Szolnok Megyei Néplap, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
10 Nyugdíjasok fóruma 1982. JANUÁR 16, 1982 Köszöntő illenék, sok szíves szó. Az év első Nyugdíjasok fórumába különösen, hiszen ezt a most kezdődő esztendőt az időskorúak évének nyilvánította az Egyesült Nemzetek Szervezete. A köszöntő helyett mi néhány olyan nyugdíjast mutatunk be az év első fórumában, akik kiegyensúlyozottan élnek, magányosan vagy szerető családi körben. S inkább a fiatal olvasóknak szánjuk javaslatunkat : cselekvőén vállalják ezt az esztendőt. Mindenkinek van idős hozzátartozója — s mindenki megöregszik egyszer! A BÉKE BOLDOGSÁG — Az öregedés nem jeleni szellemi eltunyulást. Nekem a nyugdíjazás se okozott törést az életemben ... Karácsonykor betöltöttem a hatvanat, de az öt év alatt soha nem unatkoztam. Hetenként egyszer-kétszer bejárok még az iskolámba. Beszélgetek a volt kollégákkal, segítek a könyvtáros kartársnőmnek, s közben azokkal a gyerekekkel is megismerkedem, akiket már nem tanítottam ... Részt veszek a nyugdíjas pedagógusok klubjának életében. Olykor előadásokat tartok a karcagi népi hagyományokról, néha felutazunk Pestre színházba, itthon is eljárunk hangversenyekre, s ha úgy adódik, Debrecenbe is elmegyünk... Kedvenc időtöltésem a kertészkedés, felüdülés a szellemi munka után ... Annuska néni — Demjén Lajosné Püspökladányban kezdte pedagógus pályáját, ahol úgyszólván minden iskolatípust végigpróbált a polgáritól az óvónőképzőig. Amikor 1968-ban férjével hazajött Karcagra, idős szülei támaszául, általános iskolában tudták fogadni. Amikor 32 évi szolgálat után nyugdíjba ment, lett volna még energiája tanítani, ám úgy gondolta, hogy jobban megmarad az ember alkotóereje, ha nem őrlődik fel a mindennapi apró- cseprő gondokban. Valóban tartalmas és termékeny nyugdíjaséveket tudhat a háta mögött. Magyart és történelmet tanított, de nyelveket is beszél. Németül olvasgat, saját gyönyörűségére behatóan foglalkozik a szlovák és a jugoszláv, valamint a romániai magyar nyelvű irodalommal, a szívéhez oly közel álló nemzetközi nyelvvel, az eszperantóval szerzett brazil, japán és más nemzetekhez tartozó barátokkal tartja a kapcsolatot. Időnként tanulmányokat ír, pályázatokon vesz részt, nem is sikertelenül. Legutóbb az Országos Béketanács és más szervek által meghirdetett pályázatra küldött tanulmányával harmadik díjat nyert. — Hivatalos értesítést még nem kaptam, a Népszabadságból szereztem tudomást róla. A békére nevelés volt a téma, erre az Eszperantó Szövetség hívta fel a figyelmemet. Kosztolányitól idézett mottóval indítottam: „Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni?” Úgy vélem, ha az emberek beszélgetni tudnának egymással, rengeteg probléma fel se merülne. Az eszperantó nyelv méltó arra, hogy összekösse a kül. íböző nemzetiségű embereket, s ezt is felhasználtam munkámban. A gyerekek között rájöttem, hogy a béke fogalmán úgyszólván csak a fegyverek elnémulását értik. Nem is gondolják, hogy a nyugtalan, békétlen élettel szemben a jól végzett munka öröme is a béke. A díjnyertes dolgozat írója annak idején a karcagi fiúgimnáziumban érettségizett, osztálytársai nagy része odamaradt a fronton. Nem szeretné, ha tanítványaira is ez a sors várna. Ez is ott bújkál a sorok között, meg az, hogy írójuk kiegyensúlyozott ember, mert ég, hatvan évesen is lelkesedik, és hisz abban: a béke boldogság! — rónai — „Anyánk” nyugdíjas lett Jó tíz évvel ezelőtt egy Tisza cipőgyári fiatalembernek vitája támadt a művezetőjével. A szakszervezeti bizottságon, ahol mindkettőjüket meghallgatták, mondta, mondta a magáét, s a művezetőjét akkor is, indulatosan, mérgesen csak „Anyánk” néven titulálta. A művezető ugyanis nő volt, Libor Pál- nlí1. — aki nemcsak a szakma kiváló értője volt. hanem — mint utóbb kinyomoztam — Anyánk néven ismerték és szerették, esetenként szidták — a sportcipőműhelyben. Keménysége tekintélyt parancsolt — de számtalanszor bebizonyosodott. hogy emberségesebb embert keveset ismertem nála. Mindezt most idézem neki. martfűi, szép emeletes lakóházában^ ahol az első nyugdíjas hónapját kezdte. Eljárt az idő, kitelt a szolgálat. — Summáslányként kezdtem valaha, s most. 33 évi gyári munkásélet után, válom az első nyugdíjat. Lesz tán 3 és fél ezer körül. Nem panaszkodom, pedig 1959 óta mindig műveze'.ő voltam, kilencven. száz ember munkáját irányítottam. Tudja, bármennyire érzem is a fáradtságot. hogy ideje volt elköszönni, azért a gyár hiányzik. Nem tudom megmondani, miért szerettem, de nekem a gyár volt a mindenem. Amikor nyitom a kapuajtót, indulok boltba, ide-oda, legszívesebben hazamennék — hazulról. Érti, a gyárba! Pedig ráférne a pihenés. Aki a művezetők életét kicsit is ismeri, tudja; nehéz kenyér az. Csakhogy mindig erős asszony volt. Most is családi gyász gyötörte meg, dehát a beteg édesanyját ápolónak akkor is borzasztó a ha'ál, ha tudja, ez az élet rendje. És van mit tennie ezután is. A férje, — aki szintén művezetőként ette meg kenyere javát a gyárban — évek óta beteg, segítségre. megértésre nagy szüksége van. Tudja. kötelesség^ volt, van, lesz. Nem fél tőle. Csak ezek az első hetek, hónapok telnének egy kicsit gyorsabban. — Tudja, aki a műhelyemben dolgozott, úgy ismertem, mint szülő a gyerekét Nekem elmondtak mindent, még akkor is, ha hibás munkát nem tűrtem, selejtet gyártót úgy leszidtam, ahogy egy anya a rossz gyerekét. Mégis érezték, hogy szeretem őket, s a sok kitüntetésem lehet bizonyíték a jó munkámra, de én hiszem, az emberségemre is. Tavaly a Munka érdemrend bronz fokozatát kaptam, most hogy elbúcsúztattak még egv gyári kiváló kitüntetést. El ne felejtsem, van Kiváló Művezető kitüntetésem is. Azt hiszem, sokáig hiányozni fog a gyárban. Talán legalább annyira, mint neki a Tisza Cipőgyár, a sok régi barát, jó munkatárs. — S — Kedvtelése a festés Tavasztól ősziig, amikor a virágok legszebben virulnak, esténként egy idős házaspár ballag a Tisza-parti üdülősoron a város felé. Karjukon ezernyi szál virág, a korai margarétától a kései rózsáig. A virágokat maguk nevelik, Szentirmai János és felesége, immár félévszázada az árterületen lévő kertjükben. Régebben legtöbbször a rózsatöveket is maguk nemesítették, úgy, hogy az útszéle- ken található érett csipkebogyókat összeszedték, a vadrózsamagot a kertben elszórták és a következő évben nemesin ették. Ezerszám termett a szebbnél szebb rózsa; attól függően, hogy a szeszélyes szomszéd, a Tisza kiöntött-e vagy nem. János bácsi a szüleitől tanulta tisztelni és szeretni a munkát. Tőlük mindig azt hallotta, hogy aki rendesen, pontosan dolgozik, a jég hátán is megél. Ö így is do'go- zott világéletében. Hivatalos írásit, őriz máig is arról, hogy 1917-ben kiskorúként vették fel a szolnoki vasútállomásra do'gozni. Onnan küldték nyugalomba is 134 forint nyugdíjjal, amit csak 1959- ben egészítettek ki 650 forintra. Nyugdíjas, de nem tétlen. Pihenni is csak akkor tud igazán, ha ecsetet foghat a kezébe. Olyankor megelevenednek előtte a Tisza legszebb tájai, életre kelnek kedves emlékei. A szíve mindig a művészi pályához vonzotta,, de egy kertészkedésből élő, kilencgyerekes család hetedik szülöttjének nem sok reménye lehetett ehhez. Maradt tehát a megélhetéshez a fizikai munka, és hobbinak, szórakozásnak a festés. Ha teheti itt Szolnokon mindig megnézi a kiállításokat. Ajándékként pedig legtöbbször plajfestéket és pik- t or vászna', kér. Amióta ecsetet forgat, legalább 200 képet festett, sokat meg is vettek volna már tőle, de ajándékként is csak két. férfivá serdült unokájának adott-' belőle. A többi szinte mind ott van a Ságvári körúti lakás egyetlen szobájának és előszobájának falán. A munka megélhetésnek és gyógyírnak is kiváló. Az idő múlása és a kemény munka segítette át őt és feleségét is azon a fájdalmon, keserűségen, hogy egyetlen fiuk két éve meghalt. — Fiatalabb koromban elmentem a Hortobágyra, megnéztem, megfestettem a gulyát, a ménest, most már nehezebben mozdulok ki itthonról — mondja. — Itt van az én kemény és konok barátom, a Tisza, leülök a partjára, ott festek, máskor meg a feleségem köt egy-egy csokrot a legszebb virágokból, és helyben a téma. i. r. Sok-sok saját festmény díszíti a Szentirmai házaspár otthonát (Fotó: Korényi Éva) Mérges mester — Tudja, csak annyira ne dühödjek meg, hogy azt kimondjam, elég volt! Hetvenkét éves vagyok, nyugdijam ugyan csak 1600 forint, de nem szabok-var- ro!- tovább. Pedig elhiheti, szeretem a szakmám. Se- hogyse értem, nyugdíjasként miért kell havonta az eddigi 80 forint helyett 240 forintot fizetnem, — csekken, tiszteletbeli hozzájárulásként. Miért emelték meg ennyire az idén a nyugdíjasán is tovább dolgozó kisiparosok adóját? Jól van, nem adó, de nekem kell kifizetnem, akármi. Ráadásul a tűvel, ollóval dolgozó kisiparos mostanság, a farmeres, pulóve- res férfidivat idején nem dúskál a munkában, még akkor se. ha mint én. kerek hatvan esztendeje kezdte a szakmát, s ismerik sokan. Ki felelne erre. miért van ez így? Tigyi Károly, kunszentmártoni nyugdíjas szabómester kesergett így, amikor meglátogattuk. Az idős mester világéletében nemcsak dolgozott, a közösségért se volt rest munkálkodni. Kunszentmártonban a KI- OSZ alapítójaként, tisztelik, műhelye falán erről oklevelek, emléklapok is tanúskodnak. — Nyáron még unom is magam az utóbbi időben. Nem kell már manapság annyit varrni, mint valamikor, amikor a boltok nem ontották a vevők elé a kész öltönyöket, kabátokat! Tudja, még mi a szerencsém? Hogy idősebb hölgyek, kicsit teltek, dundik, nem találnak magukra kész kabátot. Ök jönnek, rendelnek kabátot, meg természetesen sok öltönyt, nadrágot igazítok a vevője méretéhez. Mondom magának: egy kész öltöny, összes kellékével együtt nálam 1400 forintért számlázható. Tehát a megrendelő behozza a szövetet, s a többi az én gondom. Mondta, mondta, a magáét. de keze a kiszabott anyagon, kezében a íércelő- cérna. Nem is nézem hetvenkét évesnek, látom, szereti a dolgát. Aztán megenyhül. — Azért ebből a kis pénzű munkából csak szépen felneveltem mind a három