Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-17 / 64. szám
1982. MÁRCIUS 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé : képernyőié etett Véget ént egy játék, amelynek munka volt a tárgya, méghozzá az újságírói, a riporteri munka, melynek lényege — ahogy a bölcs zsűri szavaiból is kitűnt, legtömörebben- talán az édesszavú „veterán” tévériporter, Vér- tessy Sándor fogalmazta meg — az igazat kell mondani és jól. Mindig, minden körülmények közepette. Ennyi az egész. Elvben, de a gyakorlatban, korántsem ilyen egyszerű. Hogy hányféle összetevője lehet a sikeres riporteri tevékenységnek, elsősorban azt mutatja meg a nézőnek a Riporter kerestetik több fordulós televíziós vetélkedő. Brávó Lékó! Szoros küzdelemben dőlt el, hogy végül is kié legyen az első díjat jelentő aranymikrofon, három-kettő arányban Lékó Sándor ellenében Ács Zoltán győzött, s így ő vitte ei a pálmát. De jutott ajáVi- dék a másik két döntős riporterjelöltnek is, Nagy Attilának és Dallos Zsuzsának, Mondhatni megnyugtató módon, szépen zajlott le a televízió tehetségkutató akciója, s a látottakból úgy tűnik, sikerült is kihalászni néhány riporterkedésre rátermett fiatalt az élet tengeréből. Ami e sorok írójának külön is kellemes, és ebben ha nem is saját rokonszenvének diadalát érzi, de mindenképp valamiféle elégtételt a nézők kitartó szurkolásának, ez Lékó Sándor „váratlan” sikere a véghajrában. A kezdetek kezdetén bizony sokan nem adtak volna érte egy fabatkát sem, meglehetősen szürkén rótta a „köröket”. A tekintélyes bíráló bizottság tagjainak szeme sem akadt meg a szerény, kicsit félszegnek tűnő szemüveges fiatalemberen. A figyelmes nézőnek azonban már ekkor feltűnhetett (s a képernyő előtt ülő nézők mindig figyelmesek), hogy van ebben a vékonydongájú legényben valami sajátosan vonzó: rejtőzködő melegsége. Egyébként a riporterkedők játékát látván, és többnyire élvezvén, hisz színes tudósításokat kaptunk az életből, gondoljunk csak a legutóbbi jelentkezésükre, a Skála Expóról adott pompás életképre, sokféle magatartást és sokféle emberi tulajdonságot figyelhettünk meg. Volt, aki szinte támadólag lépett fel alanyaival szemben, vagy legalábbis úgy kérdézett, mintha minden egyes kérdése ki lett volna hegyezve, azaz éle volt (agresszív típus), ezt éreztem még az első helyre befutott Ács Zoltán tevékenységében is, s ezért nem tagadom, olykor ingerelt és idegesített túlzott magabiztossága. Volt, aki szorgalmas kisdiák módjára kérdezgetett, természetes naivságát is beleépítvén riporteri munkájába, így például Dallos Zsuzsa, de volt, aki szellemesnek szánt ügyeskedéssel, sőt ravaszkodással akarta pótolni, vagy épp helyettesíteni az adott tárgyban való elmélyülést. Ilyen veszély nem egy játékost kerülgetett, még Nagy Attila is hajlandóságot mutatott rá. És találkozhattunk önteltséggel is. De nem akarom én — isten ments — megkérdőjelezni, netán felülbírálni a tisztes zsűri értékelését, csupán azt szeretném megértetni, hogy Lékó Sándor miért is válhatott a versengés végére a mezőny legrokonszenvesebb alakjává. Egyszerűen azért, mert benne volt a legkevesebb emberileg zavaró, elidegenítő, mert amikor szóhoz jutott, feladatához fogott, mindig természetesnek érezhettük jelenlétét, látható szorongásaival, olykor érezhető feloldódásaival egyetemben. Méltán vált tehát a közönség kedvencévé (három-« szór juttatta tovább a zsűri véleményével ellentétben) a jászdózsai származású ifjú mérnök. Magam is neki szurkoltam mindvégig. A döntőben pedig, az önmagával készített