Szolnok Megyei Néplap, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-26 / 48. szám

Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese teg­nap Bagdadba utazott, ahol részt vesz a magyar—iraki kétoldalú együttműködési bizottság következő, 8. ülés­szakán és megbeszéléseket folytat az iraki kormány ve­zetőivel. A budapesti Kalapgyár jászfényszarui gyára az elmúlt évet igen jó eredménnyel zárta. Ebben az évben 330 mil­lió forint a termelési tervük. Képünkön: a csiszolómű­helyben szovjet exportra készülnek a kalapok, amelyből 300 ezer darabot szállítanak több fazonban és minőség­ben Szövetkezeti vezetők tanácskozása A fogyasztási szövetkezeti szervek vezetői, a MESZÖV- elnökök, a szövetkezeti vál­lal átok és közös vállalatok igazgatói négynapos tanács­kozást tartották. A résztve­vők tájékoztatást kaptak a nemzetközi helyzetről, aktu­ális gazdaságpolitikai kérdé­sekről, az élelmiszergazdaság i-dőszerű feladatairól, a kül­gazdasági helyzetről, a bel­kereskedelem szervezeti rendszerének fejlesztéséről, az árpolitikai tennivalókról. A tegnapi zárónapon a ta­nácskozáson részt vett Né­meth Károly, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, aki belpolitikai kérdésekről tartott tájékoztatót. Exportra minőséget A jászberényi Műszeripari Szövetkezet igen sokrétű feladatot lát el. Ipari terme- lés mellett lakossági szolgáltatásokat vé­gez. Évi termelési értékük 205 millió fo­rint. A szövetkezetben a bedolgozókkal együtt 780-an dolgoznak. Igen jelentős im­portkiváltó termelésük, 48 millió forintot tesz ki. Tavaly 9,5 millió forintot költöttek műszaki fejlesztésre. Tőkés importot kiváltó termék a préslevegő-szárító PLSZ—48 típusa. Az elmúlt évbon közel 16 millió fo­rint értékben szállítottak a hazai megrendelőknek A Kalorifer kapcsolószekrény-pane­lokat ellenőrzi Molnár István Szovjet exportra készül a TKVB—P típusú úgynevezett túlnyomásos kábelvédelmi berendezés. Az idén 400 darabot szállítanak belőle n rádió és televízió jövő heti műsora 5—6. oldal Lázár György, a Minisztertanács elnöke, a Politikai Bi­zottság tagja tegnap látogatást tett az Építésügyi és Városi- fejlesetési Minisztériumban, ahol Ábrahám Kálmán minisz­ter és Lantos László, a minisztérium pártbizottságának tit­kára fogadta. Lázár György eszmecserét folytatott a minisz­térium vezetőivel a tárca munkájáról, az építő- és építő- anyagipar előtt álló feladatokról. Száznyolcvan milliót ér Társadalmi munka a Jászság településein Az idén július 23. és augusztus 1. között tartják meg a hagyományos szegedi ipari vásárt, amelyre eddig mintegy 400 hazai és külföl­di kiállító jelezte részvételi szándékát — jelentette be a tegnapi sajtótájékoztatón Csikós Ferenc, a városi ta­nács vb-titkára, a vásár igazgatótanácsának elnöke. Külföldről Odessza, Lodz és Turku testvérvárosok mellett a jugoszláviai Vajdaság, ezen belül is elsősorban a testvér- város Szabadka cégei mutat­ják be termékeiket a Marx téri pavilonokban. Ezúttal •is arra törekednek, hogy a vásár elősegítse a határmen­ti kereskedelmi és termelé­si kooperációs kapcsolatok fejlesztését. Ez egyaránt cél­kitűzése a páros években megrendezett szegedi ipari vásárnak, illetve a jövőben páratlan években jelentkező szabadkai Pannónia vásár­nak. A rendezők törekvése, hogy a szegedi ipari seregszemle az újdonságok vására legyen. A Jászságban élő emberek, is szeretik lakóhelyüket, mindenkor készek áldozato­kat hozni érte. Az elmúlt évek során ezt nagyszerű tet­tekkel, példás összefogással, társadalmi munkaakciók szervezésével és teljesítésé­vel igazolták. A járás tizenhét települé­sének — nagyközségének és községének — lakói, munka­helyi kollektívái, szocialista brigádjai tavaly összesen 180 millió forint értékű társa- I dalmi munkával járultak hozzá lakóhelyük fejleszté­séhez, szépítéséhez, tisztasá­gához. A tanácsi fejlesztési tervek megvalósítását segítő, a hi­ányzó fejlesztési alapokat pótló társadalmi munka eredménye többek között, hogy a járás községeiben az elmúlt évben összesen 20 ki­lométer kőburkolatú út épült. Ezzel mintegy 2 ezer lakás több mint 6 ezer lakó­ja kapott megfelelő utat, ennyien jutnak könnyebben hozzá olyan alapvető szolgál­tatásokhoz, mint például a házhozszállítás. A lakók tár­sadalmi munkájának segítsé­gével épült újabb négy kilo­méter betonjárda és több mint öt kilométerrel bővült a Jászságban a vízvezeték­hálózat. A társadalmi ösz- szefogás eredménye az is, hogy Pusztamonostor korsze­rűen felszerelt tornaterem­mel és tornaudvarral gyara­podott. Marjai József Irakba utazott Moszkvai napok Budapesten Munkásgyűlés a Magyar Hajó- és Darugyárban Kádár János fogadta Viktor Grisint Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának el­ső titkára tegnap a Központi Bizottság székháziban fo­gadta Viktor Grisint, az SZKP Politikai Bizottságának tagját, a Moszkvai városi Pártbizottság első titkárát, Vlagyimir Promiszlovot, az SZKP KB tagját, a Moszkvai városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökét és a moszkvai napók budapesti rendezvényein részt vevő kül­döttség tagjait. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón nagyra érté­kelték Budapest és Moszkva sokoldalúan fejlődő kapcso­latait és szerepét az MSZMP és az SZKP, a magyar és a sziovjiet nép közötti testvéri barátság és gyümölcsöző együttműködés elmélyítésében.. A megbeszélésen részt vett Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Párt- bizottság első titkára, Szépvölgyi Zoltán, az MSZMP KB tagja, a Fővárosi Tanács elnöke. Jelen volt Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. A Moszkvai napok ren­dezvénysorozatán főváro­sunkban tartózkodó politi­kai delegáció tegnap délelőtt Angyalföldre látogatott. Vik­tor Grisint az SZKP Politi­ka Bizottságának tagját, a Moszkvai Pártbizottság első titkárát, a delegáció vezető­jét és Vlagyimir Proimiszlo- vot. az SZKP KB tagját, a moszkvai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának el­nökét elkísérte Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának' tagja, az MSZMP Budapesti Bizottsá­gának első titkára és Szép­völgyi Zoliién, az MSZMP KB tagja; Budapest főváros Tanácsának einöke. Társasá­gukban volt Vlagyimir Ba­zovszkij, az SZKP KB tag­ja, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A kedves ven­dégeket az MSZMP XIII. ke­rületű bizottsága székhazá­ban Deák Gábor, az MSZMP KB tagja, a kerületi pártbi­zottság első titkára, Bozsik József, a kerületi tanács el­nöke és munkatársaik fo­gadták. Tájékoztatták őket a nagy munkásmozgalmi ha­gyományú városrész múltjá­ról és jelenéről, az itt élők és dolgozók politikai társa­dalmi és gazdasági munká­járól mindennapjairól. A vendégek és vendéglá­tók ezután a Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi gyáregységében az üzem- óriást megszemlélve, annak munkájával, eredményeivel ismerkedtek. A gyárlátoga­tást mun'kásgyűlés' követte, amelyen a magyar és a szov­jet ' himnusz elhangzása után Steiner Arnold, az MSZMP Magyar Hajó- és Darugyári Bizottságának titkára üdvö­zölte a résztvevőket. Több hajógyári munkás felszólalása után Maróthy László mondott beszédet. — A moszkvai napok ren- dezvényisorazaíának ikűemíel- kedő jelentőségű eseménye ez a munkásgyűlés — mon­dotta. .— Budapest egyik legrégibb gyárának falai kö­zött vagyunk, ahol egykor megindulhatott, majd kibon­takozott • az a folyamat, amely a munkásság osztállyá szerveződéséhez, majd mar- • xista—leninista pártjának megteremtéséhez, végül a ploretániátus hatalmának ki­vívásához, mai szocialista társadalmunkhoz vezetett. A Magyar Hajó- és Darugyár 1945-től sok éven át szinte kizárólag a Szovjetuniótól kapott kenyeret adó munkát, onnan érkezett az alapanyag. Ma ez a vállalat korszerű berendezéseket állít elő és bizakodással tekinthet a kö­vetkező évek elé. — E gyár története termé­szetesen csak kis rész orszá­gaink gazdasági kapcsolata­inak egészében. A nehéz vi­lággazdasági helyzetben szá­munkra különösen jelentős együttműködésünk — a KGST keretében — a Szov­jetunióval, a szocialista or; szágokkal. Külgazdaságunk­nak kiemelkedő szerepe van országunk életében. Teljes külkereskedelmi forgalmunk fele szocialista országokba és onnan hozzánk irányul, egy- harmada a Szovjetunióval aláírt egyezményekre épül — mondotta Maróthy László, majd így. folytatta: — Nemzetközi kötelezett­ségeinket Csak akkor teljesít­hetjük, politikai és gazdasá­gi céljainkat csak akkor ér­hetjük el. ha gazdaságunkat a követelményeknek meg­felelően továbbfejlesztjük, korszerűsítjük. Pártunk Köz­ponti Bizottsága, kormá­nyunk kijelölte tennivalóin­kat. A politikai életben ki­bontakoztattuk a szocialista demokráciát, az üzemi de­mokratizmust. Létrejöttekés működnek fórumaink, ame­lyek lehetőséget adnak ar­ra, hogy minden dolgozó em­ber alkotó módon vegyen részt közéletünkben. Eltökélt szándékunk, hogy szocialista iparunkban, gaz­dálkodásunkban, Az életikö­rülményeket javító szolgál­tatásokban kiaknázzuk azt a nagy, hatalmas beruházá- sókkal felérő kincset, ame­lyet az egyes emberek, kö­zösségek szorgalma, tenni- akarása, munkakészsége je­lent. (Folytatás a 2. oldalon.) C0 Ara: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXIII. évf. 48. sz. 1982. február 26., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ipari seregszemle Szegeden Újdonságok vására lesz Lázár György látogatása az ÉVM-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom