Szolnok Megyei Néplap, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-06 / 4. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. JANUÁR 6. 1982. JANUÁR 6., SZERDA BOLDIZSÁR NAPJA A Nap kél: 7.32 —, nyugszik: 16.08 órakor. A Hold kél: 13.25 —, nyugszik: 3.15 órakor. Megerősödik a szét VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: átmenetileg keve­sebb, majd ismét egyre több vonuló felhőzet, többfelé eső, záporeső, az időszak vége felé hózáporok megélén­külő, majd megerősödő, legtöbb helyen viharos lökések­kel kísért nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 5 és 10 fok között. Veres Péter Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1897. január 6-án született Balmaz­újvárosban, és 73 éves korá­ban, 1970 áprilisában hunyt el Budapesten Veres Péter Kos- suth-díjas iró, publicista, poli­tikus. Nagyszülei pásztorok és ura­dalmi cselédek voltak; nyolc­éves koráig anyjával és fnosto- haapjával a Hortobágy folyó partján, egy Vókonya nevű ta­nyán élt. Négy évet járhatott csak iskolába Balmazújváro­son; 1909-től már dolgoznia kellett, s volt cseléd, kisboj- tár, napszámos, alkalmi mező- gazdasági munkás, részesarató, vasúti pályamunkás. Korán be­kapcsolódott az alföldi agrár- szocialista mozgalmakba. A Ta­nácsköztársaság idején a bal­mazújvárosi földosztó bizottság, a munkástanács és a községi direktórium tagja volt. A Horthy-rendszer idején a Ma­gyarországi Földmunkások Or­szágos Szövetségében tevékeny­kedett, s részt vett a szociál­demokrata párt balmazújvárosi szervezetének alapításában. A parasztsággal, s a földkérdés­sel foglalkozó írásai 1930-tól je­lentek meg rendszeresen a bal­oldali haladó lapokban. A Nemzeti Parasztpárt egyik szervezője, a felszabadulás után elnöke volt, aki a párt centris­ta csoportjához tartozott, s tá­mogatta a Baloldali Blokkban az együttműködést a kommu­nistákkal. Fontos közéleti funk­ciókat töltött be; nagyhatású írói, publicisztikai tevékenysége is a felszabadulás után terebélye­sedett ki. Szilveszterkor nyílt Túrkevén a Rákóczi kisvendégló Szilveszterkor már a Rá­kóczi kisvendéglőben is ün­nepelhettek a túrkeveiek, hiszen az áfész december utolsó napján nyitotta meg új üzletét. A 276 négyzet- méter alapterületű kisven­déglőben több mint száz vendéget tudnak egyszerre, kulturált körülmények kö­zött kiszolgálni. A kisvendéglőt az áfész saját kivitelezésében, sok társadalmi munkával alakí­tották ki. A szövetkezet azt tervezi, hogy hamarosan bevezeti az előfizetéses ét­kezést, amely elsősorban a környéken lakó idős embe­reknek kedvez majd. A Szolnok megyei Lap­kiadó Vállalat takarító­nőt keres reggeli-esti el­foglaltsággal. Érdeklődni; Szolnok, Kossuth tér, I. sz. Irodaház, I. emelet 8. Gyermekgyilkosság Gyermek ellen az utóbbi években elkövetett egyik leg­kegyetlenebb bűntettre derí­tett fényt példás gyorsaság­gal a Pest megyei Rendőr- főkapitányság Susán Károly r. alezredes vezette életvédel­mi alosztálya. Elfogták Ceg­léden a súlyos bűntettel gya­núsított, többszörösen bünte­tett előéletű, foglalkozás nél­küli Nyíri Mihályt. Bállá Mihályné ceglédi la­kos, a MÁV dolgozója de­cember 28-án este fél 8 kö­rül ért haza munkájából. A családi ház ajtaján benyitva feltűnt neki, hogy nem ég a villany az épületben, de a sö­tétben is kirajzolódott előt­te; otthonában idegen járt, feldúlta a fiókokat, feldön­tötte a bútorokat. A meg­riadt asszony akkor még azt hitte, hogy kisfia — korábbi megbeszélésük szerint — a nagymamánál tölti az estét, s ezért rögtön a rendőrségre rohant. Az azonnal kiszálló rend­őrök alaposan szétnéztek az épületben, és ekkor derült ki, hogy nemcsak betörtek a házba, hanem tűz is pusztí­tott. Az anya szobájában pe­dig az ágyban, takaró alatt léitek rá a> súlyosan meg­égett, eszméletlen kisfiúra. A szobában rábukkantak egy füzetre, amelyre a kisfiú rá­írta Nyíri nevét. Az 1981 júliusában négyévi börtön- büntetés után szabadult Nyí­ri Mihálynak december 23-án kellett volna megkezdenie újabb, egyéves, börtönben letöltendő szabadságveszté­sét, amelyet lopásért szabtak ki rá. Nyírinek azonban esze ágában sem volt börtönbe vonulni, s december 29-én, a déli órákban Cegléd egyik utcáján fogták el. Megtalál­ták nála azt a kulcsot, ame­lyet Bállá Mihályné a kis­fiának adott, hogy zárja be az ajtókat, ha elmegy a nagymamához; és Balláék la­kásából származó több hasz­nálati tárgy is előkerült. Több napos makacs hallgatás után, a terhelő bizonyítékok súlya alatt megoldódott Nyí­ri nyelve. Beismerő vallomá­sából kiderült; korábbról is­merte a családot, s megtud­ta, hogy az egy ház eladásá­val nem kevés pénzhez ju­tott. Eat akarta megszerezni, amikor december 28-án reg­gel becsöngetett a házba. Miután senki nem nyitott aj­tót, átmászott a kerítésein, s az előszotoaajtót nyitva lelte. A szobába benyitva szembe­találta magát Attilával. A fiú nem hitte el Nyíri mesé­jét, hogy a nővére küldte el egy magnókazettáért. Az emberi mivoltából ki­vetkezett férfi leütötte a gyereket, s a berendezést fel­forgatva kutatni kezdett, de csak 45 forint készpénzt ta­lált, majd ismét elnémítot­ta az eszméletre tért kisfiút. A nyomozás eddigi megál­lapítása szerint Nyíri meg­gyújtotta a felborított olaj­kályhából kiömlött gázolajat, s ez okozta a tüzet. Hogy biz­tos legyen a dolgában, s tette nyomait eltüntesse, még rá is öntött a gázolajra. Az el­vetemült bűnöző az eszmé­letlen gyereket a lángoló szo­bában hagyva eltávozott a helyszínről. Reggel 9 óra után nem sokkal, — miként tanúk vallották — már egy kocsmában látták sörözni, s nála volt a Balláék lakásából eltulajdonított magnó. A kisfiú, amint eszméletre tért, megpróbálta elfojtani a tüzet, a lakásból azonban félt kimenni, a súlyos égési se­bek miatt erre egyébként ereje sem maradt, ezért is húzódott be édesanyja ágyá­ba ahol is a történtek után több mint 11 órával találtak rá A kórházban az orvosok mindent megtettek érte; há­romszor hozták vissza a kli­nikai halál állapotából1, de emberfeletti erőfeszítéseik el­lenére Bállá Attila december 30-án belehalt az égési sérü­léseibe. A borzalmas gyer­mekgyilkosság körülményei­nek vizsgálata még tart. No, azért olyan igazán vérfagyasztó merészség nem kell ah­hoz, hogy a képünkön látható leányzó a jól megtermett kro­kodil félelmetesen kitárt szájába hajoljon. A fenevad ugyanis csupán egy gyermekjátszótér szőkőkútja a Fülöp-szigetek fő­városában. A manilai parkrendező szakértőknek úgy látszik egyik céljuk az volt, hogy a kicsik így ismerkedjenek meg a vadállatokkal, mert ezen a játszótéren nem kevesebb mint húsz ilyen tervezésű kutat helyeztek el, koztuk a föld- történeti őskor rég kihalt szörnyetegeit is A mezőgazdaságnak Mit üzen a meteorológia? Hazáinkban szokatlanul enyhe időjárás köszöntötte az úi esztendőt. Az elmúlt héten a nappali legmagasabb hőmérséklet plusz 5. plusz 10 fok között volt. sőt ja­nuár 1-íátn. néhánv helven elérte a 15 fokot is. A hajna­li minimumok általában 0. és plusz 7 fok között voltak. Az elmúlt hét folyamán az ország egész területén esett az eső. a lehullott csapadék mennyisége általában csak 5—10 mm között alakult. A bő esőzések és a hóolvadás következtében a tatai víz- szinfie jelentősen megemel­kedett. Több gazdaságban be­vezették a szükséges óvintéz­kedéseket. A földekről elve­zetik a talajvizet. A hét közepétől erőteljes lehűlés várható. Á nappali legmagasabb hőmérséklet 0 és —5 fok között, a hainali minimum hőmérséklet pe­dig —5 és —10 fok között várható. Az időszak eleién havaseső később kisebb hó- zánorok kialakulhatnak. A hét végén hideg párás, kö­dő«? idő lesz. A iövő hét ele­ién elsősorban a Dunántúlon alakulhat ki havazás. Talajnedvesség % Megye 0—50 50—100 centiméter Pest 90—100 80—90 Nógrád 90—100 80—90 Heves 90—100 80—90 Szabolcs-Sz. 90—100 80—90 Borsod-A-Z. 90—100 80—90 Szolnok 90—100 80—90 Hajdú-B. 90—100 80—90 Bács-Kiskun 90—100 80—90 Csongrád 90—100 80—90 Békés 90—100 80—90 Postagalambok vitték a kábítószert Ornitológusok segítségére volt szüksége a jugoszláv rendőrségnek, hogy leleplez­zen egy öttagú kábítószer- csempész-bandát. A csempé­szek postagalambokkal szál­lították az árut Törökország- ból és Libanonból. Az öt ga- lambász-csempészt letartóz­tatták. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Vlrágh Iván Szerkesztőség és a kiadd; 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Te­lefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesí­tő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető; Gombkötő Béla INDEX: 25-069 HU ISSN; 0133 0736 Gépkocsisorszámok Trabant Hycomat Lim. (Budapest) 11 844 Trabant Lim. (Budapest) 6 573 Trabant Lim. (Debrecen) 3 219 Trabant Lim. (Győr) 5 353 Trabant Lim. Special (Budapest) 6 703 Trabant Lim. Special (Győr) 6 033 Trabant Lim. Special (Debrecen) 3 273 Trabant Combi (Győr) 2 833 Trabant Combi (Budapest) 2 976 Wartburg Lim. (Budapest) 6 637 Wartburg Lim. (Győr) 3 418 Wartburg de Luxe (Budapest) 7 239 Wartburg de Luxe (Győr) 3 645 WartDurg de Luxe tolót. (Budapest) 1207 Wartburg Lim. tolótetős (Budapest) 966 Wartburg Tourist (Budapest) 2 244 Wartburg Tourist (Győr) 1 591 Skoda 105 (Budapest) 4 995 Skoda 105 (Győr) 4 140 Skoda 105 (Debrecen) 3 876 Skoda 120 (Budapest) 5 907 Skoda 120 (Győr) 4 221 Skoda 120 (Debrecen) 3 426 Lada 1200 (Budapest) 13 653 Lada 1200 (Debrecen) 9 441 Lada 1200 (Győr) 1 584 Lada 1300 (Budapest) 6 486 Lada 1300 (Debrecen) 4 660 Lada 1J00 (Győr) 1 252 Lada 1500 (Budapest) 6 887 Lada 1500 (Debrecen) 5 406 Lada 1500 (Győr) 1 874 Lada Combi (Budapest) 3 891 Lada Combi (Debrecen) 1 552 Lada 1600 (Budapest) 2 603 Lada 1600 (Debrecen) 1 552 Moszkvics (Budapest) 11 296 Polski Fiat 126 (Budapest) 11 487 Polski Fiat 126 (Győr) 3 705 Polski Fiat 126 (Debrecen) 1042 Polski Fiat 1500 (Budapest) 2 536 Dácia (Budapest) 4 865 Dácia (Debrecen) 4 233 Zaporozsec (Budapest) 32 974 A komolyzenéről Előadássorozat kezdődik Jó hír a komolyzene ked­velőinek! Szolnokon a cso­móponti művelődési ház­ban előadássorozatot szer­veznek az idén, amelynek témája a komolyzene tör­ténete. Az összejöveteleket havonta egyszer tartják majd Vájná Katalin zene- pedagógus vezetésével. A sorozat szervezésével az a cél, hogy az érdeklői dók zenei alapismereteket szerezzenek, értőbb füllel hallgassák a zenét. A mű­velődési ház tervei között szerepel, hogy néhány hó­nap múlva komolyzenei klubot hoz létre, amelynek tagjai az előadássorozat hallgatóságából kerülnek ki. Az érdeklődők még je­lentkezhetnek. Növényvédelmi előrejelzés A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai központiéinak tá­jékoztató ia: a gyümölcsfá­kon nagyüzemekben és kis­kertekben ás már 3—4 év óta azelőtt kevéssé ismert kártevők, a ievélatonózó mo­lyok kártételét lehet megfi­gyelni. Ezek apró lepkék, amelyek kis hernyói a leve­lek belsejében, a felső és az alsó bőrszövet 'között készí­tenek kaicskairiinsás i árato­kat. megzavarják a levél működését, és sokszor leg­nagyobb túszén erősebb volt az aknázó molvok fellépése, a levelek átlaeos fertőzöttsé- ge a legtöbb termőtáion meg­haladta a 20 százalékot. Ed­dig főleg háromféle aknázó moly volt tömeges, de ta­valy egv negyedik is nagy mértékben elszaporodott. Az elmúlt évi tapasztalatok bir­tokában úgy láttuk, hogy az idén tovább folytatódik az aknázó molvok mennyiségé­nek növekedése. Tömegsza­porodásukat ugyan mindie követi természetes ellensé­gük elszaporodása, ez azon­ban lassú folyamat s így több év is eltelik amíg mér­sékelni tudiák a molvok szá­mát. Csaknem 100 ezer dollár a Mary Rose kiemelésére Armand Hammer neves amerikai közéleti személyi­ség. nagyiparos, 96 ezer dol­lárt adományozott a „Mary Rose” nevű XVI. századbeli hadihajó kiemelésére. A „Mary Rose” VIII. Henrik angol királynak volt a zász­lóshajója, s 600 emberrel a fedélzetén 1545-ben süllyedt el Anglia déli partjainál, a franciákkal vívott tengeri csatában. A „Mary Rose”-ról a búvárok eddig mintegy 10 ezer becses tárgyat hoztak a felszínre. Portsmouthban a hajó kiemelésére alapítványt hoztak létre; ezt gyarapította most ajándékával Hammer. Találkozás Nagy Attila estje Szolnokon A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Találkozá­sok címmel indított pódium­sorozatának péntek esti ven­dége Nagy Attila Kazinczy- és Jászai-díjas színművész lesz. önálló műsorát a XX. század költőinek alkotásaiból válogatta, Élni az embernek kevés címmel. Az előadás este hét órakor kezdődik az intézmény szín­háztermében. A zenés iro­dalmi est közreműködője Hernádi Ákos zongoramű­vész. ■ ÜJ KOT Kunszentmárton- ban. A Szolnok megyei Víz- és Csatornaművek Vállalat kunszentmártoni üzemének dolgozói bekötötték a nagy­községben a III. sz. kutat, amelynek teljesítménye per­cenként 800 liter ivóvíz. 0 PSZICHOLÓGIAI elő­adás-sorozatot indítanak ne­velők résziére Törökszemt- miklóson a művelődési köz­pontban. Az első előadást holnap délután öt órai kez­dettel tartják, címe: A ser­dülőkor szociálpszichológiá­ja, előadó dr. Buda Béla. ■ ÉVRŐL ÉVRE nő a dol­gozók újítási kedve a mart­fűi Tisza Cipőgyárban. Ezt mutatja az is, hogy az el­múlt esztendőben 16 millió forint megtakarítást hoztak — hetven százalékkal töb­bet, mint 1980-ban — a kü­lönböző újítások, ésszerűsí­tések. 0 JÁSZALSÓSZENTGYÖR- GYÖN az elmúlt tervidőszak­ban több mint 27 millió fo­rint értékű munkát végeztek a község lakói. A VI. ötéves tervben a tanács 30 millió 490 ezer forint értékű tár­sadalmi munkát tervezett. ■ A TŰRKEVEI Vörös Csil­lag Termelőszövetkezetben ’78 óta harminc fiatal kért és kapott, összesen 660 ezer forint kölcsönt lakásépítéshez, és kedvezményes fuvart is biztosítanak az építkezőknek. 0 KÖZÖS fogyasztói irodát hozott létre a Tiszántúli Áramszolgáltató és a Tiszán­túli Gázszolgáltató Vállalat Debrecenben. Az iroda kor­szerű körülmények között teszi lehetővé a villanyszám­lák kiegyenlítését, a számlák he’yesbítését, s ott intézhetik ezután, a megyeszékhely la­kói a névátírásokat, a hiba­bejelentéseket is. ■ A KÖZÉPTISZAVIDÉKI Vízügyi Igazgatóság tájékoz­tatása szerint a Tisza vízál­lása tegnap Tiszafürednél 632 centiméter (áradó), Szol­noknál 732 centiméter (ára­dó) volt. A víz hőmérséklete 1,8 C-fok. — En vagyok az új kertész, asszonyom...

Next

/
Oldalképek
Tartalom