interjúban, amikor az az addig rejtőzködő melegség finom humor formájában tört a felszínre, egyszerűen elbűvölő volit. Nekem ahhoz a játékoshoz hasonlított, aki bár az adu kezében van, türelmesen várja ki a legalkalmasabb pillanatot, hogy győzelme érdekében kijátssza. (Még akkor is, ha gondolom, ez nem lehetett szándékos nála.) Néhány tehetséges fiatalt ismerhettünk meg, hogy végül is mi lesz majd belőlük, az élet dönti el, az élet,, amelynek a „szabályai” sokkal szigorúbbak (olykor kiismerhetetlenek is), mint most a „legárkusabb” szemekkel figyelő és fülekkel hallgató zsűritag. Ha arra gondolunk, "hogy némely, az előző riporter kerestetik győztese mire vitte, hol tart most hajdani diadalma múltán, a mostani versengés eredményének értékelésében ez némi óvatosságra int. Szerencsére, a Riporter kerestetik szervezői is igyekeztek mértékén mérni a tehetségfeltáró játékot. A döntőben tapasztalt némi zűr és zavar, már ami a díjak, jutalmak, plakettek átadását illeti (ez utóbbiakat alkalmi kisasszonyok osztották szét a végszóra meghívott valamennyi indulónak, mint valami sorszámot, az átadásnak ennél tiszteletteljesebb formáját is el tudtam volna képzelni) mintha már azt mutatta volna, hogy a vetélkedő felelősei kissé alábecsülték az ünnepélyes, befejező pillanatok fontosságát. Magyarul szépen „Nagykun” városok tárlata Kiállítás a túrkevei Finta Múzeumban •r De nelfu— szépen és jól beszélni magyarul! Erre az öreg igazságra a televízió vasárnapi politikai magazinja figyel me7jtetett újólag, méghozzá az igazán szépen beszélő Bánffy Györggyel készült riportjában, amelyben a népfront nyelvművelő és nyelvvédő klubjának tevékenységét közhíre! te, ismertette. A szép magyar beszéd közügy, bizonyság rá ez az új kezdemény is. De van-e, lehet-e hatása és eredménye az efféle társadalmi ügybuzgalomnak — vetődik fel az emberben, s a riporter is feltette e nyugtalanító kérdést. El lehet-e kerülni, hoav beszédünkbe magyartalanságok csússzanak be, legalább anyanyelvűnk nyilvános, hivatalos fórumain, hogy igennel feleljünk rá. Lám Kondor Katalin is — ő beszélgetett Bánffy Györggyel , aki láthatóan igen vigyáz rá, hogy mit mond és hogyan mondja, amit mond, néha már nehéz is kivárni oly meggondolt és kimért, lám még ő is a magazin báli ösz- szefoglalójához fűzött megjegyzései között, néhány perccel alig a nyelvvédő riport után azt mondta: báltörténeti visszapillantást tettünk. Pedig mennyivel egyszerűbb és magyarabb lett volna ha csak annyit mond: visszapillantottunk a bálok történetére vagy múltjára. Csak kiragadott példa, vasárnap hányat lehetett volna még, hasonlót a műsorokból kiszemelni! De mégis igaza van Bánffy Györgynek: ha tudatosan törekszünk a szép beszédre, akkor nagyon sok hibát kerülhetünk el nyelv- használatunkban. És az, hogy hogyan beszélünk, már csak azért sem közömbös, mert a beszéd jellem kérdése, magatartás tükre, s nem mindegy, hogy mit mutat a tükör. — V M — Negyedszer rendezték meg Túrkevén, a Finta Múzeumban a nagykun városok amatőr képzőművészeinek tárlatát. A pályázat kiírásánál — bár megmaradtak a kiállítás tradicionális elnevezésénél — nem vettek figyelembe topográfiai szempontokat, így gyakorlatilag az öntevékeny művészek újabb megyei fórumává vált a vasárnap megnyílt tárlat. Ezt nemcsak a beküldött pályamunkák magas száma bizonyítja — a zsűri 230 munkából választotta ki a közönség elé került száz műtárgyat — de azok itteni szereplése is, akik csak a jobban „szem előtt” lévő — vagy éppen általuk rangosabbnak ítélt — bemutatókon szöktak részt, venni. De mégsem ez adja a mostani túrkevei pályázat, illetve kiállítás fő ismérvét, legfbnto- sabb értékeit, hanem azok legjobbjai akik a megyei amatőr-tárlatokon alig vagy még sohasem állítottak ki. Számos, művével csak most jelentkező, öntevékeny alkotónak, úgy tűnik felfedezés a túrkevei kiállítási lehetőség, — s ami biztos: néhány eddig ismeretlen vagy alig ismert amatőrt fedezett fel a „nagykun” tárlat. Mindenek előtt a látott szobrászati anyagról kell szólnunk, amely kétségkívül a tárlat erőssége. Ezen belül is kiemelkedik Talamasz Lajos túrikevei alkotó munkássága. A Kev.i Kör tagja mindjobban olyan, igéző formagazdagsággal lépi meg a nézőt, amelynek kifejezéséhez nemcsak fantáziagazdag belső látásmód szükséges, de egyéniségéhez alakított mesterségben! tudás, remek technika is. Talamasz túllépve régebbi próbálkozásain úgy látszik megtalálta az utat az önkifejezés gyönyörködtető formáihoz. Kíváncsian várjuk a folytatást, szobrászatának újabb értékes darabjait. A felfedezés örömével hatottak Tóth Kálmán faszobrai. Témáját a népi fafaragások ismert világából meríti ugyan, de kiállított munkái azoknál sokkal egyénibbek karakterisztikusabbak, erősebb gondolati tölíésűek. A Julcsa néni című figuráját véljük legjobbnak. A szobrászok közül az előző két kiállító kapott nívódíjat. E. Lakatos Aranka (Tiszafüred) Vadvizek emléke című egyszerű, de figyelemre méltó „mini-emlékműve” kötötte még le figyelmünket. s Kerepesi János (Kunmadáras) finom megmunkált csontfaragvá- nyait csodáltuk meg. A szépszámú — igen jó színvonalú! — festészeti anyagból Barta Szilveszter (Kevi Kör) és Hajdú Antal- né (Szolnök) munkáit jutalmazta nívódíj'ban a bíráló bizottság, valamint Fekete Júlia (Mezőtúr) grafikáját. Az idén először — hivatalosan — a keramikusok is „megjelentek” a „nagykun” tárlaton, mi Chlumetzlky Ágnes (Karcag) — nívódíjat kapott — és a kunmadarasi B. Varga József edényeit véljük a számos figyelemre méltó munka között, a leg- sikerül tebbekin ek. — ti — fotó: T. Katona László Talamasz Lajos nívódíjas munkája ■HlBBS ■ ^ Mázatlan, „kavicsolt” edények, B. Varga József műhelyéből Barta János kunmadarasi pásztorember bőrmunkái nemcsak szépek, de korhűek, eredetiek is Amerigo Tot Budapesten Amerigo Tot, a világhírű magyar származású szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás március 18-án a Vigadó Galériában. A budapesti tavaszi fesztivál eseménysorozatának részeként megrendezett tárlaton több mint félszáz munkáját láthatják az érdeklődők. A művész Budapesten személyesen készíti elő a bemutatót. Pécsett Elkészül a művészetek háza Müvészklub, kiállítóterem, szakkönyvbolt Pécsett úi intézményekkel gyarapszik a képző- és iparművészet. A mecsekaljai város — mint köztudoP — egyik hazai központja a kor* társ ábrázoló művészeteknek. A mostani tervidőszakban elkészül a művészetek háza: a városközpontban lévő patinás elefántos ház tömbjében alakítják ki az új intézményit: Művészklub, kiál- lítóterem. szakkönyvbolt kap helyet az épületben. Ugyancsak a jelenlegi ötéves terv alkotása lesz a Művészeti Szakközépiskola új otthona, amely a Mecsek leitőién épül. Egy csésze kávé - kultúrá Az utóbhi években már egyre kevésbé hat „szentségtörésnek”, ha egy vendéglátóhely az étel, ital mellett kulturális programokat is „felszolgál” vendégeinek. Az igazi művészi produkció akkor sem veszít az értékéből, ha egy eszpresszó asztala mögül nézi végig az ember uram bocsá’ kávét iszogatva, kényelmesen hátra dőlve a székben. Vitatná