Szolnok Megyei Néplap, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-13 / 10. szám

1982. JANUÁR 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Közel 300 megrendelővel áll kapcsolatban a Szolnoki Nyom­da Vállalat karcagi üzeme. Évente több mint 3 ezer külön­böző terméket állítanak elő. Képünkön Bődi Ferenc a PT önberakós- gépen nyomtatványokat készít ÚJRA A KONTÉNERRŐL Nagy a kínálat, kicsi a kereslet Szakszervezeteink szerepe az életszínvonal-politika alakításában Interjú Jakab Sándorral, a SZOT főtitkárhelyettesével Az életszínvonal-politika az a fontos terület, ahol ta­lán a leginkább megmutatkozik az állami és a szakszer­vezeti érdekek egysége és különbsége, az államigazgatás és a szakszervezetek által képviselt általános, illetve részérdekek összefüggése és ellentmondása. Feltehető, hogy az elkövetkezendő időszakban az életszínvonal ide­iglenes szintentartására kényszerülő, s a gazdaság inten- zifikálására törekvő gazdaságpolitika a korábbinál több problémás helyzetet eredményez. Ezért kértem interjút Jakab Sándortól, a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárhelyettesétől. olyan munkate­rület van, ahol a rövidebb munkahét általánossá válása nem min­dennapi gondok elé állítja a szervezéssel foglalkozó szak­embereket. A MÁV ilyen szempontból kétszeresen is szorongatott helyzetben van, hiszen a dolgozóknak a meg­változott munkakezdési idő­pontokra változatlanul mun­kahelyükre kell érniük, a hosszabb hétvége is újabb igényeket teremt a személy- forgalomban. Mindemellett az üzemek áruszállítási rit­musa is sok esetben változik. Az nem kérdéses, hogy minden egyes iparcikknek, terménynek továbbra is idő­ben a címzetthez kell jutnia. Ml az, amit a vasutasok megtehetnek ezért, és mi terheli a szállíttató, átvevő vállalatokat? A folyamatos üzemben dolgozó cégeknél, nincs szükség szemléletvál­tozásra, a BVM, a Vegyimű­vek, a Cukorgyár szállításai a megyeszékhelyen a meg­szokott ütemben folyhatnak továbbra is. A fennakadást az okozhatja — és a MÁV számít is ezekre a kezdeti döccenőkre —, hogy az ötna­pos munkahéttel dolgozó vállalatok szombat, vasárnap nem rakodnak. A teherkocsi­állomány nagy része így na­pokig állhat, miközben je­lentős mennyiségű áru vára­kozhat elszállításra — más vállalatoknál. A kár. amit a késlekedők okoznak, így többszörös. Kínálnak-e megoldást a MÁV szervezői? Újra csak azt, amit a reklámok alapján már a kisgyerekek is fújnak: egységrakomány és konténer. A népszerűsítő kiadványok1, a reklámszövegek szerint ez a szállítási mód gyors, olcsó, biztonságos, megbízható. Vannak a megyében „úttö­rők”, a martfűi Tisza Cipő­gyár, a Szolnoki Papírgyár élvezi a konténeres szállítás előnyeit. A kedvező fuvar­díj, a Volán bevonásával, a háztól házig szállítás, a gyor­sabb áruforgalom azonban még mindig nem volt elegen­dő a konténer elfogadtatásá­hoz. Igaz, hogy bevezetése csak kétoldalú intézkedések­kel oldható meg. Nemcsak a feladónak, a fogadónak is fel kell készülnie megfelelő terület és fogadószemélyzet kijelölésével, a rakodólapos egységrakomány kiemelésé­hez szükséges villástargonca üzemeltetésével. Az előrejelzés szerint 1985- ben a konténeres szállítóka­pacitás 2831 tonna lesz, ami kétszerese az öt évvel ko­rábbi mennyiségnek. A gyors kirakodás, amit a konténer elősegíthet, nemcsak a bel-, hanem a külkereskedelem szállításainak is alapja. A szocialista országok közös kocsipark-egyezményének értelmében a tagországok vasúti teherkocsi-állománya nem lépheti túl a meghatá­rozott mennyiséget, a beér­kező kocsik számának meg­felelő lehet a kilépők száma is. tehát, hogy rrtinél; ha­marabb felszabaduljanak a teherko­csik, amelyeket csak így le­het beállítani újra a forga­lomba. Jó szervezéssel a leg­több vállalat meg tudná ol­dani a hétközi