Szolnok Megyei Néplap, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-05 / 285. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. DECEMBER 5. Befejeződött a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának ülése Moszkvában Leonyid Brezsnyev fogadta a minisztereket KÖZLEMÉNY Genfi tárgyalások Találkozó a „Rózsák villájában” A Szovjetunió genfi misz- sziójának ,,Rózsák villája” nevű épületében tegnap délelőtt megtartották az európai nukleáris fegyverzetek korlátozásáról szóló tárgyalássorozat 2. plenáris ülését. A tanácskozás közel két és fél óráig tartott. A következő plenáris ülést a jövő héten. kedden délelőtt 11 órakor tartják az amerikai fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal genfi képviseletének épületében. Tiszteletreméltó vállalkozás Már önmaguk ban a nevek is tekintélyt ébresztenek. Mármint a leszerelés és biztonság kérdéseivel foglalkozó független bizottság, az ICDSI ismertebb nevén a Palme-toizottság résztvevőié. Olaf Palimé, volt svéd kormányfő. Georgi i Arbatov, az SZKP KB-tagja a Szovjetunió Tudo- imáinyoB Aikadémfiáia USA- és Kanada-intéze- ténék igazgatója. a szovjet 'kormányzat egyiik tanócsadóia, Cyrus Vance volt. amerikai, Alfomso Garcia-Rob- les volt mexikói és David Owen« volt torit kütügymrniszter. Egon Bátor a bonni Buindesr ita° leszerelési és, fegyverzetellenőrzési bizottságának elnöke. Rajtuk kívül japán francia indiai és más országbeli közéleti személyiségek érkeztek Tokióiba, hogy péntektől megtartsák a bizottság háromnapos tanácskozsáí, amelyre most először kerül sor Ázsiában, A különböző páirtáillá- sú, más-más felfogású politikusok ezúttal is a biztonság és a leszerelés időszerű kérdéseit vitait iák meg. Tudósok és szakértők kapcsolódnak be a Paüme-bizotíság munkájába: a zárt ai+ók mögötti eszmecserékben részt vesz pé'dául Mihail Milstejn tábornok. az Arbatov-intézet munkatársa és James LeonalrH, az USA volt genfi leszerelési megbízottja. A bizottság szándéka eevértelimű: tudományos érvékkel, cáfolhatatlan bizonyítékokkal kívánják elősegíteni a világbéke megszilárdítását. a biztonsági és leszerelési intézkedések szorgalmazását. Terjedelmes jelentést készítenek elő. amelyet az ENSZ-iközgyűlés jövő júniusi második rendkívüli leszerelési ülésszaka elé f éri észternek. Tiszteletreméltó vállalkozás a Palme-bizottságé. Ülésszakának helyszínét sem véletlenül választotta: az eteő atomtámadás japán tapasztalatairól a szigetország tudósai és orvosai adnak majd részletes ismertetőt. S ha valami ezek a szörnvűségek talán még azokra is hátnak. atknk a világot hasonló. de még nagvobb méretű katasztrófába akarják sodorni. Hiszen a Patone-bizottság tisztes szándékai közül a legelső: rádöbbenteni a világot, az államférfiakat és a népeket a nukleáris háború iszonyú veszélyeire s kiutat keresni a feszültségből a leszerelés, a béke és a biztonság irányában. Gyapaj Dénes December 1. és 4. között Moszkvában megtartotta soros ülését a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszteri bizottsága. Dmitrii Usztvinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi Iminiisztere elnökletével az ülés munkáiéban részt vettek a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszterei. az egyesített fegyveres erők főparancsnoka és az ©évesített fegyveres erők törzsfőnöke. A honvédelmi miniszteri bizottság megtárgyalta az egyesített fegyveres erők tevékenységével kapcsolatos időszerű kérdéseket és megfelelő határozatokat hozott. Az ülés tárgyszerű lé"’-"-- ben. a barátság és a kölcsönös megértés szellemében folyt le. A Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának taglalt fogadta Leonvid Brezsnvev. az SZKP főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke A fogadás alkalmával megtárgyalták a Varsói Szerződősön belüli katonai együttműködés kérdéseit. Leonvid Brezsnvev a honvédelmi bizottság tagiadnak további sikereket kívánt a Varsói Szerződés tagállamai véde'mi képességének növeléséhez. A Jaruzelski: Pontosan egyhónappa.l Jaruzelski Glemp és Walesa találkozója után Lengyel- országban ismét verzélyesen feszültté vált. ’> helyzet és megcsappant a nemzeti egyetértési front létrehozásának lehetősége. • A lengyel bányásznap központi ünnepségén«, Katowicében Wojeiech Jaruzelski hadseregtábonnok, a LEMP KB első -titkaira rámutatott: a nemzeti esvei'értést a lengyelek milliói kívánják, ugyanakkor ennek az eszmének veszélyes nagyon akiiív ellenségei vannak, ókét egyetlen megegyezés érdekli. nevezetesen a szocializmus ellenségének koalíciója. Ezekkel a;z erőkikel lehetetlen megegyezni, hiszen az elmúlt időszakban új támadást indítottak amelynek keret-'U-- ei akarják szakítani a pártot a munkásosztálytól. Jaruzelsilk leszögezte: minden próbálkozás BUDAPEST A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte az Ausztrál Szocialista Párt Központi Bizottságát a párt megalakulásának lö. évfordulója alkalmából. ANKARA Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter tizenegy napos külföldi kőrútjának második állomására. Tö- rökorázásba érkezett. A Pentagon vezetője ezt megelőzően Fésben II. Hasszán, marokkói uralkodóval tárgyalt, Ankarából Brüsszelbe utazik, hogy részt vegyen a NATO nukleáris tervezÖcsoport- jának kedden kezdődő tan-ács kozsán. NEW YORK Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár a Cipruson áljómásohonvédelmi miniszteri bizottság ülésén részt vevő szövetséges hadseregek delegációi fölkeresték a Lenin- mauzóleumot. Leniin lakószobáját és munkahelyét a Kremliben. Koszorút helyeztek el a Lenin-mauzóleumnál és az ismeretlen katona síriánál. Leonvid Brezsnvev. az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, tegnap Moszkvában fogadta a Varsó1 Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának a tagiait. Leonvid Brezsnvev és a honvédelmi miniszterek barátságos beszélgetést folytattak. Brezsnvev megelégedését. feiezte a bizottság munkájával kapcsolatban és úiabb sikereket kívánt a minisztereknek a Varsói Szerződés tagállamai védelmi képességének szilárdításában A találkozón részt vett Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsaiba, az egyesített fegyveres erők főparancsnoka és A-natolii Gribkov had- seregtábornok. az egyesített fe-gvveres erők törzsének főnöke. Czinege Latos hadseregtá- bomok honvédelmi miniszter hazaérkezett Moszkvából. ellenére a LEMP-pt nem lehet kirekeszteni a munkahelyekről. Beszédéinek külpolitikai részében hangsúlyozta, hogy a lengyel politika alapja a Szovjetunióval való szövetség. .A lengyel pollfikánaík figyelembe kell vennie Európa és a világ reális képé:., ez, a politika nem épülhet reakciós ábrándokra rém várhat az egész kontnens stabilitását veszélyeztető tényezővé” — jelentette ki a KB első titkára. Jaruzelski előzőleg —'kormányfői minőségben — körlevélben kötelezte az állami és a gazdaságirányítási szervek valamennyi vezetőjét hogv az. alkotmány és a, büntető (.ftrvónykonyv megfelelő rendelkezései alapján lépjenek föl az olyan próbálkozások ellen, amelyek a pártszervezeteknek a .munkahelyükről való kiszorítására irányulnak. zó ENSZ békefenntartó erők megbízatásának féléves meghosszabbítását javasolta a Biztonsági Tanácsnak. A békefenntartó erők megbízatás t december 15-én jár le. HAVANNA Peru állásit foglalt a Salvadort ügyekbe való minden beavatkozással szemben az Amerikai Áliámok Szervezetének Saint Luciában folyó közgyűlésén. Közben az Egyesült Államok külügyminisztere magánjellegű tanácskozásod révén igyekezett híveket toborozni Washington latin-amerikai politika jáhoe. <Folytatás az 1. oldalról.) i- A külgazdasági egyénid» súlyi helyzet javítása megköveteli, hogy tovább bővüljenek hazánk nemzetközi kapcsolatai. A kivitel 6—8 százalékkal, a behozatal 2—3 százalékkal növekedjen. c A gazdaságirányító és szervező munka középpontjába a VI. ötéves tervben foglalt gazdaságpolitikai céloknak és programoknak tehetőségeinkhez és a változó feltételekhez igazodó" megvalósítását kell állítani. Az 1982. évi terv fő céljainak elérését a szükséges döntések idejében és a népgazdasági érdekekkel összhangban történő meghozatalával, következetes végrehajtással és folyamatos ellenőrzéssel kell elősegíteni. A gazdasági szabályozók ösztönözzenek és késztessenek a hatékonyság jelentős javítására, a gazdaságos kivitel növelésére, az Madrid Magyar és szovjet felszólalás Szovjet és magyar felszólalás hangzott el a madridi találkozó pénteki teljes ülésén, amelyen a 35 ország küldöttségei jóváhagyták a december 11-ig tartó hétre érvényes munkaprogramot. Az elsőként felszólalt Leonyid Iljicsov külügyminiszter-helyettes, a szovjet küldöttség vezetője. Első helyen a biztonsági kérdéseket említette, amelyek középpontjában a katonai enyhülési és leszerelési konferencia összehívása áll. Hangsúlyozta: minden, a helsinki záróokmányban meghatározott területen tehetséges az együttműködés, de csak a helsinki elvek szigorú megtartása alapján, nem pedig azokkal ellentétes modem. Esztergályos Ferenc nagykövet, a magyar küldöttség vezetője felszólalásában részletesen kifejtette a magyar álláspontot rámutatva: az elsőrendű feladat az, hogyan erősítsük a biztonságot Európában. A leszerelési és fegyverzetellenőrzési tárgyalások mindig is bonyolultak, nehezek és rendkívül érzékenyek voltak. Keserű tapasztalatok bizonyítják, hogy az ilyen tárgyalásokon nagyon nehéz megállapodást elérni, ha a résztvevők némelyike azonosítja a tárgyalások céljait saját céljaival és törekvéseivel. Minden, a biztonságot érintő tárgyalás sikere a résztvevők eltérő biztonsági érdekeinek figyelembe vételén múlik. Egyes országok vonakodása attól, hogy figyelembe vegyék másoknak a biztonságot érintő érdekeit akadályozta meg eddig a madridi találkozót abban, hogy minden résztvevő számára kielégítő megállapodásokra jusson — figyelmeztetett. KAIRO Egyiptomi—Szudán i ejtőernyős hadgyakorlat kezdődött Khartoum közelében, — ielantetiték a kairói lapok. Becslések szerint Egyiptom mintegy C00—800 katonával vesz részt, a szudáni erők létszáma nem ismeretes. Szudáni területen először rendeznek ilyen jellegű katonai megmozdulást. LONDON Izrael tegnap hivatalosan is továbbította Naigy-Britan- niának azt az amerikai—izraeli közös tervezetet, amely megszabja, hogy milyen' föltételekkel képviseltetheti magát a Közös Piac négy tagállama a Sinai-félsz.igetre küldendő nyugati megfigyelő'haderőben — derült ki a brit külügyminisztérium szóvivőjének bejelentéséből. import ésszerű helyettesítésére, az energia- és anyagtakarékosságra. 7 A vállalatok, szövet- • kezetek és a tanácsok a gazdaságpolitikai követelményekkel; a népgazdasági terv céljaival összhangban készítsék el terveiket. Igényeljék a dolgozók véleményét, ösztönözzék, karolják fel jó kezdeményezéseiket. A változó feltételekhez jobban igazodva, lehetőségeiket kihasználva, felelősségteljes munkával biztosítsák a tervek végrehajtását. A személyes felelősséget viselő, igényes, a rendet, a fegyelmet, a minőségi munkát megkövetelő, kezdeményező vezetők kapjanak nagyobb társadalmi megbecsülést és egyértelmű politikai támogatást. A Központi Bizottság ajánlja, hogy a munkaverseny- mozgalomban a gazdálkodás minőségi követelményeit, az energia- és anyagtakarékosTegnap délután Moszkvában ünnepi ülést tartottak a német fasiszta hadsereg Moszkva alatti vereségének 40. évfordulója alkalmából. A szovjet hadsereg moszkvai győzelme fordulópontot jelentett a Nagy Honvédő Háborúban. Az első nagyszabású vereség volt, amelyet Hitler hadserege elszenvedett. Erről az eseményről péntekien országszerte, a Szovjetunió valamennyi városában, te’tep ülésén megemlékeztek. A díszünnepségen, amelyet a kongresszusi palotában rendeztek meg, jelen volt Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió «Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és több más szovjet vezető. Az ünnepségen Viktor Grisin. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja«, a moszkvai pártbizottság első titkára mondott beszédet. A többi között aláhúzta: a moszkvai csata a Nagy Honvédő Háború egyik legnehezebb, legnagyobb szabású hadművelete vo'lt. A szovjet nép és hadserege a - párt vezetésével miegvédelmezte országa szabadságát és függetlenségét, s négy év kemény harcaival megszabadította Európa népét a fasiszta elnyomatástól. A háborúban aratott siker nem volt csoda, vagy véletlen — hangoztatta Grisin. — Ezt a sikert a szocializmus fölénye biztosította. Az elmúlt háború tapasztalatai A nemzetközi zsoldosok kommandó JáróL amelv a múlt hét köze óén Sevchelle Köztársaság kormánya ellen államcsínyt kísérelt meg. maid az indiai légitársaság menetrendszerű gépét hatalmába kerítette, továbbra is ellentmondóak az értesülések. A belga sajtó — megbízható pretoriai hírforrására hivatkozva — úgv tudia. hogy a zsoldos banda huszonhárom dél-afrikai, kilenc angol, öt volt rihodesiaii. két ír két nyugatnémet és egv-egv amerikai, ausztrál és osztrák, állampolgárból verődött össze. Vezérük a zaifei fegyveres puccskísérletekben hírhedtté vált belga hatóságok előtt is ismert Mike Hoare ezredes volt akit társaival eevütt a dél-afrikai hatóságok őrizetbe vettek. Ám abból. hogy a bandával szemben vádat, nem emeltek, a pretoriai igazságszolgáltatás valódi tervére már következtetni tehetett: Miké Hoare és zsoldosai tegnap visszanyerték szabadságukat! A belga tudósító arról is beszámolt, hogy a kommanságot, a jövedelmező export fokozását, a vállalati kooperációs és szerződéses kapcsolatok javítását állítsák előtérbe. 8 A Központi Bizottság ■ felhívja a pártszervezeteket, hogy tegyenek meg mindent az 1982. évi terv eredményes megvalósításáért. A kommunisták példaadással, aktív felvilágosító és meggyőző munkával segítsék a tervben foglalt követelmények és feladatok megértetését, vállalását, teljesítését. A Központi Bizottság felkéri a társadalmi és tömegszervezeteket, hogy az 1982. évi népgazdasági terv céljainak megvalósítására mozgósítsák a dolgozókat. Szocialista fejlődésünk és előrehaladásunk. hazánk és népünk érdekei minden, magyar állampolgártól személyes helytállást, felelős magatartást követelnek. (MTI) nak figyelmeztetésül kell szolgálniuk mindazoknak, akik kedvelik a háborús kalandokat. Grisin rámutatott: a nyolt- vanas évek elején az imperialista reakció, élén az Egyesült Államok agresszív köreivel^ az állítólagos „szovjet katonai fenyegetés” hazug jelszavával takarózva azzal próbálkozik, hogy katonai fölényt szerezzen magának a Szovjetunió fellett. A szovjet állam, a testvéri szocialista országok elvi és következetes harcot folytatnak a háborús veszély elhárításáért. A moszkvai pártbizottság első titkára ezzel kapcsolatban méltatta Leonyid Brezs- nyevnek a közelmúltban az NSZK-ban tett látogatását, a látogatás eredményeit. Rámutatott: ezeken a megbeszéléseken Brezsnyev ismételten aláhúzta a Szovjetuniónak azt a szándékát, hogy megszabadítsa Európát a nukleáris tűzvész veszélyétől, 'kölcsönösen elfogadható megállapodásra jusson a nyugat-európai országokkal és az Elgyesült Álamokkal. Ennek a megállapodásnak a felek egyenlősége és egyenlő biztonsága alapján kell létrejönnie. Grisin . beszéde végén rámutatott: a Szovjetunió köveit kezetes békepolitikát folytat, ugyanakkor mindent megtesz annak érdekében, hogy megfellelő szinten tartsa védelmi képességeit dó tervét — állítólag — két dél-afrikai asszony árulta el. A zsoldosokat és fegyvereiket szállító menetrendszerű eép Johannesburgból indulva útközben a Comore-szi- ge teken technikai megállót tartott. A két nő ezt az alkalmat ragadta meg arra. hogv az előttük fecsegő banda terveiről a sevchellé-i hatóságokat telefonon figyelmeztesse. A belga laotudó- sító állítását azóta Victoria rendőrfőparancsnoka. Reginai Billav ezredes is megerősítette. Brüsszel az elvetélt puccs hátterében politikai okokat seit Egv hírmagyarázó szerint Albert René. a Sevchelle Köztársaság elnöke, aki az el nem kötelezett politika híve. és akii a szomszédos szigetekkel egvütt a térség atomfeeweirnentes övezetté nyilvánítását követeli. ezzel keresztezi . az imperialista törekvéseket a térségben. Sevchelle az elmenekült «negyvennégy zsoldos kiadatását kérte, de ezt a dél-afrikai hatóságok megtagadták. A lengyel politika nem épülhet reakciós ábrándokra Díszünnepség Moszkvában Kik voltak a zsoldosok? Asszonyok árulták el a seychelle-i puccs tervét