Szolnok Megyei Néplap, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-01 / 281. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. DECEMBER 1 ifjúság! parlamentek Három munkahely^ egy tanulság A kétévenként összeülő ifjúságii parlamentek egyik célja, hogy értékeljék: az adott munkahelyen hogyan hajtják végre az ifjúsági törvényt, továbbá, hogy a mö­göttünk hagyott évek tapasztalatainak ismertetésével is mozgósítsanak a gazdasági feladatok végrehajtására. — Éppen ezért nem csupán érdekesnek, hanem hasznosnak is ígérkező, ha figyelemmel kísérjük, hogy melyik mun­kahelyen milyen sikerről, illetve kudarcokról esik szó. Egyre több kedvezmény egyre kevesebb fiatalnak „Minden évben megrendez­tük a szakmunkások fogadá­sát” — hangzott el a Május 1. Ruhagyár szolnoki' üzemé­ben. — A folytatásból azon­ban sajnos kiderült, hogy ez sem segített a gyár nagy gondján, mert a munkáslét­szám ennek ellenére folya­matosan csökken : ma 15 szá­zalékkal kevesebb varrónő ül a szalagok mellett, mint két és fél esztendővel ez­előtt. A gondok azzal kezdődnek, hogy az; üzem műhelyeiben kiképzett fiataloknak csupán 60—70 százaléka áll munká­ba a többi pedig a lakóhe­lyéhez közelebb eső, illetve az egyműszakos munkahe­lyeken köt ki. A csábítás ere­jét mi sem jellemzi jobban, mint hogy sokakat még a társadalmi ösztöndíj sem tud maradásra bírni — inkább visszafizetik a több éven át folyósított havi 250 forintot. Sajnos, a munkába állók mindegyikére sem lehet hosz- sziabb távon számítani, hi­szen a legutóbbi két és fél évben belépett 231 dolgozó közül csaknem minden má­sodik — 111 munkavállaló — ki is lépett. Annak ellenére történt mindez, hoey a szolnoki ru­hagyárban. igazán nem érez­hetik mostohának magukat a fiatalok. Az utóbbi öt esz­tendőben ugyanis — a ter­melés 27,5 százalékos emel- Ikedésével párhuzamosan —* 51,9 százalékkal növekedett az ott dolgozók jövedelme, köztük á 30 év alatti dolgo­zóké is. A pályakezdők havi fizetése például 300 forinttal több, mint amennyi tavaly volt. Kiváló munkáért és Ki­váló dolgozó kitüntetést 57-' en kaptak, s közülük 20 KISZ-korosztályú. Külföldi útra 8 fiatalt küldtek el ju­talomképpen. Lakásvásárlá­si támogatást 23-an kaptak, s közöttük 18-an még nem töltötték be a harmincadik évüket. A gyermekét egyedül nevelő vagy a többgyerme­kes fiatalasszonyokat éven­ként két alkalommal része­sítik anyagi támogatásban, a ráutaltságtól függően 500— 1500 forint körüli összegek­kel. A gyesről visszatérők részére „kismamaszatagokat” szerveztek ahol egyműszakos munkarend ben dolgozhatnak. A fiatalok „státuszát” jól jel­lemzi az is, hogy a munka­helyi vezetők 33 százaléka, a szocialista brigádvezetőknek pedig 50 százaléka 30 éven aluli. Mindez egyértelműen bizo­nyítja: a fiatalok magas fluk­tuációjának okát nem az if­júsági törvény elégtelen vég­rehajtásában, hanem a több­műszakos munkarend hátrá­nyaiban kell keresni. Elismerés: lakáskulccsal A fluktuáció gondja a Szolnok, megyei Tanács Ter­vező Vállalatánál sem isme­retlen: a 136 dolgozó 50 szá­zaléka tekinthető fiatalnak, s ennek mintegy 10 százaléka távozott el az utóbbi két és fél év alatt. Akik viszont maradnak, azok a legtöbb esetben évtizedekre elkötele­zik magukat Szemléletesen bizonyítja ezt egyebek mel­lett az a tény is, hogy a 10 éves törzsgárdatagok fele 35 éven aluli fiatal. A munká­val kapcsolatos ambíciójuk­ra jellemző, hogy az utóbbi két és fél évben 43 százalé­kuk vett részt valamilyen továbbképzésben. Ezt az igyekezetei az intézet is igyekszik elismerni — többek között a lakásgondok enyhí­tésével: 1978-tól összesen 9 fiatal számára adtak a la­kásépítéshez anyagi támoga­tást, amelynek együttes ősz- szege meghaladja a 300 ezer forintot A bérlőkijelölés jo­gával négy esetben éltek, s jelenleg ott tartanak, hogy csupán egy családos (ám je­lenleg még - gyermektelen) dolgozójuk vár a jogos la­kásigényének kielégítésére. Ide tartozik az is, hogy az utóbbi két nyár folyamán 59 dolgozó vette igénybe a vál­lalati üdülőt, s közülük 31 a fiatalok korosztályába tarto­zott. A fiatalok .támogatásá­nak további fontos formája, hogy a vállalat vezetősége évi -10 ezer forint erejéig biztosit különmunkát a KISZ-szervezet számára, amelyet a fiatalok teljes egé­szében a saját belátásuk sze­rint használhatnak fel. Bér és bizonyítvány A Tisza Bútorgyár szolnoki gyárában az ifjúság támoga­tásának egyik legfontosabb formáját a tanulás segítése jeleníti. Éppen ezért igen ör­vendetes eseménynek tart­ják, hogy az ipardtanulók képzésének színvonalét két új. jól felszerelt kéziműhely- lyel emelhetik, amelyeket mintegy félmillió forintos költséggel építettek. De már a munkába állt fiatalok továbbképzését is szorgalmazzák. Aki a mun­kája mellett vállalkozik va­lamilyen középiskola elvég­zésére az például szerződés- kötés nélkül is számíthat a tanulmányi szabadságra, to­vábbá az iskolai elfoglaltsá­gához igazodó műszakbeosz­tásra Aki pedig szakmai tan­folyamra iratkozik be, annak — a vállalattal kötött szerző­dés esetén — minden tanu­lással kapcsolatos kiadását megtérítik, beleértve ebbe a munkahelytől távol töltött órákat is. A tudás elismeré­sét, pontosabban ennek az ehsmerésnek a következetes­ségét bizonyítja az is, hogy a kezdő szakemberek fizetését az illető pályakezdő tanul­mányi eredménye alapján ál­lapítják meg. — kj — Szállítási csúcsidő naptár szerint A ugyan egyforma hosszúak a hó­napok, a ne­gyedéveik, a gaz­dasági életben azonban az év utolsó hónapjainak külö­nös jelentősége van. Főként a szállító vállalatokra jel­lemző a felfokozott gazdasá­gi tevékenység. A Hungaro- camionnál például már ja­nuárban tudják, hogy a fu­varoknak csaknem a felét az utolsó negyedévben kell le­bonyolítani. De hasonló a helyzet a MÁV. Volán és a többi áruszállítással fog­lalkozó vállalatnál is. Mindenki tisztában van az év végi hajrá hátrány al­va!: ilyenkor, magasabbak a fovalrikölltelégék. alacsonyab­bak az exportárak, túlter­heltek a bankok, a vám- és adózási szervek, a dolgozók túlóradlja emeld a termelési költségeket. Ennek ellenére makacsul visszatérő betegsé­ge gazdaságunknak az egye­netlen termelés. Igaz, nem­csak magyar- sajátosság az év végi hajrá. Nyugati és keleti szomszédainknál egy­aránt megfigyelhető hasonló ütemtelenség. A tőkés or­szágokban azonban jóval mérsékeltebbek a negyed­éves hullámzások, összeha­sonlító adatok szerint Magyarország vezet ezen a téren. E kétes értékű első­ségre “aligha lehetünk büsz­kék; hiszen sok milliárdos károkat okoz a népgazdaság­nak. Év végén drágább Az ipari vállalatok régóta tudják, hogy ősszel a mező- gazdasági betakarítások ön­magukban is nagy erőpróba elé állítják a szállítókat. Ennek ' ellenére ilyenkor produkálnak a legtöbbet és mindig ősszel válik halaszt­hatatlanná nemcsak az újon­nan. termelt, hanem a már raktáron fekvő kész­letek elszállítása is. Pedig a cukorrépa a burgonya, az alma, elszállítása mellett. Ilyenkor kell, a legtöbb ener­giahordozót. építőanyagotti'is fuvarozná. Csupán a MÁV az eszten­dő utolsó hónapjában 44—45 millió tonna áru szállításá­ról gondoskodik. Míg az el­ső félévben a tervezettnél1 kevesebb terméket fuvaroz­nak, most a mulasztást is pótolniuk kell. Csak a fővá­rosban 12 millió tonna áru mozgatását kel! megszervez­ni. almi az éves mennyiség mintegy egyharmada. A legfontosabb feladat Buda­pest éléskamrájának féltöli- tése és a téli tüzelőanyag biztosítása. Az építőanyago­kat — sódert, cementet, be­tonárut — még a téli fagyok előtt kell eljuttatni a ház­gyárakba. E halmozott fel­adatoknak csak úgy tud ele­get tenni a MÁV. ha átcso- porto-'tiák a dolgozókat, csökkentik a vasúti kocsik fordulóidejét. Ennek érdé­Szolnok Vörös Csillag: Kataszt­rófa földön — égen I—II. (dup­la helyáron), fél 5 órakor), film­múzeumi hetek: Máltai sólyom, fél 8-kor. Tallinn: Emberek és farkasok (14). Tisza A-terem: Mesés férfiak kurblival. A-terem keskeny premier műsora: Rend­őrök háborúja (16, II. helyáron). B-terem: Egy különleges nap (14). C-terem: Az élet szép. Reptér: -szünnap. Vegyiművek: szünnap. Szandaszőlős Terv: Li­dércnyomás (14, II. helyáron). Abádszalók Petőfi: A papa mo­zija. Jászberény Lehel: Fogadó az „örök világosságihoz (14). Mopresszó: Valahol Európában: Jászapáti Táncsics: Rendőrök há­borúja (16, II. helyáron). Kar­cag Déryné: Jesse James bal­ladája (14, II. helyáron). Kis­újszállás Ady: Robin Hood nyi­la. Kunhegyes Szabadság: Egy­millió zöldhagymával. Kunma­daras Petőfi: Piedóne Egyiptom­ban (III. helyáron). Kunszent- márton Körös: Puska és bi­lincs. Mezőtúr Szabadság: Sza­badlábon Velencében (III. hely­áron). Dózsa: A szőke indián. Rákóczifalva Rákóczi: A mérkő­zés (16). Tiszafüred Tisza: Bá­torság, fussunk! (14, II. hely­áron). Tószeg Petőfi: 25 millió fontos váltságdíj (II. helyáron). Törökszentmiklós Dózsa: A bíró és a hóhér (II. helyáron). Hu­nyadi: örült nők ketrece (16, III. helyáron). Túrkeve Vörös Csillag: Manhattan. SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: A Goom- bay Dance Band slágereiből. — Közben: Hazai holmi. Körmendi Lajos írása. — 17.30: Kulturális figyelő. Szerkesztő: Pálréti Ágos­ton. — 17.50: Musical-részletek. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Soulmuzsika. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsor­előzetes. KOSSUTH: 8.27: Eszmék faggatása —9.12: Népdalok. — 9.44: Gyermek­könyvhét. — 10.05: MR 10—14 — Különkiadás. — 10.35: Zenekari muzsika. — 11.37: A Vatikán tit­ka. — Andre Gide regénye foly­tatásokban. XV/11. rész. — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: A Rádió Dalszínháza. Offenbach: A 66-os szám. Egyfelvonásos daljáték. Vezényel: Fischer Sándor. Köz­reműködik a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara és énekkara. Szereposztás: Fran­cois, vándor házaló — Radnai György, Suzon — László Mar­git, Piccolo — Palcsó Sándor. — 13.50: Verbunkosok, nóták. — 14.40: Élő világirodalom. —15.10: Andor Éva operaáriákat énekel. — 15.28: Nyitnikék. — Kisisko­lások műsora. — 16.05: Zengjen a muzsika. — 17.07: Bogár Zsu­zsika búcsúzik. Sütő András no­vellája. Felolvassa: IVÍolnár Pi­roska. — 17.31: Virágénekek Ha­rangozó Teréz énekel. Benkő Dániel gitározik. — 17.45: A Szabó család. — 19.15: Ziehrer műveiből. Közreműködik: Gerda Scheyrer, Heinz Holecek. Kari Terkal, a Bécsi Népopera zene­kara, vezényel: Max Schönherr. — 20.00: Eco-mlx. — 20.30: Gyu­lai Erzsébet és Melis György nó­tákat énekel, Kállai Kiss Ernő klarinétozik — 21.02: Szófogadó legyen a gyerek? — 21.32: Ma­gyar előadóművészek. Takács Klára énekel. Közreműködik az MRT szimfonikus zenekara, ve­zényel: Lehel György. — 22.30: Üj lemezeinkből. — 23.03: Szak­értelem. — 23.13: A kijevi Sev- csenko Opera művészeinek felvé­teleiből. — 0.10: Kovács Andor gitározik. Oláh Ernő gordonká- zik. PETŐFI: 8.05: Sanzonok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Társal­IMUSOROK I gó. — 10.00: Zenedélelőtt. —12.33: Melouiakoktél. 13.30: Éneklő Ifjú­ság 14.00 Kettőtől hatig 18.00: Tip-top parádé. A Chicago együt­tes felvételeiből. — 18.33: Be­szélni nehéz. — 18.45: Népdal­körök pódiuma. A Sándorfalvi citerazenekar és a • Rimóci asz- szonykórus felvételei. — 19.10: Popy: Keleti szvit. — 19.23: Vé­leményem szerint. Nemes György írása. — 19.33: Csak fiataloknak! — 20.33: Magányos utazás. Goda Gábor regénye folytatásokban. XII/7. rész. — 20.50: Pofonok és indulatok. Friedericus Sándor riportműsora. — 21.32: Gramo­fonsztárok. — 22.40: Láttuk — hallottuk — válogattuk. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. 9.30: A wind- sori víg nők. Részletek Nicolai operájából. 10.20: A popzene híres szerzőpárjai. Bacharach—-Dávid — I. rész. — 11.05: Kárvallottak. Lakatos Menyhért rádiójátéka. Szereposztás: Kati — Pálos Zsu­zsa, Orsós — Molnár Tibor, Or- sósné — Vajai Erzsi, Kolompár Rózsi — Tábori Nóra, Gyurka — Harsányi Gábor. Orvos — Mécs Károly, Osztályfőnöknő — Győri Ilona, Főorvos — Pándy Lajos. — 11.55: Szimfonikus ze­ne. — 13.07: Mai magyar szerzők műveiből. — 13.50: Független em­berek. Halldór Kiljan La^ness izlandi író regénye folytatások­ban Vili'7. rész. — 14.20: Ro­mantikus kórusművek. — 15.00: tskolarádió. — 15.35: Lakmé. Részletek Delibes operájából — 16.33: Csúcsforgalom — Székes­fehérvárott. — 16.59: Mi a véle­ményed? — 17.19: A Collegium aureum kamarazenekar játszik, hangversenymester: Franz josef Maier. — 19.00: Iskolarádió. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét. Stuller Gyula (hegedű), Rohmann Imre (zon­gora) és a Budapesti kamara- együttes hangversenye. Vezé­nyel: Mihály András. — Közben: kb. 20.25: Sárvári csipkék. Szent- gáli Edit riportja. — Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folyta­tása. — Kb. 21.15: Dzsesszfelvé- telekből. Elvin Jones együttese játszik. — 22.00: Holnap közve­títjük . . . Televízió 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes, ism.). 8.05: Iskolatévé. Földrajz (ált. isk. 6. oszt.). Ködös Albion (Nagy- Britannia). 8.35: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.). Szó-ra-ka-té-nusz. 9.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.). Rezgések, hullámok, han­gok. 9.35: Korok művészete. A római művészetek fény­kora. 10.10: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás. 1. Észak-Amerika indiánjai — francia filmsorozat 5. rész: Hadiösvény (színes). 2. Mikrobi — magyar rajz­filmsorozat 9. rész: Csiga­birodalom (színes).. 10.40: Technika (ált. isk. i. oszt.). A pókhálótól a hajókötélig (színes). 11.05: Aki mer, az nyer! Matematikavetélkedő 5. osz­tályosoknak — IV. forduló. 11.35: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.). 13.45: Iskolatévé. Technika (színes, ism.). 14.10: Földrajz (ism.). 14.40: Fizika (ism.). 15.05: Napköziseknek, szakkörök- - nek. A meghódított óceán. (7. osztályos történelem.) (ism.). 15.35: Hírek. 15.40: Itália múzeumaiban — olasz filmsorozat. XV/10. rész: A firenzei Pittl képtár (színes, ism,). 16.05: Zéman őrnagy. Magyarul beszélő, csehszlo­vák filmsorozat. Félelem (színes). 17.00: Reklám. 17.05: Gólyavári esték XV/8. rész: Orvostudomány és biológia a XX. században (szines). 17.40: Csúzli — burleszkfilm­sorozat gyerekeknek VI/6. rész: Érteni az emberek nyelvén (színes). 17.55: Egészségünkért! Az Országos Egészségneve­lési Intézet műsora. Tanácsok cukorbetegeknek. 18.05: Megújulás a Mekong mentén. Laosz hat éve (színes). 18.25: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió ma­gazinműsora. 18.55: Olvassatok mindennap! 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: Az Onedin család. Magyarul beszélő, angol tévéfilmsorozat XIII/9. rész: Házassági ajánlat (színes). 20.50: Reklámújság. 21.00: Stúdió ’81. A Televízió kulturális heti­lapja (színes). 22.00: „Lesz olaj, az biztos”. Szurovy Géza olaj geológus­sal Lázár István beszélget. 22.50: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 20.01: Szegedi est. A szegedi körzeti stúdió műsora. Kb. 21.00: Közben: Tv-híradó 2. (színes). kében, éjszaka és munka­szüneti napokon ás rakodni kell. A szállítást irányvona­lokkal gyorsítják. A közúti és vasúti fuvaro­zás összehangolása, ésszerű­sítése nem újkeletű feladat. A Volán és a MÁV együtt­működése évről évre javul, egyre nagyobb területet ölél fedi Az idén a két fuvarozó a találkozási, átrakási pon­tokon. 'közös terv szerint végzi fejlesztéseit. Tenni­való azonban még bőven akad. elsősorban az áruáit- rakások jobb szervezése, az állásidő csökkentése érdeké­ben. A különböző intézke­dések hatására javult a Vo­lán-teherautók kihasználtsá­ga. A számítógépes fuvar- elosztás, no meg az üresen visszatérő kocsikért fizeten­dő bírság ds (közrejátszott ebben, S míg ősszel közúton, va­súton egyaránt csúcsforga­lom van, folyóinkat még mindig . nem használ juk ki eléggé a belföldi szállítások­ban. Vízen ugyan lassabban ám olcsóban léhet az árut rendeltetési helyére juttatni, különösen, ha az közel esik a vizi úthoz. Nemcshik bellífolda forga­lomban var csúcsidőszak, hanem külföldre is ilyenkor szállítnak legtöbbet vállala­taink. December 31-ig ugyan­is teljesíteni kell az idei expontfeladatofcat. azaz az árunak át kell -lépni a ma­gyar határt. S. mivel az utolsó napokban, hetekben már nem lehet elegendő va­gont vagy kamiont bérelni, gyakran előfordul, hogy a KGST túlzsúfolt vasútvona­lai. kikötői helyett — kény­szerűségből — tőkés valutá­ért kell szállítóeszközt sze­rezni. Az sem ritka, hogy nem lévén éteteendlő Szárazföldi jármű, a vállalatok a sokkal drágább légi úton juttatják el termékeiket, a megrende­lőkhöz. A szállítási torlódásokon kívül a roihamszállítésok másik velejárója, hogy idő- szűkében elnézőbb a minő­ségi ellenőrzés. Így aztán nemcsak a fuvarköltség ma­gasabb, hanem több az utó­lagos reklamáció, sőt előfor­dul. hogy egész rakományo­kat küldenek vissza. Januárban aztán csökken a termelés a dolgozók le­csúsztatják az év végi túl­órákat. s üresen állnak a decemberben még oilv zsú­folt szállítási eszközök. Sok vállalat már az esztendő első hónapjaiban olcsóbban fuva­rozza a termékeket, ez azon­ban nem hozott lényeges változást a megbízatások egyenetlen megosztásában. Pedig milliók mennek így kárba. Az áruszállítás magasabb díjtételei feltehetően erőtel­jesebben ösztönzik maid a szállítókat hogy igazodjanak a körülményekhez, s akkor fuvaroztassanak, amikor , az olcsóbb. B. M. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom