megzavarják létrejöttét. Most azt fontolgatják, hogy nemcsak az USA-ban gyártott gépek szállítását tiltják meg, de megakadályozzák az amerikai licensz alapján előállított berendezések felhasználását is. A másik próbálkozás: a hitelforgalom megakadályozása. Nem kétséges, hogy ez is elsősorban politikai tartalmú kezdeményezés. Igaz, az utóbbi időben a nyugati magánbankok hitelnyújtási készsége ismert okok miatt jelentősen megcsappant, de például a fölgáz-cső üzlet olyan méretű vállalkozás, amit támogatnának. Ha Buckley-nek sikerülne elérnie, hogy Nyu- gat-Európa jelentősebb országai csatlakozzanak egy Washington által javasolt hitelstophoz, az minden bizonnyal jelentősebb károkat okozna ezeknek az országoknak is, s nagy mértékben akadályozná a recesszió felszámolását. Az amerikai gazdasági hadviselést elítélő cikkében a londoni The Times rámutatott: Nyugat-Európánák igen nagy szüksége van azokra a pozíciókra, amiket a kelet—nyugati kereskedelem biztosít és ugyancsak nagy szüksége van a szovjet nyersanyagokra és energiára. A szovjet földgáz — írta a brit lap — különösen jól jön ahhoz, hogy Nyugat-Európa függősége csökkenjen a bizonytalan Közel-Kelettől. Miklós Gábor A szovjet szakszervezetek XVII. kongresszusa teán an felszólította a világ dolgozóit : vegyenek részit tevékenyen a békéiért folvó küzdelemben. A tanácskozás harmadik napján ismét sok felszólalás hangzott el. a küldöttek megvitatták a kedden előterjesztett beszámolót. A világ dolgozóihoz, szakszervezeteihez intézett felhívásukban a kongresszus résztvevői leszögezik: ..a békéhez vezető út nem a konfrontáción. a fegyverkezési versenyen át vezet. Az együttműködésen, a különböző társadalmi rendszerű országok politikai párbeszéd a kölcsönösen elfogadható megállapodások nyílt, és becsületes keresésén keresztül juthatunk el hozzá” — han- goztatia a felhívás. A kongresszus níbztvevői a szovjet szakszervezetek nevében arra híviák fel a világ dolgozóit, hogy foganatosítsanak határozott közös akciókat az agresszió és a mili- tar, izmus erőivel szemben, akik a világméretű termonukleáris katasztrófa Deremére akar'ák taszítani az emberiséget. A szoviet szakszervezetek támogatják a X. Szakszervezeti Világkongresszus határozatát arról, hogv nyilvánítsák a második világháború kitörésének évfordulóiát. szeptember elsejét szakszervezeti békeakció-naooá. s ezen a napon minden évben széles körben lépjenek fel a háború ellen — hangoztatia a többi között a nyilatkozat. A tanácskozás vitáiéban tegnap .ismét több külföldi vendég kapott szé^ Valamennyien utaltak arra. hogv a szakszervezetek fontos szerepet tölthetnek be a békéért. a haladásért vívott küzdelemben. s kötelességük, hogv eleget is tegyenek ennek a feladatuknak. A szovjet szakszervezetek XVII. kongresszusának tegnap délelőtti ülésén felszóAz osztrák kormány külpolitikára ál'lt teanao az érdeklődés előterében Becsben. ..A világhelyzet rendkívül veszélyes, az államférfiak. kivétel nélkül hatalmas felelősséget hordoznak vállukon. Ez alól az sem jelenthet kivételt. ha országuk netán kisebb mértékben képes hozr.á- iárulnd a válsáe meaoldásá- hoz” — mondotta Bnino Kreiskv kancellár eav nagyszabású nemzetközi banfcren- dezvénv megnyitóién mondott beszédében. ..Ha eavesek nyíltan a korlátozott. atomháboní lehetőségéről beszélnek az európaiak nyomban felteszik a kérdést, vaion hol kellene sorra kerülnie eev ilyen háborúnak? Az effete kiielen- tések indították el a vitát a háború és béke kérdéséről — mondotta az ' osztrák kormányfő. utalva az amerikai lalt Eugenius Mielnickij, a Lengyel (ágazati) Szakszervezetek Országos Együttműködési Bizottságának elnöke, a tanácskozáson résztvevő lengyel küldöttség vezetője is. Beszédében egyebek között rámutatott: — a társadalmi elégedetlenséget kihasználva, a belső ellenforradalmi erők, az imperialista körök támogatásával, nyílt harcot kezdtek a szocialista rendszer ellen. A „Szolidaritás”-ban megbújt ellenségeinknek demagóg jelszavakkal sikerült politikai céljaik szolgálatába állítaniuk a dolgozók egy részét, különösen a fiatal, tapasztalatlan embereket. Ez szakszervezeteink egységének megbomlásához vezetett — A lengyelországi események meggyőzően bizonyítják, milyen nagy veszély származik a szakszervezeti egységnek, a mun-) kásosztály egységének megbomlásából és abból, ha gyengül a belső és külső reakciós erőkkel szembeni osztályéberség. — Országunkban komoly, a nehézségek legyőzésére képes erők vannak- A szocializmusért küzdő, a szak- szervezeti mozgalom egységének osztályalapokon történő helyreállítására törekvő ágazati szakszervezeteknek sokmillió tagja van. Országunkat senkinek sem sikerül kiszakítania a szocialista közösségből. Harcunkat nem egyedül vívjuk. A jelenlegi nehézségek legyőzéséért küzdve a Szovjetunió és más szocialista országok internacionalista segítségére támaszkodunk — hangoztatta felszólalásában a lengyel ágazati szakszervezetek képviselője. A szoviet felszólalók, akik között voltak svári dolgozók, kolhozpairasztok. szakszervezeti vezetők, ismert közéleti személyiségek, támogatásukkormánv állásfoglalásait követő világméretű tiltakozásokra. Ebben a helyzetben az államférfi aknák meg kell nyugtatniuk a tömegeket és helyre kell állítaniuk a nemzetközi biztonságot. — folytatta Kreiskv. Ezt a feladatot a leghatékonyabban egv úiabb. legma°asabb szintű helsinki konferencia segítené elő. ahol keresni lehetne a kedvezi), előremutató megoldásokat a legégetőbb nemzetközi kérdésekre mondotta. Az osztrák kormányfő, aki ismételten hitet tett. az enyhül'-1 nolitika mellett szenvedélyesen oyott attól, hogv e'Wes nyugati hatalmak meg- próbálianak politikai tőkét kovácsolni némelv kelet- eurónai orszá" gazdasági nehézségeiből. Ez a bírálata is félreérthetetlenül a Reagan kormányzatnak szólt. •tanács által előterjesztett beszámolót. Felhívták a fievel- met arra. hogv a szakszervizeteknek egyaránt kell törődniük az építő munka feladataival és a dolgozók iogainak. vívmányainak bővítésével, ha kell. védelmével is azok ellen akik megszegik a törvényeket. Sok szó esett a szak- szervezetek érdekvédelmi és szocialista tevékenységéről, a többi között az üdültetés fejlesztéséről. a gyermekintézmények bővítéséről, a társadalombiztosítási szolgáltatások továbbfejlesztéséről is. A szoviet szakszer vezetek . XVII. kongresszusa ma folytatta munkáját. , Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára vezetésével a szovjet szakszervezetek XVII. kongresszusán résztvevő magyar küldöttség tegnap ellátogatott a moszkvai ma- nométer gyárba. A gyár egyes üzemrészeinek meglátogatása után az ebédszünetben a magyar küldöttség barásági gyűlésen találkozott a gyáriakkalA gyűlés első szónokaként a Magyarországhoz, a Csepel Művekhez fűződő kapcsolatról beszélt Jevge- nyij' Ivanov, akiknek nevét az tette ismertté, hogy ő hirdette meg az MSZMP XII. kongresszusa tiszteletére rendezett szocialista munkaversenyt. Utána Konsztan- tyin Andrejev műhelyfőnök mondott rövid beszédet. A vendéglátók után Gáspár Sándor szólt a gyár ' dolgozóihoz. Szólt a szovjet szakszervezetek XVII. kongresszusának jelentőségéről, majd röviden beszámolt a magyar szakszervezetek munkájáról. A magyar küldöttség tegnap látogatást tett a Vas- és Gépipari Dolgozók Szak- szervezeteinek Nemzetközi Szövetsége moszkvai székházába és tagjai beszélgetést folytattak a szövetség vezetőivel. Elutazott az ecuadori pártküldöttség Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására március 15—18. között látogatást tett hazánkban az Ecuadori Kommunista Párt küldöttsége, René Maugé- nak. a párt főtitkárának vezetésével. Az ecuadori küldöttség tegnap elutazott Budapestről. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Nagy Gábor, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatta. MSZMP-delegáció Delhiben Az Indiai Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására tegnap Delhibe utazott az MSZMP küldöttsége amely részt vesz az IKP XII. kongresz- szusán. A delegációt Várlko- nyi Péter, a Központi Bizottság tagja, a Népszabadság főszerkesztőié vezeti. Szejm-iilés a jövő héten A lengyel szóim március 25-én és 26-án ülést tart — jelentették be teanap Varsóban. A klipviselők meghallgatják a kormány táiékozita- tóiát a lenevel külpolitika időszerű kérdéseiről, maid — külön napirendi pontként — a kormány tájékoztató lát a mézőgazdasáa helyzetéről. A mezőaazdasáaeal kapcsolatban névv törvénvterve- zet kerül első olvasásban a parlament elé. Megérkezett Venezuelába az a magvar kormányküldöttség. amelv Falu vési Lajosnak. a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetékével március 17—23 között itárgvallásokat folytat a két ország közötti gazdasági kapcsolatok feilesztéséről. Tegnap Caracasban megkezdte tárgyalásait a magyar kormányküldöttség. Ricardo Martinez államminiszter, a Venezuelai Tervhivatal (Cord i plan) vezetője tájékoztatta Faluvégi Lajost, a Minisztertanács elnökhelyettesét Venezuela VI. ötéves tervének fő céljairól és azokról a kérdésékről, amelyekben elképzelhetőnek tartja a két ország közötti együttműködés bővítését. E lehetőségek között említette mezőLeonyid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a Kremlben megbeszélést folytatott Kaysone Phomvi- hane-nal, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának főtitkárával, a Laoszi Néni Demokratikus Köz- társ aság mi ni szterelnökével. Brezsnyev és Phomvihane tájékozhatta egymást az országaikban folyó építőmun- káról. A két ország együttműködésének továbbfejlesztéséről szólva Brezsnyev és Phomvihane megállapította, hogy erre kedvezőek a lehetőségek, és most arra kell törekedni. hogy maradéktalanul végrehajtsák mindazt, amit a Szovjetunió ési Laosz jelenlegi ötéves népgazdasági terveinek egyeztetése során elhatároztak. Ariel Sáron izraeli hadügyminiszter szerdán este ismét azzal fenyegetőzött, hogy Izrael akciót kezdeményezhet a dél-libanoni palesztin támaszpontok ellen. Fenyegetését azzal indokolta, hogy a palesztin gerillák az utóbbi két hétben 15 akciót hajtottak végre Izrael területén és további ötöt az izraeli ellenőrzés alatt álló dél-libanoni határövezetben. Közölte továbbá, hogy palesztin ütegek szerdán tüzet nyitottak egy izraeli hadihajóra, amely felderítő tevékenységet végzett a dél-libanoni partok mentén. Sáron kifejtette, hogy Izrael képes a Libanonban levő szíriai légvédelmi rakéták megsemmisítésére, de „ebben az esetben a szíriai területen, a libanoni határ közelében elhelyezett rakétákra is csapást kell mérnie”. Jasszer Arafat, a PFSZ vb elnöke egy -interjúban visszautasította a tűzszünet Nicaragua nem fogadja el Alexander Haig washingtoni külügyminiszter ötpontos javaslatát, s hangsúlyozza, hogy a fenyegetések légkörében nem lehet szó semmiféle tárgyalásokrólAz amerikai külügyminiszter hétfőn Jorge Castaneda mexikói külügyminiszterrel folytatott megbeszélései után jelezte, hogy országa hajlandó a tárgyalások felvételére Managuá- val, amennyiben Nicaragua „beszünteti a salvadori felkelők támogatását, visszavonja a különböző középamerikai országokban tartózkodó tanácsadóit és katonáit”, s az ország terüle' gazdasági termelési rendszerek. az egészségügyi, oktatási felszerelések vásárlását, az együttműködést a közlekedés fejlesztésében, a szakképzésiben. Hangsúlyozta, hogv több lehetőséget lát a vegyesvál- lalkozások kölcsönös kibontakoztatására is. Faluvégi Lajos megállapította, hogy az említett lehetőségek egybeesnek a magyar elképzelésekkel, s célszerűnek mondotta a megállapodást a konkrét teendőkben. A felek megállapítása szerint a két ország közötti együttműködés jelenlegi színvonala elmarad a lehetőségektől. A nap folyamán Faluvégi Lajos koszorút helyezett el a venezuelai nemzeti pan- theonban. Az időszerű nemzetközi kérdéseket áttekintve megállapították, hogy nagy fontosságú volna a délkelet- ázsiai helyzet normalizálása. Leonyid Brezsnyev támogatásáról biztosította azokat a lépéseket, amelyeket Laosz Vietnammal és Kambodzsával együtt tett annak érdekében, hogy Délkelet-Ázsiát a béke és a stabilitás1 övezetévé változtassák. A találkozót a felek teljes nézetazonossága jellemezte. A találkozót megelőzően Kaysone Phomvihane átnyújtotta Leonyid Brezs- nyevnek a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság legmagasabb kitüntetését, a Nemzet aranyérme elnevezésű kitüntetést, amelyet az SZKP KB főtitkárának 75. születésnapja alkalmából adományoztak. palesztin részről történt állítólagos megsértéséről szóló izraeli vádakat és kijelentette. hogy a palesztinok nem fogják megsérteni a tűzszünetet. Ugyanakkor újólag rámutatott, hogy a tűzszünet csupán a libanoni határra érvényes, a szíriai vagy jordániai területről kiinduló akciókra nem. Az izraeli megszálló hatóságok tegnap feloszlatták a 25 ezer lakosú Bira cisz- jordániai város községtanácsát. elmozdították tisztségéből Ibrahim Tavil polgármestert és izraeli megbízottat neveztek ki a város élére. A drasztikus intézkedés kiváltó oka az volt, hogy Ibrahim Tavil, a palesztin lakosság választott képviselője nem volt hajlandó találkozni Menahem Milsonnal, a Ciszjordániá- ban bevezetett izraeli polgári közigazgatás vezetőjével. mert nem ismeri el a polgári közigazgatást és elutasítja a palesztin „autonómia” Camp Davidben lefektetett tervét. tén nem állomásoztat az Egyesült Államok által támadónak ítélt fegyvereket. Havannába érkezett hírek szerint Tornas Borge, a sandinista front nemzeti vezetőségének tagja, szerdán újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette: a Haig külügyminiszter által javasoltak elfogadása azt jelentené, hogy miközben Nicaragua tárgyal, partnere fegyvert szegez rá. A Nemzeti Újjáépítés kormányának belügyminisztere emlékeztetett arra, hogy Nicaragua Közép-Amerikában nem állomásoztat katonákat, és a salvadori felkelőknek nyújtott támogatása kizárólag erkölcsi jellegű. ról biztosítottiák a központi Lengyelország észak-nyugati részén „Barátság—82” elnevezésű közös taktikai-operatív hadgyakorlatot tartanak a szovjet hadsereg, az NDK Nemzeti Néphadsereg és a Lengyel Néphadsereg részvételével. Képünkön: harckocsik egy hadműveleti manőverben. (Telefotó KS) Kreisky újabb helsinki-konferenciát javasol Brezsnyev megbeszélése a Laoszi NDK miniszterelnökével Újabb izraeli fenyegetőzések Nicaragua elveti Haig ötpontos javaslatát