Szolnok Megyei Néplap, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-03 / 28. szám
1982. FEBRUÁR 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé képernyője előtt „Kell egy kis áramszünet” Ha nem tudnám, hogy a vasárnapi hosszúra nvúLt kényszerszünet a televízió műsorában a dühöngő természet műve volt — a Kékesadó meghibásodása miatt órákon át maradt üresen a képernyő —. még azt hinném. hogy televíziónknak, valamiféle ravasz bosszúia volt mindez; hadd érezzük, milyen is. ha egy unalmas téli vasárnap délután magunkra maradunk! Ráadásul éppen akkor, amikor egy izgalmas kémtörténet peregne a filmen. a várva várt Bogart-so- rozat talán legérdekesebb darab iát, a Casablancát láthatnánk. Bosszúia. hogy így térítsen észre bennünket. Ugyanis hányszor. de hányszor szidtuk, mondván, hogy csak nézi az ember, iopia vele az ideiét, s nem talál benne semmi iót. Mikor azonban műszaki hibából vagy más okból akar nercekre. órákról ne is beszél iünk, elmegy váratlanul a kén. rögvest elfelejtjük bosszúságainkat. s már csak azért „imádkozunk”, hogy ielenien meg végre valahára mindegy, hogy mi. csak kén legyen, készülékünk elárvult ..ernyőién”. Komolyan mondom, ha én a televíziónak lennék, bizonyos tervszerűséggel eleve beterveznék a műsorok közé efféle kényszerszüneteket; előfordulásait nem bíznám a véletlenre, a technika ördögére avagy a természet szeszélyére. Mert állítom, egv- egv lélektanilag iól kiszámított ..műsorkimaradás” csak jót tenne a néző és televízió olykor lazulni látszó kapcsolatának. Ilyenkor ugyanis óira és úira rádöbbenünk az igazságra, ami tudatunk mélyéig hatol, hogy úgv vagyunk mi már a tévével, mint az egyszeri ember a feleségével; se vele. se nélküle nem tudunk élni. De félre a tréfával, komolyabban szólva. a műsorszünet miatt ..elszalasztott” Casablanca megismétlése mindenképpen indokolt volna, már csak azért is. hogy a sorozat teljességén csorba ne essék, hiszen ez az egyik legjobb Bogart-film. Kálmán Imre-est Másfél órás parádé a képernyőn — ió és rossz értelemben. Tartalmát nézve ugyanis kettősség jellemezte a három televízió, a magvar. az osztrák és a nyugatnémet ZDF Kálmán Imre- estiét. Kiyáló énekesek vonultak fel benne Nicolai Geddával az élen. magas színvonal a muzsika megszólaltatásában. Ugyanakkor a körítés, a színpadon megépített falusi udvar. az ő~ kellékeivel, műtvúk és valódi szalma együtt, idillt sugárzó házikó népszínművek világát és hangulatát árasztó díszletek, sajnos, igen lehangoló képet nyújtottak, alaposan leszállították a látvány értékét. Már-már az lehetett az érzésünk, mintha a műsor készítői a rólunk alkotott hamis nyugati kéo hatása alatt igyekeztek volna eleget tenni a turisztikai elvárásoknak. így azután egyik szemünk sírhatott, a másik meg nevethetett. S közben elmerenghettünk azon is. hogy miként is lehetne ezt a valóban kellemes muzsikát a mai ember ízlése szerint szépen és elegánsan tálalni, mindenféle érzelmeskedés nélkül egészséges esztétikai normákkal a látványban is. nemcsak a muzsikában. Mert akármilyen fergeteges képileg egv finálé, a színes képernyőn valóban pompázott a Kálmán Imre-est farsangi kavalkádia is. de az ember ma már nehezen tudia elfogadni és megbocsátani még játékos ötletként is, mondiuk a konfettit lövöldöző díszlet- á"vút és más efféle csacska - ságot a színpadon. Mert ez is rajta volt. Ez a világnak sugárzott Kálmán-est egyébként ismételten, úira felvetette: kell az operett, ió muzsika ez. csak a ma hullámhosszán. avas ízek nélkül. Ez úgy látszik még nemcsak itthon, de másutt sem nagyon megy. Valahogy nem találják a módiát. Érettségi találkozó Lassan megszokjuk, hogy nemcsak tizenévesekről beszélünk. hanem huszonévesekről is. aztán itt vannak a mai harmincasok, a mai negyvenesek, a mai ötvenesek stb. Társadalmunkat mintha tizedenként tördelnénk nemzedékekre. Aztán sajátos problémákkal is felruházzuk őket. bár kétségtelen. egvik-másik korosztály konfliktusait tekintve is hordoz sajátos vonásokat. Az Érettségi találkozó című dokumentumfilm a negyvenéveseket vette célba. Az ötlet nem rossz, hogy egy találkozó alkalmával mutassa be őket. hisz a megtett út felmérésére gondolatban de akár szavakban is kiválóan alkalmas egv osztálytalálkozó, ahol ki-ki beszámol; mi történt vele időközben, mire vitte, vagy épp mire nem vitte. Szántó Erika hajdani osztályának tagjait szólaltatta meg. néhány osztálytársát ültette a kamerák elé. hogy vallomásra bírja őket. Nem mondom, hogy egv-egv sors. amellyel megismerkedtünk, amely felvillant előttünk, érdektelen lett volna. Egyáltalán nem, külön-külön a beszélgetések megállják a helyüket csak ami a film eredeti célia lett volna, hogy tudniillik erről a „hétköznapi nemzedékről adjon jellemző képet, azokról a negyvenesekről. akiknek már nem jutott a „fényes szellők” lendületéből. csak a mindennapi teendők apró lépcsőin lépegetve nyílott lehetőség az előrehaladásra, ezzel már adósunk maradt. Láttuk és megismertük Szántó Erika volt osztálytársait, de e nemzedék tipikus problémái rejtve maradtak. Talán nincsenek is? Ez a film ilyen kétséget is hagyott bennem. V. M. Túri kerámiák négy földrészen A mezőtúri Fazekasok Népművészeti és Háziipari Szövetkezetében elkészült az a kollekció, amelyet a tavaszi frankfurti nemzetközi kerámiakiállításra küldenek. A túri agyagművészek az utóbb; években rendszeresen részt vesznek a világ egyik nagy seregszemléjén, s ez nemcsak szakmai elismerés, hanem jó lehetőség is az üzleti kapcsolatok ki- szélesítésére. fejlesztésére. Az 1982. évi kiállításira 150, művészien formált, mázas. írókéval, illetve karcolással díszített edényt, tálat. tányért bögrét, kancsót készítettek a korábbinál gazdagabb választókban. A nagyimúltú nagykunsági fazekas népművészet termékei más földrészen is felkeltették az érdeklődést. Ezt igazolja, hogy a külkereskedelem útján az idén először Japánba, az Egyesült Államikba és Ausztráliába is eljutnak a mezőtúri agyag- .edények az ottani kiállításokra. Fotó: Csikós Ferenc Hét év alatt több mint ötvenezer beteget kezeltek kikeres vállalkozás ajarodoatológiai szakrendelő Májusban lesz hét éve, hogy a parodontológiai szakrendelőt megnyitották Szolnokon, amihez hasonló máig is kevés van az országban. A szervező munkát dr. Csordás József csoportvezető főorvos végezte. Kezdeményezésének sikerében igen kevesen bíztak, mert az ilyen betegellátást ahhoz hasonlították, mintha valaki a tengert akarná duzzasztani egy vödör vízzel. Előzőleg a budapesti és a szegedi fogászati egyetem kutatóinak közreműködésével háromezer emberre kiterjedő általános fogászati szűrővizsgálatot végeztek a szolnoki szakemberek. Kiderült, hogy a vizsgálaton résztvevőknek több mint kilencven százaléka íny-fogágybetegségben szenved. Két nézet ütközött és ütközik még ma is az ország néhány területén. Az egyik azt az elvet képviselte, hogy az íny-fogágybetegségek nagy aránya miatt külön szakorvosi hálózatot kellene létesíteni. Mivel erre eleve nincs anyagi fedezet, és főleg elég szakember nincs, nem érdemes a témával foglalkozni. Dr. Csordás más véleményen volt. Hangoztatta, hogy a körzeti fogorvosi hálózat, a parodontológiai szakrendelés és a Fogtechnikai Vállalat szoros együttműködésével figyelemreméltó eredményeket lehet elérni. A kezdeményezést támogatásra érdemesnek tartották a megyében és segítették az üzemek is, — köztük a Ti- szamenti Vegyiművek, a Vizes Csatornamű Vállalat, a BVM, az ÉPSZER Vállalat, a Tisza Cipőgyár, a Tisza Szálló. A paradontológiai szakrendelő 1,3 millió forintos költségének kétharmadát az üzemek állták. 