Szolnok Megyei Néplap, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-28 / 302. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. DECEMBER 28, Fejleszt, forgalmaz, bevezet, finanszíroz és önmagát tartja el Hz Alkotó Ifjúság Egyesülés Fiatalok az Innovációban—Hasznos az alkotóknak, hasznos a népgazdaságnak—Képviseletek vidéken Is 1981. februárjában kezdte meg érdemi munkáját a KISZ Központi Bizottságá­nak és az Állami Fejlesztési Banknak fele-fele tulajdonú társulása, az Alkotó Ifjúság Egyesülés, amely felett a szakmai felügyeletet az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bizottság gyakorolja. - Az egyesülés céljáról, s eddigi tevékenységéről Marosi György igazgatóval beszél­gettünk. — Az alkotni vágyó fiata­lok korábban egy, az új egye­süléssel azonos elnevezésű pályázati rendszer keretében dolgoztak. Mennyiben te­kinthető az Alkotó Ifjúság Egyesülés a pályázati rend­szer folytatásának, miben különbözik tőle, s miért volt szükség a létrehozására? — Az 1974 óta működő pá­lyázati rendszer azt célozta, hogy minél több fiatal minél több feladat megoldásában vegyen részt. Ez a pályázati rendszer lényegében felülről lefelé irányult, azaz közpon­tilag meghatározott felada­tok megoldására mozgósított, jó esetben a vállalatoknál is született kiírás, még jobb esetben az alkotásokat az adott vállalatoknál fel is használták. Ami az egyes pá­lyázati eredményeket illeti, ezeket az ágazati szinten el­sősorban erkölcsileg, s vala­melyest anyagilag is elis­merték, de a már megszüle­tett pályamunkák általában mostoha sorsra jutottak: nem voltak hozzáférhetőek, s akár­csak más szellemi termékek, lassan öregedve várták va­lahol, hogy felhasználják őket. Az Alkotó Ifjúság Egyesülés nemcsak e pályá­zati eredmények kifejleszté­sét szorgalmazza. hanem azok forgalmazására, beveze­tésére. részfinanszírozására jött létre és vállalatként gazdálkodik. Nemcsak arról van szó tehát, hogy az egye­sülés pártatlanul képes vizs­gálni az egyes alkotásokat, s ezáltal érdekvédelmi funk­ciót is ellát, hanem hogy egy egységes nyilvántartó rend­szer révén mindenki számá­ra hozzáférhetővé teszi az egyes újításokat, szabadalma­kat. s ezek adaptálásában is részt vesz. — Mit jelent az, hogy az egyesülésnek három irodája van? — Az egyesülés elnevezés arra utal, hogy a vállalat- szerű gazdálkodás ellenére nem zárt vállalatról van szó, hanem egy elsősorban má­sokat mozgató központról, amely mindenekelőtt kapcso­latot teremteni hivatott az innováció egyes szakaszai között. Ennek érdekében az adott feladatokra gazdasági társulásokat is alapítunk, il­letve sok új vállalkozásban vállalunk szerepet. Ez a sze­rep lehet műszaki, jogi, gaz­dasági, mozgósítási-szerve­zési, vagy mindez együtt. — Szeretném, ha ezt a sze­repet gyakorlati példával vi­lágítaná meg. — Egy feltaláló, bizonyos Kürti János még a tavasszal jelentős importmegtakarítást eredményező találmánnyal fordult az egyesüléshez. Aki a számítástechnikában egy kicsit is ismerős, az tudja, hogy a számítógépekben tá­rolt adatokat mágnesleme­zek rögzítik. EgV csomag hét. huszonegy, vagy még több egymás fölött elhelyezett le­mezből áll, s a számítógép leolvasófeje ezek közé a le­mezek közé nyúlik be. Ha csak egyetlen lemez megsé­rül, tönkremegy az egész cso­mag és a lejátszófej is. Amennyiben a csomagot szétszedve a sérült lemez he­lyére hibátlant helyezünk, a döntő fontosságú centírozás után — ez a találmány lé­nyege — a felújított csomag már elbírja az igen nagy for­dulatszámot, s nincs szükség új, csakis külföldről besze­rezhető lemezcsomagra. A találmány bevezetését éppen mostanában értük el. A meg­felelő szakmai referenciák beszerzését követően olyan vállalkozót kerestünk, ame­lyik képes arra, hogy az új termékből megfelelő mennyi­ségben és minőségben az egész, ország igényeit kielé­gítse. Az erre alkalmasnak ítélt szövetkezetnek azonban nem volt pénze az eljárás megvásárlásához. bevezeté­séhez. Az egyesülés a saját alaptőkéjéből engedte át a szükséges milliós nagyság- rendű összeget, amelyből a feltalálót is kifizethették. Az átengedett összeg természe­tesen nem ajándék, hanem kockázati befektetés, megté­rülését másfél- két év alatt várjuk, nyereséget csak ez­után eredményez... az előbbi két példa a műsza­ki és pénzügyi, illetve a moz­galmi és szervezési tevé­kenységet illusztrálta, ez a harmadik — ha megvalósul — valamennyi tevékenységi forma együttes alkalmazását példázza majd. — Az eddigiek során ho­gyan alakultak a kiadások és a bevételek? — Az alaptőkénket még messze nem fektettük be, s az eddigi befektetések sem gyümölcsözhettek ilyen rö­vid idő alatt. Azt azonban már elértük, hogy december 31-ig a folyó kiadásokat a bevételeink fedezik. Senki­nek sem használnánk azzal, ha egyszerűen a költségveté­si eszközök újraelosztásával foglalkoznánk: amennyiben egy vállalkozás a népgazda­ság számára hasznos, az sa­ját magát is el tudja tartani. — Hogyan lehetne az egye­sülés tevékenységét a fiata­lok nagyobb körére kiter­jeszteni? — Nekünk is az a célunk, hogy minél több fiatalt von­junk be a munkánkba, még­pedig egyénileg is kifizető­dő, s társadalmilag is hasz­nos módon. A KISZ megyei bizottságai rövidesen meg­rendezik a fiatal műszakiak és közgazdászok, illetve a fiatal agrárszakemberek kon­ferenciait. amelyeken lehe­tőségünk lesz arra, hogy sze­mélyes ismeretséget kössünk tehetséges fiatal szakembe­rekkel. Legújabban egyesü­lésünk munkáját területi képviseletek is segítik. Az el­ső képviseletek Fejér és Borsod megyében működnek, de még ebben az évben meg­nyílnak a Békés, a Veszprém és a Vas megyei képvisele­tek is. Senki se gondoljon nagy létszámú kirendeltsé­gekre, mindössze egy-egy sokoldalú fiatal szakember­ről van szó, aki jó helyisme­rettel rendelkezik és képes maga köré tömöríteni az adott körzet tehetséges, al­kotni vágyó fiataljait. A. G. Az épület kívülről a Kenyérmezei és a Petőfi út sarkán Fogadó Keviben Több mint egy hónap­ja, hogy Túrkevén meg­nyílt a „Kevi” fogadó. A régi Búzakalász Tsz irodaházát alakították át egy 9 szobás, 24 személy befogadására alkalmas mini hotelnek. A munká­latokat a Vörös Csillag Termelőszövetkezet épi- tőbrigádja végezte és az átalakítás mintegy 650 ezer forintba került. A 2—3—4 ágyas szo­bákban hideg-meleg víz van, közös fürdőszoba­használat, a társalgóban színes televízió és sztereó rádió. Az eddig eltelt idő­szakban állandóan fo­gadtak vendégeket. Négy fős személyzettel váltva látják el a napi feladatokat. Kényelmesen