konténerra­kodást, egységrakomány­készítést, ami aztán a pihe­nőidő. a hét vége alatt már el is juthatna rendeltetési helyére. Ily módon a szállí­tási idő 24—28 órára rövi­dülhetne, ami jelentős nye­reség szállíttatónak és szál­lítónak egyaránt. — Társadalmi rendsze­rünkben az államnak és a szakszervezeteknek lényegé­ben azonosak az érdekei. Mi­ként mutatkozik meg ez az érdekazonosság az életszín- vonal-politika alakításában, különös tekintettel arra, hogy az élet- és munkakörülmé­nyeknek a gazdaság 'teljesí­tőképességével arányosaknak kell lenniök? — Az állam és a szakszer­vezet kétségtelenül létező és alapvető érdekazonossága mellett társadalmi mechaniz­musunk munkamegosztásá­ban jól körülhatárolt, és érzékelhetően különböző sze­repet, funkciót töltenek be. Nagyon leegyszerűsítve a dolgokat, az állam — ponto­sabban az államigazgatás vagy gazdaságirányítás — a társadalom, a gazdaság egé­sze átfogó folyamatainak irányításáért, az össztársa­dalmi, összgazdasági érdekek érvényesüléséért felelős. A szakszervezeteknek arra kell törekedniük, hogy az átfogó érdek és a legkülönbözőbb részérdekek kellő összhang­ban érvényesüljenek, a jo­gosnak ítélt részérdekek ki­fejezésre jussanak. A feltett kérdés logikájával egyetért­ve rendező elvként fogadha­tó el, hogy az életszínvonal, az élet- és munkakörülmé­nyek csak a gazdaság telje­sítőképességével arányosan alakíthatók. Nem lehet gaz­dasági-társadalmi következ­mények nélkül tartósan el­térni — mégpedig egyik irányba sem — ettől az alap­vető arányossági követel­ménytől. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy rövid távon az élet- és munkakörülmények alakítása terén is rendelkezünk bizo­nyos döntési szabadsággal, amellyel — a társadalmi fo­lyamatok alakulását figye­lembe véve — adott esetben élnünk is kell. Amikor a gazdaság teljesítőképessége — az ismert külső és belső okok miatt — elmarad a fej­lődés során kialakult társa­dalmi igényektől, gyakoribbá válhatnak a különböző ér­dekütközések és előtérbe ke­rül a rangsorolás követelmé­nye. A szakszervezetek úgy gondolják, hogy — bizonyos konfliktusokat, i feszültségeket vállalva, azok következmé­nyeinek elhárítására felké­szülve — a társadalomban el kell kerülni az érdekellenté­tek gyakori kiéleződését, és szükség esetén konkrét in­tézkedésekkel, az ezeket meg­alapozó tartalékokkal kell mozgásteret teremteni a rész­érdekeknek a társadalmi ér­dekbe való integrálódásához. Végül is az állam és a szak­szervezetek által képviselt érdekek azonossága a gazda­ságpolitikának abban a sar­kalatos célkitűzésében való­sul meg, amely szerint a élet- színvonal, az élet- és mun­kakörülmények területén meg kell őrizni az eddig elért szintet. Sőt, a szakszerveze­tek érdekvédelmi, érdekkép­viseleti munkájának szerves része a termelést, gazdálko­dást segítő munka hatéko­nyabbá tétele annak érdeké­ben, hogy gazdaságpolitikai feladataink megvalósításához való aktív hozzájárulásunk­kal forrást teremtsünk élet­színvonal-politikánk céljai­nak megalapozásához. — Az extenzív gazdaság- fejlesztési korszakot köve­tően egyfelől mind nagyobb önállóságot kaptak a vállala­tok, másfelöl — éppen ezért — növelni kellett a szakszer­vezetek érdekvédelmi és ér­dekképviseleti szerepét, ide­értve a dolgozók életszínvo­naláról való gondoskodást is. A megváltozott helyzethez igazított és bővített szakszer­vezeti jogok milyen új voná­sokkal gazdagították a szak- szervezeti munkát? — A kérdés rendkívül fon­tos alapvető tendenciákra utal, a világos válasz érdeké­ben azonban — úgy vélem — egy másik összefüggésből cél­szerű kiindulni. Nevezetesen abból, hogy a szocialista de­mokrácia kiszélesítése és el­mélyítése társadalmunkban az elmúlt 25 év következete­sen érvényesülő tendenciája. Ez magában hordoz ésszerű­ségi elveket (a gazdaságirá­nyítás reformja, a vállalati ónállóság és érdekeltség nö­velése, stb.), valamint mély társadalmi-politikai törekvé­seket, olyanokat, mint a dol­gozók tulajdonosi tudatának fokozása, a szocialista érté­kek érvényesítése, és így to­vább ... E fő folyamat hatá­rozta meg a szakszervezeti jogosultságok fejlődését, az üzemi demokrácia kibonta­kozását. A döntési ék bele­szólási jogok ésszerű decent­ralizálásában a szakszerveze­tek mindenkor érdekeltek voltak és lesznek. A demok­ratizmusnak a mind közvet­lenebb formák irányába való fejlesztését alapvető politi­kai kérdésnek tartjuk. A szakszervezeti jogok bővülé­sének legfontosabb jellegze­tessége az alapszervezeti munka: a bizalmi intézmé­nyének középpontba állítása. Ennek megfelelően a bizalmi egyénileg, az őt megválasztó kollektíva érdekeinek kép­viseletére széles körű, konk­rét oeleszólási jogot kapott az élet- és munkakörülmé­nyeket érintő döntésekbe. A bizalmiak pedig — mint tes­tület — a vállalat, tröszt egészét érintő kérdésekben részesei a döntéseknek. Mind­ez természetszerűleg az ipar­ági-ágazati és területi szer­vek és a SZOT munkáját is gazdagította, pontosabban új módok, gyakorlatok érvénye­sítésére késztette és készteti. Előtérbe kerül munkánkban az irányító, szemléletformáló jelleg, a hosszabb távú, stra­tégiai kérdések megfelelő ke­zelése, a gazdaságpolitikai döntések következetesebb be­folyásolása. A hosszú távú társadalmi tervezés megvaló­sítása, és az abban való ak­tív szakszervezeti közremű­ködés — a bizalmi szerepé­nek kiemelése mellett — a szakszervezeti munkát gaz­dagító másik legfontosabb­nak ítélt tényező. — Milyen érdekvédelmi és. érdekképviseleti szerep há­rul a szakszervezetekre a szocialista építés megújításá­nak mintegy három éve tartó folyamatában, milyen szere­pet töltenek be a bérből és fizetésből élőket érintő hatá­sok, következmények előze­tes számbavételénél, mit te­hetnek és mit tesznek az esetleges feszültségek idejé­ben való feloldása érdeké­ben? — A szocialista építés megújulását célzó, de bizo­nyos gazdasági kényszerből Is adódó gazdaságpolitikai törekvéseket a szakszerveze­tek is támogatták és támo­gatják; nem láttunk más al­ternatívát, mint az egyensúly helyreállítását és az azt szol­gáló gazdasági hatékonyság javítását középpontba állító gazdaságpolitikát. Az élet- színvonal; „megőrzését!”, a fogyasztás „szintentartását”, a termelés „stagnálását”, a beruházás „visszafogását” és az ezekhez kapcsolódó gazda­ságirányítási lépéseket a szakszervezetek. sem tartják hosszú távon is érvényes stratégiai céloknak. Ugyan­akkor nem térhetnek ki — és nem is akarnak kitérni — a mindezekkel járó politikai felelősség elől sem. Mindezek ellenére bizonyos döntési szabadság maradt, és ' nem minden esetben fogadható el, hogy adott kérdés megol­dására csak egyetlen — kény­szerű — lehetőség van. Min­denesetre az ilyen „döntési helyzetek” várhatóan gyako­ribbá válnak, sőt nem ritkán olyan esetek is lehetnek, amikor valamiért valamiről le kell mondanunk. Éppen ezért nagy jelentőséget tu­lajdonítunk a szükségessé vá­ló intézkedések kihatásai elő­zetes, tüzetes vizsgálatának. Rendező elvként szeretnénk érvényesíteni, hogy csak olyan intézkedéseket támo­gassunk, amelyek gazdasági hatásai érzékelhetően meg­haladják az általuk kiváltott társadalmi feszültség mérté­két. Lehetőleg el kell kerül­ni az indokolatlanul irritáló részintézkedéseket, és bizto­sítanunk kell, hogy indoko­latlanul egyetlen kollektíva, egyetlen dolgozó jogos érde­kei se szenvedjenek csorbát. Kicsit konkrétabban: el sze­retnénk kerülni, hogy élet- színvonalat, reálbért, fogyasz­tást érintő „megszorító” in­tézkedések többszörösen és tartósan azonos rétegeket érintsenek. Nagy figyelmet kívánunk fordítani a több­szörösen hátrányos helyze­tűek. az alacsony jövedelmű­ek problémáira. Ügy véljük, hoav társadalmunknak a kö­zeljövőben is kell hogy ere­je legyen egyes rétegek hely­zetének viszonylagos és való­ságos javítására. Fontosnak tartjuk, hogy őszinte, egyér­telmű tájékoztatást kapjon mindenki a társadalom, a gazdaság problémáiról; ne­hézségeinkről, sikereinkről. Szükséges, hogy gazdasági fejlődésünk kedvezőtlen kül­ső feltételeit figyelembe vé­ve minden egyes dolgozó érezze, hogy szocialista épí­tőmunkánk eddig eredmé­nyeinek, értékeinek megőr­zése — így az ellátás, fog­lalkoztatás, jövedelembizton­ság stb. megtartása és erő­sítése — korántsem lebecsü­lendő cél. — Bővülnek-e, s ha igen, milyen. módon bővülnek a szakszervezeti teendők a kis­vállalkozások gyarapodásá­val, különös tekintettel a kis­vállalkozásoknál foglalkozta­tottak élet- és munkakörül­ményeire, valamint arra, hogy a vállalkozók jövedel­me a vállalkozás társadalmi hasznosságával és munká­jukkal arányos legyen. — A gazdasági szerkezet átalakítása, alkalmazkodó­képességünk fokozása számos gazdaságirányítási intézke­dés alapja. Ezek között egyik igen érdekes, a társadalmat élénken foglalkoztató kérdés­kör a kisvállalkozások ki­bontakoztatása címszó mö­gött levő intézkedéssorozat. A szakszervezetek egyetérte­nek a gazdaságirányításnak a vállalkozó kedv élénkítését célzó törekvéseivel. Ezek mögött egyesek a szocialista termelési viszonyok háttér­be szorítását látják. Ez téves nézet, hiszen a szóban forgó intézkedések éppen a szocia­lista tervgazdálkodásban rej­lő előnyök kihasználását, a szocialista építés intenzív szakaszának kibontakoztatá­sát szolgálják. A kisvállalko­zások többsége a szocialista szektoron belül (kisvállalat, kisszövetkezet, szakcsoport), illetve azzal szoros kapcso­latban (vállalati munkakö­zösség. szerződéses üzem) fog létezni. Ebből következik, hogy a szakszervezeti fel­adatok átcsoportosulnak, ..átstrukturálódnak”, de nem változnak meg lényegesen. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a kisvállalkozásoknál dolgozók szakszervezeti ho­vatartozására, az érdekvéde­lem hatásos megvalósításá­nak szervezeti biztosítására megfelelő megoldásokat ta­láljunk. A rendező elv, hogy az itt dolgozó munkaválla^ lók érdekei kellően kifeje­zésre jussanak, élet- és mun­kakörülményeik megfelelő színvonalon alakuljanak, s hogy az érdekképviselet, ér­dekvédelem szempontjából ez a réteg az egyéb kollektí­vákhoz hasonló helyzetbe ke­rüljön. Nagyon fontos fel­adatnak tekintjük, hogy a bevezetést követően figye­lemmel kísérjük a jövedelmi arányok alakulását, hogy a többletmunkával megalapo­zott többletkeresetek létét jogosnak és helyénvalónak kezeljék mindenütt. Ugyan­akkor azt sem hagyhatjuk fi­gyelmen kívül, hogy a mun­kával alá nem támasztott ki­ugró jövedelmek ne szaporít­sák a feszültségek számát. Ügy véljük, hogy az új szer­vezeti formák egyfelől tár­sadalmi-gazdasági igények kielégítését szolgálják, más­felől a dolgozók részére ma­gasabb teljesítményeknek megfelelő többletkereseti le­hetőségeket teremtenek. Tö­rekszünk arra, hogy a kis­vállalkozások elterjedése a gazdasági verseny megterem­tését is szolgálja belső pia­cunkon, ami az ellátottság javítása mellett a jövedelmi arányok stabilitását is biz­tosítja. Ezért az indokolatlan monopolhelyzetek megszün­tetését mi is szorgalmazzuk.. Aczél Gábor F. E. A téli munkák kezdetéig — előreláthatóan február közepén kezdenek hozzá a 200 hek­tárnyi termő és új telepítésű gyümölcsösben a fák metszéséhez — a Zöldértnek „kölcsö­nözte” kertészeit a tiszaburai Lenin Tsz. A szövetkezet központi majorjában a húsz­huszonöt asszony és lány naponta másfél-két tonna hagymát tisztít meg bérmunkában, amit a Zöldért a békéscsabai Konzervgyárba szállít tovább feldolgozásra ló néhány ] Fontos

Next

/
Oldalképek
Tartalom