lányom. Bennük van sok öröm. meg az unokákban! — Már nem is olyan mérges. — Jól van no, csak úgy kiszaladt belőlem a keserűség. Bár azt hiszem, igazam van. Mégis úgy szeretném, ha, életem végéig ragaszkodhatnék a szakmámhoz. Miért nem adnak hozzá jobb kedvet, azok. akiket illet? Legalább a magamfajta, las- suboan dolgozó, keveset kereső szakmai veteránoknak! — sí — Egy kis jobb kedvet, könv- nvebbséeet szeretnék! (Fotó: Hargitai Lajos) Idősebbek házi patikája Ne raktározzunk Ne rendezzünk be otthon gyógyszertárat, de célszerű ha minden családban van egy kinevezett gyógyszeres doboz, benne a legszükségesebb dolgokkal, néhány nem romlandó gyógyszerrel. Mi legyen a gyógyszeres dobozban? Elsősorban hőmérő, melyet minden patikában elérhető áron lehet megvásárolni. Ne forduljon elő, hogy meghűlés, megfázás vagy komolyabb betegség esetén a szomszédból kelljen hőmérőt kérni. Azután szükség van apróbb balesetek, kisebb sebek gyors ellátásához, mullpólyára, sebtapaszra, néhány steril gézlapra, s a seb környékének bekenéséhez sebbenzinre, jódtinktúrára, fertőtlenítő sebhintőporra, esetleg Chlorocid kenőcsre. A felsoroltakon kívül bármikor szükség lehet lázcsillapítókra, fájdalomcsillapítókra, esetleg fejfájás elleni szerekre. A téli időszakban oly gyakori hűléses betegségek hatásos gyógyszere az enyhe láz- és fájdalomcsillapító Istopyrin és Kalmopyrin — ezeknél erősebb az Amidazophenum. Ha gyakori a náthás felnőtt ember a családban, jó szolgá1, latot tesz a Naphazolin csepp. Ha kisunoka is van, legyen mindig otthon legalább 1 doboz Germicid gyermekkúp lázcsillapításra. Kifejezetten fejfájás ellen használatos az Antineural- gica, s az Azophenum cof- íeinum citricum. Kívánatos, hogy a gyógyszeres dobozban állandóan legyen kéznél baktériumölő fertőtlenítőszer, esetenkénti és idült székrekedés elleni hashajtó. valamint enyhe görcsoldó tabletta. Hol tartsuk a gyógyszeres dobozt? Lehetőleg olyan helyen, ahol kisgyermek nem férhet hozzá, például egy zárható szekrény, zárható fiókjában. Végül fel kell hívni a figyelmet arra, hogy mit ne tartogassunk a házi patikában: — a megmaradt kanalas orvosságot, kupakot, po-'* rókát, s olyan tablettákat, amelyek dobozáról nem lehet megállapítani, hogy mi van bennük. Antibiotikumokat se tartsunk „raktáron” mert hajlamosak vagyunk arra, hogy egyszerű nátha jelentkezésekor bekapkodjuk a maradékot. (Vonatkozik ez elsősorban a nagyon népszerű Maripenre). Antibiotikumot csak az orvos rendelete szerint szedjünk. A házi patika tehát nem öngyógyításra való, hanem arra, hogy váratlan esetekben néhány alapvető szer kéznél legyen. Javasoljuk, hogy akinek sok gyógyszere halmozódott fel otthon, vigye el a legközelebbi gyógyszertárba, ahol díjmentesen felülvizsgálják, és megfelelő szaktanácsot is adnak. Cseh Tiborné Meghívást kaptunk Örömmel olvastuk Gulyás Gura Jánosné szolnoki olvasónk levelét, aki otthonába invitálja a Nyugdíjasok fórumának szerkesztőit. Mint írja, kedves kedvtelése neki is, férjének is régi szép dolgok gyűjtése, megőrzése. A meghívás kézhezvételekor sajnos a fórum mostani oldala már mea- telt. Ezért legközelebb látogatunk el a kedves házaspárhoz, s olvasóinknak is bemutatjuk becses emléktárgyaikat. Addig is tisztelettel köszönjük a szíves levelet. Összeállította: Sóskúti Júlia Legszívesebben hazamennék — hazulról! A gyárba