berendezett szobák várják a vendégeket Társalgó Konyharészlet T. Z. ♦ A háborúk 1 késztették rá 1 Iki többször is úji rakezdte az élt A * A Ezekben a napokban, amikor már haldoklik a decem­ber. naavon sokan meatoaadiuk: a ianuár beköszöntével úira kezdjük az életünket. Meaváltozunk. Igaalábbis mér­sékeljük a káros szenvedélyeket: a dohányzást, a kávét, többet törődünk a családunkkal, kitartóbbak leszünk a munkában, a tanulásban, és a maliaánfokos nedűkkel teli poharak emelaetését is ritkítjuk. A tapasztalat méais azt mutatja — kevés kivételtől eltekintve ■—. hoau a naav éaő elhatározások a piros betűs ünnepek után néhány nap múlva hamuvá szenderednek. — Az eltelt több mint fél esztendő alatt az egyesülés három fő irányba szakoso­dott. Az úgynevezett általá­nos műszaki fejlesztési iro­da bármilyen forrásból szár­mazó ötletet, szellemi termé­ket ‘fogad, elbírál, s ameny- nyiben lehetséges, az elhe­lyezéséről is gondoskodik. Az energetikai szervezési iroda — nevéből is következően — az ország, a vállalatok ener­giaháztartásának egyes kér­déseivel, energiatakarékos el­járások felkutatásával és el­terjesztésével foglalkozik. Végül a harmadik, az úgy­nevezett komplex anyaggaz­dálkodási iroda elsősorban a hulladékhasznosítást, a má­sodlagos nyersanyagok fel- használását vette célba. Az alkalmazott számítógépes rendszer segítségével mind­három területen rejtett ösz- szefüggések tárhatók fel. il­letve egymásratalálhat a fel­használó, a gyártókapacitás és az alkotás. — Feltételes módban fo­galmaz. Mennyiben igazolta az eltelt időszak gyakorlata az elképzeléseket, milyen gyakorlati szerepe van ma az egyesülésnek az egyes szellemi termékek hasznosí­tásában? — Ez a példa az egyesülés műszaki, pénzügyi tevékeny­ségét illusztrálja. Van pél­dája a mozgósításra, szerve­zésre, vagy éppen a sokféle szerep együttes alkalmazásá­ra? — Hogyne lenne. A lakóte­lepi központok optimális be­szabályozásának egyik aka­dálya az, hogy szinte lehetet­len a sok felhasználási hely­ről egyidejűleg mérési ada­tokat szolgáltatni. Kecske­méten — a helyi ingatlan- kezelő vállalat megbízásából — az egyesülés úgy oldotta meg ezt a leckét, hogy moz­gósította a főiskolásokat. Százötven diák egy bizonyos időtartamon belül azonos időpontokban végezte el a méréseket, s az ezek alapján beszabályozott hőközpontban évi négymillió forint értékű hőmegtakarítást lehet elér­ni ... A harmadik példám igazolja, hogy az egyesülés a mezőgazdaságban is otthon van. Agrárszakembereink Somogyból hozták azt az ajánlatot, hogy a kányái ter­melőszövetkezetben látott, úgynevezett lágyhéjalású, azaz ponyvával borított fa­szerkezetes állattartó és ter­ménytároló épületcsalád or­szágos elterjesztésére alakít­sunk gazdasági társulást. Ha Minderről az emberi aka­ratról. a kitartásról Kunma­darason egv ősz hajú élénk tekintetű. 80 éves férfi. dr. Preznánszkv András naavon sokat tudna mesélni, ö va­lóban többször kezdte úíra az életét. Igaz. nem jószán­tából! mert a történetem. a háborúik arra késztették, hogy feledve a múltat, a madáchi idézet szellemében küzdjön, bízzon. A jövőben, az erejében, önnönmagóban. kitartásában. Beregszászról került a fő-, vá’-osba ott kanta meg az oklevelét és osztozott • az állástalan, nincstelen diplo­mások sorsában. Előfordult, hogy annvi krajcár sem la­pult a zsebében, amiből egv villamdsietsvre futotta vol­na. Két évig invven dolgo­zott. majd ebédért néhánv pengőért helyettesítette a kollegáit. Végre körzeti or­vos lehetett és lassan kezdte Összeszedni magát. A fővá­ros. Berek szász. Nagvmu- zsalv gyógyító tevékenységé­nek állomásai. Hiába volt felmentése. könyörtelenül besorozták a katonaorvosok közé, a háború vérzivataros éveiben. Mire visszatérhe- ' tett otthonába, földönfutóvá vált. Mindene: háza. beren­dezése. ruhája, odaveszett, és egv szál gúnyában kez­dett újra munkához. Min­dig ott. ahol a legnagyobb szükség volt rá. ahová szó­lították. Bánhorváti után 1958-ban Kunmadarasra költözött. Volt felülvizsgáló főorvos, gvermekszakorvos. körzeti orvos. Sokszor eloíordult: napközben a kömvék. a já­rás apróságait, gyógyította, és miután a koromsötét este hazaszólította, megvacsorá­zott. maid kerékpárra pat­tant — mert várták a kör­zete betegei. Egyetlen injek­cióért is kiment, nem bízta az asszisztensére. Legendás hallásáért mess zef öld ön tisz- ■ telték. Egv ízben a kórház­ból visszaküldték négyéves Páciensét, mivel megállapí­tották. téves a diagnózisa: nincsen a légcsövében ide­gein test. Ö azonban hallot­ta. hogv légzéskor valami a fiú torkához csapódik, ami ingérli. kínozza. Visszautal­tatta. és a feltevése beigazo­lódott: egy napraforgómag vo’t a ..tettes”. Nyolcadik éve nyugdíjas. Elismert szakember, a Ki­váló orvos cím birtokosa, ámbár ő nem erre a legbüsz­kébb. Inkább arra. hogv hosszú élete során sokszor bebizonyította: azt a pár év­tizedet. amit a sors rásza­bott igenis lehet többször is. sokszor újrakezdeni. Ehhez a legnagyobb segít­séget a betegei szeretető, ra­gaszkodása jelentette. Még ma lis előfordul, hogv . a hajdani páciensek a fiaikat, az unokáikat mutatják meg neki. Azért, hogy nézze meg őket. hallgassa meg a szívü­ket. a tüdejüket, á légzésü­ket hátha valami nincsen rendben. Az idős orvos télen fél kilenc körül kei. mert sokat kínlódik a lábával, nem bír­ja az állást. Nem igyekszik az öltözessél, elvégre ipar­kodott eleget néhánv évtize­dig. amikor folyton sietnie kellett. Délelőtt tüzet rak. fát vág. könyveket olvas, le­veleket fogalmaz. Négy gye­rekét. nyolc unokáját rnesz- sze röpítette a sors. és oly­kor ültében el-elmererig a múlton, amikor még fürgén sietett a betegekhez. Az em­ber hónapok csontreszelő napjaiban alig mozdul ki az utcáira. Szerencsére ió szom­szédai vannak, segítik az agg orvost, aki most árulja a házát szeretne feleséges­tül közelebb húzódni a fiá­im- Naponta látni, hallani őket: figyelni az unokák ka­cagását fejlődését. Szépnek tartja az életét, hiszen, ha nagy küzdelem, többszöri úinakezdés után. de végül is elérte a kitű­zött célját. Elmondhatta, el­mondhatja: az emberekért, a gyerekekért az emberek­nek. a gyerekeknek élt. Mi­attuk kelt vaksötét éjszaka, kapkodta a ruháit hajnal­ban. hagyta ott a feldíszített karácsonyfát, a terített asz­talt. ha váratlanul meekoc- canították a szobája ablakát. Mindezt eev szerény, helvi díj. a Kunmadaras nagyköz­ségért elismerés is bizonyít­ja. amelyet a közelmúltban vehetett át. D.' Szabó Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom