Szolnok Megyei Néplap, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-06 / 286. szám
1981. DECEMBER 6, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Százkilencven milliós forgalom (Folytatás az 1. oldalról.) alapterületű épület (ebből 1200 négyzetmétert kap a raktár) 62 millió forintba kerül, a megyei tanács 5 millió, az Állami Fejlesztési BiMár ez év végére elkészül a tószegi gyógyszertár és lakás. A 2,7 millió forintos építési költségből 980 ezer az állami támogatás. Folyamatban van egy új gyógyszertár építése Jászberényben. A . 350 négyzetméter alapterületű üzlet kiszolgáló helyiségeivel együtt 6,2 millió forintba kerül, amelyhez 2,2 millió forint állami támogatást kapott a gyógyszertári központ, de ez a támogatás csak akkor lép érvénybe, ha 1982-ben megnyílik a gyógyszertár. Ha elkészül az üzlet, akkor átveszi a központi ügyeleti gyógyszertári szerepkört. A központ bérbe vett egy helyiséget a Hűtőgépgyár lakótelepén is, így az idén decemberben ott is megnyílik egy új gyógyszertár. A tervek között szerepel, hogy ebben az ötéves tervben végre fölépül a kunszentmártoni gyógyszertár is, az épület emeletén 9 OTP-lakással. Mindezeken kívül a gyógyszertári központ évről évre 5—5,5 millió forintot költ a meglevő gyógyszertárak — összesen 75 és 60 lakás — folyamatos állagmegóvására. Az idén nagyobb fenntartási munkákat végeztettek Abád- szalókon és Cibakházén, jövőre a nagykörűi, a tiszaburai. a jászalsószentgyörgyi gyógyszertárak felújítása kerül sorra. A szolnoki gyógyszertári központban is elkészítették már az 1982. január elsején életbe lépő 42 órás — az 5 napos — munkahéttel kapcsolatos ügyeleti beosztást. Sajnos jelentős bér- és munkaerőgondok miatt kénytelenek több helyen a zárt ajtók mögötti nyitvatártást alkalmazni a munkaszüneti napokon, ami azt jelenti, hogy szombaton és vasárnap csak a központi orvosi ügyeletén megjelent betegek gyógyszerét adják ki. Ezért a rendszeres gyógyszer+ogyasztók- nak ajánlatos időben, hét közben gondoskodniuk szükséges gyógyszereik megvásárlásáról. Január 1-től tehát zárt ajtó mögötti nyitvatartás lesz Szolnokon, minden hétvégén az úgynevezett Fehér kereszt és a jászberényi 11. sz. paRendszeres hétköznapi éjszakai ügyeletet tart a Jász- apátin, a Jászárokszálláson, a Kunmadarason, a Martfűn, a Túrkevén és az Űjszászon levő gyógyszertár. Ameny- nyiben Jászapátin és Túrkevén megszervezik a központi orvosi ügyeletét, akkor természetesen mindkét településen a gyógyszertár zárt ajtók mögötti ügyeletét tart. Kunszentmártonban jelenleg a patika elhelyezése csak nyújtott, nyitvatartási tesz lehetővé, szombaton, és vatikában. Törökszentmikló- son 5 héten át a 66. sz. majd egy-egy hétig a 67. és a 68. sz. patika tart ügyeletet. Karcagon a 23. és a 24., Mezőtúron a 35., a 36., a 38. és a 39. sz., Kisújszálláson a 28. és a 29. sz., Kunhegyesen a 31. és a 32. sz., Tiszafüreden az 56. és a 74. sz, gyógyszertárak héti váltásban látják el a hét végi ügyeletet. Tiszaföldváron is váltva ügyel a két gyógyszertár, Martfűn viszont nem tart szolgálatot a hét végén a patika. sárnap délelőtt pedig zárt ajtók mögötti ügyeletet látnak el. Itt az éjszakai gyógyszerellátásról az orvosoknak kell gondoskodniuk. De egyébként is az ügyeletes orvosoknak mindenütt rendelkezniük kell a szükséges életmentő gyógyszerekkel. A megye többi gyógyszer- tára, ugyanúgy, mint eddig, hétfő reggeltől péntek délutánig készenléti szolgálatot tart. V. y. Új gyógyszertárak Jászberényben Gyógyszer az orvosoknál Az értelmes életért írta: Soltész István, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese Indokolt szerénység vezérel bennünket, ha a magyar sajtó napján nem önmagunkról, betűbillentyűkkel, mikrofonokkal, monitorokkal dolgozó újságírókról és nyomdászoktól, rendezőkről, és szerkesztőkről, hangmérnökökről és vágókról beszélünk, hanem az ügyről, amit szolgálunk, és amelyre önkéntesen, nem formálisan, hanem szocialista kötelességtudattal felesküdtünk. Ez az ügy a szocialista tájékoztatás ügye. Volt, amikor talán okkal nevezték az újságírót hazánkban ás hivatásos dilettánsnak, író-kisiparosnak, ólomlángossütőnek, mert maga a politika volt megkérdőjelezhető. Ma már hitele van hazánkban és külföldön a magyar szocialista tájékoztatásnak, mert hitele van pártunk és kormányunk politikájának. Szakadatlan erőfeszítéssel igyekszünk megszabadulni a szellemi konfekciózástól, amely rossz és használhatatlan sablonokkal, leegyszerűsítő, valóságidegen képletekkel próbálja megmutatni az egyáltalán nem egyszerű, formákba, dogmákba nem szorítható életmozgást. Miért beszélünk szakadatlan küzdelemről, amikor tudjuk, hogy a jó politika helyes tájékoztatáspolitikai elveket is vall: sehol és senkinél nem szívesség, hanem kötelesség a nyílt, az őszinte, a kellemetlen dolgokat sem megkerülő informálás, a beavatás. Azért, mert furcsa, elfogadhatatlan, de magyarázható módon elég sokan vannak, akii? szívesebben és köny- nyebben fogadják el a kényelmesen használható kész formulákat, semmint maguk is gondolkodásra kényszerüljenek. Jócskán akadnak olyanok is. akik kőnél keményebb anyagba, valami különleges ' acélba vésett tízparancsolatokat követelnek a szocialista élet. a szocialista munka, magatartás fejlesztése érdekében a politikától, az újságírástól, a tájékoztatástól is. Mintha az élet, a szocialista építés olyan egyszerű volna, hogy idézetekkel. örökkévalónak minősített tételekkel mindent megmagyarázhatnánk. mindent megoldanánk. Pedig így semmit. Ha Lenin ma élne. sok mindent tenne, de egy dolgot aligha. Önmagát sohasem idézné. Éppen ő tanít bennünket arra. és ebben mutat leginkább példát a leni- nizmus. hogy a marxizmus nem más. mint tudományos válasz a kor új kérdéseire. Éppen Lénin emelte fel intőén az ujját: „A szocializmust nem szabad ünnepi színekkel festett szentképként kezelni.” . Népünk, pártunk éppen annak köszönheti az elmúlt huszonöt esztendő sikereit, hogy folyamatosan .visszatért) ahhoz. amit látszólag már elvégzett. alaposan megbírálva a kísérletek gyengeségeit, svatraságait. Alighanem legfőbb vívmányunk, hogy feltárjuk hibáinkat, és nyíltan beszélünk róluk, mert tud- iuk: így, csak így van esélyünk a hibák leküzdésére is. Nincs szégyellnivalónk. Nem azért nem dicsekszünk, hogy ezzel pótoljuk vívmányainkat. ország-világ előtt nyilvánvaló sikereinket. Megteremtettük a hont, ahol ..nem sír a bánat”, ahol any- nyira a népé már az ország, a szocializmus, hogy ..bárhová indul is, a cél felé halad”. Tiszteljük ezeket a sikereket, de nem ragad el bennünket olyan mámorító érzés, miszerint már tökéletesek vagyunk. Nem képzeljük, hogy nincsenek új és nagyon nagy gondjaink, szo- rítóan nehéz feladataink. Nem hisszük, hogy könnyedén átszökkenhetünk az új feszültséghalmokon, és azt sem gondoljuk, hogy mi vagyunk a követendő csoda- modell. Tudjuk — és ennek szellemében tájékoztatunk —, hogy az halad előre, akinek van képessége, rugalmassága figyelembe venni a szüntelenül, és nem mindig kedvezően, változó körülményeket, az eredményekből származó új igényeket, a ma és a holnap reális lehetőségeit. Az tud érdemlegesen tenni, aki nem fojtja el vágyait, nem felejt el ember módjára álmodni, de aki soha nem téveszti össze a valóságot ábrándjaival. A korrekciós lépésekre, az önkontrollra a hatalom megragadásakor és a szocialista építés minden szakaszában ugyanúgy szüksége van a társadalomnak, mint az embernek a természetes mozgásra. Nem felejtjük el azt a történelmi tapasztalatot. hogy a baj akkor kezdődik, ha megakad a szocialista építés reformok útján való önfejlődése. A tájékoztatás is abból indul ki, hogy a szocializmus történelmi vitalitása az emberek, tömegeiben, a szocializmusban egyenrangú szövetségesek gondolkodó, vitatkozó és alkotóan cselekvő sokaságában gyökerezik. Hogy a szocializmus igazi megtartója és fejlesztője az emberek jóra fogott ereje. Minél mélyrehatóbb a forradalmi átalakulás, minél nehezebb és szövevényesebb a feladat, annál több erőre, annál nagyobb demokráciára, tehát annál alaposabb, pontosabb és gyorsabb tájékoztatásra van szükség. De a tájékoztatás, a sajtó nem akar senki helyett gondolkodni. Korunk új kérdéseire együtt kell keresnünk a választ, a megoldáson együtt kell töprengenünk, fáradoznunk. A tájékoztatás sürgető és nehéz feladata segíteni. informál dókkal megalapozni, véle? ménycserével világossá tenni ezt a közös társadalmi gondolkodást, az okos és egységes cselekvés előfeltételét. Hisszük, hogy a sajtó is sokat segíthet abban, hogy az emberek jól érezzék magukat társadalmunkban, a szocializmusban — beleértve a munkahelyeket is — és ennek eredményeként készek legyenek gondolkodni, cselekedni. Közös boldogulásunkért ne csak azt tegyék meg, amire kötelezik őket, hanem mindazt, amire lehetőségük van. Jól tudja minden újságíró, szerkesztő, tévé- és rádióriporter, nyomdász és hang- technikus, újságkézbesítő és tájékoztatási szervező, hogy a cikkek, műsorok önmagukban nem váltják meg a világot, de az élteti hivatástudatukat, hogy a hiteles, a jót pártoló szocialista sajtó, az emberközpontú tájékoztatás ki tudja tágítani az emberek életterét. És segítséget nyújthat ahhoz, hogy mindenki felkészültebbnek, egy kicsit erősebbnek is tudja magát napjaink próbatevő küzdelmeiben. így mindannyiunk élete érdekesebbé, értelme- - sebbé válhat. Színes üvegek Ajkáról Színes üvegek olvasztásába éoítet'tek úi kemencét az ajkai üveggyárban. A tervdokumentációt és a "vártá- si eljárást a nyugatnémet, Trrtsehler cégtől vásárolták, s az ■ NSZK-beli vállalat s / a ke mbe rei nek irányításával kezdték meg a próbaüzemelést is, A tervek szerint főként külföldre száflítianaik színes ke Ív beket. dísztárgyakat, de a hazai boltokból sem hiányoznak rr^'d ezek az üveg- holmik. zottság 10,7 millió forint támogatást ad hozzá. Ez utóbbi összeget pályázat útján nyerte el a gyógyszertári központ. A többi pénzt hitelből és saját erőből fedezi a vállalat. Képeink Szolnokon, a Széchenyi lakótelenen az új víztorony építésénél készültek Fotó: Tárnál Zoltán