bárki is a budapesti Korona Cukrászda pódiumműsorai- nak a szentendrei „Romantika” nyári kamaraszínházának közönségsikerét ? De példaként nem feltétlenül kell a Duna partjára menni. A szolnokiak közül bizonyára jónéhányan emlékeznek még az Árkád presszó irodalmi estjeire. — színházművészetünk legjobbjai léptek itt közönség elé — mint ahogy egy-két éve még a Pelikán Szálló pó- diumiműsorai is rendszeresen várták az érdeklődőket. Hogy miért a múlt idő? Mert ma már mindez a múlté. Csípés Ferenc, a Pelikán Szálló igazgatója megjegyzi: — Az úi művelődési központ átadásával feleslegessé váltak a Pelikán pódiumműsorai. A kulturális intézmény maradéktalanul kielégíti az ilyen igényeket. Azt is hozzáteszem, hogy a szálló sorozatosan ráfizetett ezekre a műsorokra. A bevétel csak k,is töredéke volt a fellépti díjaknak és az egyéb kiadásoknak. Komolyzenei klubunk viszont változatlanul működik, rendszeresek a vasárnap délelőtti gyermekműsorok, filmvetítések. Tavaly nagy sikerük volt a tizenéveseknek vetített tematikus filmsorozatoknak is. Idén ismételten nagy érdeklődés mellett rendeztük meg az amatőr tánc- dalénekesek versenyét. Tehát igyekszünk részt vállalni az emberek szabadidő -programjainak megszervezésében, de ugyanakkor a gazdaságosságot is szem előtt kell tartanunk. Olyan rendezvényeknek szeretnénk otthont adni, amelyek bevételünket növelik de legalábbis nem ráfizetésesek. Hiába az üzlet, az üzlet. A kívánalom egyébként sem az, hogy a vendéglátás átvállalja kulturális intézményeink szerepkörét, az viszont kétségtelen, hogy sajátos eszközeivel kiegészítheti azok kínálatát. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem. hogy vendéglátóhelyeinket évente az emberek százezrei keresik fel, többnyire azzal a céllal, hogy néhány kellemes órát töltsenek olt barátaikkal, családtagjaikkal. örvendetes, hogy Szolnok több éttermében a hétvégeken már 30— 40 sőt 50 százalékos árengedménnyel ebédelhetnek az emberek. A ' tapasztalatok jók, s várhatóan a nyári időszakban még több vendégre számíthatnak. — Gyakorlatilag ezekkel az intézkedésekkel is azt szeretnénk elősegíteni, hogy legalább a hétvégeket ne a négyfal közt otthon töltsék az emberek. — Mondja Si- pula József a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat igazgatóhelyettese. — De nemcsak ebédet és jó, olcsó ellátást ígérünk, hanem másfajta programokat is. Az utazási irodákkal közösen az elmúlt évben elsősorban a turistákat, de a jövőben az egyéni érdeklődőket is várjuk a nyári tiszaparti randevúk szórakoztató programjaira. Bizonyos hétvégeken sétahajókat indítunk a Tiszán. — a házigazda a Pelikán Szálló — ami meggyőződésem szerint a szolnokiaknak is újdonság, kellemes időtöltés, kikapcsolódás lehet. A vendéglátó vállalat a fiatalokra is gondolt, hisz régi gond Szolnokon, hogy nincs olyan ifjúsági szórakozóhely, ahol a kispénzű diákok, tizen- és huszonévesek is kellemesen tölthetnék el idejüket. — Aranyiakat éttermünkben április 1-tól, pénteki, szombati napokon és vasárnaponként szeszmentes dis- co-műsorokkal várjuk a fiatalokat. Ugyanitt szeretnénk berendezni egy játéktermet is számukra. Több szórakozóhelyen felelevenítjük az úgynevezett ötórai teákat, ezek elsősorban szintén a fiatalokat várják majd. Dédelgetett álmunk, hogy az Árkád presszó ismét irodalmi presszóvá, pódiumműso- roknak otthont adó szórakozóhellyé váljék. Szeretnénk, ha a város amatőr együttesei. a középiskolák és művelődési házak művészeti csoportjai is fellépési lehetőséghez jutnának itt. T. E.