1975. május elsején — a magyar fogászat professzori kara jelenlétében — felavatták, azóta összesen több mint. ötvenezer beteget kezeltek. A szakrendelő munkáját elősegíti, hogy száj- higénikus nővérképzés indult tavaly Budapesten. A rendelő két középkádere kiválóan végezte el a tanfolyamot. A parodontológiai rendelő (amelyet országos modellnek nyilvánítottak (megszervezéséért kifejtett munka elismeréseként a fogászati klinikák és a fogászati szekció — a megye történetében először — országos szakmai rendezvényeket tartott Szolnokon. A parodontológiai szakrendelés iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Cseppet sem látványos, hosszú és kemény munka elismerésre méltó eredménye érik be. Mindennek része van abban. hogy a parodontológiai szekció vezetőségébe választották dr. Csordás Józsefet, a napokban pedig megbízták azzal, hogy áprilisban tartson előadást az NDK paro- - dontológiai kongresszusán. A szolnoki parodontológia útja tehát egyértelműen felfelé ívelő. És mit hoz a jövő? — kérdeztük dr. Csordás Józseftől. — Az utóbbi évek azt igazolják. hogy az íny-fogágy- megbetegedések tömegével fordulnak elő. Rendelőnkbe már csak a körzeti fogorvosok kiszűrése útján, a betegség előrehaladott állapotában kerülnek a betegek. A jövőben ezért alapvetően az íny-íogágymegbetegedés megelőzésére kell fordítani a figyelmünket, gyermekkortól kezdve folyamatossá tenni a szűrést, a gondozást, a kezelést. Ehhez viszont bővítenünk kell a szakgárdát. Sajnos, ez nem könnyű, hiszen a körzeti fogászati álláshelyeket például évek óta hatvan százaléknál többre nem sikerült betölteni. A segítséget. a támogatást eddig sem nélkülöztük, ezért remélem, hogy a jövőben is részünk lesz benne. Mi mindenesetre mindent megteszünk a fejlődés érdekében. S. B. Hová tartozom? 8 Marlene Dietrich az ame- , rikai hadsereg századosaként tért vissza szülőhazáiéba. Németországba. Nagv meglepetésére nem kellett fenyegetéstől félnie. Sőt. az emberek az utcán kedvesen üdvözölték, bár hivatalosan a másik oldalon állt. Aachenben, egv nagyrészt szétbombázott városban az egyik filmszínházban látszottak. Igen hideg volt, a ház tulajdonosa megkérdezte, hozhat-e egy csésze forró teát? Kollégái óvták Marlene t. hogy ne fogadja el. hátha méreg van benne. Ö azt kérdezte az embertől: „Miért hoz nekem teát? Tudia. hogy én a másik oldalh - tartozom”. Az ember nagvot sóhaitott. „Igen tudom, — mondta — de ön a „Kék angyal” is”. És így volt ez egész Németországban. . A tábori színház befelezte a ..turnét”, és ahogy előírták nekik, visz- szatértek barakkjaikba, hofiv ie- lentsék: mindent amit parancsoltak. téliesítettek. Repültek vissza. Utoljára voltak egvütt. de máris elválasztva, mindenki magában, mint a civilek. Nem volt semmi, amin tréfálkozhattak volna, semmi, amin nevetni tudtak volna. A katonák baitársaikra gondoltak, akik nem élhették meg a nácik leteperését. A La Guardian repülőtéren tették le őket New Yorkban. A győztesek fogadtatására Marlene így emlékezik: „Senki nem volt ott. hogy segítsen nekünk. Mi hurcoltuk a csomagjainkat, tetőtől- talpig végigmértek bennünket, mindannviunknak le kellett adni minden kedves háborús emléktárgyunkat. Zsebünkben egv cent nélkül várakoztunk a taximegállóban, és nem tudtuk, hová menjünk. Nem használt, hogy azt mondtuk, egyenesen a háborúból jövünk. Dolgunk van — mondták. — menietek tovább!” Végül Marlene kihalászott egv taxisofőrt, és a legnagyobb borravalót ígérte neki. ha elviszi őket abba a szállodába, ahol mindig lakott. ha New Yorkban volt. Mivel nem volt egv dollárja sem. aláírt egv biankó csekket. Ott álltak piszkos katonazsákia- ikkal a Saint Regis Hotel elegáns halijában. A háborúnak még nem volt vége, de itt úgy tűnt, mintha nem is tudott volna senki a háborúról. A baitársak elhatározták, hogy még naplemente előtt elbúcsúznak egymástól. Marlene egyedül maradt lakosztályában. Csengett a telefon. Ügynöke figyelmeztette. hogy ne írion több csekket alá. mert fedezet nélkül maradnak.. Fürdőt vett és ágvba búit. egyszerűen csak feküdt, és várt — mire? „Elvesztettem a lábam alól a talait — írja visszaemlékezésében. — Hová tartozom? Nehéz az ilven gondolatokkal megbirkózni. A változások után — először bevándorló voltam, aztán amerikai állampolgár lettem. — ez ismét úi helyzet volt: a visszatérés Amerikába eav olvan országba, amely nem tudia. hoev saját katonái mit vittek véghez. Akkor kezdtem ellenszenvet érezni a „kényelmesen otthon ülő” amerikaiakkal szemben”. És Marlene keserves élményei szaporodtak. ..A második világháború, azt hittük akkoriban. — írja, — minden háborúskodás végét jelenti. Visszatértünk, amikor mindennek vége volt, és nem mással, csak buta megiegvzésekkel fogadtak bennünket. A férfiaknak csak nyakkendőben szabad egv étterembe belépni, az ejtőernyős vadász egyenruhájukon lévő kitüntetések ellenére is. New York Utcáin mentem, és nem tudtam elhinni, hogy mindaz, amit nekünk ígértek, hazugság volt. Nem más. mint hazugság! Találkoztunk az utcán, és összeborultunk. A legtöbb régi katonának nem volt állása. Miért éreztem magam felelősnek? Azért, mert az ardenneki kemény napokban, amikor az előadások után beszélgettünk, megígértem nekik, hogy otthon munkaalkalom vár rájuk. Ugyanazokat a reményeket adtam nekik, amelyekben én is bíztam, és meggyőztem őket — szerződésem szerint. El lehet képzelni — írja. — hogv 1945 őszén és telén nem voltam túlságosan népszerű. Minél több katona tért vissza a Csendes-óceánról. annál kevesebb lett a munka- lehetőség Kimentünk az utcára és tiltakoztunk. Magunkon kívül voltunk ! A kórházak tele voltak. Meglátogattuk a sebesülteket, hogv megnyugtassuk őket, és megígérjük nekik — mint már olvan sokszor —. hogv törődünk velük. Ugyanazok a hazugságok, ugyanaz a ..gvere táncolj velem” párbeszéd. Keserű, keserű háború utáni tapasztalatok. Akkor azt gondoltam, hogy mindenki tudia. mit ielent a bombázás, rombolás, a halál. Az Amerikai Egyesült Államok iól táplált polgárai nem tudták. Nem akarták tudni. A polgárháború óta az amerikaiak nagv-nagv többsébe nem ismerte a háborút. Csak a rádióból és az újsághírekből hallott róla. Soha nem esett bomba a felükre. ezért csináltak akkora ügyet abból, ha áramszünet volt. és a televízióadás kimaradt. Szomorú tudatlanság, de olvan kényelmes”. Mindezeket az a Marlene Diet- rich írja visszaemlékezéseiben, aki a háború alatti hősies helytállásáért a legnagyobb polgári kitüntetést. a Szabadsáaérmet. és a francia Becsület-rendet kapta. (Következik: EGY PLÁTÖI SZERELEM)
